Idő 
Értékelés 
Értékelés Szeretlek, mint a hold a csendes éjet, r>Miként a léget a szabad madár; r>Szeretlek oh, barátom, míg az élet r>Köréből a halál a sírba zár. r>
Bűvölőn hangzik dalod, óh barátom r>Petrics, és e szű öröm-érzeteknek r>Tengerében leng, s feledem keservem, r>Hogyha te zengesz. r>r>Zengj! - Ha dús volnék, aranyat fizetnék r>Bőven én néked dalodért; de sorsom r>Nem kegyel. Csak vers, mit az árva ifju r>Nyerhete tőle. r>r>Hát legyen versem dijad és jutalmad, r>S majd ha a végzet kiszakaszt karodból r>Engem; olvasván ezeket, lebegjen r>Dalma eszedben. r>
Ne véld, barátom, hogy nyugalmamat r>A sandaságnak gáncsa megzavarja; r>Ismérem én azt, s megmosolygni szoktam, r>Mint csürhe gyermek kámpolásait, r>Midőn legázolt bábjait boszulja. r>Nem úgy tanultam Sokjrat iskoláját, r>Hogy a köz-ember változó eszének r>S itéletének rabja lenne Múzsám. r>Gúnyolja bízvást mívemet s gyalázza, r>Galád szidalma rám homályt nem ejt, r>Sőt a bohóktól kárhoztatni fény. r>r>Azok, kik a szent Catot pökdözék, r>S a bölcsek atyját méreggel megölték, r>Élnek ma is még, s mérget öntve marják r>Mindazt, ki odvok mellett elmegyen. r>S csudáljuk-é, hogy ránk morogni mernek? r>S gyűlöljük-é, hogy nem barátaink, r>Kik önmagoknak ellenségeik, r>S az istenekkel perbe szállni készek? r>Vagy tán az orvos hagymázos betegjét r>Üldözze azért, ha tőle öklözést kap? r>Nem, mert az ember nem véthet, ha józan, r>Minden gonoszság hagymázból ered. r>Előbb lehetne a lángból víz és jég r>S az égi fényből vastag éjszaka, r>Mint a valódi bölcsből rút gonosz. r>r>Az isteneknek egyik legnagyobb r>Csudájok az, hogy szintugy lelkeink, r>Mint arcainknak számtalan vonási r>A milliók közt másokat ne leljék. r>Miért utálnánk hát ezt és amazt, r>Hogy teste-lelke hozzánk nem rokon? r>Hiszen magától egyikünk se' van. r>Nézd, a tövis szúr, és csip a csalán, r>S a gyenge rózsa illatot lehel. r>r>Az emberekben végtelen különbség r>S megérthetetlen visszás értelem van. r>Ez a hiú fényt s rangokat vadássza, r>Kucorgva koldul, s pénzen vesz tehert; r>Emez dühödve pusztít, öl, rabol, r>Az átok és jaj himnusz vad fülének, r>S bünében virtust s érdemet keres! r>Amaz magától s mástól megtagadva r>Kuporja a pénzt, s hasznát nem veszi, r>Mint a perúi rab, mindég aranyt ás, r>S aranyja halmán izzad, éhezik; r>S im ez becsülni a pénzt rútnak érzi, r>Pazérlja, s fogytán a fejébe lő. r>r>Így a tudósok tarka serge is r>Bizarr agyakkal rakva, tömve van. r>Az egyik a szent régiség barátja, r>S utálja mindazt, ami új s nem ó: r>A Himfy verse néki konyhadal, r>Akárki mit mond, mert cadentiás. r>A másik újat s csak honit szeret, r>Kitiltja Hellász nyájas isteneit, r>S igaz keresztény verseket kohol. r>Van, aki minden új szót megkacag, r>Ha azt tudóstól hallja s nem fonóktól, r>Mert néki a nyelv csak fonóba' készűl, r>S ahhoz Kazinczy és Virág nem ért. r>Van, aki mindég új szót fúr, farag, r>A leghelyesbet százfelé csigázza, r>S abból viaszként majd istent csinál, r>Majd tücsköt, s azzal mint naggyal dicsekszik. r>Van, aki mint egy szemtelen kofa, r>Rohadt gyümölcsét lármásan dicséri, r>S az átmenők közt majd ezt, majd amazt r>Betyár gúnyokkal megtámadni kész, r>És a becsűlet úgy hozván magával, r>Üstökre, pofra kél akárkivel. r>r>Elég. Az ember ahány, annyiféle, r>S változhatatlan főbb vonásiban. r>Ki gondja mindazt egy kaptára vonni? r>Bárányt, oroszlánt egy rekeszbe zárni? r>S ki gondja minden agynak tetszeni? r>Elég, ha néktek tetszhetem, barátim! r>Elég, ha célom s szívem tisztaságát r>A józanabb rész érti és becsűli; r>A részegekre nem figyelmezek. r>S letettem ámbár lantomat kezemből, r>Hogy kedvesimnek adjam éltemet, r>S nyaram kalásszal biztató szakát r>Telemre gyüjtve éldegeljem el; r>De oh, nem élet a múzsátlan élet! r>Maradjon a föld! minden kincse gőz. r>Sietve térek vissza istenimhez, r>Kik ifjuságom zöld virúlatin r>Keblökbe zártak nektáros kezekkel, r>S kik bár nem adnak kincset és hatalmat, r>De megtanítnak vígan élni, halni r>S nevetni a föld balgatagjait. r>r>Nevesd te is, jer, őket; s vívj dicsően r>Az éj süvöltő, vak hydráival! r>Paizst s aranytőrt nyújt Apoll neked, r>S veled buzogva felkél Wesselényid, r>A szörny-ölőknek szörnyölő fia: r>Lehull előtte majd egünk köde, r>S paeánt riadnak Erdély bércei, r>És én utánok zengetem dalom. r>r>[1815] r>
Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa, r>Bár feléd fordúljon csalfa golyóbissa, r>Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni, r>S páva módjára fénylő szárnyakra emelni, r>Bár jőjjön kincsekkel talpig bétakarva, r>Nála hízelkedjen a bőségnek szarva: r>Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek, r>Mikor nála boldog életet keresnek. r>Ne higyj; mert amidőn legjobban kecsegtet, r>Forrót alád éppen azalatt csepegtet. r>Midőn legnyájasabb karokkal öleled, r>Akkor rakja tele fúlánkkal kebeled: r>Akkor repűl véled az ég tetejére, r>Hogy mélyebben vessen pokol fenekére. r>Ne higyj hát, barátom! ne higyj, mondom, neki, r>Mert halálra csalnak szíreni éneki. r>r>De azért ha bánt is, meg ne rettenj tőle, r>Bátor szívvel vond el magadat előle. r>Ő asszony s szerencse; minden pontba fordúl, r>Nem sok, akár vígan légyen, akár mordúl. r>Azért hát, barátom! bár szíved rettentse, r>Meg ne rettenj tőle; ő asszony s szerencse. r>Ellene a virtus fog lenni kőbástya, r>Az ártatlanságnak béfed szent palástja. r>Ez az a conductor, amelytől mennyköve r>Semmi igaz bőlcset soha meg nem löve. r>Ez az a Gibraltár, ez az a citadell, r>Melyre minden bombit haszontalan lövell. - r>r>Barátom! kicsiny az, kit vagy elfelejtett r>Szúrni a szerencse, vagy kétségbe ejtett. r>Rajta vitéz szívvel! ezáltal lettenek r>Herkulestől fogva minden félistenek. r>Tudod, e világban minden nagy test forog, r>Csekély mindaz, ami nyugszik, vagy tántorog: r>Hát a napnak dísze már azért elmúla, r>Hogy csekély főldünknek alája borúla? r>Nem: mert maga szerzi főldünk ábrázatja, r>Hogy fele lakosa e fényt nem láthatja. r>A mi világunknak szintúgy van szférája; r>Ha felette űltünk, borúlunk alája: r>r>Mégis a mi fényünk éppen csak a' lészen, r>Csakhogy a vak világ nem láthat egészen. r>Ha a nyugvó virtus az élet rózsája: r>Arany virtus, mely a tüzet is kiállja. r>S nyomorúlt ember az, kinek homlokában r>Látszik szerencséje, mint tűkör-formában. r>Te, ha orcád éppen más színre vonítod, r>A játszi szerencsét öszvetébolyítod, r>Ha ő mosolyogva kecsegtet tégedet: r>Szedd komor ráncokra stóikus képedet. r>Ha ő gorgon hanggal agyarkodik terád: r>Nevesd el magadat; s azonnal hátat ád. r>Bolond a szerencse, hidd el azt, barátom! r>Én a bőlcs észt csupán a bőlcs észbe látom.r>
Mikor térsz már az eszedre, te Sándor? r>Tivornya éjjeled és napod; r>Az istenért! hisz az ördög elvisz, r>Ha még soká így folytatod. r>r>Szeretetreméltó barátom, r>Nézd meg csak a tűkörben magadat; r>Hát ember az, akit ott látsz? mennykő! r>Tükröd kisértetet mutat. r>r>Fiú, légy hát okosabb valahára, r>Szedd rendbe rendtelen életedet; r>Hidd el, kedves pajtásom, az ember r>Korhelység nélkül is ellehet. r>r>Naponként egy messzely borocska, r>Én úgy hiszem, ennyi untig elég. r>S mi a szerelmet illeti: jobb lesz r>Talán szeretők helyett feleség. r>r>De mit beszélek? mit beszéltem! r>Messzely borocska és feleség? r>Én és feleség, én és messzely bor? r>No hisz csupán az kellene még! r>r>O nem, nem! engem a rendes élet r>Időnek előtte megölne, tudom; r>Költő vagyok, költőileg kell r>Végigrohannom az életuton! r>
