Idő 
Értékelés 
Értékelés Párisba tegnap beszökött az Ősz. r>Szent Mihály útján suhant nesztelen, r>Kánikulában, halk lombok alatt r>S találkozott velem. r>r>Ballagtam éppen a Szajna felé r>S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: r>Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, r>Arról, hogy meghalok. r>r>Elért az Ősz és súgott valamit, r>Szent Mihály útja beleremegett, r>Züm, züm: röpködtek végig az uton r>Tréfás falevelek. r>r>Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé r>S Párisból az Ősz kacagva szaladt. r>Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán r>Nyögő lombok alatt.
Gróf Festetics György hamvaira r>Keszthelyi partnak evez ladikom, mosolyognak előmbe r>A szeretett tájék öblei s árbocai. r>Nyugszik az ég, lebegő zephyrek ringatva vezetnek, r>Csak kebelem zajlik, s hányja halála jegét: r>Hányja, midőn lehajult fővel révedre kiszállok, r>S nyomdokidon, nagy Holt, nyögve előre megyek. r>Minden mozdulatom közelebb visz szent tetemidhez, r>S míveiden lebegő árnyad előmbe tünik. r>Látlak, mint öleléd kegyes arccal, nyájas örömmel, r>Akiket a szeretet nyílt kapuidba hoza; r>Látlak, mint fogadád, szent csókkal megkoronázva r>A piruló Múzsa gyermeki áldozatit. r>Mint Görögországnak nagy démona gyermekalakban, r>Gyermeki játékban alkota embereket, r>Úgy te is ősz fővel közibénk enyelegve vegyültél, r>S játszva nyitál pályát isteni célod előtt. r>Míg mások honnunk javait vesztünkre kiszórják, r>S a nemzet lelkét s életerét kiölik: r>Te közibénk jöttél, s valamerre kifordula arcád, r>Áldást hinte reánk, s életet önte belénk. r>Mint egy hősi Pelops, oltárt, pályákat emeltél r>A görög ég, Helikon hajdani isteninek. r>Ünnepeket, muzsikát, táncot, játékokat adván, r>A nagyot a széppel kedvesen összekötéd. r>A zengőt koszorú emelé és gazdag ajándék, r>Minden ideg kifeszült, s büszke futásnak eredt. r>Így alkotta örök remekét amaz égi Lykurgus, r>Amikor összeszedé Ilion énekeit; r>Spárta szilaj lelkét, énekre tanítva, emelte, r>S a dalok isteninek áldoza harcaiban; r>Így született Hellász, így szülte az élisi pálma r>A csuda helleneket s Pindarus énekeit. r>Így született Korybant-zengzetben az égiek atyja, r>Így hordott eledelt nékie méhe, galamb. r>A buta nép e zajt látá s Amalthea tölgyét, r>Látni a mennyrázót nem vala néki szeme. r>Ámde ki föntjáró elmédnek látta arányit, r>Nyájas alakjaiban látta nagy istenidet. - r>Elfolya szép élted, s veled a szép gondolat eltűnt; r>Mint ama gyenge virág, napja lehunyta után. r>Eltűntél, de ha majd palotád márványi lehullnak, r>S romjaiból valaha baglyok üvöltnek alá, r>Mint a büszke Csobánc szomorú düledékin az útas r>A múlt bajnoki kor képzeletébe mereng: r>Így merül el majdan magasabb rémletben az érző, r>Hamvaidon hálát, könnyeket adva, velem. r>r>[1823] r>
Ujonnan visszajött a régi baj, r>Amely a másvilágnak követe, r>S hozzám így szól: szedd össze magadat, r>El fogsz utazni a föld mélyibe. - r>Erőm fut, mint a gyáva hadsereg, r>Itt hágy magamra, gyöngén, egyedűl, r>És vérem, a vég-búcsuzásra tán, r>Elhagyván arcomat, szivembe gyűl. r>r>Mit tétovázol úgy, halál, miért r>Meg nem halok? vagy mért vagyok beteg? r>Félsz hozzám nyúlni, te hatalmas úr? r>Vagy csak ijesztesz?... meg nem ijedek. r>Ki az élettel, mint én, szembeszállt, r>Az bátoran néz a halál szemébe! r>Az élet rövid béke s hosszu harc r>És a halál rövid harc s hosszu béke. r>r>De még kár lenne érettem talán. r>Oh keblemben még annyi dal szunyad, r>Egész egy erdő magva, mely ha felnő, r>Sok fáradt útasnak hüs árnyat ad. r>S eddig csak írtam, hol van még a tett? r>Piros betűk az ünnep napjai, r>S így életemnek nincs még ünnepe, r>Hogy az legyen, vérem kell ontani! r>r>Megérem-e ezt én? vagy mielőtt r>Rivalgó zaj közt harci paripára r>Pattanhatnék föl: tán szép csendesen r>Ráfektetnek majd szent Mihály lovára? r>Ha meg kell halnom, hogyha most halok meg, r>Jőj el sietve, kedves kikelet, r>Jőj el hamar, hadd láss még egyszer engem, r>Hogy lássalak még egyszer tégedet. r>r>Kettőztesd meg lépésid, szép tavasz, r>A déli tájról gyorsan jőj elő: r>Ha már az élet oly borús vala, r>Legyen halálom napján jó idő. r>Jőj, drága vendég, s hozz virágokat, r>- A föld most olyan rideg puszta rom - r>Ha már virágtalan volt életem, r>Legyen virágos legalább sirom! r>
"Édes apám, talán elférünk." r>Ő hosszakat lép s némán számol, r>Én a nyomában. r>Sirkert kell a családnak: mérünk. r>r>Hol kelni szoktak friss palánták, r>Meleg ágyaknak közelében, r>Vetik külön majd r>Az Ady magvak hideg ágyát. r>r>Házközeles, fekete földben r>Mérjük a sírkert szélét, hosszát. r>Négyen leszünk csak, r>Kik idehullunk örökölten. r>r>Dús földön és kevés kalásszal r>Értük el a mérésnek őszét, r>Az apám lép, lép r>Reszkető lábbal, esti lázzal. r>r>Százszor és százszor újra kezdi, r>Már száz sírra eleget lépett, r>De hátha, hátha r>S bús lépéseit megnöveszti. r>r>Ez a föld, ha maggal beszórta, r>Emlékszik rá, áldott volt mindíg, r>Kereszt keresztet r>Ért itt nyáron husszorozódva. r>r>Két fia van és velük elvész r>E dús kis földnek kis családja, r>Minden és minden. r>Hát négy sír lesz itt csak a termés? r>r>"Édes apám, talán elférünk." r>Este van, ő tünődik, hallgat r>S az alkonyatba r>Beleveszünk, sírkertet mérünk.
Óh, Tihannak rijjadó leánya! r>Szállj ki szent hegyed közűl: r>Egy, kit a sors eddig annyit hánya, r>Partod ellenébe űl. r>Itt a halvány holdnak fényjén r>Jajgat és sír elpusztúlt reményjén r>Egy magános árva szív. r>Egy magános árva szív. r>r>Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek r>A boldogság karjain, r>Vígadoznak a kies Fürednek r>Kútfején és partjain; r>Addig én itt sírva sírok, r>És te, nimfa! amit én nem bírok, r>Verd ki zengő bérceden. r>Verd ki zengő bérceden. r>r>Zordon erdők! durva bércek! szírtok! r>Harsogjátok jajjaim! r>Tik talán több érezéssel bírtok, r>Mintsem embertársaim, r>Kik keblekből számkivetnek r>És magok közt csúfra emlegetnek r>Egy szegény boldogtalant. r>Egy szegény boldogtalant. r>r>Akik régen jó barátim voltak, r>Még felkőltek ellenem, r>Üldözőim pártjához hajoltak: r>Óh, miket kell érzenem, r>Amidőn már ők is végre r>Úgy rohannak rám, mint ellenségre, r>Bár hozzájok hív valék. r>Bár hozzájok hív valék. r>r>Nincsen, aki lelkem vígasztalja, r>Oly barátim nincsenek; r>Vállat rándít, aki sorsom hallja, r>Már elhagytak mindenek. r>Nincsen szív az emberekbe: r>Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe r>Szívem bús panasszait. r>Szívem bús panasszait. r>r>Rózsim, aki sorvadó ügyemnek r>Még egy élesztője volt, r>Rózsim is, jaj, gyászos életemnek r>Fájdalmára már megholt. r>Már te nyugszol, drága lélek, r>Én pedig még elhagyatva élek r>Ennyi zaj, jaj, baj között. r>Ennyi zaj, jaj, baj között. - r>r>Óh, van-é még egy erémi szállás, r>Régi barlang, szent fedél, r>Melybe egy bőlcs csendes nyugtot, hálást r>E setét hegyekbe lél? r>Hol csak egy kő lenne párna, r>Hol sem ember, sem madár nem járna, r>Mely megháborítana. r>Mely megháborítana. r>r>Abba tán a főldesúri jussal r>Ellenkezni nem fogok, r>Hogyha én egy megvetett virtussal r>Itt egy kőbe helyt fogok. r>S e szigetnek egy szögébe, r>Mint egy Russzó Ermenonvillébe, r>Ember és polgár leszek. r>Ember és polgár leszek. r>r>Itt tanúlom rejtek érdememmel r>Ébresztgetni lelkemet, r>A Természet majd az Értelemmel r>Bőlcsebbé tesz engemet. r>Távol itt egy Másvilágba, r>Egy nem esmért szent magányosságba r>Könnyezem le napjaim. r>Könnyezem le napjaim. r>r>Itt halok meg: e setét erdőbe r>A szomszéd pór eltemet. r>Majd talám a boldogabb időbe r>Fellelik sírhelyemet; r>S amely fának oldalába r>Áll egyűgyű sírhalmom magába, r>Szent lesz tisztelt hamvamért. r>Szent lesz tisztelt hamvamért.r>
