Idő 
Értékelés 
Értékelés Mikor térsz már az eszedre, te Sándor? r>Tivornya éjjeled és napod; r>Az istenért! hisz az ördög elvisz, r>Ha még soká így folytatod. r>r>Szeretetreméltó barátom, r>Nézd meg csak a tűkörben magadat; r>Hát ember az, akit ott látsz? mennykő! r>Tükröd kisértetet mutat. r>r>Fiú, légy hát okosabb valahára, r>Szedd rendbe rendtelen életedet; r>Hidd el, kedves pajtásom, az ember r>Korhelység nélkül is ellehet. r>r>Naponként egy messzely borocska, r>Én úgy hiszem, ennyi untig elég. r>S mi a szerelmet illeti: jobb lesz r>Talán szeretők helyett feleség. r>r>De mit beszélek? mit beszéltem! r>Messzely borocska és feleség? r>Én és feleség, én és messzely bor? r>No hisz csupán az kellene még! r>r>O nem, nem! engem a rendes élet r>Időnek előtte megölne, tudom; r>Költő vagyok, költőileg kell r>Végigrohannom az életuton! r>
A birtok, mit születésem adott, r>Az élet közös nyomora; r>S te vagy e birtok olcsó címere, r>Kétkrajcáros makrapipa! r>r>És e nyomor meg e makrapipa, r>Legjobb barátim lettenek, r>És sötét óráimba kívülük r>Senkit, semmit nem ismerek. r>r>Oh, én tudom, hogy e két jóbarát r>Hű lesz hozzám halálomig r>S nem hagynak el, miként az emberek, r>Utósó lehelletemig. r>r>S hol a nyomornál hűségesb barát, r>Mely a sírba kisérni fog? r>Mely ott még egy élethosszat keserg, r>Míg végkép el nem hamvadok!... r>r>S te leghűségesebb makrapipa, r>Te leszesz olcsó sírjelem, r>Mert a nyomor, tudom, nem engedi, r>Hogy nekem más fejfám legyen!r>
Barátim vagytok, azt mondjátok. r>Talán nem mondtok hazugságot, r>Ez meglehet, r>De azért nem adom nektek hitemet, r>Nem adhatom: most jó dolgom van, r>Jertek hozzám, ha majd napom lejár, r>Mert a barátság nappal láthatatlan, r>Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár. r>
Makkai Sándornak mély tisztelettel r>Elvégeztetett, hogy lecsap a villám. r>Az erdő jajveszékelt életéért. r>Egy tölgyfa hangos szóval kiáltott r>S áldozatul adta magát. r>r>Rengett a föld és lobogott a fa; r>csodálatos, Isteni tüzijáték, r>mint csipkebokor lángja a Hóreben! r>(Csak a füstje volt keserű.) r>r>Rengett a föld és lobogott a fa r>vérvörösen, olthatatlanul, r>jajtalanul és pattogó ággal r>s zengett a zordon zivatar. r>r>E lángnál elkerülte az erdei vándor r>az ingovány fekete torkát; r>az eltévedt, megriadt ősfióka r>anyjához talált. r>r>Szörnyű szép volt és sírnivaló. r>Másnap itélkezett az erdő r>s a vakmerő, üszkös, torzfekete csonkot r>kitagadta! Kitagadta! r>
Íme, lassanként lefoly a virágkor, r>S gyenge rózsáink vele elvirítnak; r>A kies Tempék, Örömek, Szerelmek r>Véle enyésznek. r>r>Melly rövid s kedves! valamint az első r>Éjjelünk, melyen szeretőnk ölében r>Életünk legszebb örömébe égve r>Kóstola szívünk. r>r>Elrepül tőlünk, soha vissza sem tér! r>Sem Galenusnak tudományi titka, r>Sem kegyességünk ezer áldozatja r>Vissza nem adja. r>r>Minden órádnak leszakaszd virágát, r>A jövendőnek sivatag homályit r>Bízd az Istenség vezető kezére, r>S élj az idővel! r>r>Elmarad tőlünk szeretett barátnénk, r>Itt hagyunk mindent, valamit szerettünk, r>Semmi nem kísér szomorú koporsónk r>Néma ölébe. r>r>A piros hajnal derülő sugára, r>A barátságnak kegyes ápolási, r>A legesdeklőbb szerelem siralmi r>Fel nem idéznek! r>r>[1804]r>
