Idő 
Értékelés 
Értékelés Cencim, repül az élet, r>Mint egy sebes sohajtás. r>Tűnik tavassza s hervad, r>Mint gyenge rózsabimbó. r>Amely Zephyr kinyitja r>Langyos lehelletével, r>Az tépi el mosolygó r>Díszét kis életének. r>Még most mi is virágzunk, r>Mint a libáni Tempék, r>Szívünk örömre repdez, r>Lelkünkben égi láng ég. r>Majd eltűnik szerencsés r>Éltünk arany tavassza.. r>E barna fürt lehull majd, r>Melly büszke válladon csügg. r>Villámkacér szemednek r>Fényét homály borítja; r>Kebled csudás alakja r>S e szép ajak rubintja r>A vad halál kezében r>Porban heverve sorvad. r>Éljünk tehát, s örüljünk; r>Mert ah, csak egyszer élünk! r>r>[1800-1804 között] r>
Kékellő violák illatozási közt r>Szűle egy gyenge leány engemet ott, hol a r>Szirt forrása magasról r>Tajtékozva szökell alá, r>r>S lágy keblébe fogott, s kisdede homlokát r>Elhintette tüzes csókjaival, s Te, mond - r>Serdülj, s amiket itt látsz, r>Zengd majd lantom idegjein. r>r>Így szólván elhagyott. Hirtelen egy galamb r>Lebbent nyögve felém, s elfödöze a tavasz r>Ifjú lombjai közzé, r>S mézzel tömte meg ajkamat. r>r>Nőttem, s amit az ér szélein, ott, hol az, r>Aggott tölgyek alatt görbe futást veszen, r>Amit szirtpatakomnak r>Vad zajgásiban hallanom r>r>Engedtek kegyesen szent jelenéseim, r>Már-már zengi dalom; honnomat egykor, és r>Lelkes nagy fiait; most r>Még csak gyönge szerelmeket, r>r>És a lyányka szemét, aki remegve fut r>Lobbant lángom elől kertje homályiba, r>S ott, a csintalan! önkényt r>Hull keblembe, de fut megint. r>r>1787 r>
Fiúk örömbe töltsük r>Szűkön szabott időnket. r>Szeressük, ami furcsa. r>Nevessük, ami bangó. r>Hát a töméntelen bajt r>Hová tegyük nyakunkról? r>Biz azt, fiúk, borozva r>Fecseljük el naponként.r>
Majd elmulnak ezek a remegések, r>Lesz az Életnek cukros bora, r>Majd zúgni fog kis templomban az ének, r>Havas karácsony s Úr-vacsora r>És rigmusos gyermekek jönnek. r>r>S tán árka lesz ennek a vád-özönnek, r>Győztesre szárad ázott szárnyam r>S eljön, hogy majd csak azt kivánjam, r>Ami beteljesedhetik r>S hogy újból és fentujjongva akarjak. r>r>Majd galambok lesznek a lomha varjak, r>Finom nő-testek, remegősek r>Várják vágyón, hogy lepleiktől r>Szabadítsam meg őket r>És nagyon sokan szeretnek ismét r>S én sokakat fogok nagyon szeretni. r>r>Szent szántásba akkor fogom majd vetni r>Lelkem Kánaán-magvait, r>Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak. r>Dicső leszek s örülni fogok r>Mindennek és magamnak r>S a földnek, melybe áldott, bő markom r>Hitet, jövendőt, örömet hintett: r>r>De ha nem igy lesz, az is mindegy.r>
Drága, halott nézések a szememben, r>Meleg simogatások a hajamon, r>Amiktől, hajh, nem kell már megremegnem, r>Karomban odaszikkadt ölelések r>S vén lábomban el nem szaladt nagy útak r>Lyányok után, kik régen elszaladtak, r>Ajkamon száraz és gazdátlan csókok r>S fülemben a várt s be nem sugott igék r>S orromban sok-sok virágos tavasznak r>Parfümje, mely már semmire se kábít. r>r>Én istenem, élhet-e még sokáig, r>Aki nem nyúl már a friss élet után r>S bús vízióknak burjánjában gázol r>S fél az igazi harmatos, nagy réttől r>S retteg a való, nyers, leves virágtól r>S ajkán már nem tűr csókot, csak gúnymosolyt, r>Halott életnek ezt a sírvirágját, r>Aki befogja szemét, hogy ne nézzen r>S százféle csuklyát ölt, hogy meg ne lássák r>S kinek a szive néha szörnyűt rebben?r>
