Idő 
Értékelés 
Értékelés Szeretni kell a csalfa köd-eget, r>Szeretni kell száz csillag enyhe képét, r>Fölnézvén a szív könnyebben feled r>És föltalálja tán az örök békét. r>r>Csókolni kell az élet-mart sebet, r>Csudálni kell a lányszem tiszta kékét, r>Dalolni kell a bánatok felett r>S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még. r>r>Tisztelni kell az öregek kezét, r>Símogatni az ifjúság fejét r>És bátor hittel élni, ölni, csalni. r>r>Halotti torban folyjon drága bor, r>Nem szabad sírni soha, semmikor r>S ha halni kell, hát vígan menjünk halni. r>r>
A lantot, a lantot r>Szorítsd kebeledhez r>Ha jő a halál; r>Ujjod valamíg azt r>Pengetheti: vígaszt r>Bús elme talál. r>r>Bár a szerelem s bor r>Ereidben nem forr: r>Ne tedd le azért; r>Hát nincs örömed, hát r>Nincs bánat, amit rád r>Balsors keze mért?... r>r>Hisz szép ez az élet r>Fogytig, ha kíméled r>Azt ami maradt; r>Csak az ősz fordultán, r>Leveleid hulltán r>Ne kivánj nyarat. r>r>Bár füstbe reményid, - r>S egeden felényit r>Sincs már fel a nap: r>Ami derüs, élvezd, r>Boruját meg széleszd: r>Légy te vidorabb. r>r>S ne hidd, hogy a lantnak r>Ereje meglankadt: r>Csak hangköre más; r>Ezzel ha elégszel, r>Még várhat elégszer r>Dalban vidulás. r>r>Tárgy künn, s temagadban - r>És érzelem, az van, r>Míg dobban a szív; r>S új eszme ha pezsdűl; r>Ne vonakodj restűl r>Mikor a lant hív. r>r>Van hallgatód? nincsen? r>Te mondd, ahogy isten r>Adta mondanod, r>Bár puszta kopáron r>- Mint tücsöké nyáron - r>Vész is ki dalod. r>
Szép napkeletnek r>Viránya lelkem, r>Örök tavasznap mosolyog le rá; r>Mit csak a földre r>Ejtett az isten, r>Megterem rajta minden szép virág. r>r>Csak egy hiányzott, r>A hit virága, r>A sírontúli életnek hite, r>S ez is kikelt már, r>Ez is virít már, r>És ezt szerelmed ülteté ide. r>r>Miről a büszke, r>Az elbizott ész r>Egy hangot sem bírt mondani nekem: r>Megmagyarázta, r>S mi könnyedén, azt r>Édes szerelmed, kedves hitvesem! r>r>Nem sötét a sír: r>Szemünk vakul el, r>Ha rátekintünk, fényességitől, r>Mely oly szokatlan r>Varázsözönnel r>A másvilágból arcainkra dől. r>r>Nem az enyészet r>Rideg tanyája r>A koporsó; de vidám sajka ez, r>Amely velünk e r>Szép életből egy r>Még szebb élet partjára átevez. r>r>Csak azt az egyet r>Szeretném tudni: r>Hol, merre terjed ez a másvilág? r>És mily alakban r>Jutunk majd innen r>Ez ismeretlen másvilágba át? r>r>Mint ágrul ágra r>A csalogánypár, r>Csillagrul csillagra szállunk, te s én? r>Vagy mint két hattyu r>Ringunk szelíden r>Az örökkévalóság tengerén? r>
Hova lett a tarka szivárvány az égről? r>Hova lett a tarka virág a mezőkről? r>Hol van a patakzaj, hol van a madárdal, r>S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak? r>Odavan mind! csak az emlékezet által r>Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak. r>Egyebet nem látni hónál és fellegnél; r>Koldussá lett a föld, kirabolta a tél. r>r>Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban, r>Vállain fejér, de foltos takaró van, r>Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még, r>Sok helyen kilátszik mezítelen teste, r>Ugy áll a hidegben s didereg... az inség r>Vastagon van bágyadt alakjára festve. r>Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban? r>Mostan ott benn szép az élet a szobában. r>r>Áldja istenét, kit istene megáldott, r>Adván néki meleg hajlékot s családot. r>Milyen boldogság most a jó meleg szoba, r>S meleg szobában a barátságos család! r>Most minden kis kunyhó egy tündérpalota, r>Ha van honnan rakni a kandallóra fát, r>S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe r>Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe. r>r>Legkivált az esték ilyenkor mi szépek! r>El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek. r>A családfő ott fenn ül a nagy asztalnál r>Bizalmas beszédben szomszéddal s komával, r>Szájokban a pipa, előttök palack áll r>Megtelve a pince legrégibb borával; r>A palack fenekét nem lelik, akárhogy r>Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy. r>r>Kinálgatja őket a jó háziasszony, r>Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon, r>Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell, r>A kötelességét ő jól megtanulta, r>Nem bánik könnyen a ház becsületével, r>Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta. r>Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan: r>"Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!" r>r>Azok megköszönik, s egyet hörpentenek, r>S ha kiég pipájok, újra rátöltenek, r>És mint a pipafüst csavarog a légben, r>Akkép csavarognak szanaszét elméik, r>És ami már régen elmult, nagyon régen, r>Összeszedegetik, sorra elregélik. r>Akitől nincs messze az élet határa, r>Nem előre szeret nézni, hanem hátra. r>r>A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka, r>Fiatal pár, nem is a mult időt hányja. r>Mit is törődnének a multtal? az élet r>Előttök vagyon még, nem a hátok megett; r>Lelkök a jövendő látkörébe tévedt, r>Merengve nézik a rózsafelhős eget. r>Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak, r>Tudja a jóisten mégis jól mulatnak. r>r>Amott hátul pedig a kemence körűl r>Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl, r>Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek r>Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol... r>Űzi pillangóit a boldog jelennek, r>Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. - r>Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen: r>Itt van egy szobában mult, jövő és jelen! r>r>Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a r>Szolgáló s dalolgat, behallik nótája. r>Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron, r>Lovait itatj' a kocsis éjszakára. r>Húzzák a cigányok valami víg toron, r>Távolról hangzik a bőgő mormogása. r>S e különféle zaj ott benn a szobába' r>Összefoly egy csendes lágy harmóniába. r>r>Esik a hó, mégis fekete az útca, r>Nagy vastag sötétség egészen behúzta. r>Járó-kelő ember nem is igen akad, r>Egy-egy látogató megy csak hazafelé, r>Lámpája megvillan az ablakok alatt, r>S fényét a sötétség hirtelen elnyelé, r>Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig r>Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt? r>
Adom tudtára mindazoknak, r>Kiket tán sorsom érdekel, r>Hogy tiszta látkörét jövőmnek r>Sötét, nehéz köd lepte el. r>Eddig Thalia papja voltam, r>Most szerkesztő-segéd leszek. r>Isten veled, regényes élet! r>Kalandok, isten veletek! r>r>Szép élet a szinészi élet, r>Ki megpróbálta, tudja jól, r>Bár ellene a balitélet r>Vak órjásának nyelve szól. r>Hogy én lelépek a színpadról, r>Szívem nagyon, nagyon beteg - r>Isten veled, regényes élet! r>Kalandok, isten veletek! r>r>Igaz, hogy ottan a rózsának r>Sokkal nagyobb tövise van, r>De oly rózsákat, mint ott nőnek, r>Máshol keresni hasztalan. r>Mindezt szivemben igazolják r>Két évi emlékezetek. r>Isten veled, regényes élet! r>Kalandok, isten veletek! r>r>Mert nem lesz már nekem kalandom; r>Pedig e nélkül a világ r>Előttem úntató, kietlen, r>Egyalakú, nagy pusztaság. r>Ki egy országon átfuték, most r>Egy kis szobában űlhetek - r>Isten veled, regényes élet! r>Kalandok, isten veletek! r>r>De sorsom egykor még ezt mondja, r>Ha majd rám megbékülve néz: r>"Eredj, ahonnan számüzélek, r>Légy ami voltál, légy szinész!" r>Hát addig is, mig újra, elzárt r>Mennyországomba léphetek: r>Isten veled, regényes élet! r>Kalandok, isten veletek! r>
