Idő 
Értékelés 
Értékelés Eveztem én az élet kék taván. r>(Remegtem éles alkonyatkor egyszer, r>Mivelhogy nincsen semmi kabbalám r>r>S de furcsa állat a magános ember, r>Szeretne látni büszke partokat r>S kilépni egyre soha-soha nem mer, r>r>Csak messziről tár kapzsi karokat.) r>A víz pihent s gondoltam nagy kevélyet r>(Avar királyfi volt a gondolat): r>r>Pihen alattam a tajtékos élet, r>Egy vén öreg a parton gödröt ás: r>(Gyerekszem volt, de mélye feketéllett) r>r>Riassza fel hát könnytelen csapás! r>Az ingó lécen bátoran megálltam r>S elém bukkant a vízi-óriás. r>r>Ajkát tartotta. Remegett az állam: r>Ha csókolom, a vérem nem hevül. r>(A partok égtek rőtszakállú lángban.) r>r>Aztán eltünt, otthagyva egyedül. r>S én még sokáig megkövülve vártam r>S úgy vert valami itt bennem, belül. r>
Barangol és zúg, zúg az őszi szél. r>Csörögnek a fák száraz lombjai, r>Mint rab kezén a megrázott bilincs. r>Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én! r>Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak, r>Mint nősirást az égiháború. r>Egy nemzet és két ország hallja meg, r>Mi bennem eddig titkon forra csak, r>S amit keblemből mostan kiröpítek, r>Mint a volkán az égő köveket. r>Az forra bennem, az fájt énnekem, r>Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy r>E kétországos nemzet a magyar! r>Ez tette lelkem pusztává, a bánat r>Pusztájává, hol egy tigris lakik: r>A vérszemű, a lángszemű harag. r>Oh e vadállat hányszor verte el r>Magányos éjim csendét, amidőn r>Besüvöltötte puszta lelkemet! - r>Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk, r>Hogy szétrepesszük a szent levelet, r>Mit diadalmas őseink írának, r>Szivök vérébe mártván kardjokat? r>Kettészakadtunk, és a szép levélből r>Rongyok levének, miket elsodort r>És sárba dobott a századok viharja. r>Lábbal tiportak bennünket. Könyűket r>És jajkiáltást küldöttünk az égbe, r>De panaszunkat az be nem fogadta. r>A rabszolgákat nem hallgatja az meg, r>Mert aki jármot hágy nyakába tenni. r>Méltó reá, hogy azt hurcolja is, r>Míg össze nem dől a korbács alatt. r>Tartottunk volna össze: a világ most r>Tudná hirünket, nem volnánk kizárva r>A templomból, hol a nagy nemzeteknek r>A tisztelet tömjénét égetik. r>Tartottunk volna össze, nem törölnénk r>Szemünkből annyi fájdalmas könyűt, r>Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel r>Történetünknek sötét lapjait. r>A porszemet, mely csak magában áll, r>Elfúja egy kis szellő, egy lehellet; r>De hogyha összeolvad, összenő, ha r>A porszemekből szikla alakúl: r>A fergeteg sem ingathatja meg! r>Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok, r>Amit mondtam, nem új, de szent igaz. r>Az események romboló szele r>Nem fú jelenleg, és a porszemek r>Nyugton hevernek biztos helyökön; r>De ha föltámad a szél, mielőtt r>Eggyé olvadnánk, el-szétszór örökre r>A nagy világnak minden részibe, r>És soha többé meg nem leljük egymást. r>Iparkodjunk. A század viselős, r>Születni fognak nagyszerű napok, r>Élet-halálnak vészes napjai. r>Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen r>Az eljövendő óriásokat. r>Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást, r>Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem! r>Ki legelőször nyujtja ki kezét, r>Azé legyen a hála s a dicsőség; r>S ki elfogadni azt vonakodik? r>Annak porára szálljon minden átok, r>Melyet sirunkra majd virág helyett r>Ültetni fognak maradékaink, r>Kiket örökre megnyomoritánk! r>
Beszél a fákkal a bús őszi szél, r>Halkan beszélget, nem hallhatni meg; r>Vajon mit mond nekik? beszédire r>A fák merengve rázzák fejöket. r>Dél s est között van idő, nyujtózom r>A pamlagon végig kényelmesen... r>Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik r>Kis feleségem mélyen, csendesen. r>r>Egyik kezemben édes szendergőm r>Szelídeden hullámzó kebele, r>Másik kezemben imakönyvem: a r>Szabadságháborúk története! r>Minden betűje üstököscsillagként r>Nyargal keresztül magas lelkemen... r>Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik r>Kis feleségem mélyen, csendesen. r>r>Arany csal s ostor kerget tégedet r>A zsarnokért megvíni, szolganép, r>És a szabadság? egyet mosolyog, r>S mind, aki híve, a harctérre lép, r>S érette, mint a szép lyánytól virágot, r>Sebet, halált oly jókedvvel veszen... r>Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik r>Kis feleségem mélyen, csendesen. r>r>Hány drága élet hullt már érted el, r>Oh szent szabadság! és mi haszna van? r>De lesz, ha nincs: tiéd a diadal r>Majd a csatáknak utósóiban, r>S halottaidért bosszut is fogsz állni, r>S a bosszuállás rettentő leszen!... r>Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik r>Kis feleségem mélyen, csendesen. r>r>Vérpanoráma leng előttem el, r>A jövendő kor jelenései, r>Saját vérök tavába fúlnak bé r>A szabadságnak ellenségei!... r>Egy kis mennydörgés szívem dobogása, r>S villámok futnak által fejemen, r>S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik r>Kis feleségem mélyen, csendesen. r>
Ha én madár volnék: örökké r>A felhők közt szállonganék. r>Ha festő volnék: egyebet sem, r>Csupán felhőket festenék. r>r>Ugy kedvelem én a felhőket! r>Megüdvözlöm mindegyiket r>Érkeztekor, s elmondom néki r>Távoztakor: isten veled. r>r>Oh nékem olyan jó barátim r>E tarka égi vándorok. r>Ugy ismernek már, hogy talán még r>Azt is tudják, mit gondolok. r>r>Oly sokszor néztem én őket, ha r>Szép halkan szenderegtenek r>A hajnal és az alkony keblén, r>Mint ártatlan kis gyermekek. r>r>És néztem őket, hogyha jöttek r>Mint haragos vad férfiak, r>Hogy a viharral, e zsarnokkal, r>Élet-halálra vívjanak. r>r>És néztem, hogyha virrasztott a r>Beteg ifjú, a holdvilág, r>S ők halvány arccal ezt, miként hű r>Lyánytestvérek, körűlfogák. r>r>Láttam már minden változásban, r>Melyen csak általmentenek; r>S akármikor s akárhogy látom, r>Mindég egyformán tetszenek. r>r>Miért vonzódom úgy hozzájok? r>Mert ők lelkemnek rokoni, r>Mely mindig új s új alakot vált r>S mégis folyvást az egykori. r>r>Lehet még másban szinte hozzám r>A felhőt hasonlítani: r>Vannak neki, miként szememnek, r>Könyűi és villámai. r>
