Idő 
Értékelés 
Értékelés A történeteket lapozám s végére jutottam, r>És mi az emberiség története? vérfolyam, amely r>Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki, r>És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig. r>Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése r>A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében. r>Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója. r>Rettenetes napokat látok közeledni, minőket r>Eddig nem látott a világ; s a mostani béke r>Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána r>A földrendítő mennydörgést szokta előzni. r>Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő, r>És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e r>Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta, r>Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök r>És örülök szilajan. A háború istene újra r>Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván r>Lóra ül és végigszáguld a messze világon, r>És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja. r>Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni: r>A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké, r>Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma r>Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet, r>Melyet igért isten, próféták ajkai által. r>Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet, r>Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk r>Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni. r>
Egy pár rövid nap, és én mennyit éltem! r>Tükörbe nézni szinte nem merek, r>Attól félek, hogy már hajam megőszült... r>Ez a szív itten, oh ez oly öreg. r>r>Az éjszakákat keresztűlvirasztom. r>Az álmot már nem is keresem én, r>Ugysem találnám. Nem tudok alunni, r>Mióta bennem alszik a remény. r>r>A kínok is már mind elfáradának, r>Elfáradának engem bántani; r>Pedig könnyebb a kínok gyilkait, mint r>Holttestöket keblünkben hordani. r>r>Én hordom őket és azt gondolom, hogy r>Egy század óta hordom őket már. r>Olyan nehéz és oly hideg halottak! r>Fagy tőlök vérem, csak alig hogy jár. r>r>Erőtlen szemmel nézek szerteszéjjel, r>Mint aki kőhöz vágta homlokát, r>Aztán föleszmél félig, s két alakban r>Lát mindent, s tisztán még semmit se' lát. r>r>Nincs bennem élet, nincs a lélek bennem, r>Kétségeim azt messze zavarák. r>Ugy hull reám egy szebb idő emléke, r>Mint sírhalomra a tépett virág.r>
A szinész utain virág s tövis terem, r>A szinész élete öröm és gyötrelem. r>Bűvös szellemkezek vezérlik lépteit, r>Leplezve gondosan az élet terheit. r>Szép álmot álmodik: öröklő hirnevet, r>Szellem bejárja a földet és eget. r>Bú- s kéjnek egyaránt feltárja kebelét, r>Részvéttel osztja meg a szenvedő könyét, r>S bár megvetett, szegény, de nem boldogtalan, r>Amig szive dobog s mig pártfogója van, r>Mert pártfogója az, mi neki üdvöt ád, r>Szeretni lángolón ohajtott pályáját. r>S még a hir nevéről r>Szép dolgokat beszél, r>Sirhalma pázsitán r>Zokogva sír a szél. r>
Elvándorol a madár, r>Ha őszre jár r>Az idő. r>(Tavasszal azonban ismét visszajő.) r>Száll... száll... száll... viszi szárnya; r>Azon veszed észre magad, hogy már a r>Távolság kék levegőit issza. r>Olyan sebesen száll, r>Hogy eltünő álomnak véled. - r>A madárnál r>Mi száll tova még sebesebben?... az élet! r>De, mint a madár, ez nem tér többé vissza. r>
E szobában küszködött az r>Élet és halál fölötte, r>Míg az élet r>Őt a szépet, r>Őt a kedvest, elvesztette. r>r>E szobában siratám őt r>Könnyeimnek tengerével: r>- Szenvedésem r>Avvagy létem r>E tengert mért nem nyelé el! - r>r>E szobában lesz lakásom; r>Édes kín lesz laknom itten, r>Itten laknom, r>Őt láthatnom r>Mindig éber emlékimben. r>r>Egy kivánatom leszen, ha r>E szobából el kell menni; r>Az, hogy engem r>Akkor innen r>Szent Mihály lova vigyen ki. r>
