Idő 
Értékelés 
Értékelés Barátim vagytok, azt mondjátok. r>Talán nem mondtok hazugságot, r>Ez meglehet, r>De azért nem adom nektek hitemet, r>Nem adhatom: most jó dolgom van, r>Jertek hozzám, ha majd napom lejár, r>Mert a barátság nappal láthatatlan, r>Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár. r>
Makkai Sándornak mély tisztelettel r>Elvégeztetett, hogy lecsap a villám. r>Az erdő jajveszékelt életéért. r>Egy tölgyfa hangos szóval kiáltott r>S áldozatul adta magát. r>r>Rengett a föld és lobogott a fa; r>csodálatos, Isteni tüzijáték, r>mint csipkebokor lángja a Hóreben! r>(Csak a füstje volt keserű.) r>r>Rengett a föld és lobogott a fa r>vérvörösen, olthatatlanul, r>jajtalanul és pattogó ággal r>s zengett a zordon zivatar. r>r>E lángnál elkerülte az erdei vándor r>az ingovány fekete torkát; r>az eltévedt, megriadt ősfióka r>anyjához talált. r>r>Szörnyű szép volt és sírnivaló. r>Másnap itélkezett az erdő r>s a vakmerő, üszkös, torzfekete csonkot r>kitagadta! Kitagadta! r>
Íme, lassanként lefoly a virágkor, r>S gyenge rózsáink vele elvirítnak; r>A kies Tempék, Örömek, Szerelmek r>Véle enyésznek. r>r>Melly rövid s kedves! valamint az első r>Éjjelünk, melyen szeretőnk ölében r>Életünk legszebb örömébe égve r>Kóstola szívünk. r>r>Elrepül tőlünk, soha vissza sem tér! r>Sem Galenusnak tudományi titka, r>Sem kegyességünk ezer áldozatja r>Vissza nem adja. r>r>Minden órádnak leszakaszd virágát, r>A jövendőnek sivatag homályit r>Bízd az Istenség vezető kezére, r>S élj az idővel! r>r>Elmarad tőlünk szeretett barátnénk, r>Itt hagyunk mindent, valamit szerettünk, r>Semmi nem kísér szomorú koporsónk r>Néma ölébe. r>r>A piros hajnal derülő sugára, r>A barátságnak kegyes ápolási, r>A legesdeklőbb szerelem siralmi r>Fel nem idéznek! r>r>[1804]r>
Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz r>Súrlódjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz. r>Szóban hozta vón' el a beteg, ki küldte, r>De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte. r>Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem, r>Adják át Móricznak ezt az én levelem. r>A könnyes, áldott hang, aki általadja, r>Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja. r>r>Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond, r>Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond. r>Ezért is jövök most hozzád kényes verssel: r>Én-fajta versekben az ember nem kertel. r>Jövök hozzád versben, betegségben, búban, r>Jól kezdett s elromlott, dicső háborúban, r>Jövök egy kis, kopott, szép, tavaszi Éggel, r>Egy kis megszólással, egy kis irigységgel. r>r>Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted, r>Aszúra fog érni minden szép gerezded, r>Rajtad már nem ülhet rohadt, magyar átok: r>Ez okos elkésés: ez a magyarságod. r>És mégis siettél: meglepődve vitted r>Súlyát az ujságos, magyaros, szent hitnek, r>Dölyffel, feleséggel, gyermekkel, várással, r>Sok, most ébredező, ó kitalálással. r>És ha hébe-hóba talán másként véled: r>Erős vagy, mert erős lelkedben az Élet. r>r>Temeszteni is tudsz és tudsz támasztani: r>Sári Bíró vallja és bősz Túri Dani, r>De ezerszer szebben, mert újabbról vallja r>Győző, nagy lelkednek minden kis zsivajja. r>És ami benned él s el fog jönni hozzánk, r>Mi néha sápasztja magyar, piros orcád, r>Ezer kimondatlan magyar bánat, titok, r>Szépség várja vágyón: Móricz beszélni fog. r>Hisz én is kimondtam néhány magyar-újat, r>De mesekirályfik táltosai fújnak, r>Ördög hordjon el már minden bolond verset: r>Életet kívánunk, valószínüt, nyerset r>S amit meg nem adhat rímek ezer hadja, r>Mi új Ludas Matyink többször visszaadja. r>r>Öreg-ifjú Zsigám, sok mindent hallhattál, r>Hallva, nézve, írva sok-sok-sokat adtál. r>De amíg rossz fogunk végleg el nem vásik: r>Mégiscsak a legszebb, a legjobb: a másik. r>Gondolom, te voltál ez a »másik« nálunk, r>Egy kicsit életünk, egy kicsit halálunk, r>Egy kicsit undorunk, egy kicsit örömünk, r>Szóval: az Életet, mely tőlünk messze tünt, r>Édes Móricz Zsigánk, te hoztad volt vissza, r>Kedves magyar részeg, kedves bornemissza. r>r>Rád furcsa emberek furcsán figyelnek: r>Ma te vagy a tévő és jótékony gyermek, r>Nyugat csapatjának keleti zászlója, r>Mi nagy csatázásunk nagy igazolója. r>Néha kényeskedő, de magyar hatalmú, r>Nyugatba tört magyar s duzzadt bizodalmú, r>Papnak indúlt lélek, de szabad, pacsirtás, r>Szentírásos ember, kinek szent az írás. r>Ma te vagy a magyar s rendkívüli követ, r>Ma benned sarjadnak az ős, magyar tövek. r>Ha tán bolondítnál s igazi se volnál, r>Mert szépen hazudtál, engem igazolnál. r>r>Téli Budapestnek kevés, vídám fája r>Móricz Zsigmond úrnak csodatettét várja r>S ha várja, várhatott s ha várta, megkapja: r>Móricz a váratlan Tavaszoknak apja. r>De engem szeressen: így üzenek neki r>S jó, hogyha az embert ilyen is szereti, r>Aki nem hatalmas s több a hatalmasnál r>S ha ki-kinek árt is, milliomszor használ. r>r>Adassék e levél Móricz Zsigmond úrnak, r>Kit most érdemelten, szépen koszorúznak. r>Koszorút nem viszek, írás megy helyette, r>De ott leszek mégis, míg élek, mellette. r>Készül, mert készítik, az én szemfedelem, r>De Móricz Zsigmond is megmarad énvelem. r>Magyar sors-kockákon ez ígyen döntődött, r>Mind összekerülünk közös mártir-hősök r>S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni, r>Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.r>
Itt vagyok, itt vagyok testestül-lelkestül. r>Mit bámulsz ugy? ne szúrj szemeddel keresztül. r>Húnyd be a szemedet, ha neki nem hiszesz, r>Ha nem hiszed, hogy itt csakugyan én vagyok; r>S kérdezd meg szívedet, hiszen majd felel ez... r>Hallod? én is hallom, oly hangosan dobog. r>r>Mit gondoltál, mikor ráztam a kilincset: r>Vajjon ki az ördög háborítja csended? r>Akárkit gondoltál, tudom, csak nem engem, r>De azt is tudom, hogy jött volna akárki, r>Nem fogadnál senkit nálam szívesebben, r>S nem fognád forróbban karjaidba zárni. r>r>Édes barátom!... de szólj már te is egyet, r>Bennem a gondolat gondolatot kerget, r>Ugy vagyok, mint mikor az éhes megrakott r>Asztalhoz vetődik, - ugy vagyok valóban - r>S nem tudja mely tálhoz kapjon. Nem szólhatok, r>Hej pedig olyan sok mondanivalóm van. r>r>Uj hivatalodban hogy éled világod? r>Hogyan vagy, mióta az istent szolgálod? r>Szépecskén benőtt az udvarod; semmi a, r>Még jó: nem vesz éhen múzsád szárnyas lova. r>Megfér-e együtt a lant és a biblia? r>Nem vesz össze rajtad Apolló s Jehova? r>r>S te, ki annyinak vagy megnyugtatására, r>Száll-e megnyugovás lelked hullámára? r>Vesd ki jóbarátom, vesd ki azt a férget, r>Mely titkon, de folyvást emészt téged belül: r>Hidd el, szép a világ, hidd el, szép az élet! r>Ha vehetünk, mért ne vennénk örömibül? r>r>S vehetünk. Rajtunk áll, hogy boldogok legyünk. r>Csak akaratos ne legyen természetünk. r>Gyermek-dolog, inkább szomjazni, mintsem más r>Pohárból inni, mint amelyre kedve jött. r>A bölcs - mert nem jogunk a sok válogatás - r>Ahonnan jut, onnan issza az örömöt. r>r>Mondjak-e rá példát? példa vagyok magam... r>De im harangoznak: tiszteletes uram, r>Vegye hóna alá imádságos könyvét, r>S végezze illendőn a szent szolgálatot; r>Én majd addig itt a kis kertben nézek szét, r>S isteníge gyanánt szívom az illatot. r>r>Mert az én templomom a nyílt, nagy természet... r>Hanem akkor szóljunk, ha dolgodat végzed, r>Akkor mondom el csak, hogy s mikép találtam r>Homér-Arany Jánost, hazánk uj csilllagát, r>S az én csilagomtól, rózsámtól hogy váltam, r>S oltár előtt áldást reánk melyik pap ád. r>r>Te fogsz megesketni, jó Mihály barátom... r>De ideje végre, a szót kettévágnom, r>Eredj, mert a harang immár elhallgatott, r>Menj, ne várakoztasd jámbor híveidet, r>S vigyázz: örömedben egyik bordalomat r>Ne mondd el valahogy a miatyánk helyett. r>
