Idő 
Értékelés 
Értékelés Itt vagyok, itt vagyok testestül-lelkestül. r>Mit bámulsz ugy? ne szúrj szemeddel keresztül. r>Húnyd be a szemedet, ha neki nem hiszesz, r>Ha nem hiszed, hogy itt csakugyan én vagyok; r>S kérdezd meg szívedet, hiszen majd felel ez... r>Hallod? én is hallom, oly hangosan dobog. r>r>Mit gondoltál, mikor ráztam a kilincset: r>Vajjon ki az ördög háborítja csended? r>Akárkit gondoltál, tudom, csak nem engem, r>De azt is tudom, hogy jött volna akárki, r>Nem fogadnál senkit nálam szívesebben, r>S nem fognád forróbban karjaidba zárni. r>r>Édes barátom!... de szólj már te is egyet, r>Bennem a gondolat gondolatot kerget, r>Ugy vagyok, mint mikor az éhes megrakott r>Asztalhoz vetődik, - ugy vagyok valóban - r>S nem tudja mely tálhoz kapjon. Nem szólhatok, r>Hej pedig olyan sok mondanivalóm van. r>r>Uj hivatalodban hogy éled világod? r>Hogyan vagy, mióta az istent szolgálod? r>Szépecskén benőtt az udvarod; semmi a, r>Még jó: nem vesz éhen múzsád szárnyas lova. r>Megfér-e együtt a lant és a biblia? r>Nem vesz össze rajtad Apolló s Jehova? r>r>S te, ki annyinak vagy megnyugtatására, r>Száll-e megnyugovás lelked hullámára? r>Vesd ki jóbarátom, vesd ki azt a férget, r>Mely titkon, de folyvást emészt téged belül: r>Hidd el, szép a világ, hidd el, szép az élet! r>Ha vehetünk, mért ne vennénk örömibül? r>r>S vehetünk. Rajtunk áll, hogy boldogok legyünk. r>Csak akaratos ne legyen természetünk. r>Gyermek-dolog, inkább szomjazni, mintsem más r>Pohárból inni, mint amelyre kedve jött. r>A bölcs - mert nem jogunk a sok válogatás - r>Ahonnan jut, onnan issza az örömöt. r>r>Mondjak-e rá példát? példa vagyok magam... r>De im harangoznak: tiszteletes uram, r>Vegye hóna alá imádságos könyvét, r>S végezze illendőn a szent szolgálatot; r>Én majd addig itt a kis kertben nézek szét, r>S isteníge gyanánt szívom az illatot. r>r>Mert az én templomom a nyílt, nagy természet... r>Hanem akkor szóljunk, ha dolgodat végzed, r>Akkor mondom el csak, hogy s mikép találtam r>Homér-Arany Jánost, hazánk uj csilllagát, r>S az én csilagomtól, rózsámtól hogy váltam, r>S oltár előtt áldást reánk melyik pap ád. r>r>Te fogsz megesketni, jó Mihály barátom... r>De ideje végre, a szót kettévágnom, r>Eredj, mert a harang immár elhallgatott, r>Menj, ne várakoztasd jámbor híveidet, r>S vigyázz: örömedben egyik bordalomat r>Ne mondd el valahogy a miatyánk helyett. r>
(Élek-e én? - éltem-e én?) r>Tavasz jön, nagy útra kelek, r>Most minden ár elsöpri gátját, r>Készítsétek az úti ládát. r>Szabad vagyok, szomjas vagyok r>S most indultok ti is ragyogva, r>Az Élet füttyét túl-zajongva, r>Gyors, finom, szobás vonatok, r>Télből Tavaszba ébresztők, tik. r>Rómába is most készülődik, r>Yachtját fűtteti a nagyúr r>S Cook-nál jegyeztet a szegény. r>(Élek-e én? - éltem-e én?) r>r>A Halleluják már előre r>Föltámadt Jézus-t berzenkednek, r>Drága nedvek és drága kedvek r>Kapnak csiráztató erőre r>S a tenger álmos, szép, nyugodt. r>Az Élet indul mindenütt r>És titkos, bűvös hegedük r>Mindenféle nótákat pengnek r>S a szonáták tréfásan lengnek r>Hopszaszák és nóták között. r>Bécsi valcer, gondola-dal, r>Nigger tánc és francia dalka, r>Kóló, csárdás ölelkezik r>S minden más ének szent zsivajba r>A Tél megmaradott telén. r>(Élek-e én? - éltem-e én?) r>r>Egy japán kert költözött hozzánk r>S az illatot illatok hozzák. r>Tavaszi széltől megzavarva r>Ibolyás, nótás Nizza is, r>De ibolyás s nótás nagyon r>Magyar síkok sok fehér falva, r>Népük künn sürög a mezőn. r>S az Élet édes szomjusága r>Tikkaszt, kerget dalokba vágyva r>És mindenki újakra készül r>Mámoros, megváltó vitézül. r>S ha van baj is, segít a Nap, r>Jó szó, szép hit, szánt akarat r>S régi bajtársunk, a Remény. r>Csatangolnak gyönyörű dámák, r>Készítsétek az úti ládát, r>Tavasz jön, nagy útra kelek. r>(Élek-e én? - éltem-e én?) r>
Már előre, már előre r>Úgy látom, mintha itt volna r>Ifjúságom ezer dolga, r>Mit befogott a penész, r>De ami szent, szentnél szentebb: r>Enyém, ifjú és egész. r>És sohse fog megvénülni r>És ifjabb az ifjuságnál, r>Maradandóbb az igaznál. r>r>Ott fogok egy dombon ülni r>S tán nem népdalt dúdolok r>S képet juttat majd eszembe, r>Hogy ekével bandukolva r>Földet tör négy-nyolc tulok. r>De akarom: emlékezzem, r>De akarom, hogy az otthont r>Lássam frissen, jobban, szebben. r>Meghurcoltan, sokat látva, r>Űzve, szidva és imádva, r>Nem tehetek kegyesebben r>Önfejemre koszorút, r>Mint hódoltan, meghajolva, r>Magam csalva, bántva, lopva r>Rázúdítok a lelkemre r>Egy nagy égiháborut: r>Olyan szép volt ifjan látva r>S úgy illik az otthon-tájra, r>Úgy illik az én szivemhez r>Ez a víg vég-zivatar.r>
Mint foly a sebes víz, úgy múlik az élet, r>Közelít minden nap hozzánk az ítélet. r>Ezt hírdeti néked, bár megnémúlt szája, r>- - - - - - kinek előtted példája. r>- - - - - - - - tartott betegsége, r>- - - nyár után lett éltének vége. r>Így cselekszik éppen urunknak kalmárja, r>Sárnak tart itt mindent, ama kincset várja. r>Állj meg, ha érkezel, útazó, e szóra, r>Csak addig, míg lefoly egy fertálynyi óra. r>Azt mondják, valakik e főld színén állnak, r>Egyenként prédái lésznek a halálnak. r>Nem kedvez a halál kicsinynek vagy nagynak, r>Zsoldot adnak ennek, kik e főldön laknak. r>Úgyhogy ma e főldön, kik lehellést vésznek, r>Száz esztendő múlva mind porokká lésznek. r>Xerxes, a perzsáknak hatalmas királyja, r>Virtusait kinek még ma is csudálja, r>Amennyire terjed a főld kereksége, r>Tűkör mert még ma is az ő vitézsége, r>Könnyeit orcáján örömmel hullatá, r>Zokogó panaszát ekképpen hallatá: r>Ímé táboromat a főld alig bírja, r>Mégis nemsokára a főld lészen sírja r>E sok ezerekből álló számos népnek, r>Eközött kicsinynek, nagynak, rútnak, szépnek. r>E' pedig azt mondja: valakik itt állnak, r>Nemsoká prédái lésznek a halálnak. r>Bizony, ha elménkkel a múlt esztendőre r>Visszanézünk s megyünk az elmúlt időre, r>Sokkal többet látunk a főldnek porába, r>Mint volt a rettentő Xerxes táborába. r>Kiket sem a szépség, sem az okos elme r>Meg nem szabadított, sem Isten félelme. r>Az ékesen szóllást mindenek csudálják, r>Kik a bőlcsek közé magokat számlálják. r>De ez is meg nem ment senkit a haláltól, r>Amint tanúljuk ezt magától szent Páltól. r>Múlandó a szépség, ha ki csak ezt nézi, r>Gond, betegség, idő hamar megigézi. r>Mondd meg, hol Absolon deli termetével? r>Porrá lett, a férgek osztoztak testével. r>A bőlcsességnek is eleven példája, r>Oda van Salamon bézáratott szája. r>Kit láttál valaha Dávidnál szentebbet, r>Példát a halálra nem látsz ennél szebbet! r>Ékesen szóllás kell? hol van Demosthenes, r>Cicero, Ulysses, hol van Diogenes? r>De hol van az, aki, míg e főldön éle, r>Bőlcs nyelvével a Szentírásból beszéle? r>Szólítsd meg e gyásszal béfedett koporsót, r>Ezt mondja: a halál mindenre vét sorsot. r>Csak ilyen az ember, ilyen hát az élet, r>Számadásra hívja őtet az ítélet. r>Ímé, ez az Isten hűséges szolgája r>Megholt s jutott örök hallgatásra szája. r>Ki a Szentírásnak tiszta szent vizével, r>Hat esztendők alatt élő beszédével r>Vezérlette híven pásztorsága nyáját, r>Míg ki nem futotta éltének pályáját. r>Ha kérdezed nevét, s élete folyását, r>Értsed születését, helyét és lakását. r>Az ő életének legelső kezdete r>- - - - - - tisztes szüléktől lehete. r>Ezerhétszáznegyvenkilencnek mentébe, r>Mikor a nap lépett a - - jegyébe. r>- - - - - - - volt édes atyja neve, r>Ki már őelőtte halál-préda leve. r>Méhében fogadta - - - - - - - - r>Kit nem vélt, hogy élve maga után hanna. r>Ezen jó szülei még gyenge korába r>Béiratták őtet múzsák táborába, r>Hol mindjárt jeleit elméjének adta, r>Tanuló társait könnyen meghaladta. r>Magára palástot őltözvén végtére, r>Példa volt és szolgált az ifjak díszére. r>Legelső tisztségre ezek közt hogy jutott, r>Fáradhatatlan volt, bár izzadt és futott. r>Majd szélnek eresztvén innen vitorláját, r>Megnézte a kűlső nemzetek hazáját. r>És a tudománynak becses cseppjeivel r>Megrakva egynéhány esztendők mentivel, r>Amint a dolgos méh, úgy jött hazájába, r>Cicerói nyelvet hozván le szájába. r>Itt alig pihent meg, - - mindjárt kérte, r>Mert a virtusokat őbenne esmérte, r>Hogy vezére lenne az ecclesiának, r>Ama mennyei Úr kedves sajátjának. r>Melyet meg is nyervén, pásztorsága alatt r>Amíg legelt a nyáj, - - esztendő haladt. r>De az Úr már őtet örök pappá tette, r>A boldog lelkekkel egy székbe űltette. r>Mert midőn, ím, folyna - - - hónapja, r>Éltét elfogyasztá - - - - - - napja. r>És már - - órára az idő virrada, r>Akkor az ég néki Ily szózatot ada: r>Jó vagyon, hív szolgám, hűséged jutalmát r>Megadom, vedd el hát lelked nyúgodalmát. r>Míg hát hideg testét a főld bétakarja, r>Búcsúzó szavait mondani akarja. r>Elsőben is téged veszen hát nyelvére, r>Ki szűlted s vigyáztál gyenge életére. r>Ama hív fiúi és buzgó szeretet, r>Amellyel tehozzád mindig viseltetett, r>A fagyos vérben is magát kimutatja r>És végső áldását ekképpen hallatja: r>Hozzám hűségedet el nem felejthetem, r>Mindég háládatos szívvel emlegetem. r>Mert míg nyavalyáim tetemim szaggatták, r>Szemeid magokat könnyekkel áztatták. r>Amidőn eljön is halálom órája, r>Melyen életemnek volt végső csatája, r>Akkor is szikrája hív szeretetednek r>Kitetszett erántam s igaz hűségednek. r>Mely kegyességedért nagy jutalmad légyen, r>Világi éltednek míg folyása mégyen. r>Kedves - - - - - - életemnek párja, r>Tudom, hogy szívedet epesztő bú járja, r>Hogy el kell temetned azt, akit szerettél, r>Kivel arany lánccal egybeszerkesztettél, r>Hogy az özvegységnek gyászos inségére, r>Váratlan órára életed már ére. r>De távoztasd szíved sűrű fellegeit, r>Könnyebbítsed minden bánatid terheit. r>Mert az Úr, az árvák s özvegyeknek atyja, r>Szabadúlásodat néked megmutatja. r>És bár most leányát ostorával sujtja, r>Bízzál, mert végtére segedelmét nyújtja. r>Már én megyek, az Úr viselje gondodat, r>Siralmaid után hozza fel napodat. r>Te is, Jézusomnak szerelmes jegyese, r>Ki magának téged vérével kerese, r>Virágozz, módjára a szép pálmafának, r>Amelyhez az írígy kezek gyakran vágnak. r>Végre hűségednek zőldelő pálmáját r>Nyerd el az idvesség fényes koronáját. r>Néked már, megfagyott testemnek sátora, r>Csendes házad lészen a főld hideg pora. r>Lelkemnek majd ismét veled egyessége r>Lészen, midőn eljő nyúgodalmad vége.r>
Nézem a lámpám. Villamos lámpa. r>Fűti egy titkos, rejtett erő. r>Tompa árnyékból csillogó élet lesz, r>Ahogy belőle fény tör elő. r>r>Nézzétek, milyen megfoghatatlan, r>Csupa titok, csupa hatalom r>S mégis, fényével akkor pompázhat csak, r>Mikor én, az Ember, akarom! r>r>Midőn lefekszem s oltom a lámpát, r>Váratlanul azon akadok: r>Mi lenne, hogyha többé föl nem gyulna r>S örökre sötétbe maradok! r>
