Idő 
Értékelés 
Értékelés Savanyun, csonkán, nagy mezők fölött, r>Talán tizedszer ílyképp, megrabolt, r>Balog utasként ballag át a Hold. r>r>Arcán vén kópék fáradt mosolya r>S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző r>Kínjaival mered föl a mező. r>r>Forradásos mező, fukar, kopár, r>Rothasztó testét gúnyos, halk, hideg r>Fényével a Hold öntözgeti meg. r>r>S fagyos fényben e nagy hulla terül, r>De messze szélén félénk vándorul r>Egy lyány csókos férfiára borul. r>r>Mintha sohse járt volna itt Halál, r>Az Élet, ez az eltörött derék, r>Kígyós örömmel üti föl fejét. r>r>S mert Földre nézni csókért küldetett, r>A Hold ujjongva, bízón kiragyog r>S száz halál-bűnért küld bocsánatot.r>
Bizony, ha élek, r>Talán én is lantot cserélek, r>Hiszen még máma r>Abroncsozza lelkem a fáma. r>r>És hogyha holnap tetszenék, r>Jönnének más húrú zenék, r>Új hírek és új aggodalmak. r>De befűtött az Úr a dalnak, r>Ha ilyen könnyen lebben el r>A hit, a máj és a tüdő r>S mint költők hívják: a kebel. r>r>Bizony, ha élnék, r>Életemet halálnak vélnék, r>Mert élnék ócskán r>Túl minden ringy-rongy földi jócskán. r>r>És hogyha holnap tetszenék, r>Van élet és halál elég. r>Van össz-vére e szép kettőnek: r>Szülő-ágynak és temetőnek. r>A bölcs ember sírva mulat, r>De végül minden egyszerű: r>Egy úri, hősi mozdulat. r>r>Bizony, ha holnap r>Hír-abroncsaim szétbomolnak, r>Szabad-szebben r>Lélek nem hullt szét lelkesebbenr>
Minden vígasság tőlem eltávozott, r>Vége minden örömemnek; r>Szívem reményében megcsalatkozott, r>Nincsen nyugta bús fejemnek. r>Víg napim! elvesztetek, r>Nem múlatok véletek; r>Az öröm s a víg élet r>Keserű ürömmé lett. r>r>Életemet sok ezer gond terheli, r>Lelkem a búk között eped, r>Bús szívem, bánatokkal lévén teli, r>Már ezer ízekre reped. r>Óh, keserves bánatok! r>Világra ti hoztatok; r>A bú nevelt engemet, r>Sírba is a bú temet.r>
Oh! ne nézz rám oly sötéten r>Pályatársa életemnek, r>Mint midőn az őszi-felleg r>Húzza árnyékát a réten; r>Nézz szelíden, nézz mosolygva: r>Férfié az élet gondja. r>r>Bárha csügged hív barátod, r>Nincs enyelgő tréfa nyelvén, r>S a kemény sors vésze kelvén r>Arcom elborulni látod: r>A te szíved ez ne nyomja: r>Férfié az élet gondja. r>r>Dörgve hull a nagy zuhatag, r>Szirthez illik rémes árnyék; r>De szelíd a rónatájék, r>Zengve lejt a völgyi patak, r>Mely a zöld virányt befolyja: r>Férfié az élet gondja. r>r>Hát ne nézz rám oly sötéten; r>Zúgjanak bár künn a vészek, r>Csak ez a kis enyhe fészek r>Ez maradjon mindig épen: r>Szívem a bajt könnyen hordja: r>Férfié az élet gondja. r>
Most már mulassatok, kedves barátim. r>Az én mulatságomnak vége van; r>A tréfaságok, az elmés beszédek, r>Az ének, a bor, mind haszontalan. r>r>Az embernek mért is van gondolatja? r>Lássátok, én olyan bolond vagyok: r>Mikor legvígabb a jelen, jövőbe r>Ragadnak rögtön a gondolatok. r>r>Az a jövő! az a kegyetlen szélvész, r>Mely szétzilál bennünket, szerteszét; r>S lesz-e azontúl még találkozásunk? r>Vagy halljuk-e csak egymásnak hirét? r>r>Igen, halljuk, majd elbeszéli a hír: r>Ez és ez nyugszik... odalenn... r>Haszontalan história az élet! r>Miért is van, vagy mért nem végtelen? r>
