Idő 
Értékelés 
Értékelés Nyugszik esti szürkület fátylában r>A halk táj, s a berki dal kivesz, r>Még csak itt az agg falak körében r>Egy tücsök borongva zengedez. r>Csend lebeg le fellegetlen égről, r>Lassan mén a csorda mezejéről, r>És a fáradt földmives halad r>Megnyugodni ősfedél alatt. r>r>Itt az erdőkoszorús tetőkön, r>Az enyészet töredékiben, r>Hol reám a múltból borzalom száll, r>Bánat! e dalt néked szentelem. r>Búval gondolom, hogy mik valának r>Hajdanán e porló maradványok: r>Egy tornyos vár állt felségesen r>A hegyeknek szirttetőiben. r>r>Ott, hol oszlopok setét kövére r>Bút susogva hajlik a repkény, r>És a puszta ablak üregén át r>Csillog szomorún az esti fény, r>Az atyának ott talán könyűje r>Áldva perge bátor gyermekére, r>Melynek hírsovárgó kebele r>Vágyva néze harcnak ellene. r>r>Béke veled! szólt az őszűlt bajnok, r>Átövezve hősi karddal őt, r>Soha többé, vagy térj győzve vissza; r>Érdemeld meg őseid nevét! r>És a nemes ifjunak szemébe r>Rémitő láng szálla; arca ége r>Rózsáknak virító berkeként, r>Melyre bíbor hajnal hinte fényt. r>r>És arszlánszivű Richardként harcba r>Akkoron röpűlt a dalia, r>S mint erdőnek a viharban kellett r>Ellenének meghajolnia! r>S mint virágos partu ér szelíden r>Szállt meg sziklavára teremében, r>Az örömkönyűt siró atyát r>És ölelve szép menyasszonyát. r>r>Ah gyakorta a szorongó kedves r>Erkélyéről néz a völgy felé, r>Vért, pajzs csillog estnek aranyában, r>A paripa nyargal, hive jő: r>Hallgatólag jobbját néki nyujtja, r>S áll majd halványan, majd elpirúlva; r>De mi szende szemeiből szól, r>Olyat Petrarc' s Sappho sem dalol. r>r>Hol bagolyfészkek fölött terűlnek r>Durván összebonyolúlt füvek, r>Ott a billikom vidáman csenge, r>Míg a csillagok kiégtenek; r>Terhesen vítt harcok diadalma, r>És a szent csaták szörnyű kalandja r>Míg emlékezetben újra kelt, r>Kedvvel tölté a zord hőskebelt. r>r>Ó mi változás! most borzadályos r>Éj takarja a dicső helyet, r>S esti szél nyög búsan, hol erősek r>Vígadának áldomás felett; r>Ott magányos kórók lengedeznek, r>Hol lándzsát és pajzsot kért a gyermek, r>Ha riadván a harctrombita r>Csataménre pattant az atya. r>r>Elhamvadtak a hatalmas csontok r>Immár a borongó föld alatt; r>Félig sűlyedt kő alig mutatja, r>Hol találták végnyugalmokat. r>Mennyi lett játéka a szeleknek, r>Sírjaikkal emlékeik is vesztek; r>A vitéz kor fénytettei felett r>Feledés űz barna felleget. r>r>Igy enyész a élet dicsősége, r>S hatalomnak álomképzete! r>Igy merűl a gyors idő röptével r>Éjbe minden, amit föld szüle! r>Hamvveder, szánt az emlékezetnek, r>Halhatatlanság-igérő ének, r>Győztes főt koszorúzó babér, r>S tett, amelyet érc, márvány dicsér: r>r>Minden, ami bájol, s vággyal tölti r>Itt a porban a nemes kebelt, r>Eltűnt, mint az őszi nap sugára, r>Hogyha vész a láthatárra kelt. r>Kik vígan ölelkezének este, r>A korány arcokra már bút feste; r>A barátság is, s a szerelem r>Kéje vész a földről jegytelen. r>r>Édes szerelem! rózsás ösvényed r>Pusztaság tövisivel határ, r>S te, barátság aetheri világa, r>Egy rögtön vihar homályba zár. r>Kábaság a hír, fenség, hatalmak! r>A koporsók egyiránt takarnak r>Éjbe büszke földuralkodót r>S reszketeg fejű zarándokot. r>
Én hittem-e egykor r>Átoknak az éltet? r>Én bolygtam a földön, r>Mint éji kisértet? r>Elégeti arcom r>A szégyeni láng! - r>Mily édes az élet, r>Mily szép a világ! r>r>Vad ifjukoromnak r>Szélvésze kitombolt, r>Kék, tiszta szemével r>Mosolyg le a mennybolt, r>Mint gyermekeikre r>Az édesanyák - r>Mily édes az élet, r>Mily szép a világ! r>r>Minden napom egy bút r>Gyomlál ki szivembül, r>Kert újolag e szív, r>Mely széltire zöldül, r>És benne virít a r>Sok tarka virág... r>Mily édes az élet, r>Mily szép a világ! r>r>A bizodalom, kit r>Oly rútul elűzék, r>Két karral ujonnan r>Lelkemre füződék, r>Mint távoli utról r>Jött régi barát... r>Mily édes az élet, r>Mily szép a világ! r>r>Jertek közelembe, r>Jó régi barátok, r>Nem néz a gyanúnak. r>Kancsal szeme rátok, r>Elvertem az ördög r>Ez atyjafiát... r>Mily édes az élet, r>Mily szép a világ! r>r>Hát még ha eszembe r>Jut ifju virágom, r>A barna leány, e r>Szép hajnali álom, r>Kit én ugy imádok, r>S ki engem imád - r>Mily édes az élet, r>Mily szép a világ! r>
Halljuk, miket mond a lekötött kalóz: r>Tündér változatok műhelye a világ, r>Mint a poézis bájalakja: r>Ámde csak egy az igaz, nagy és jó, r>r>Melynek mosolygó jelcime lett a szép, r>Hogy mint a szerelem játszi gyönyör kezén r>Folytassa titkon a teremtés r>Műve örök folyamát gyönyörrel. r>r>Ennek teremtő ihlete alkotá r>Hellász rózsakorán a vidor életet, r>Midőn mosolygó égieknek r>Innepein lebegett az ének, r>r>A szépet érző emberek ajkain, r>Szívből szívbe gyönyört zengve s vidám erényt, r>Midőn a nyájas áldozóknak r>Nyájas örömbe' jelent meg a menny; r>r>Oh, a poézis rózsaszin ujjai r>Fonják azt az öröm gyenge virágiból: r>Örömre intve csalta össze r>A vadonok ridegült lakóit. - r>r>Most a halandó, mint ama büszke lyány, r>Villámfénybe vonult isten ölén enyész: r>A szent poézis néma hattyú, r>S hallgat örökre hideg vizekben. r>r>Szűnj meg te is hát zárt fület és kebelt r>A szép ifju világ bájira inteni: r>Halottas ének zúg felette, r>Mint mikor Afrika sámielje r>r>A port az éggel összezavarva dúl, r>Forró porvihara fojtja az életet. - r>Oh, a halandó lyányka szíve r>Emberi szép kebelén viruljon, r>r>Mint a mosolygó Hellenisé, midőn r>A félisteneket szülte szerelmiben, r>Gyönyörre nyílt szív nyíladozza r>A szeretet csuda két virágit: r>r>A szent poézist és a dicső erényt, r>Melyek hajdan öröm ünnepivé kenék r>A nagy görög nép boldog éltét, r>S létrehozák örök ideálit. r>r>[1832 körül]r>
Minden vágyam ezüst patkó r>Fekete lovaimra verve, r>Magyarságomnak borzasztó, r>Utált és átkozott szerelme r>Szikrát ver a köves uton r>S legfeketébb paripámra verve. r>r>Nem tudom, hogy meddig érek, r>Mert szörnyű ellenem a hajsza, r>Néha lovakat cserélek, r>De leghűbben vágtatok rajta, r>A legfeketébb paripán: r>Gyertek, fiúk, ez a legszebb hajsza. r>r>Verd csak, patkó, verd a szikrát, r>Rajta, rajta, új lelkek népe. r>Szép nép: az új hitü szittyák r>S mit akarnak: a szépek szépe. r>Szikrázzék patkónk az uton, r>Rajta, rajta, új lelkek új népe.r>
Nagy hitvallás a nem-akarás - r>Tán próféta vagyok én. r>De jöhet azért akárki más. r>r>Ha akarnánk, hát ne akarjunk r>(Tán próféta vagyok én) r>Minden gőgöt földbe takarjunk. r>r>A férget el miért tapossam - r>(Tán próféta vagyok én) r>Ugyis elpusztul hamarossan. r>r>Legyen már ez a hitvallásunk r>(Tán próféta vagyok én) r>S a szeretet lesz áldomásunk. r>r>Az Isten szava most újra szól r>(Tán próféta vagyok én) r>Minket hí, emberek, valahol. r>r>A szív jól van csinálva itt benn r>(Tán próféta vagyok én) r>Éljünk! éljünk ebben a hitben. r>r>Gőg, akarás sokakat vitt el r>(Tán próféta vagyok én) r>S minek a fegyver, küzdjünk hittel. r>r>A hit a lélek állomása r>(Tán próféta vagyok én) r>S ez a szeretet hitvallása. r>r>A háború s minden borzalom r>(Tán próféta vagyok én) r>Feküdjék végre ravatalon. r>r>Majd így fogunk nagy nyugtot lelni r>(Tán próféta vagyok én) r>S egymást boldogan megölelni. r>r>Ápoljuk hát a szeretetet r>(Tán próféta vagyok én) r>E dús növényt, mit Isten vetett. r>r>A szeretet az örök élet r>(Tán próféta vagyok én) r>Az akarás mar, kínoz, éget. r>r>Sorsok voltak az akarások r>(Tán próféta vagyok én) r>De elpusztultak, jöttek mások. r>r>S károg fölöttünk Sorsunk, varjunk r>(Tán próféta vagyok én) r>Éljünk, csak éljünk. Ne akarjunk. r>
