Szófelhő » R » 1069. oldal
Idő    Értékelés
Boldogok azok, akik úgy alusznak, r>hogy többé fel nem ébrednek. Sőt ez a r>kívánságom is haszontalan, ha az álmodozások r>ostromolják a sírhalmokat. r>r>Préd. 3 : 19, 20, 21. r>r>Jön az álom s mindent pihenésre hajta, r>Az éjjelnek barna palástja van rajta, r>Beborítja véle a főldet s az eget, r>Alóla altató mákolajt csepeget, r>Melynek hűs balzsama a benne feredett r>Szemhéjaknak édes nyúgovást engedett. r>Lágy karjain fáradt érzékenységinket r>Ringatja s egy másik világba tesz minket, r>Hol sok ezer képpel elménk játszodtatja r>Valóság képébe tűnő ábrázatja. r>Most az öröm arany hegyeit ígéri, r>Az áldás javait bő marokkal méri, r>Majd a félelemmel rettenti lelkünket r>S a kétség szélére viszi életünket. r>De akármint tűnik képzelődésünkbe, r>Valódi örömöt terjeszt ő szívünkbe; r>Apolgató karral kötésink feloldja, r>Ellankadt erőnkhöz új erejét toldja, r>Megtört érzésinket símítja kezével, r>Új életre hozván gyógyító mézével, r>A terhes gondokat rabláncához fűzi, r>Szívünkből a Léthe partjaira űzi. r>Minthogy a világi bajoknak érzése r>Éltünknek legnagyobb terhe s szenvedése, r>A halálnak képét őltözvén magára, r>Bennünket holtakká tészen utóljára. r>Úgy vagyon, holtakká tészen, és hogy élünk, r>Csak egy kis szuszogás hiteti el vélünk. r>Óh, mikor szűnik meg e kis szuszogás is, r>Mikor alszik el még maga az alvás is? r>Mikor száll testemre az a végnyúgalom, r>Amellyel örökre bíztat a sírhalom? r>Óh, halál, a szelíd álomnak testvére! r>Mikor vetsz örök zárt szemem fedelére, r>Hogy a semmiségbe testem visszaszálljon, r>S belőlem csak egy por és csak egy név váljon? r>Igenis, mind ez az, amit a sors adhat, r>Tetőled belőlünk egyéb nem maradhat. r>És amely sok pompát a holt körűl látok, r>Csak festett nyoszolya s hímes superlátok. r>Ez örök álomban úgy fogunk aludni, r>Hogy arról magunk sem fogunk semmit tudni, r>És amit beszélnek a halottak felől, r>Hogy holmit csinálnak még sírjokon belől, r>Azok az élőknek setétes álmai, r>Mert csendesek minden holtak alvásai. r>Alusznak ők mélyen, mi pedig, kik élünk, r>Őrólok álmokat látunk és beszélünk. r>Alusznak. - De ugyan lehet-e az álom? r>S ha álom, miben áll? én fel nem találom. r>Hiszen semmivé lesz, ami semmi vala, r>Azaz főlddé válik testünknek porfala; r>Előbb egy bűzhödtség bálványává lészen, r>Bomlani kezdenek a részek egészen. r>A folyó, a könnyebb magát feljebb vonja, r>S a göröngy közt marad csak a skeletonja; r>Ez is nemsokára, bár acél volna is, r>Egy rakás agyaggá változik maga is, r>Az olajos részek az áerba mennek, r>S sírjok körűl lidérc-formában jelennek, r>A sós és a kövér részecskék meggyűlvén, r>Főld színén maradnak, s öszveegyesűlvén, r>Azokat felszívják a fűnek gyökeri, r>Melyből azt a kövér nedvességet nyeri. r>Mert lám a papnak is kövér a tinója, r>Ha temető kertben van a kaszálója, r>Sőt a Bánát, amely emberrrel ázott, r>Amelyet a magyar s török test trágyázott, r>Oly zsíros fűvet tart, hogy megérezheti r>Szagát sok büszke ló s el nem szenvedheti. r>Így lesz az élőből főldi és ásvány rész, r>A főldi részekből plánta s növevény lész, r>Melyet ha az élő állatok megesznek, r>Belőle magoknak lételt s növést vesznek. r>Így aluszunk mi, de vigyáz a természet, r>S nincsen munkáiban hízak és enyészet; r>Pontos forgásának örök karikája r>Egynek elfogytával másikat táplálja. r>Mi voltam magam is, míg meg nem születtem, r>Míg fűből s állatból e testet nem vettem? r>Aludtam mélyen a csendesség ölében, r>A magam-nem-tudás csendes éjjelében, r>Míg a természetből, mint egy annak megholt r>Részecskéje, akkor ki nem fejlettem volt. r>Így fogok bomlani újonnan beléje. r>Mint annak egy piciny megholt részecskéje. r>A koporsó után éppen azt képzelem, r>Ami bölcsőm előtt történt vala velem: r>Aluszom, jó álom, mihelyt elenyészek r>S élőből egy rakás minerále lészek.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1573
Éles, áttetsző hűvös, r>de nem borzongató. r>Száraz levél koppan a kerítésen. r>A roggyanó léptekkel ballagó vén postás r>kövér táskája is csupa ilyennel van tele. r>Az életre jön a halál, r>az életre jön a halál - r>hajtogatják a remegő kis kukac-szájak, r>s valahonnan a kert végéről r>mintha az ősz integetne hamiskásan: r>Mindjárt jövök! r>r>Az ég szinte felhőtlen r>és zavartalanul, megdöbbentően kék. r>Az egyetlen fellegfoszlányba egy gyermek kapaszkodik, r>akit talán mindnyájan ismertek rajtam kívül - r>s kitágult szemekkel akar bekandikálni r>a felhő mögé, r>a titokzatos, messzi kék csodákba. r>r>1927. augusztus
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1208
Életét végig gőgben élje r>A Sátánnak fölkent kevélye. r>r>Fakóan szirma ne omoljon: r>Piros virág volt: pirosoljon. r>r>Panaszra is görbülhet szája, r>De rugja meg azt, aki szánja. r>r>Komédiázzék, hogy ő elvet r>Egy-egy megtagadott szerelmet. r>r>S ha térdelve mondja imáját, r>Pattanjon föl, mások ha látják. r>r>Ha hisz és vár, remél és retten, r>Kiáltsa azt, hogy ő hitetlen. r>r>Ha szivébe kétségek szúrnak, r>Zengedezzen hitet az Úrnak. r>r>Sohse legyen asszony bolondja r>S ha él-hal érte, meg ne mondja. r>r>Ha futó csókra űzi ösztön, r>Százszor ájuljon, esküdözzön. r>r>Inség, betegség hogyha dúlna, r>Járjon-keljen, mintha vidulna. r>r>S Halál ha cirógatja csontját, r>Farsangolón járja bolondját. r>r>Ellenségeit udvarolja, r>Mintha aggodalma se volna. r>r>Krisztus tréfából se vezesse, r>Akik szeretik, ne szeresse. r>r>S ha az Élet már összemarta: r>Jött a Halál, mert ő akarta. r>r>(Sátán kevélye, szerencsétlen, r>Jaj, nem így éltem, nem így éltem.)
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1440
Bizony, bizony csehül vagyunk! r>Mellem szorúl, majd megfulok, r>S szivem táján valami rág... r>Belőled én, árnyékvilág, r>Aligha el nem patkolok. r>r>Hányszor kivántam a halált! r>És most midőn már közeleg, r>Midőn félig rám lehele: r>Olyanformán vagyok vele, r>Mint a mesében az öreg. r>r>Hiába! bármi a halál, r>Az élet nála többet ér. r>Van ottan béke - semmi más; r>Van itten bú - de vígadás r>Kéjében is pezsg ám a vér. r>r>S én már maholnap elhagyok r>Örömeket, fájdalmakat. r>Most gomblyukamban a virág, r>S ha újra zöldül a világ: r>Talán sirom halmán fakad. r>r>S ti majd, ti jó fiúk, kiket r>Hozzám barátság lánca köt, r>Kikkel most annyi éjszakát r>Fölségesen virasztok át: r>Gyászoltok a halott fölött. r>r>De én azt mondom, társaim, r>Hogy engem ne gyászoljatok; r>Természetünktől az elüt - r>Mert tudjátok, velem együtt, r>Ti mind víg fickók voltatok. r>r>Jertek ki hozzám legfölebb, r>S ha állotok sirom körűl: r>Vigan hangoztassátok itt r>Holt cimborátok dalait r>A múlt idők emlékeűl!r>
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1217
Olyan szép az este, Mihály gazda jőjön, r>Forduljunk itt egyet a temető-kertben! r>Ugy sem sokáig lesz már kelmed a földön! r>Amint mondja, - s benne volna szivesebben. r>r>Fogja meg a karom, ballagjunk csendesen, r>Jól esik arra néznem s ősz fejére! r>Azt gondolom: maga ösmerteti velem r>Gyász kertét, e helynek hallgatag kertésze. r>r>Ugy szeretek én a halálról beszélni, r>Kivált az olyannal, aki nem fél tőle; r>Legkivált kelmeddel, aki ugy ösméri, r>Ki szolgálatában örven évet tölte. r>r>Bizony sok szép idő! már számát se tudja: r>Annyi idő alatt mennyi sírt megásott; r>A harangot húzni beh szomorún tudta, r>Mig lenn a sírgödröt bekaparták mások. r>r>Mennyin elhullottak jobbja s balja mellől! r>Földbe' van gyermeke, nője, unokája; r>Ah, kelmedet, majd ha mint egy vén fa eldől, r>Mennyi ismerős szív rokon-hamva várja! r>r>Mit az emlékezet állit e bús helyre: r>Kirothad a fejfa, írása elmállik; r>Lapos lesz a halom, felveri a perje, r>S az ember nem tudja végre, melyik másik? r>r>De kelmed, a sírok élő vén fejfája, r>Tudja, hol ki nyugszik? s megmutatja bizton; r>Kinek anyja meghalt, mig járt vándorlásba, r>Reá igazítja: melyik halmon sírjon! r>r>Minden fel van írva emlékezetében; r>Ugy-e szomorú volt a harang szólása, r>Mikor a szép Julcsát eltemették itten, r>Kinek szerelemből történt halomása? r>r>Mikor a jó özvegy, ki hét árvát hagyott... r>Hát még hogy kimult a boldog nagyasszony! r>Nem tudom, mikor lesz megint olyan halott, r>Egész falu népe kit ugy megsirasson!? r>r>És mindezt megérte, mindezt tudja kelmed! r>Most csak a tájat mutassa meg nékem, r>Melyet magának szánt csendes nyugvó helynek, r>Hol itélet-napig nyugodjék békében. r>r>Ott ássuk meg a sírt fáradt tetemének, r>És belé bocsátjuk ékes szent beszéddel; r>Kedves éneke lesz a halotti ének, r>Mit oly buzgón mondott sok álmatlan éjjel. r>r>A harang szólását ha hallhatná kelmed, r>Vén gondviselőjét hogy siratja! - s annak, r>Aki annyi fáradt vándort lefektetett: r>Buzgón kiván a nép csendes nyugodalmat!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3014