Idő 
Értékelés 
Értékelés Hol vagy kipusztult Jéruzsálem, r>Gyászos hírű Nagybecskerek? r>S ti cimborák, kik szétmenétek, r>Mint az anyányi verebek?... r>Oh, Fáraónak árva népe, r>Rólad gyakran emlékezem én... r>- Hisz olyan trupp, mint a miénk volt, r>Nem is volt több a föld szinén! r>r>Ti jóban, roszban hű barátok, r>A koplalásban kollegák, r>A pörpatvarban feleségek, r>Kalandüzésben cimborák! r>Oh! van-e még sok adósságtok, r>Vándorpályátok merre mén? r>- Mert olyan trupp, mint a miénk volt, r>Nem is volt több a föld szinén! r>r>Sok jó napokra emlékszem még! r>- Mikor én hordtam cédulát. r>Mily jóizűen eddegéltünk r>Pattogatott kukoricát!... r>Mily kéjelegve rágicsáltunk r>A nyomor sótlan kenyerén... r>- Oh trupp, dicső trupp, vajmi kár, hogy r>Párod nem lesz a föld szinén. r>r>S midőn búcsúztatókat hordtam, r>Kapálni volt a közönség; r>Nem kaptam semmit, mégis másnap r>Újdonatúj csizmát huzék. r>Oh, trupp! - ebéd után jóllakva, r>Gyakran reád emlékszem én, r>- Hisz olyan trupp, minő te voltál, r>Dehogy lesz több a föld szinén!r>
Midőn mosolygó bölcsességedet r>Belém enyelgi szép epistolád, r>Melyet barátunk, Horvát érdemelt, r>Melyben Horáccal fested a mezőt r>S annak szelíden bájoló nyugalmát, r>Vigabban érzek s boldogabb vagyok. r>Szebbnek találom puszta lakhelyem, r>Kertem virági szebben illatoznak, r>Szebben nevetnek szőlőm fürtjei, r>És kazlaimnak árnya hívesebb. r>r>Igen, de minthogy minden verselők r>Homér atyánktól fogva ekkorig r>Falut dicsértek, engedd meg nekem, r>Hogy én Budáról s Pestről énekeljek. r>r>Midőn Budának roppant bércfokáról r>Szédülve Pestnek tornyait tekintem r>S a száz hajókat rengető Dunát, r>A nagy Dunának tündér kertjeit r>És a habokkal küzdő szép hidat, r>Melyen zsibongva egy világ tolong; r>Midőn körültem minden él s örül, r>S újabb meg újabb érzelemre gyújt: r>Itt a tanult kéz nagy remekjei, r>Ott a dicső ész alkotásai r>Az élet édes bájait mutatják, r>S mindazt előttem testesülve látom, r>Amit magamban csak képzelhetek: r>Kívánhat-é még többeket szemem? r>r>Hát amidőn majd véled s Helmeczinkkel r>Virághoz együtt ballagunk karöltve, r>S a bölcs öregtől új lelket veszünk! r>Onnét tehozzád s nyájas asztalodhoz, r>Hol a kinyílt szív s józan ész kinál, r>S vidám szabadság s tréfa a szakács; r>Ornnét Palinkhoz, Pécel dallosához r>És mindazokhoz, kik barátaink, r>S velünk egyenlőn tudnak érzeni. r>Hol majd hazánknak ó s új dolgait, r>Majd a világnak főbb történeteit r>Száguldjuk által, és mustrára intjük r>A föld királyit s büszke nagyjait; r>Vagy majd Kopernik égi útjain r>Vizsgáljuk e nagy Minden titkait, r>És a világok systemáit oldjuk; r>Majd a morálnak mély törvényein r>Platónkkal újabb s szebb respublikákat r>Alkotva, Solont s a dicső Lykurgust r>Lehozzuk embert boldogítani. r>r>Ha azt megúnjuk, mert mindent megún r>Az ember, s édes a változtatás, r>Szemünk legelhet Thespis bájvilágán r>S a táncolóknak szárnyas rendein, r>Szívünk örömre olvadozva repdez r>A zengzeteknek szép koncertjein; r>S ha kell, közel van kert, szőlő, liget, r>Horáccal untig ott kapálhatunk, r>S nevetni fognak ott is a bohók. r>r>Mi kell tehát több? Élni és örülni r>S használni célunk, nem pedig heverni; r>S a bölcs nyugalma háboríthatatlan r>A pesti bálban s csörtetés között, r>Mint a magányos rejtek árnyain. r>r>Nyugodni, enni, inni és alunni r>Lehet mezőn is; oh, de mint örüljek r>Fákkal, füvekkel, ökrökkel sokáig? r>Csupán szememnek tárgyi mindezek. r>Szivemnek ember és rokon kebel kell, r>Kivel vegyítse érzeményeit; r>Elmémnek elme, mely megértheti, r>S melyben sugárit tűkröztetheti. r>r>Van itt is ember, mondd, de millyen ember? r>Inség, gonoszság néz ki vad szeméből, r>S lesujt pipádért, hogyha nem vigyázsz, r>Szemét sötétség, vállát terh sanyarja, r>S utálja mindazt, aki boldogabb. r>S mi szép mulatság látni izzadását? r>Mi szép nekem még rajta szántanom, r>S aszott kezéből lesni sültemet? r>Nem szebb-e Pesten vígan perleni r>Werbőczi hajló nyelvén, és merészen r>A szent igazság mellett harcra kelni? r>r>Barátom! a bölcs boldog mindenütt, r>Az Hortobágyon, az Pesten, Budán, r>Mert ő magával hordja kincseit; r>De boldogabb ott mégis, hol körűlte r>A nyájas élet hinti kellemeit, r>És szíve, lelke tárgyát lelheti, r>Mint hol magába zárva él magának, r>S csak álma tündérképét kergeti, r>Mint egy vadonban bujdosó fakír. r>r>Rendeltetésünk nem magányos élet r>S örök komolyság és elmélkedés, r>Hanem barátság és társalkodás. r>S nem a világi jókat megtagadni, r>De józan ésszel vélek élni tudni r>A bölcseségnek titka és jele. r>r>Maradj s perelj te Pesten, s élj vidáman r>Barátid édes társaságiban, r>S ne kérj az égtől többet, mint adott. r>Van annyi, mennyi kell, s ha ez kevés, r>Kevés lesz a föld minden kincse is. r>A vízikórság szomját el nem oltja r>Minden Dunáknak s tengereknek árja; r>S az ép gyomornak egy pohár elég. r>r>Ha van mit ennünk, innunk és szeretnünk, r>Ha józan elménk, s testünk nem beteg, r>Kivánhatunk-e s lelhetünk-e több jót, r>S adhatnak-é mást a királyi kincsek? - r>Így ír, így érez, így él most barátod, r>Ki téged, édes Miskám, megkeres r>Az új Zephyrrel s első fülmilével, r>S veled csevegni és nevetni fog. r>r>[1815]r>
Miért mondottál rosszat nékem? r>Én nem bántottalak, barátom, r>Hogyha valamiért haragszol, r>Szívesen bocsánatot kérek r>S szeretném, ha most velem jönnél, r>Megnézzük majd a favágókat r>S leheverünk együtt az erdőn, r>Fejünk fölött hullámzanak a lombok, r>Hűs tengerfenékről az eget nézzük, r>Ahol meg zsenge felhők lombosodnak. r>Ott nagy nyugalom karol majd belénk r>És nékünk az most olyanigen jó lesz, r>Háromszoros a jó, ha kettő kapja, r>Azért szeretném, hogyha velem lennél, r>Mig odahallik este a harangszó, r>A bogáncsokat leszedjük egymásról r>S hazaballagunk éppolyan fáradtan, r>Miként a kapás, szótalan munkások, r>Akik a földek békés erejébe r>Százannyit termő magokat vetettek. r>
Mailáth! poétád éneke leng feléd, r>Nem mint a rohanó Vág, mikor árjait r>A Kárpátok közt zúgva szórja, r>Tört jeget és köveket sodorván; r>r>Csak mint az alkony enyhületén kalász- r>Párnáján pihenő lyányka szelíd dala r>Üdvezli a várt est nyugalmát r>S a hegyek ormai közt mosolygó r>r>Holdat, midőn már csend fedi a mezőt, r>S a pásztorkalibák gőze a völgybe szállt. r>Mailáth! poétád napja húnyik, r>S nem ragadoz dala árja többé r>r>Tündér tükörben nyílt nekem a világ. r>S mint egy Pygmalion szobra, ölem hevén r>Életre gyúlni látsza honnom, r>S annak ivá kebelem sugalmát. r>r>Mellembe, mint egy Ilion éneke r>Zengett a haza szent lángja; Olympia r>Istenfiakkal küzdve tűnt fel r>Isteni bájba merűlt szememnek. r>r>Eltűnt a rémkép. Ámde ha szózatom r>Szép lelkedre hatott, nem vala puszta hang, r>Nem, mely tudatlan gyermek ajkán r>Lelket emelt; koszorúm ne bánd meg! r>r>S ha szépnek érzed férfias énekim, r>Benned vagynak azok, benned a honni szív, r>Melyet magasztalsz, benned a hív r>Honszeretet daliás erénye. r>r>Menj, énekeld hát e magas égi lényt! r>Ezt harsogta örök Pindaros és Horác, r>Ez isteníté a világnak r>Hajdani váteszit és erősit; r>r>S ez nyit nekünk, ím, élisi pályatért r>Rákos hős mezején. Hallom a pályazajt r>S a pályazajban Széchenyink hős r>Hágdozatit, lova könnyű győztét. r>r>Oh, énekeld őt, a diadal fiát! r>Eurus szűlte pején mint viva, nyerve díjt; r>[Mint áldozá fel ezreit, hogy r>Ész müvein kecsesülne nyelvünk,] r>r>Mely újra szülje a lerogyott magyart r>S Pannon férfidiszét. Engem a villitánc r>Int már; de honnom új virultán r>Vert dalodat porom érzi majdan. r>r>[1830]r>
Hát megtörtént a párbaj? s élsz-e még? r>Ha főbelőttek, - tudósíts felőle, r>Írd meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak, r>És bosszut állja éretted, barátom... r>Szó ami szó, de nekem igazán r>Nem tetszik, hogy te minden balgaságért r>Kész vagy kockára tenni éltedet. r>Azt gondolod: lelked-tested szakáll? s ha r>Leborotválnak, újolag kinősz? r>Csalódol; mert az élet csizmatalp, r>S ez nem lesz új, ha egyszer elkopott, r>Azért kiméld a drága csizmatalpat, r>Amelyet nem szab kétszer senkinek r>Az ég vargája, a kőszívü sors. - r>S azt gondolod tán: annyi a barátom r>Mint fönn az égen a csillag? ha egy r>Lehull közűlök, észre sem veszem? r>Hiszen tudod jól: mily kis számotok van r>Nektek, kik engem őszintén szerettek, r>Kik fönntartjátok szívem melegét. r>Mért e kis számot megfogyasztani? - r>És Ida, Ida, e kedves leány, r>Ha téged elveszt ő, mivé lesz? ő r>Kinek kivűled nincsen senkije. r>Te vagy világa... Lennél oly kegyetlen, r>Reászakadni hagynád a világot? r>S van még egy... a hon! vagy már elfeledted, r>Feledhető-e, amiről beszéltünk r>A lelkesűlés lángóráiban? r>Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő, r>Mely álmainknak legkedvesbike, r>S akkor hazánknak ránk szüksége lesz. - r>Látod barátom, élted mily becses, r>Azt a világhoz mennyi lánc köti, r>S te mégis könnyelmün kockáztatod. r>Ha még nem tértél, térj eszedre már, r>S ne légy, mint voltál, olyan balgatag, r>Vagy igazabban: oly kétségb'esett... r>Kétségbeesni!... milyen gyávaság!... r>Kinek van erre több s nagyobb oka, r>Mint énnekem? de én szégyenleném ezt. r>A szenvedésnek lángjában szivem r>Szét fog pattanni, mint a porcelán, r>De, mint a jégcsap, szétolvadni nem!... r>Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek, r>Majd megtanitlak én kétségbeesni, r>Hogy unokád is megemlegeti. r>Vásárra ott benn termek nálatok, r>S viszek portékát, de nem holmi gyapjút, r>Vagy bőrt, vagy posztót s effélét, azért r>Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete. r>Mert haj, jó gazda ám a magyar ember! r>Amit kutyákon, kártyán s más egyében r>Eltékozol, meggazdálkodja könyvön. r>A könyvvel ugy van, mint hajdan zsinóros r>Nadrágjával s prémes mentéivel volt, r>Melyet nagyapja s édesapja vett; r>Az szolgált még az ő fiának is. r>Hazám, mégsem vagy oly boldogtalan, r>Minőnek első pillanatra látszol, r>A lelki szükség nem bánt tégedet; r>Minden szükséged van, de lelki nincs, r>Ettől az egytől megmentett az Isten... r>- - Amint mondottam: a vásárra majd r>Meglátsz barátom: akkor fölmegyek, r>S te rám sem ismersz, ugy megváltozám; r>A szép természet megváltoztatott, r>Beteg kedélyek e hű orvosa, r>Beteg valék én ott tinálatok r>A pesti utcák holt, hideg kövén, r>Hosszú, sötét árnyként vonult utánam r>A csüggedés, az életunalom. - r>Ujjászülettem!... a falusi lég, a r>Sötét erdőnknek zúgó lombjai, r>Lombok felett a csattogó madár, r>A fák alatt a hallgatag virágok r>Föléleszték elájult lelkemet; r>Nem gyűlölöm, mint eddig, a virágot: r>Már csak haragszom rája, csak haragszom... r>Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált r>Elzárt, elorzott boldogságaért, hogy r>Meg nem torolja kincse elrablóin r>Évezredeknek szenvedéseit. - r>De hinni kezdem, hogy dicső napoknak r>Érjük maholnap fényes hajnalát, r>Midőn a népek mind fölemelik r>A föld porába gázolt fejöket, r>S végigmennydörgik a föld kerekén: r>"Legyünk rabokból ismét emberek!" r>Ez nagyszerü, de véres kor leszen, r>És úgy is illik, hogy véres legyen!... r>Már vizözön volt, most egy vérözön kell, r>Hogy megtisztuljon a világ a szennytől, r>Amely fölötte meggyülekezék; r>Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd, r>A megmosdott föld tiszta szép leend, r>És lakni fognak emberek fölötte, r>Hasonlitók az isten képihez. r>
