Idő 
Értékelés 
Értékelés Hajnalsugár csókolta bimbó, r>Egészen gyermek, kis leány. r>Ki-kipirul szép, gyermekarca, r>Majd gyorsan ismét halovány. r>Ragyogó szeme vágyva fürkész, r>Majd ábrándozva megpihen: r>- Mennyi báj kedves gyermekarcán, r>Mennyi vágy fénylő szemiben! r>r>Elnézem ezt az édes arcot, r>Elnézem némán, hosszasan. r>Szívemben kínos emlék ébred, r>Amely a multon átrohan... r>- Ilyen volt ? is: rózsabimbó, r>Ilyen volt ? is: szép leány, r>Ki öntudatlan bűbájával r>Rabjául tartott oldalán... r>r>Elnézem ezt az édes arcot, r>Valósággá lett lelkemet r>És, míg a mult ismét kitárul, r>A szívem úgy sejt, úgy remeg: r>- Ha olyan lesz, ha elragadja r>Magával őt is a világ!... r>Óh, látom sorsod - jó előre - r>Szegény, korán hervadt virág. r>r>A teremtés legszebb gyöngyéről r>Úgy rendelték az istenek, r>Hogy egektől kölcsönzött báját r>Ne léha ajkról hallja meg. r>Egy férfinak nemes szerelme r>Legyen az égi, tiszta út, r>Amelyen az asszonyi szépség r>Fenséges öntudatra jut!
Egész szerelmem annyi volt csak: r>Hogy láttalak, szemedbe néztem, r>Egy mosolygásod volt csak minden, r>De nekem elég volt egészen. r>r>És én úgy őrzöm e mosolygást, r>Miként a napsugárt a tenger, r>Elrejtve mélyen, szomorúan r>És - végtelen nagy szerelemmel.
A fejüket a tenyerükbe véve r>úgy nézik egymást, r>mint akik nem látták már ezer éve, r>dajkálva lassan, elringatva gyöngéd, r>szép mozdulattal r>testük csodásan-égő drágagyöngyét, r>majd szájukat a csókhoz igazítják, r>keresve átkozott-zárt életüknek r>a nyitját, r>de tétováznak még, várnak sokáig, r>eltávolodnak, úgy tekintenek föl r>a messze mámor ködbe fúlt fokáig r>boldogtalan szemük széjjelmeresztett, r>nagy csillagával, hogy magukra öltsék r>a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet, r>és szájuk és szemük és benn a lelkük r>reszket.
Mint a szerelmes járja szép párjával r>Menüetje keccsel teljes lépteit, r>S ígézi a szála torlott rendeit r>Enyelgő vissza- s vissza-fordultával: r>r>Honnom Ausonia narancsgallyával r>Körűlölelve főm szép fürtjeit, r>Úgy járom én kobzom lejtéseit, r>Két négyét összefűzve két hármával. r>r>Gerézd övedzi mostan homlokom; r>Ott, hol Tokaj nyújt nektárt istenének, r>Víg szárnyokon kél a nem-hallott ének. r>r>E szép vidék lőn kedves birtokom; r>Egy új Tibull itt megdicsőjtett engem, r>S én őtet és hölgyét örökre zengem.
Hiába lettél nagy, dicső hős, r>Padisah vagy orosz cár, dölyfös, r>Ki nabucoi érzetében r>Nem tudja már, hogy hova lépjen. r>r>Szivedben újuló tavasszal r>Találkozol egy gyermekarccal, r>Ki rózsaláncot vet nyakadba, r>Bár láthatatlant, s meg vagy fogva. r>r>Ki ura vagy a seregeknek, r>Kit népek, országok rettegnek, r>E szép szemeknek sugarától r>Remegsz, a földön csúszol-mászol. r>r>Nyögsz térdre esve, jársz négy-kézláb. r>Nyom a fejedre csörgő sipkát. r>Csinál belőled nagy bolondot, r>És okosan, mert így vagy boldog. r>r>Ne bánd, akárki vagy, barátom, r>Hogy így van itt e szép világon. r>Hogy e kicsiny bársony kezecskék r>E földön sorsodat vezessék. r>r>Hogy egy parányi, láthatatlan r>Szikrában oly nagy hatalom van. r>A dinamitnak egy morzsája r>Nagyobb úr, mint a Himalája. r>r>Tövébe, hogyha akna fúrva, r>Egy öntudatlan gyermek újja r>Érintse meg és hurrah, egyben r>A Csimborasszo légbe röppen.r>
