Idő 
Értékelés 
Értékelés Hát megtörtént a párbaj? s élsz-e még? r>Ha főbelőttek, - tudósíts felőle, r>Írd meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak, r>És bosszut állja éretted, barátom... r>Szó ami szó, de nekem igazán r>Nem tetszik, hogy te minden balgaságért r>Kész vagy kockára tenni éltedet. r>Azt gondolod: lelked-tested szakáll? s ha r>Leborotválnak, újolag kinősz? r>Csalódol; mert az élet csizmatalp, r>S ez nem lesz új, ha egyszer elkopott, r>Azért kiméld a drága csizmatalpat, r>Amelyet nem szab kétszer senkinek r>Az ég vargája, a kőszívü sors. - r>S azt gondolod tán: annyi a barátom r>Mint fönn az égen a csillag? ha egy r>Lehull közűlök, észre sem veszem? r>Hiszen tudod jól: mily kis számotok van r>Nektek, kik engem őszintén szerettek, r>Kik fönntartjátok szívem melegét. r>Mért e kis számot megfogyasztani? - r>És Ida, Ida, e kedves leány, r>Ha téged elveszt ő, mivé lesz? ő r>Kinek kivűled nincsen senkije. r>Te vagy világa... Lennél oly kegyetlen, r>Reászakadni hagynád a világot? r>S van még egy... a hon! vagy már elfeledted, r>Feledhető-e, amiről beszéltünk r>A lelkesűlés lángóráiban? r>Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő, r>Mely álmainknak legkedvesbike, r>S akkor hazánknak ránk szüksége lesz. - r>Látod barátom, élted mily becses, r>Azt a világhoz mennyi lánc köti, r>S te mégis könnyelmün kockáztatod. r>Ha még nem tértél, térj eszedre már, r>S ne légy, mint voltál, olyan balgatag, r>Vagy igazabban: oly kétségb'esett... r>Kétségbeesni!... milyen gyávaság!... r>Kinek van erre több s nagyobb oka, r>Mint énnekem? de én szégyenleném ezt. r>A szenvedésnek lángjában szivem r>Szét fog pattanni, mint a porcelán, r>De, mint a jégcsap, szétolvadni nem!... r>Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek, r>Majd megtanitlak én kétségbeesni, r>Hogy unokád is megemlegeti. r>Vásárra ott benn termek nálatok, r>S viszek portékát, de nem holmi gyapjút, r>Vagy bőrt, vagy posztót s effélét, azért r>Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete. r>Mert haj, jó gazda ám a magyar ember! r>Amit kutyákon, kártyán s más egyében r>Eltékozol, meggazdálkodja könyvön. r>A könyvvel ugy van, mint hajdan zsinóros r>Nadrágjával s prémes mentéivel volt, r>Melyet nagyapja s édesapja vett; r>Az szolgált még az ő fiának is. r>Hazám, mégsem vagy oly boldogtalan, r>Minőnek első pillanatra látszol, r>A lelki szükség nem bánt tégedet; r>Minden szükséged van, de lelki nincs, r>Ettől az egytől megmentett az Isten... r>- - Amint mondottam: a vásárra majd r>Meglátsz barátom: akkor fölmegyek, r>S te rám sem ismersz, ugy megváltozám; r>A szép természet megváltoztatott, r>Beteg kedélyek e hű orvosa, r>Beteg valék én ott tinálatok r>A pesti utcák holt, hideg kövén, r>Hosszú, sötét árnyként vonult utánam r>A csüggedés, az életunalom. - r>Ujjászülettem!... a falusi lég, a r>Sötét erdőnknek zúgó lombjai, r>Lombok felett a csattogó madár, r>A fák alatt a hallgatag virágok r>Föléleszték elájult lelkemet; r>Nem gyűlölöm, mint eddig, a virágot: r>Már csak haragszom rája, csak haragszom... r>Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált r>Elzárt, elorzott boldogságaért, hogy r>Meg nem torolja kincse elrablóin r>Évezredeknek szenvedéseit. - r>De hinni kezdem, hogy dicső napoknak r>Érjük maholnap fényes hajnalát, r>Midőn a népek mind fölemelik r>A föld porába gázolt fejöket, r>S végigmennydörgik a föld kerekén: r>"Legyünk rabokból ismét emberek!" r>Ez nagyszerü, de véres kor leszen, r>És úgy is illik, hogy véres legyen!... r>Már vizözön volt, most egy vérözön kell, r>Hogy megtisztuljon a világ a szennytől, r>Amely fölötte meggyülekezék; r>Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd, r>A megmosdott föld tiszta szép leend, r>És lakni fognak emberek fölötte, r>Hasonlitók az isten képihez. r>
Szeretlek, mint a hold a csendes éjet, r>Miként a léget a szabad madár; r>Szeretlek oh, barátom, míg az élet r>Köréből a halál a sírba zár. r>
Bűvölőn hangzik dalod, óh barátom r>Petrics, és e szű öröm-érzeteknek r>Tengerében leng, s feledem keservem, r>Hogyha te zengesz. r>r>Zengj! - Ha dús volnék, aranyat fizetnék r>Bőven én néked dalodért; de sorsom r>Nem kegyel. Csak vers, mit az árva ifju r>Nyerhete tőle. r>r>Hát legyen versem dijad és jutalmad, r>S majd ha a végzet kiszakaszt karodból r>Engem; olvasván ezeket, lebegjen r>Dalma eszedben. r>
Ne véld, barátom, hogy nyugalmamat r>A sandaságnak gáncsa megzavarja; r>Ismérem én azt, s megmosolygni szoktam, r>Mint csürhe gyermek kámpolásait, r>Midőn legázolt bábjait boszulja. r>Nem úgy tanultam Sokjrat iskoláját, r>Hogy a köz-ember változó eszének r>S itéletének rabja lenne Múzsám. r>Gúnyolja bízvást mívemet s gyalázza, r>Galád szidalma rám homályt nem ejt, r>Sőt a bohóktól kárhoztatni fény. r>r>Azok, kik a szent Catot pökdözék, r>S a bölcsek atyját méreggel megölték, r>Élnek ma is még, s mérget öntve marják r>Mindazt, ki odvok mellett elmegyen. r>S csudáljuk-é, hogy ránk morogni mernek? r>S gyűlöljük-é, hogy nem barátaink, r>Kik önmagoknak ellenségeik, r>S az istenekkel perbe szállni készek? r>Vagy tán az orvos hagymázos betegjét r>Üldözze azért, ha tőle öklözést kap? r>Nem, mert az ember nem véthet, ha józan, r>Minden gonoszság hagymázból ered. r>Előbb lehetne a lángból víz és jég r>S az égi fényből vastag éjszaka, r>Mint a valódi bölcsből rút gonosz. r>r>Az isteneknek egyik legnagyobb r>Csudájok az, hogy szintugy lelkeink, r>Mint arcainknak számtalan vonási r>A milliók közt másokat ne leljék. r>Miért utálnánk hát ezt és amazt, r>Hogy teste-lelke hozzánk nem rokon? r>Hiszen magától egyikünk se' van. r>Nézd, a tövis szúr, és csip a csalán, r>S a gyenge rózsa illatot lehel. r>r>Az emberekben végtelen különbség r>S megérthetetlen visszás értelem van. r>Ez a hiú fényt s rangokat vadássza, r>Kucorgva koldul, s pénzen vesz tehert; r>Emez dühödve pusztít, öl, rabol, r>Az átok és jaj himnusz vad fülének, r>S bünében virtust s érdemet keres! r>Amaz magától s mástól megtagadva r>Kuporja a pénzt, s hasznát nem veszi, r>Mint a perúi rab, mindég aranyt ás, r>S aranyja halmán izzad, éhezik; r>S im ez becsülni a pénzt rútnak érzi, r>Pazérlja, s fogytán a fejébe lő. r>r>Így a tudósok tarka serge is r>Bizarr agyakkal rakva, tömve van. r>Az egyik a szent régiség barátja, r>S utálja mindazt, ami új s nem ó: r>A Himfy verse néki konyhadal, r>Akárki mit mond, mert cadentiás. r>A másik újat s csak honit szeret, r>Kitiltja Hellász nyájas isteneit, r>S igaz keresztény verseket kohol. r>Van, aki minden új szót megkacag, r>Ha azt tudóstól hallja s nem fonóktól, r>Mert néki a nyelv csak fonóba' készűl, r>S ahhoz Kazinczy és Virág nem ért. r>Van, aki mindég új szót fúr, farag, r>A leghelyesbet százfelé csigázza, r>S abból viaszként majd istent csinál, r>Majd tücsköt, s azzal mint naggyal dicsekszik. r>Van, aki mint egy szemtelen kofa, r>Rohadt gyümölcsét lármásan dicséri, r>S az átmenők közt majd ezt, majd amazt r>Betyár gúnyokkal megtámadni kész, r>És a becsűlet úgy hozván magával, r>Üstökre, pofra kél akárkivel. r>r>Elég. Az ember ahány, annyiféle, r>S változhatatlan főbb vonásiban. r>Ki gondja mindazt egy kaptára vonni? r>Bárányt, oroszlánt egy rekeszbe zárni? r>S ki gondja minden agynak tetszeni? r>Elég, ha néktek tetszhetem, barátim! r>Elég, ha célom s szívem tisztaságát r>A józanabb rész érti és becsűli; r>A részegekre nem figyelmezek. r>S letettem ámbár lantomat kezemből, r>Hogy kedvesimnek adjam éltemet, r>S nyaram kalásszal biztató szakát r>Telemre gyüjtve éldegeljem el; r>De oh, nem élet a múzsátlan élet! r>Maradjon a föld! minden kincse gőz. r>Sietve térek vissza istenimhez, r>Kik ifjuságom zöld virúlatin r>Keblökbe zártak nektáros kezekkel, r>S kik bár nem adnak kincset és hatalmat, r>De megtanítnak vígan élni, halni r>S nevetni a föld balgatagjait. r>r>Nevesd te is, jer, őket; s vívj dicsően r>Az éj süvöltő, vak hydráival! r>Paizst s aranytőrt nyújt Apoll neked, r>S veled buzogva felkél Wesselényid, r>A szörny-ölőknek szörnyölő fia: r>Lehull előtte majd egünk köde, r>S paeánt riadnak Erdély bércei, r>És én utánok zengetem dalom. r>r>[1815] r>
Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa, r>Bár feléd fordúljon csalfa golyóbissa, r>Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni, r>S páva módjára fénylő szárnyakra emelni, r>Bár jőjjön kincsekkel talpig bétakarva, r>Nála hízelkedjen a bőségnek szarva: r>Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek, r>Mikor nála boldog életet keresnek. r>Ne higyj; mert amidőn legjobban kecsegtet, r>Forrót alád éppen azalatt csepegtet. r>Midőn legnyájasabb karokkal öleled, r>Akkor rakja tele fúlánkkal kebeled: r>Akkor repűl véled az ég tetejére, r>Hogy mélyebben vessen pokol fenekére. r>Ne higyj hát, barátom! ne higyj, mondom, neki, r>Mert halálra csalnak szíreni éneki. r>r>De azért ha bánt is, meg ne rettenj tőle, r>Bátor szívvel vond el magadat előle. r>Ő asszony s szerencse; minden pontba fordúl, r>Nem sok, akár vígan légyen, akár mordúl. r>Azért hát, barátom! bár szíved rettentse, r>Meg ne rettenj tőle; ő asszony s szerencse. r>Ellene a virtus fog lenni kőbástya, r>Az ártatlanságnak béfed szent palástja. r>Ez az a conductor, amelytől mennyköve r>Semmi igaz bőlcset soha meg nem löve. r>Ez az a Gibraltár, ez az a citadell, r>Melyre minden bombit haszontalan lövell. - r>r>Barátom! kicsiny az, kit vagy elfelejtett r>Szúrni a szerencse, vagy kétségbe ejtett. r>Rajta vitéz szívvel! ezáltal lettenek r>Herkulestől fogva minden félistenek. r>Tudod, e világban minden nagy test forog, r>Csekély mindaz, ami nyugszik, vagy tántorog: r>Hát a napnak dísze már azért elmúla, r>Hogy csekély főldünknek alája borúla? r>Nem: mert maga szerzi főldünk ábrázatja, r>Hogy fele lakosa e fényt nem láthatja. r>A mi világunknak szintúgy van szférája; r>Ha felette űltünk, borúlunk alája: r>r>Mégis a mi fényünk éppen csak a' lészen, r>Csakhogy a vak világ nem láthat egészen. r>Ha a nyugvó virtus az élet rózsája: r>Arany virtus, mely a tüzet is kiállja. r>S nyomorúlt ember az, kinek homlokában r>Látszik szerencséje, mint tűkör-formában. r>Te, ha orcád éppen más színre vonítod, r>A játszi szerencsét öszvetébolyítod, r>Ha ő mosolyogva kecsegtet tégedet: r>Szedd komor ráncokra stóikus képedet. r>Ha ő gorgon hanggal agyarkodik terád: r>Nevesd el magadat; s azonnal hátat ád. r>Bolond a szerencse, hidd el azt, barátom! r>Én a bőlcs észt csupán a bőlcs észbe látom.r>
