Idő 
Értékelés 
Értékelés A birtok, mit születésem adott, r>Az élet közös nyomora; r>S te vagy e birtok olcsó címere, r>Kétkrajcáros makrapipa! r>r>És e nyomor meg e makrapipa, r>Legjobb barátim lettenek, r>És sötét óráimba kívülük r>Senkit, semmit nem ismerek. r>r>Oh, én tudom, hogy e két jóbarát r>Hű lesz hozzám halálomig r>S nem hagynak el, miként az emberek, r>Utósó lehelletemig. r>r>S hol a nyomornál hűségesb barát, r>Mely a sírba kisérni fog? r>Mely ott még egy élethosszat keserg, r>Míg végkép el nem hamvadok!... r>r>S te leghűségesebb makrapipa, r>Te leszesz olcsó sírjelem, r>Mert a nyomor, tudom, nem engedi, r>Hogy nekem más fejfám legyen!r>
Barátim vagytok, azt mondjátok. r>Talán nem mondtok hazugságot, r>Ez meglehet, r>De azért nem adom nektek hitemet, r>Nem adhatom: most jó dolgom van, r>Jertek hozzám, ha majd napom lejár, r>Mert a barátság nappal láthatatlan, r>Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár. r>
Makkai Sándornak mély tisztelettel r>Elvégeztetett, hogy lecsap a villám. r>Az erdő jajveszékelt életéért. r>Egy tölgyfa hangos szóval kiáltott r>S áldozatul adta magát. r>r>Rengett a föld és lobogott a fa; r>csodálatos, Isteni tüzijáték, r>mint csipkebokor lángja a Hóreben! r>(Csak a füstje volt keserű.) r>r>Rengett a föld és lobogott a fa r>vérvörösen, olthatatlanul, r>jajtalanul és pattogó ággal r>s zengett a zordon zivatar. r>r>E lángnál elkerülte az erdei vándor r>az ingovány fekete torkát; r>az eltévedt, megriadt ősfióka r>anyjához talált. r>r>Szörnyű szép volt és sírnivaló. r>Másnap itélkezett az erdő r>s a vakmerő, üszkös, torzfekete csonkot r>kitagadta! Kitagadta! r>
Íme, lassanként lefoly a virágkor, r>S gyenge rózsáink vele elvirítnak; r>A kies Tempék, Örömek, Szerelmek r>Véle enyésznek. r>r>Melly rövid s kedves! valamint az első r>Éjjelünk, melyen szeretőnk ölében r>Életünk legszebb örömébe égve r>Kóstola szívünk. r>r>Elrepül tőlünk, soha vissza sem tér! r>Sem Galenusnak tudományi titka, r>Sem kegyességünk ezer áldozatja r>Vissza nem adja. r>r>Minden órádnak leszakaszd virágát, r>A jövendőnek sivatag homályit r>Bízd az Istenség vezető kezére, r>S élj az idővel! r>r>Elmarad tőlünk szeretett barátnénk, r>Itt hagyunk mindent, valamit szerettünk, r>Semmi nem kísér szomorú koporsónk r>Néma ölébe. r>r>A piros hajnal derülő sugára, r>A barátságnak kegyes ápolási, r>A legesdeklőbb szerelem siralmi r>Fel nem idéznek! r>r>[1804]r>
Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz r>Súrlódjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz. r>Szóban hozta vón' el a beteg, ki küldte, r>De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte. r>Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem, r>Adják át Móricznak ezt az én levelem. r>A könnyes, áldott hang, aki általadja, r>Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja. r>r>Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond, r>Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond. r>Ezért is jövök most hozzád kényes verssel: r>Én-fajta versekben az ember nem kertel. r>Jövök hozzád versben, betegségben, búban, r>Jól kezdett s elromlott, dicső háborúban, r>Jövök egy kis, kopott, szép, tavaszi Éggel, r>Egy kis megszólással, egy kis irigységgel. r>r>Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted, r>Aszúra fog érni minden szép gerezded, r>Rajtad már nem ülhet rohadt, magyar átok: r>Ez okos elkésés: ez a magyarságod. r>És mégis siettél: meglepődve vitted r>Súlyát az ujságos, magyaros, szent hitnek, r>Dölyffel, feleséggel, gyermekkel, várással, r>Sok, most ébredező, ó kitalálással. r>És ha hébe-hóba talán másként véled: r>Erős vagy, mert erős lelkedben az Élet. r>r>Temeszteni is tudsz és tudsz támasztani: r>Sári Bíró vallja és bősz Túri Dani, r>De ezerszer szebben, mert újabbról vallja r>Győző, nagy lelkednek minden kis zsivajja. r>És ami benned él s el fog jönni hozzánk, r>Mi néha sápasztja magyar, piros orcád, r>Ezer kimondatlan magyar bánat, titok, r>Szépség várja vágyón: Móricz beszélni fog. r>Hisz én is kimondtam néhány magyar-újat, r>De mesekirályfik táltosai fújnak, r>Ördög hordjon el már minden bolond verset: r>Életet kívánunk, valószínüt, nyerset r>S amit meg nem adhat rímek ezer hadja, r>Mi új Ludas Matyink többször visszaadja. r>r>Öreg-ifjú Zsigám, sok mindent hallhattál, r>Hallva, nézve, írva sok-sok-sokat adtál. r>De amíg rossz fogunk végleg el nem vásik: r>Mégiscsak a legszebb, a legjobb: a másik. r>Gondolom, te voltál ez a »másik« nálunk, r>Egy kicsit életünk, egy kicsit halálunk, r>Egy kicsit undorunk, egy kicsit örömünk, r>Szóval: az Életet, mely tőlünk messze tünt, r>Édes Móricz Zsigánk, te hoztad volt vissza, r>Kedves magyar részeg, kedves bornemissza. r>r>Rád furcsa emberek furcsán figyelnek: r>Ma te vagy a tévő és jótékony gyermek, r>Nyugat csapatjának keleti zászlója, r>Mi nagy csatázásunk nagy igazolója. r>Néha kényeskedő, de magyar hatalmú, r>Nyugatba tört magyar s duzzadt bizodalmú, r>Papnak indúlt lélek, de szabad, pacsirtás, r>Szentírásos ember, kinek szent az írás. r>Ma te vagy a magyar s rendkívüli követ, r>Ma benned sarjadnak az ős, magyar tövek. r>Ha tán bolondítnál s igazi se volnál, r>Mert szépen hazudtál, engem igazolnál. r>r>Téli Budapestnek kevés, vídám fája r>Móricz Zsigmond úrnak csodatettét várja r>S ha várja, várhatott s ha várta, megkapja: r>Móricz a váratlan Tavaszoknak apja. r>De engem szeressen: így üzenek neki r>S jó, hogyha az embert ilyen is szereti, r>Aki nem hatalmas s több a hatalmasnál r>S ha ki-kinek árt is, milliomszor használ. r>r>Adassék e levél Móricz Zsigmond úrnak, r>Kit most érdemelten, szépen koszorúznak. r>Koszorút nem viszek, írás megy helyette, r>De ott leszek mégis, míg élek, mellette. r>Készül, mert készítik, az én szemfedelem, r>De Móricz Zsigmond is megmarad énvelem. r>Magyar sors-kockákon ez ígyen döntődött, r>Mind összekerülünk közös mártir-hősök r>S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni, r>Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.r>
