Idő 
Értékelés 
Értékelés Tizennyolc évednek csodáját, r>Aranyos, szép lyány-ifjuságod, r>Titkaid és a várt titkokat r>Ajkaiddal miért kinálod? r>r>Fájó fejemet símogatva r>Nézz bele nagy, fáradt szemembe, r>Ma szeretlek és diákosan r>Megfrissült a csókjaim kedve. r>r>Ma megbódulok friss testedtől, r>Mint tubarózsa illatától, r>Ma szeretlek és fájdalmasan r>Rejtenélek el a világtól. r>r>De ha holnap ifjabbat látsz majd, r>Erősebbet, szebbet, delibbet, r>Te, forró, kedves, kívánkozó, r>Megmaradsz-e hűnek, szelídnek? r>r>Én nem hívlak, Te akarsz jönni, r>Ma még könnyű, szokott a bánat, r>Tán nem ölne meg a búcsúzás, r>Ma még irgalommal kívánlak. r>r>Ma még futhatsz s itt hagyhatsz bátran r>Imát s átkot összerebegve: r>Jaj, a te szép, gyönyörű nyakad r>Ne kerüljön fojtó kezembe.r>
1 r>r>Pár ábrándos dalt mondtam el felőled r>Félig suttogva, félig elzokogva, r>De érzem, ott él minden szenvedésem r>És boldogságom ez apró dalokba. r>r>S ha majd belőlem néma álmodó lesz, r>E dalt mind, mind a szívemre tegyétek, r>Hadd illatozza be a sírt szerelmed, r>Hadd legyen édesebb az örökélet! r>r>2 r>r>Mondják!... Sok mindent mondanak r>Felőled, szépem, angyalom, r>Hogy tőled elszakítsanak r>S én mosolyogva hallgatom! r>r>Legyen bár tenger a hibád, r>Én soha észre nem veszem. r>Te mindörökké szép maradsz, r>Miként az első szerelem! r>r>3 r>r>Tudod-e, édes, hogy szeretlek, r>Tudod-e, mi a szerelem? r>Oh hallgasd meg a vallomásom r>És jöjj el, jöjj el énvelem! r>r>De nem! E vallomással, érzem, r>Örökké adós maradok r>És ti örökké búsak lesztek, r>Ti édes szerelmes dalok! r>r>4 r>r>Az én szerelmem nagy titok, r>Megsúgni sem merem r>És mégis, mégis, mindenségem r>E titkos szerelem! r>r>A gyönyörűség, fájdalom r>Mind elszáll csöndesen, r>De bár titokban, rejtve, némán r>Megél a szerelem!r>
- Shei Min - r>r>Oly áldott a te két kezed, r>Hogyha belőle szőhetne a len, r>Nem volna egy virág se szebb r>A réteken. r>r>Oly gyöngéd kis lábad nyoma, r>Mint lepkeszárnyon lehellet. r>Nesztelen úgy suhansz tova, r>Mint égen a karcsú felleg. r>r>Hangod oly édes, tiszta, mint r>A fülemile-dal a csalítban. r>- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing, r>Úgy suttogsz halkan. r>r>Szépek az ifjú barackfák, r>Virágos virágaik dísze, r>De sugárzóbb a te pompád: r>Bár hajad éjfekete. r>r>Te vagy a virágok virága, r>Madárdal, tavasz és felleg. r>Csak messziről áhítlak vágyva, r>Tudom, sohse ölellek. r>r>Mégis, - ha nézlek, r>Nem bánok madárt, lepkéket. r>Hogyha meglátlak, r>Felejtem a tavaszt, a fákat, r>A virágot, földet, eget: r>És nem irígylem r>A boldog isteneket. r>
I r>r>Hat karperecet hordtál - valamennyi ezüstből - megmozdultak a r>csuklódon minden mozdulatodra: r>Összefogták a fényt, kötegekben vonszolták szüntelenül föl-le, r>amerre mentél, r>Fényt hoztak a szoba távoli sarkaiból, vitték kötegekben, karikára r>vágták, mozdulatodra, r>Lehámozták a tükrök ezüstjét, felszabdalták a homályt; és ha r>kinyújtottad karodat meg visszavontad, r>A karperecek, egyik a másikon pendülve, áttörtek a szemcsés órákon, r>Valamely szakadatlan hangzásképet formálva, amit már könnyen r>követtem szobáról szobára; r>És az állandó karperec-csengés valamennyi rést megtöltötte ezüsttel. r>r>II r>r>Ezüst hullámverése! Ott ültem a Karib-tengerre néző erkélyen, és a víz r>Töredezett kékeszöld mező volt, felhők tornyosultak rajta és r>sarkaik mint mancsok lecsüngtek, r>És egyetlen háromszögletü vitorla bukdácsolt meg repült, tarka lepke, r>egy karmazsin folt fölött; r>És a hullámok megtörtek odalenn egy korallzátony szegélyén, átlendülve r>egy homokgyűrü fölött, r>S visszazúdulván a hármszögletű bádogtetőről, mely kiszögellt a r>vízre, a bukóhullámok zaja a fejem fölé magaslott, r>Visszjangja örvénylett a zöld fényben; és lent a homokon követtem r>egy rák finom nyomdokát, ahogy ki- és berohant üregébe minden r>egyes hullámmal, r>És sugaras karcsu hálót rajzolt mindannyiszor, eltörölte, majd r>megalkotta ismét, r>És felszökött újra a tajték, és pendülő karpereceid tündöklően r>újra kigyúltak r>Szemem sarkában; a tenger átváltozott karkötő-ütegekké, kifényesedett r>kagylók tömkelegévé, tékozló kigöngyölödésben, r>Ezüst szilánkokra hasadt a nappal tompa élein, s délután r>partjára örömöt vontatott. r>r>III r>r>Energiaforrás tölt fel a lábam alatt és működött ereimben; a sziget r>Együtt mozgott a tengeri szellővel; a korallzátonyokon elhagyatott r>szélmalmok forogtak képzeletemben; r>Az ében - az ˝asszonykereplőnek˝ nevezett fa - csörgette száraz r>hüvelyeit; r>Cifra leveleit csattogtatta a banánfa, mint megannyi pengét; r>plumeriák nyújtogatták korall ágaik nyalábjait; r>Hajlongtak a pálmák; a papajafák remegtek; vonultak a páfrány r>sötét kezek tolta talicskái, r>És a sziget csupa mozgás volt, nyugalomban mégis; az eget r>ellebegőben egy nádas rét peremén visszafogta r>Egy kazuárfaliget, magas és hajladozó, amit esőfogónak ültettek r>sötét sorokban, r>Kivonta a vizet a levegőből, hogy visszajuttassa a porózus sziget r>alaprétegeihez, r>Az édesvizet, mely utolsó cseppig leszivárog, csillámló-tisztán, r>a sóra, kiszűrődik a nádon keresztül, sötét medencékben r>felszínre jut a szőke homokon, r>Így hát az egész sziget vizen nyugodott - réteg, réteg fölött - r>érzés érzésén - könnyed egyensúlyban. r>r>IV r>r>Karpereceid szűntelen pengése nyomán nekiláttam megalkotni a r>tekervényes tárgyak egész fogalomkörét, r>Leltárt készíteni gyűrüző képekről, láncokról, melyeknek r>szemei lassan követik egymást a tudatban, r>Misztikus mezőkön kanyarodó folyókról, megmászatlan hegyeket r>övező füstoszlopokról; r>Követtem az ausztráliai törzsekkel az emu-tojás paraboláját az r>égbolton keresztül - r>Láttam, amint egy távoli máglyarakásban kikötve lángra lobbantja r>a napot; r>Mélyre leástam a msebeli pápua mellett, és felszínre hoztam vele r>a kis fénylő tárgyat, r>Amely kisiklott a kezünkből, felkúszott az égre és lett r>belőle hold. r>Útnak eredtem Dionűszosszal meglátogatni a szigeteket és kalózok r>fogságába estem vele együtt, megkötöztek nehéz kötelekkel, r>Csak hogy lássam a csodát, amint a csomók kioldódnak és a r>fedélzetre hullanak; r>Láttam a megrettent kormányos arcát, mikor felfogta, hogy a foglyuk r>isten, r>És a csökönyös kalózokat, akik még most sem akarták elengedni őt; r>láttam elsötétülni a vizet a hajó körül, r>Ahogy átfolyt egyszer csak jó illatu borrá, míg a fedélzetről, r>ágai elborítván a vitorlát, egy szőlőtő emelkedett fel s r>kemény törzsét az árbóc köré hurkolta, r>És mellettem, hatalmas, lefüggő fürtök és göndörödő, erezett r>levelek alatt r>Az isten feltöltötte félelmetes alakját és a rémült r>tengerészek a tengerbe vetették magukat, r>Követték a komor víz áramát, delfinekként, és a kormányos, r>csak az maradt élve közülük. r>r>V r>r>Kigöngyölödő hanggöngyölegek, hurkon ezüst hurok, fénykör r>fénykörön - r>Réteg réteg fölött! A homályban tekeredő kígyó siklott keresztül, r>mind közelebb, közelebb, de folyvást kitért előlem, r>felkanyarogva az elme felmérhetetlen szintjein át; r>És megláttalak akkor: egy szobrocska lebegett kékeszöld víz r>előterében, r>Krétai istennő, a ruhaderék födetlen hagyta apró fehér melleit, r>fodros, kék lápiszlazuli szoknya abroncsozta csípőjét, r>Karjait lefelé nyújtotta kimérten maga előtt, s mindkét karján r>arany meg ezüst kígyók ereszkedtek le a zengő homályba, r>Nyakukat szorosan tartotta ujjai közt, csak a háromszögletű r>fejek nyújtóztak a magasba r>- Miközben mögötted a háromszögletű bádogtető visszhangozta r>az ágaskodó bukóhullámokat - r>Valamennyi kígyó összecsatolva, mintha örökre, fénylő r>méreg fogaik elszánt fölfelémeredésben - r>egybekapcsolván az eget a földdel.r>
Te csendes éjnek királynéja, r>Endímion szép barátnéja, r>Te ott a fél felhő megett! r>Ints hallgatást nárcisz pálcáddal, r>S halkán nyomd pamut-hintócskáddal r>A harmattól nyirkos eget. r>r>Te is, főldünknek férje s bátyja, r>Míg a magánosság barátja, r>Coelus! terád bámészkodik, r>Tekints le milliom szemeddel r>S halld meg könyörűlő szíveddel, r>A hűség mint búslakodik. r>r>Ti fájdalmim sokszor hallátok, r>Ti aggó éjjelem tudjátok, r>Tudjátok, mért nem alszom én. r>Ti láttátok, mely bús lélekkel, r>Mely bágyadtan s könnyes szemekkel r>Kesergettem Lilla nevén. r>r>Ah! A Lilla mennyei szíve, r>Orcája, a kellemek míve, r>Megvarázsolta szívemet, r>És bár Ámor kohában élek. r>De tüzemről beszélni félek, r>Hogy meg ne vessen engemet. r>r>Pedig tán nem indúlatja r>A nemes lángot bészívhatja, r>Vagy, óh, vagy tán már érez is. r>De hátha édes aggodalma r>Más boldogabbnak a jutalma? r>Óh, félek is, reménylek is. r>r>Ti álomhintő istenségek! r>Kiknél az éji jelenségek r>Ezer formában lengenek, r>Míg öszvehajlott szempillái, r>Mint a tulipánt fályolkái, r>Testvéresen szendergenek: r>r>Kűldjetek egy képet elébe, r>Ki, mint én, szíve kétségébe r>Halvány, bágyadt és hű legyen, r>És egybegyűlt sohajtásomnak r>Ködjébe burkolva, kínomnak r>Mélységéről vallást tegyen. r>r>Vallja meg könnyező szemekkel, r>Rebegő nyelvvel, nyílt kezekkel, r>Hogy ő szép, és én szeretem. r>Akkor tán édes nyúgalmában r>Részt vévén a más fájdalmában, r>Ezt nyögi: Én is szeretem. r>r>Óh, de tán most is álmot látok r>Óh, akkor, akkor példázzátok r>Előmbe szép bálványomat: r>Ah, mert bár eddig sok kín sértett, r>E kép, e mennyei kísértet r>Visszaigézi nyugtomat.r>
