Idő 
Értékelés 
Értékelés Akit gurít, akit görget, r>Mint egy lovatlan Szent Györgyet r>Errűl s néha túl a Lajtán, r>Nem én vagyok, de: a fajtám. r>r>Talán Isten; talán Ördög, r>Olykor-olykor föl-fölhörgök r>S mindig búsan megbékélek: r>Így szabta a magyar élet. r>r>Gyönyörű, ős hittel, sokkal, r>Szenvedéssel, botlásokkal r>Fajtám indít, mindig ő kel r>Szépséggel, kínnal, erővel. r>r>Amit tudok, érte tudtam, r>Ha elbukok, nem én buktam: r>Bennem egy ősi gőg lázadt r>S csak az enyém a gyalázat. r>r>Szent, bús utam meg nem látták r>A pimaszok és a gyávák, r>Immel-ámmal tettek-vettek r>S ha megingtam, elengedtek. r>r>Ma már: minden gonosz álom r>S már csak magamat sajnálom r>És hogy énellenem védték r>Fajtám választott kevélyét. r>r>Mi várhat egy ilyen hadra: r>Ebekre és harmincadra, r>Nagy gyalázatra kerülnek, r>Ordítnak és keserülnek. r>r>Én meg, a dolgom elvégzett, r>Megrugdalt és levitézlett, r>Megdöglök gyászos kacajjal, r>Magyar fajjal, bajjal, jajjal.
Te, a nemzet-hálátalanság r>Égbekiáltó némasága, r>A nemzet-szégyen Káin-bélyege, r>Oh Széphalom! r>Azért kellett-e csak r>Hozzád zarándokolnom, r>Hogy egy hajtásra oly hosszút igyam r>A keserűség poharából, r>Amilyet eddig még talán nem ittam?... r>Ez volt tehát r>A múzsák egykori tanyája, r>Hol most haszonbérlő zsidó lakik? r>Azon szobában, r>Melyben Kazinczy Ferenc r>Élt s kilehelte tiszta lelkét, r>Most piszkos nyávogó porontyok r>Hentergenek, r>S a szentek szentéből, nejének r>Szobájából ím kamra lett, r>Mely ronda lommal van tele. r>Ki innen e falak közül! r>Félek, hogy a ház rám szakad, r>Mert nagy teher nehezkedik rá: r>Az isten átka. - - r>Nagy ég, a pompás kert mivé lett! r>Még mostan is mosolyg, mosolyg, r>De szívetszaggatólag, r>Mint a megőrült szép leány. r>Elvadulának a gyümölcsfák, r>S alattok fű terem buján, r>Sürűn és magasan; r>Tán el akarja rejteni r>A pusztulásnak szellemét, r>Mely itt két kézzel dolgozik, r>Vagy az utat akarja r>Elfödni, mely a sír mellé vezet, r>Hogy a halottnak nyúgodalmát r>Ne háborítsa senki, r>Mert nyúgalomra nagy szüksége van, r>Kit hetven évig üldözött az élet. r>Itt nyugszik ő r>Vad fák és vad füvek körében, r>Fölötte hófehér szobor... r>Miért fehér? miért nem fekete? r>Vegyétek el s tűzzétek föl helyébe r>Sötét sorsának zászlaját! r>Oly bántó e fehér hazugság. - r>És ezt is özvegye r>Állíttatá, ez oszlopot; r>De könnyen telt ki tőle, r>Mert nem maradt több, r>Csupán hét árva gyermeke. r>S miért tett volna oszlopot r>Sírjához a haza? r>Hiszen mit tett ő a hazáért? r>Miatta hét esztendeig szivá csak r>A börtönök dögvészes levegőjét, r>És csak fél századig r>Tartá vállán, mint Atlasz az eget, r>A nemzetiségnek ügyét. r>Magyar nemzet, most nem volnál magyar, r>Ő akkor volt az, midőn senki sem volt, r>Midőn magyarnak lenni r>Szégyen vala. r>És te, hazám, te így fizetted őt! r>Mig élt: fázott és éhezett, r>S most sírja olyan elhagyott, r>Mint számüzötté, r>Ki idegen földön vesz el. - r>Hálás haza, r>A szent halott nevében r>Vedd forró köszönetemet! r>Ha gyermekem lesz, r>Ki arra készül, r>Hogy néked éljen: r>Ide fogom majd őt vezetni r>E sírhalomhoz... buzditásul.
Szabad a magyar nép, szabad valahára, r>Kinek láncot vertek kezére, lábára, r>S görbedt derekával a rabigát vonta, r>Mintha csak állat és nem ember lett volna. r>r>Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, r>Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja, r>S mely előbb mint bilincs őtet szorította, r>A vasat mint kardot ő szorítja mostan. r>r>Szabad a magyar nép... lejárt napod, német! r>Nem táncoltatod te többé ezt a népet, r>S pióca módjára nem szívod a vérét, r>Megfizette isten gonoszságod bérét. r>r>E földön legyen úr a tót vagy a német? r>E földön, hol annyi vitéz magyar vérzett! r>Magyar vér szerezte ezt a dicső hazát, r>És magyar vér ezer évig ótalmazá! r>r>Nincs itt urasága csak az egy magyarnak, r>S kik a mi fejünkre állani akarnak, r>Azoknak mi állunk feje tetejére, r>S vágjuk sarkantyúnkat szíve közepébe! r>r>Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, r>Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? r>Ha eljön, ugy jőjön, hogy készen találjon, r>Még a félhalott se maradjon az ágyon! r>r>Haza és szabadság, ez a két szó, melyet r>Először tanuljon dajkától a gyermek, r>És ha a csatában a halál eléri, r>Utószor e két szót mondja ki a férfi!
No, megvan a kár! hajdani címerünk r>És régi díszünk pernye alatt hever. r>Amit tehát dicső atyáink r>A veszedelmes idők s bajok közt r>r>Hol életek, hol drága vagyonjaik r>Feláldozásán tudtak, az ellene r>Folyvást agyarkodó veszélyek r>Körme alól ki-kiváltogatni, r>r>Gyász omladékban hányja szemünkre, ma r>A fényes úttól mennyire távozánk, r>Melyen nagyérdemű atyáink r>Felnyomozák vetekedve Kodrust. r>r>Hív bajnokinknak mennyei lelkei r>Kik Régulusnak legnehezebb nyomán r>Törtettetek romolhatatlan r>Vára felé az örök neveknek. r>r>Bátran vivén a nyársakat, a kemény r>Halálra, kedves honnyotokért, ugyan r>Lássátok e szörnyű veszéllyét r>Aljasodott maradékitoknak, r>r>Áldott atyáink! hogyha ugyan lehet r>A bóldogoknak sírni, sirassatok, r>Mert vége a Palládiumnak. r>Vége van! és mi, ihol la! élünk. r>r>Szánjátok-e már elcsenevült fiak r>Lassú veszéllyét, mert oda hajdani r>Egymás eránt való szerelmünk, r>Melyet örökbe ti hagytatok ránk. r>r>Sem a tatárok, vagy törökök, sem a r>Rossz nyíri pajkos nép riha tábora r>Nem tettek ennyi kárt közöttünk, r>Mint ihol a ravasz elpuhúlás. r>r>A közhaszonról már nem is álmodunk, r>Egymást emésztjük, s bóldog atyák! jeles r>Érdemteket, hív társaiknak r>Kornyadozó nyakakon tapodják r>r>Némely, csak önnön hasznokat éhező r>Fukar kevélyek. Mert bizony a sasok r>Bagoly torongyokká fajultak. r>Óh, esedezzetek istenünknél r>r>Értünk, dicsőült lelkek! E hamvain r>Szent templomodnak, mennyei jó Atyánk, r>Im én is elbágyadva kérlek, r>Halld meg uram! Könyörülj hazámon! r>r>Add vissza közénk a szeretet tüzét, r>Mely szíveinkből mind kialudt! vele r>Hadd légyen e szent hely, midőn majd r>Helyre fog állni, dicsőbb amannál.
A Bakonyoknak Bakonyában r>Fájdalmas fél-századon át r>Rontás-álomban, szertevetve r>Aludtak a jó katonák. r>r>Lehelnek kürtje nem búgott föl, r>Az Égen sem voltak jelek, r>Király sem küldött véres kardot, r>Aludt váróan a sereg. r>r>Álmuk fölött új vitéz-élet r>Igért és rajzolt fény-kaput r>S üzent nekünk Csaba népéről r>A villámló és nagy Tej-Ut. r>r>Álomban se tudtunk egymásról r>S még álmunk sem adott hitet, r>Mersze nem volt csatározásra r>S tábort-ütésre senkinek. r>r>De ütött mégis a mi óránk, r>Kuckójában kiki riadt r>S vállalt magyar bajnoki sorsot r>Egy őrülten szép hit miatt. r>r>Nem jöttünk égi Hadak-Útján, r>Sorsunk vad ösvény, Föld s a por, r>De, im, egy új Csaba-legenda r>Lelkünkben lázasan dalol. r>r>Egy riadó zúgott emitt föl, r>Amott egy izzó gondolat r>S kihúzta kardját hüvelyéből r>Ezer ébredt eszme-lovag. r>r>És egymásfelé már csörtettünk, r>Mint rég eljegyzett cimborák, r>Festő képét, poéta versét: r>Fölkináltuk egymás borát. r>r>Bekalandoztuk a világot r>S mosolygott ránk a szabad Ég r>S esküdöztünk, hogy szent masszával r>Be lesz töltve a szakadék. r>r>Hunnia sivár szakadéka, r>Ez a mindennél szomorubb: r>Itt lesz, esküdtünk, vén úrfiknak r>S alj-aggoknak termő toruk. r>r>Megtaláltuk az őseinket: r>Mennyi bús homloku magyar, r>Kinek azért kellett pusztulni, r>Mert újat, emberit akar. r>r>Megnyiltak lángolón előttünk r>A Bólyai- s Csere-sirok r>S hozzánk szegődtek szép sorjában r>Az árnyas, magyar mártirok. r>r>S minden halott, ki élt magyarnak, r>Javítónak is valaha, r>A mi seregünk légi szárnyán r>A magyar Isten lovaga. r>r>És mi mind, Csabának új népe, r>Egymásra-lelten esküszünk, r>Hogy a Bakonyok Bakonyából r>Minden rest álom messzetünt. r>r>Itt már csak igazságtevés jön, r>Mert a bűnösök már nagyok: r>Adjon a Sors belénk oly bosszút, r>Amilyent Csabának hagyott.
