Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem akarok elrohadni, r>Mint a fűzfa a mocsárban; r>El akarok égni, mint a r>Tölgy a fellegek lángjában. r>r>Tűz kell nékem; víz maradjon r>A békának és a halnak r>És a rosz poétáknak, kik r>Béka módra kuruttyolnak. r>r>Te vagy az én elemem, tűz!... r>Sokat fáztam életemben, r>Szegény testem sokat fázott, r>De meleg volt mindig lelkem. - r>r>Jer, szeretlek szép leányka, r>Jer, szeretlek szenvedéllyel; r>De tüzes légy! máskülönben r>Elmehetsz isten hirével. r>r>Hej, kocsmáros, bort! ihatnám. r>Tiszta bort! mert ha vizes lesz: r>Megköszönhetd, ha kancsód a r>Falhoz vágom, nem fejedhez. - r>r>Csak igy élet ez az élet, r>Tüzes lyánnyal, tüzes borral... r>És - amit majd elfeledtem - r>Nem maradhat még el a dal. r>r>Mondjatok dalt, de tüzes dalt, r>Mert szakadjon ki a nyelve, r>Ki ugy dalol, hogy dalától r>Nincsen a szív feltüzelve. r>r>Nem akarok elrohadni, r>Mint a fűzfa a mocsárban; r>El akarok égni, mint a r>Tölgy a fellegek lángjában!
Itt benn vagyok a férfikor nyarában, r>Az ifjuságnak eltűnt tavasza, r>Magával vitte a sok szép virágot, r>A sok szép álmot, amelyet hoza, r>Magával vitte a zengő pacsírtát, r>Mely fel-felköltött piros hajnalon... r>Milyen sötét vón a világ, az élet, r>Ha nem szeretnél, fényes angyalom! r>r>Elszállt az égről a piros sugár és r>Elszállt a földről a dalos madár, r>Üres fészkébe énekelni a bús r>Szellő vagy a haragos vihar jár: r>Ábrándaimnak száraz erdejében r>Csörög, csörög már s nem susog a lomb... r>Milyen sötét vón a világ, az élet, r>Ha nem szeretnél, fényes angyalom! r>r>Az ég arany hajnalcsillagja s a föld r>Ezüst harmatja mind, mind elvesze, r>Letörlé őket kérlelhetlenűl a r>Rideg valóság szigorú keze; r>Felhők borongnak, s rekkenő meleg van, r>A gondok fojtó levegője nyom... r>Milyen sötét vón a világ, az élet, r>Ha nem szeretnél, fényes angyalom! r>r>Regényes bércek kősziklái közt folyt r>Csengő morajjal egy tündér patak, r>Dicsvágy patakja! ajkaim belőle r>Sok boldogító mámort ittanak. r>Foly még ma is, de más igyék vizéből, r>Én nem iszom, többé nem szomjazom... r>Milyen sötét vón a világ, az élet, r>Ha nem szeretnél, fényes angyalom! r>r>Ha elfordúlok enmagamtul és mint r>Polgár végigtekintem a hazát, r>Szemem megromlott satnya ivadékot, r>Egy pusztulásnak indult népet lát. r>Karom feszűl, szivem tombol! mi haszna? r>Mást nem tehetek, csak sirathatom... r>Milyen sötét vón a világ, az élet, r>Ha nem szeretnél, fényes angyalom! r>r>Szeress, szeress, mint én szeretlek téged, r>Oly lángolón, oly véghetetlenűl, r>Áraszd reám a fényt s a melegséget, r>Mely isten arcáról szivedbe gyűl; r>Az a te szíved egyetlen világom, r>Nappal napom és éjjel csillagom... r>Milyen sötét vón a világ, az élet, r>Ha nem szeretnél, fényes csillagom! r>
Boldog, kinek fejére r>Az ég oly sorsot mért, r>Hogy bor- s leányért éljen r>És haljon a honért. r>
Avas szalonnán élt, mint az idő. r>Telt-mult naponta, sárgán görbülő; r>szalmát számolt, vagy nézte az eget, r>a csillagokban szíve zizegett. r>r>Tudta, nagy nap kél a hegyek mögött. r>Hosszan pipált és lassan köpködött. r>Ha förgeteg csapkodta, ballagott - r>zúgó vízárnál ült és hallgatott. r>r>Hát így. És most e gyűlő hajnalon r>odatopog egy bokor hajadon r>s dönög, donog. Hát elbosszankodott r>s markos bajszába mormolt, mormogott. r>r>- Ejh, dudorássz csak, míg a szerelem r>hulló levélen hajadon pihen; r>míg fürtödre a giz-gaz rátapad, r>karod rángasd és ringasd derekad! r>r>Könnyen becsípik proletár-ludak r>tapadó bőröd, majd ha meglohad. r>S csimbókba barnul, mint a naspolya, r>két ringó melled ringló mosolya. r>r>Fortyos fazekad gőgben szenvedő? r>Megnyugszik minden csapkodó fedő. r>S a tollas karalábé görcseit r>a fejeden új ifjak föllelik. r>r>No, dalolj, rózsaromboló leány!... r>(Igy feledte a lángos lány után, r>hogy zokszava bár vág, akár a sás - r>erős a sorsunk, mint a csikarás!) r>
Mint zenekarokban a klarinétok legélesebb hangjai, r>melyek túlrikoltanak mindent, úgy szól az én kétségbeesésem. r>Ki mondja, hogy rövid az élet? Hosszú az, nagyon hosszú, r>ki-nem-várható utazás, egyik helyről a másra, r>hánykódás a zavarban, melynek nincs soha vége. r>Elhagynak, akiket szerettünk, elhagyjuk, akik szeretnek, r>elhagynak a barátok, elhagynak a remények, r>csak mi maradunk itten, a tenger időben, r>ébredve, elaludva, munkálkodó szívünkkel, r>gondolkodó velőnkkel, folytatva robotunkat. r>Miénk az izmok acélja, a pénz, az egészség, r>csupán az élet nem, mert már sokat éltünk, r>s ismétlés az egész, ismétlés lomha unalma. r>Lélektelen kézzel kanalazzuk az ételt, r>hörpintjük poharunkat. Ismerjük az ízek özönjét, r>a nők száját is, kik fényes selyemingben, r>mint gyors, tétova lángok lobognak a homályban, r>és sírnak megkoszorúzva karjukkal az ágyat, r>hogy hajnalban keserves válásra üt az óra. r>Ismerjük ami volt s lesz, kérdésre tudjuk a választ, r>tudjuk előre a tavaszt, a nyár ragyogását, r>s azt a pillanatot, hogy koradélutánon r>végigfut a körúton az ősz és tépi a ponyvát, r>s gyászbaborul a zúgó kávéház körülöttünk. r>Máskor ilyenkor vártuk, kavarva feketénket, r>a szent, ritka vadat, a sorsot, a nagyszerű sorsot. r>Ám most nincs csoda már. Csak a régi van, csak a régvolt, r>csak a bánat van, s az higgadtan, de keményen r>fújja goromba dalát. Dicsérd azt a parancsot, r>mely idején golyót küld ifjú szivedbe, r>s átkozd, százszor-ezerszer átkozd meg a sebész-kést, r>mely elránt a haláltól s itthagy hosszan a földön, r>lábbadva, halaványon, hegesedő reménnyel. r>Mint zenekarokban a klarinétok legélesebb hangjai, r>melyek túlrikoltanak mindent, úgy szól az én kétségbeesésem. r>
