Idő 
Értékelés 
Értékelés "Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem r>és ide s tova hányattatom, mint a sáska." r>Zsoltárok könyve 109. r>r>r>Akaratomból is kihullassz r>Én akart, vágyott Istenem, r>Már magamat sem ismerem r>S Hozzád beszélni rontás fullaszt. r>r>Üldöztetésimben kellettél r>S kerestelek bús-szilajon r>S már-már jajomból kihagyom r>Neved, mely szebb minden neveknél. r>r>Szent Képzelés, örök hit-balzsam, r>Ki létlenül is leglevőbb, r>Meghalok szent Szined előtt r>S akarom, hogy hited akarjam. r>r>Megűzeték s nem nyugszom addig, r>Mig hitedet meg nem nyerem. r>Mert kockán van az életem, r>Mint árnyék, mikor elhanyatlik. r>r>S hányattatom, miként a sáska, r>Mert csak Tenéked van erőd r>S mert nem láttam régen előbb: r>Nem szabad hinni senki másba.r>
Én Jézusom, te nem gyűlölted őket, r>A gyűlölőket, és a köpködőket. r>r>Szeretted ezt a szomorú világot r>S az embert, ezt a nyomorú virágot. r>r>Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet r>És hogy felettünk csak az Úr itélhet. r>r>Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad r>Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat. r>r>A megbocsájtást gyakoroltad egyre, r>Míg égbe szállni fölmentél a hegyre. r>r>Ma is elégszer hallod a magasban r>A gyűlölet hangját, mely égbe harsan. r>r>A gyilkos ember hangját, aki részeg r>S a szeretet szavát feszítené meg. r>r>Én Jézusom, most is csak szánd meg őket, r>A gyűlölőket, és a köpködőket. r>r>Most is bocsáss meg nékik, mert lehet, r>Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek. r>
Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek r>S a kitörő napfény nem terem áltudományt; r>Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből r>S a szent béke korát nem cudarítja gyilok; r>Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús r>S a nyomorú pórnép emberiségre javúl; r>Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról r>És áldozni tudó szív nemesíti az észt; r>r>Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával r>És eget ostromló hangokon összekiált, r>S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!" r>S e rég várt követét végre leküldi az ég: r>Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez r>Méltó emlékjelt akkoron ád a világ. r>
Fölforralja a mély vizet, mint a fazekat és a tengert r>olyanná teszi, mint a képírók mocsára. Maga után hágy r>világos ösvényt úgyannyira, hogy aki látná, azt vélné, r>hogy a tenger megőszült." r>Jób könyve 41. r>r>Megőszült tenger, ez volt a vak remény: r>Úgy hagyni vénen a tengert, r>Hogy jajgasson, r>Hol erős karral habjába csaptam én. r>r>Hogy megőszülten tépje ezüst haját, r>Hogy szánják a megőszült tengert, r>E megőszült, r>Halálraijjedt, óriás banyát. r>r>S ha jön elétek az aggok serege r>S kérdi, mi lelte a tengert: r>Mondjátok meg, r>Hogy itt úszott az Isten szörnyetege. r>r>S mégis képírók képén mocsár, romok r>S mégis nézzétek a tengert: r>Kissé ősz lett, r>De, hajh, semmi, de semmi sem változott. r>r>Úgy csapott belé, mint az Isten nyila r>Valaki s nézzétek a tengert: r>Képíró-mű r>S rajta néhány úri hal-familia. r>r>Óh, én bibliám, mégis maradj titok r>S ha nézik a megőszült tengert, r>Mondd, hogy egyszer, r>Egyszer tán mégis valami jönni fog. r>r>Egyszer talán majd nyílik az Úr ege, r>Egyszer tán átszeli a tengert r>Villám-csíkban r>Az Isten sujtott s kedvelt szörnyetege.r>
"Ne vess el engemet az én vénségemnek idején, mikor elfogy r>az én erőm, ne hagyj el engemet... Mert szóltak az én r>ellenségeim és akik az én életem után leselkednek, együtt r>tanácskoznak, mondván: Az Isten elhagyta őtet. Kergessétek r>és fogjátok meg őtet, mert nincs, aki megszabadítaná." r>Zsoltárok könyve 71. 9-11. V. r>r>r>Ugye, Uram, hogy mosolyogjak r>S tovább virítsak Te szép, álnok, r>Nagy parkodban, r>Miként a fiatal virágok? r>r>Így akarod, így kell akarnod, r>Minden plántáknak ültetője: r>Bú és gaz hogy r>Leghűbb virágod be ne nőjje. r>r>Mert ami van, mind Te virágod r>S minek rostjait nedv-ár rójja, r>Uram, Isten, r>Mind a Te parkod virulója. r>r>Akit Te életben tartottál, r>Szirom-kincseket kire költél, r>Neked drága r>Mind, akit ifjan meg nem öltél. r>r>Te szemeid nem nősen látók, r>Nem fogja be kufár szegénység, r>Neked mindegy r>Virág-ifjuság, virág-vénség. r>r>Akit Te virágzásra szántál, r>Virágozzék, míg ki nem rántod r>Ős kertedből. r>S ugy-e, szépek a vén virágok? r>r>Mérges szagu, vad burján-rózsák r>Ifjas truccal mégis rám törnek. r>Látod, látod: r>Kölyök virágaid gyötörnek. r>r>Üzenj nekik a tüzes Nappal, r>Hogy szerelmed virág-hóbortja r>Az a vénség, r>Mely vénségét ifjuan hordja. r>r>Üzenj nekik, hogy istenséged r>Fekete rózsáért sovárog r>S vágyad teltét r>Virág-vénülésig bevárod. r>r>Én, jó Uram, fekete rózsád, r>Élek, ha diktálod, hogy éljek, r>De vigyázz rám: r>Lázongnak a virág-cselédek. r>r>Te ültettél, Te vénitettél, r>Virágoztam, ahogy akartad, r>Mit akarsz még: r>Virágozzak vagy rontva haljak? r>r>Vidítnod kell ily ritka plántát r>Neked, Te, egyedül nem dőre r>S kénkövekkel r>Csapnod minden leselkedőre. r>r>De addig, ugye, mosolyogjak r>S tovább virítsak Te szép, álnok r>Nagy parkodban, r>Miként a fiatal virágok?r>
