Idő 
Értékelés 
Értékelés A zőld fákkal ékes Pindusnak tetején r>A múzsák örömmel játszadoznak; r>A gyönyörűségnek ezen boldog helyén r>Szomorú bánatok nem lakoznak. r>Itt szívet újító citerát pengetnek, r>Mellyel minden búkat elkergetnek. r>Itt zőld laurusból koszorúkat fonnak; r>Melyeket a tudós főkre vonnak. r>r>Vígságot újító szívek tehát jertek r>A múzsák múlató seregébe, r>A komor gondoktól megújulást nyertek r>E gyönyörűségnek mezejébe. r>Számkivet innen minden bút Fébus lantja, r>Ha tudós újjaival megpattantja, r>Önként rabjává lesz a szív Euterpének, r>Ha sípjában hangzik ékes ének. r>r>Innen hordja a hír kiterjedt szárnyával r>A bőlcs férfiakat az egekbe, r>Az egész világra hangzó trombitával r>Fúvall dicsőséget nagy nevekre. r>Így leve sok Flaccus, sok Naso, sok Maro r>Dicső hirével az égen járó. r>Így lettek sokan az élet örökösi, r>Akik közt te is vagy, Gyöngyösi.r>
Ne hadd el magad, öregem, r>bőröd ne bízd kereskedőre, r>ki elád felhőt az egen r>s a földön telket vesz belőle. r>Inkább segít a kutya szőre r>a teríthető betegen, r>semhogy magát miértünk törje, r>aki sorsunktól idegen. r>r>Magának rág mind, aki rág, r>a fogacskák azért fogannak. r>S mert éhes rongy vagy, a fogát r>elkoldulhatod-e a kannak? r>Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak, r>ki fűtve lakik öt szobát, r>falain havas tájak vannak, r>meztelen nők meg almafák? r>r>Hihetsz-e? Szagos kis dorong r>édes szivarja s míg mi morgunk, r>ő langyos vízben ül s borong, r>hogy óh, mi mennyire nyomorgunk! r>Ha pincéjébe szenet hordunk, r>egy pakli "balkánt" is kibont! r>Szivére veszi terhünk, gondunk. r>Vállára venni nem bolond... r>r>Bús jószág, ne vetéld magad! r>Együtt vágunk a jeges télnek. r>A jégből csak lucsok fakad, r>de hű társ - éhezők kísérnek. r>S ha most a tyúkszemünkre lépnek, r>hogy lábunk cipőnkbe dagad, r>rajtad is mult. Lásd, harc az élet, r>ne tékozold bizalmadat. r>
Ó örökszép Nap, te erős, hatalmas r>Antik istenség, örökifjú Élet! r>Fellobog most dús ereimben orcád, r>Zendül a vérem. r>r>Fölkelő Nap, nem borulok elődbe, r>Rég-pogányosan dalolok Neked most, r>Égfelé tartott tenyerekkel, arccal r>Állok előtted. r>r>Őseink, ó ládd, Neked áldozának, r>Mért hagyod hát el megesett Hazámat? r>Adj erőt e bús magyarokba, Élet! r>Élni meg élni! r>r>Ősapámnak bús fia lettem én is. r>Rám örökségnek csak a Név maradt már, r>S én köszöntlek: ím kiiszom Nevedre r>Friss-vizü kancsóm.
Ott a költő sírja, a kicsiny fehér domb, r>Ujon ásott sír az, nem nőtte be hant; r>Ormán az öreg tél pihen ősz hajával, r>Ifju élet romja temetve alant. r>Mért halt meg? hiszen még oly soká élhetett: r>Bölcs kárhoztatás! menj, dobd reá kövedet. r>r>"Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát r>Nem bírva, leroskad a pálya felén; r>Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot, r>Melyet vigaszul hagy a futó remény." r>Imhol a nyugágy, mit kislelkűség vetett r>Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! r>r>Te, kit aranyhímes pólyába kötöztek r>S fednek születésed érdemcsillagi, r>Kire gondolkozni sem szorult magadra, r>S minden gondolatod más találja ki: r>Ily halál sohasem fog érni tégedet: r>Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! r>r>Te erős jellem, ki csúszva-mászva győzesz, r>Akit a kegyszellő jobbra-balra hajt, r>Ki el birsz feledni egy hitvány mosolyért r>Annyi könnyes arcot, annyi zok sohajt, r>Ki az érző szívet gúnyosan neveted: r>Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! r>r>Te, ki földi léted boldog hizlalóján r>Nem sejted, hogy benned égi szellem él; r>Ki, ha vágyaidat mérsékleni tudnád, r>Oktalan állatnak is beillenél: r>Soha ilyen gyászos nem leend végzeted: r>Nagy lélek, eredj, dobd a sírra kövedet! r>r>Te, utonállója minden pénzdarabnak, r>Kit silány éltedhez bilincsel az érc, r>Ki, ha rajtad állna - míg lesz a világon r>Nem tied egy fillér - örök-évig élsz, r>E merényt te soha, soha nem követed: r>Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! r>r>És te szellemfukar, ki rideg falak közt r>Gyüjtesz a penésznek halott tudományt, r>Kit nem érdekel a hitvány földi ember, r>Míg a hold lakói állapotja bánt: r>Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet r>Vagy kőnél keményebb szivtelen könyvedet! r>r>Mi pedig, barátim, járjunk el a sirhoz r>Olvasztani róla könnyel a havat, r>Hadd sírjon a szív, ha itélni erőtlen! r>Tán így hamarább jön az enyhe tavasz r>S béhinti virággal az egyszerü dombot, r>Hol ő pihen, aki tövis közt bolyongott. r>
Ha álom ez élet: mért nem jön az óra, r>Mely fölébresszen egy boldogabb valóra? r>Mért hogy ennyi rémes, gyötrő álomlátás r>Eszméletre nem hoz, csattogás, villámlás? r>S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag? r>Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag? r>Bánatból, örömből az örömrész hol van? r>Tűrést a cselekvés mért nem váltja sorban? r>r>Ne nevezd halálnak, mert hazugság lenne: r>Nincs a nyugalomnak boldogsága benne; r>Kínja vonaglásban adja jelenségét, r>S bár reménye nincsen, megmaradt a kétség. r>Volna hát legalább a fájdalom élénk, r>Hogy érezve kínját, ez érzésben élnénk... r>- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - r>
