Idő 
Értékelés 
Értékelés Szendrei Gróf Török Sophia Antoniához r>Repdező kényeink rózsát legelésznek r>E tündérkert képein; r>S ah, ezek a lelkesb csókkal elenyésznek, r>Csak árnyékot adnak az ölelő kéznek, r>S tűnnek a szem könnyein. r>r>Te, kedves Amazon, Kazinczym szép bére! r>Öleled a Múzsákat. r>Öleld! a Charisok legszebbik testvére r>A Múzsa karján szed a dísz kellemére r>Legigézőbb rózsákat: r>r>Rózsákat, melyek nem a Hórák fürtjein r>Nyílnak és elhervadnak, r>Nem a deli termet múló szépségein, r>Hanem a lelkeknek édes kötelein r>A Lethéig virítnak. r>r>Teremts Idáliát s Áont Széphalmodon r>Égi harmóniával! r>Eros amaranthja leng majd homlokodon, r>S béfed Áon Kegye virágpályáidon r>Elysium bájával. r>r>Vegyítsd Kazinczydnak kevély koronáját r>Szelíd myrtus-ágokkal; r>Csókold vissza képén tavassza pompáját, r>S zendítsd meg körülte az élet lármáját r>Szerelmes alakokkal. r>r>Úgy folyjon életed, mint híved éneke, r>Édes symphoniákkal; r>Takarjon virtusod angyali leplege, r>Legyezzen Amathunt ambróziás ege r>Nyájas Etéziákkal. r>r>[1809]r>
Mint a világnak hajdani díszei, r>Csendes meződben rejted el éltedet, r>Hogy ott magadnak s nemzetednek r>Élj Eratód arany édenében, r>r>Kazinczy! s mérész aetheri szárnyakon r>Felleng sas elméd Delphi dicső egén, r>A dithyrambok lángkörében r>S a Kegyek életadó virányin. r>r>Plátói nyelved s lelked idézte le r>Hozzánk az ép íz szebb geniusszait; r>Nyelved mosolygó Gratiája r>Önti belénk Helikon malasztját. r>r>Pólyádba' paeán rengete tégedet! r>Már ott tapodtál sok fene undokat, r>Melyek zavarták Pindusunknak r>Szent ereit s ege tiszta fényét. r>r>Boldog vagy, Áon szűzei kedvese, r>S nagy, mint hazádnak legnemesebb fia! r>E két remek dísz kéri méltán r>A Ganyméd poharát az égben. r>r>Te lelkesítéd szunnyadozó erőm, r>Kebledbe öntöm zsenge virágimat: r>Iktasd dicsően tört utadra r>Nyomdokidon lebegő Camoenám! r>r>[Végleges formája: 1810]r>
Csendes magányból a mézeshetek után r>Ujra belépek a nagyvilág zajába, r>Hol annyi sáros láb gonoszul vagy bután r>Kedélyemnek fejér köntösére hága. r>Mielőtt ott lennék a nagy kőhalomban, r>A fővárosban, hol oly hűsen fuj a szél, r>Egyet pihenek még kicsiny hajlékodban, r>Leülök, barátom, meleg tűzhelyednél. r>r>Üdvezlégy másodszor!... a tavasz tarkállott, r>Amidőn először látogattalak meg, r>Most bús egyformaság födi a világot, r>Bús egyformasága a mogorva ősznek; r>De e ború, ámbár eddig egyetérzék r>A természettel, most nem sérti kedvemet, r>Hisz magammal hordom a tavasz egy részét, r>És a legszebbik részt, kis feleségemet. r>r>Ime feleségem... hej be szép az élet, r>Mikor az ember így másodmagával van, r>Akármit huhognak, akármint itélnek r>A magányos baglyok, szomorú odvokban. r>Leestem ugyan a szabadság szárnyáról, r>Be vagyok kerítve egy kis karikába, r>De mért kivánkoznám ki e karikából, r>Midőn minden gyönyör ide van bezárva? r>r>Én azonban vizet hordok a Dunába r>Beszélvén ilyetén dolgokat tenéked; r>Föl van írva szinte sorsod csillagába r>Ragyogó betűkkel: boldog házasélet... r>Itt hitvesed, amott két virgonc gyermeked! r>Gyűljünk össze s űljünk itt körbe mindnyájan, r>S tartsunk olyan vidám beszélgetéseket, r>Hogy hallgatni még az idő is megálljon; r>r>Igy csaljunk meg ezt a vén hajdút, ki engem r>Hej, maholnap megint a dologra kerget... r>Egykor a hírvágyat hátamra űltettem, r>S most le nem hányhatom a már megúnt nyerget. r>Nem a hír, nem a hír többé, mi ösztönöz, r>Hogy munkába öljek napot és éjszakát! r>Mint napszámos nyúlok iróeszközömhöz, r>Aki a sátánnak elalkudta magát. r>r>Tudom, a feledés, mint az éhes kánya r>A megölt madárral, elröpűl nevemmel, r>Tudom, hogy siket a magyarok hazája, r>S mégis énekelek, mert énekelnem kell. r>El fogják feledni nevem s bár felednék r>Hamar! ugy szeretném túlélni híremet: r>Akkor aztán ismét a magamé lennék, r>Rózsáim volnának a borostyán helyett. r>r>Azt kivánnám, hogy itt éljek én s hitvesem r>Veletek, barátom, nem-zavart magányban, r>Míg nem emlékezném már saját magam sem r>Arra, hogy divatban voltam hajdanában. r>Akkor a dicsőség hozzád el-eljövén r>Egyszer itt találna s tán reám ismervén r>Mint régi barátját üdvözölne, de én r>Felelnék: nem tudom, kihez van szerencsém? r>r>Eh, balgatag beszéd! alig ejtettem ki, r>Nevetek, magamat kinevetem érte; r>Az isten a magányt nem nekem teremti, r>Odavaló vagyok én a csatatérre. r>Dobják le testemmel együtt majd nevemet r>A sírba, de addig ne bántsa senki sem, r>Véglehelletemig nem hagyom a helyet, r>Ott esem el bármily sárosan, véresen! r>
Kedves barátom, lelkem jobb fele! r>Mi volna édesebb dolog nekem, r>Mint írni hozzád, írni íveket, r>Tarkán, ahogy jő, zöld, piros, fejér, r>Meg tudja a szent, millyen gondolat. r>S mégis te feddesz és panaszkodol, r>Halott-beszédet tartasz síromon, r>És több eféle. Megvallom, fiu, r>E szemrehányás, e feddő levél, r>E szenvedélyes "meghaltál" kiáltás, r>E lecke ízű dorgáló beszéd, r>Ez a lelket leöntő nyakleves, r>Ily megrohanva, ily váratlanul, r>Hogy a léleknek annyi érkezése r>Sincs, míg szemét törölje, vagy pedig r>Nyálát lenyelje - meg kell vallanom, r>Hogy ez nekem... fölötte jól esett. r>r>Oh, mert belőle látom, mint szeretsz, r>Mi hő kebellel engem, hívedet, r>Hogy elvakít ez édes indulat, r>Hogy nincs türelmed egybevetni a r>Napok folyását, tért, időt, körülményt r>S egyéb tudákos, elvont dolgokat, r>Midőn ezért békétlenkedel: r>Miért nem írok a szálló madárnak, r>Ki egykor almafámon énekelt, r>Miért nem a méhnek, ki a minap r>Mézet szedett kertem virágiról, r>Vagy a csapongó lepkének, ki néha r>Megörvendezteté kis gyermekim, r>Vagy a szellőnek és zúgó viharnak, r>Mely tegnap itt volt, most ki tudja, hol van? r>Hová irhattam volna én neked, r>Bohó fiú te! mit mondék vala r>Szegény levélnek: merre végye útját, r>Hogy rád találjon e négy hét alatt? r>Talán bizony nem törtem én azon r>Elmém eléggé s nem falék mohón r>Fel minden aljas pletykát, hírharangot, r>Rágalmat, emberszólást és egyéb r>Vidéki mismást a divatlapokban, r>Csak hogy felőled, holléted felől r>Lelnék azokban egy betücske hírt. r>De nem találtam bennök semmi szót r>Rólad, s miként a meddő figefát r>Az idvezítő, el- megátkozám r>Őket: ne is teremjenek soha r>Édes gyümölcsöt senkinek, ha nem r>Teremtek most nekem. r>r>Mit volt csinálnom? hát sopánkodám: r>Ej, ej, hatalmas és mindentudó ég, r>Hol kóborolhat most az a fiú? r>Gyakorta ismét így imádkozám: r>Mennybéli isten, édes istenem! r>Adj annak a szegény Sándornak immár r>Adj valahára állandó tanyát, r>Csendes tanyába szép kis fürge nőt, r>Angyal kedélyü, szende, barna nőt, r>Mellé mosolygó, szép gyerkőcöket, r>Egy párt, ha többet nem, fiút s leányt: r>Oh, adj családi boldog életet! r>És íme! amit oly forrón ohajték, r>Jön a levél, hogy teljesedni fog. r>Csak egy rövid hold élet, és az én r>Költő barátom, mint Illyés proféta, r>Tüzes szekéren a mennyégbe száll. r>Én bőjtölöm meg mézes heteid, r>Fogadni mernék; s néma bőjteim r>Hosszúak és nagyok lesznek, nagyok, r>Mint a tiéid egykor Debrecenben. r>Mert a barátság kis szövétneke r>Halvány világgal ég a szerelem r>Máglyája mellett: de mit bánom én! r>Hogy el nem alszik, arról meg vagyok r>Győződve, mert hisz - tűz nem olt tüzet, r>Sőt jobban éleszt: hát miért emelnék r>Önző panaszt; a mézteljes hetekre? r>Nem, én nem zúgolódom ellenök, r>Sőt azt ohajtom (vesszek el, ha nem) r>Legyen halandó élted fogytaig r>Oly boldog-édes mindenik heted, r>Mint a legelső, mellyet élvezesz r>Az esküvés után. r>r>Én addig itthon, a távolban is, r>Magányomban veled társalkodom, r>Könyvedből issza lelkem lelkedet, r>Mint a dicsőült égi szellemek r>Az idvezűlés harmattengerét. r>És elmerengek arcod másolatján, r>Mely néma, mégis annyit mond nekem, r>Előteremti azt a tíz napot, r>Midőn te, hű barát, hajlékomat r>Megnépesítéd egy öröm-sereggel, r>Előteremti, mondom és örökké - r>Valósággá ifjítja nékem azt. r>r>Ilyenkor aztán vágy éled szivemben, r>Hogy vajha bár, nem énértem, hanem r>Kinek majd férje lészesz, hölgyedért, r>S kinek dalolsz, a nemzetért, örökké r>Maradnál ifju, mint ez érclapon. r>
Gyertyám homályosan lobog... r>Magam vagyok... r>Sétálok föl s alá szobámban... r>Szájamban füstölő pipám van... r>Multam jelenési lengenek körűlem... r>Sétálok, sétálok, s szemlélem r>A füst árnyékát a falon, r>És a barátságról gondolkodom.r>
