Idő 
Értékelés 
Értékelés 1 r>r>Langy, permeteg eső szemerkél, r>új búza pelyhe ütközik. r>Kéményre gólya s a levert tél r>jeges csucsokra költözik. r>Zöld robbanásokkal kitört r>a kikeleti víg erőszak. r>Asztalos műhelye előtt r>remény legyint meg, friss fenyőszag r>r>Mit ír a hírlap? Dúl a banda r>Spanyolhonban és fosztogat; r>Kínában elűzi egy bamba r>tábornok a parasztokat r>kis telkükről. Had fenyeget, r>vérben áznak a tiszta vásznak. r>Kínozzák a szegényeket. r>Hadi uszítók hadonásznak. r>r>Boldog vagyok: gyermek a lelkem; r>Flóra szeret. S lám, álnokul, r>meztelen, szép szerelmünk ellen r>tankkal, vasakkal fölvonul r>az ember alja. Megriaszt r>a buzgóság e söpredékben. r>S csak magunkból nyerek vigaszt, r>erőt az élet érdekében. r>r>2 r>r>Zsoldos a férfi, a nő szajha, r>szivüket el nem érhetem. r>Gonoszságuk is föl van fujva, r>mégis féltem az életem. r>Hisz nincs egyebem e kivül. r>Számol ezzel a gondos elme. r>A megbántott Föld ha kihül, r>ég Flórám és szivem szerelme. r>r>Mert mi teremtünk szép, okos lányt r>és bátor, értelmes fiút, r>ki őriz belőlünk egy foszlányt, r>mint nap fényéből a Tejút, - r>és ha csak pislog már a Nap, r>sarjaink bízóan csacsogva r>jó gépen tovább szállanak r>a művelhető csillagokba. r>
Apáink mindig robotoltak, r>Hogy lenne enni kevés kenyerünk, r>Bús kedvvel, daccal, de dologban voltak, r>Az isten se törődött velünk. r>r>De fölnőttünk már valahára, r>Kik nem tudjuk, mi az vígan élni, r>És mostan vashittel, jó bátorsággal r>Sorsunk akarjuk fölcserélni. r>r>Tudjuk, apánkkal gyávák voltunk, r>Nem volt jogunk se, csak igazságunk. r>Most nincs, ki megállat az élet-úton, r>De, ha akad, nyakára hágunk. r>r>Mi vagyunk az Élet fiai, r>A küzdelemre fölkent daliák, r>Megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor r>Alattunk ez a régi világ! r>
Amióta én megházasodtam, r>Valóságos fejdelem vagyok, r>Trónusom a karszék, és pipámnak r>Hosszú szára a királyi bot. r>r>Ekkép űlök a szörnyü méltósággal, r>S elfogadom kegyelmesen itt r>- Akik jőnek audienciára - r>Országomnak jobbágy népeit. r>r>Ott egy lyányka rózsaszín ruhában... r>Mert lyány vagy s még szép is a felett, r>Legelőször is veled beszélek, r>Jer, hugám, az elsőség tied. r>r>Kis hamis lyány! mért kerültél eddig? r>Csak nevedről ismerhettelek, r>Azt tudám csak, hogy Örömnek hínak, r>Kergetélek, s el nem értelek. r>r>Ámde végre birtokomba estél, r>Meghódítám tündér-szárnyadat, r>Kertészem vagy, te növelsz naponként r>Homlokomra fris virágokat. r>r>Szép virágok színre és illatra, r>Milyeket csak tündérkéz növel, r>És közöttök a tövis csiklandja r>Csak fejemet s nem karcolja fel. - r>r>Lépj elő, te hosszú száraz ember, r>Mélyszemű és sápadtarcu Gond, r>Vagy maradj csak, ajkad mindig olyan r>Prózai históriákat mond; r>r>Balgatag, ki ily dicső napokban r>Kenyeret és ruhát emleget, r>Hordd el magad! bár rövid az élet, r>Beszélgethetünk még eleget. - r>r>S te is itt vagy, te is megjelentél? r>Dúlt arcoddal, sötét Fájdalom! r>Nem remeg kend, örök ellenségem, r>Hogy ezennel fölakasztatom? r>r>Mély sebeket hasítál szivembe, r>Melyek néha most is vérzenek! r>Mit csináljak most veled?... ne búsulj, r>Kegyelmesen megkegyelmezek. r>r>Egymás ellen hosszu harcot vívtunk, r>A diadal hozzám esküvék; r>Nagylelkű leszek, mert a győzőnek r>Dicsősége a nagylelküség - - r>r>Mily zaj ez kinn?... Pegazusom tombol, r>Tán megrúgta valamely szamár, r>Vagy tán azért nyugtalankodik, mert r>Engem olyan rég nem láta már. r>r>Várj, lovacskám, majd tiporhatod még r>A felhőket jó gazdád alatt, r>Várj egy kissé, hagyd élvezni mostan r>Fejedelmi nyugodalmamat. r>
1 r>r>Volt egy lovag, kinek nem volt hazája, r>Mert rajtütének ellenséges népek, r>És pusztulás lett, mit hozának rája r>Komor fényében a csaták tüzének. r>Komor fényében a csaták tüzének r>Piroslott a lovag hős arca szinte r>S piroslott vére, melyet bőven önte r>Megmentésére a hon életének. r>De hasztalan folyt a lovagnak vére; r>Ő megmaradt és honja véget ére. r>S a hontalan lett fának eltört ága, r>Mit a fáról a fergeteg törött le, r>S mit ez most kerget a széles világba. r>Midőn a felhő ott szállott fölötte, r>Ahol volt a ledöntött hon határa, r>Megállott és letérdepelt hantjára, r>Hogy könnyeit végső cseppig kisírja r>A földre, mely holt nemzetének sírja; r>Mert könnye volt egyetlen kincse, melyet r>Elvesztett mindenéből még megtarta: r>S ezt tékozolni másra nem akarta. - r>Megindult és ment tompa búja mellett, r>Mely árny képében őt folyvást kisérte. r>Midőn kifáradt már a bujdosásban: r>Csöndes vidékbe megpihenni tére r>Egy idegen nép távol országában. r>És gondolá azt is, hogy őt halála, r>Ha egy helyen lesz, hamarabb találja; r>S ha ráhull a halál fehér virága, r>Beteljesűlve minden kívánsága. r>Ezt várta ő a csendes zárt vidéken, r>Hová fáradtan megpihenni tére, r>S hol élt egy lyányka olyan ifjuszépen, r>Hogy a vidéknek vált bámult diszére. r>De ő a lyányka szépségét nem látta, r>Semmit sem látott, csak romját honának; r>Nem látta, hogy rá gyakran szállt a lyányka r>Tekintetének csillagos világa, r>S tekintetei mi lángolók valának! r>Igy a leányka napjai folyának, r>S arcára halvány liljomot föstének r>Gyötrelmei a szólni nem merésnek; r>Mert mit mondhatna a fényes lovagnak, r>Mit mondhat ő, ki, bár eléggé gazdag, r>De pórszülőknek egyszerű magzatja? - r>És a vidéket még egy ifju lakja; r>Szegény fiú, a legszegényebb szolga, r>Tengődve éli nyomorú világát, r>Kit tán megölne sok fárasztó dolga, r>Ha nem láthatná néha a leánykát; r>A titkon bámult lyányka láthatása r>Fogyó erője meghozó varázsa. r>Fél rágondolni, hogy kérjen szerelmet r>A pór, de gazdag szülők gyermekétől, r>Ő, akinek ha jut száraz kenyérből r>Egy-két nagyobb falat, sorsán örülhet. r>S ő mégis boldog, és azzal beéri, r>Hogy a leánykát messziről kiséri. r>r>2 r>r>És a lovagnak kondult a nagy óra, r>Mely e világból őt egy másba vitte, r>Ahol bitor kény mennykövit nem szórja r>Az ártatlanság népének fölötte. r>Letették őt az anyaföld ölébe; r>Követ nem tettek a halom fölébe, r>Mely pajzsa lett az élet búja ellen... r>Miért is volna kő? a lyányka szíve, r>Halála által kő lett, érzéketlen; r>S ha nincsen érzés a szív birtokában, r>Az ember mit keressen a világban? r>Nem volt a lyányka sem sokáig földi. r>Lefekvék, honnan senki fel nem költi. r>És a szegény, az árva, árva szolga, r>Tüntén egyetlen gyönyörűségének, r>Az élet terhét hogy viselte volna? r>Végét vetette terhes életének. r>r>3 r>r>Az éjszakának sírnyitó felében r>Fölkél a szolga, és a helyre mégyen, r>Hová temették a kedves leánykát; r>Akarja látni élte szép bálványát. r>De a leánnyal nincs találkozása, r>Mert a leány a sírból szinte eljár, r>Hogy a lovagnak szellemét meglássa, r>S ott vár, ott vár, de szinte hasztalan vár; r>Mert a lovag száll messze, messze tájra, r>Elszáll megnézni: rab-e még hazája? r>
