Idő 
Értékelés 
Értékelés Nézem a lámpám. Villamos lámpa. r>Fűti egy titkos, rejtett erő. r>Tompa árnyékból csillogó élet lesz, r>Ahogy belőle fény tör elő. r>r>Nézzétek, milyen megfoghatatlan, r>Csupa titok, csupa hatalom r>S mégis, fényével akkor pompázhat csak, r>Mikor én, az Ember, akarom! r>r>Midőn lefekszem s oltom a lámpát, r>Váratlanul azon akadok: r>Mi lenne, hogyha többé föl nem gyulna r>S örökre sötétbe maradok! r>
I r>r>Sírva jön a magyar nóta világra, r>Bánatos a magyar ember világa. r>Mit keseregsz, atyámfia, rokonság? r>Ez az egész merő élet bolondság. r>r>Duna vize lefelé foly, nem vissza, r>Régi baját magyar ember elissza! r>Azt miveli széles-magas kedvében, r>Majd megszakad belé a szív keblében! r>r>II r>r>Elesett a Rigó lovam patkója, r>Jeges az út, majd kicsúszik alóla, r>Fölveretem orosházi kovácsnál, - r>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! r>r>Volt nekem egy rigószőrü paripám, r>Eladatta a szegedi kapitány, r>Ott se voltam az áldomás-ivásnál, - r>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! r>r>Volt nekem egy fehér házam, leégett; r>A telekem, azt se tudom, kié lett; r>Be van írva vásárhelyi tanácsnál, - r>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! r>r>Volt szeretőm, esztendeig sirattam, r>Az nekem a mindennapi halottam, r>Most is megvan az a gonosz, de másnál, - r>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! r>
E gondola, gondolom én, szeliden ringó, puha bölcső. r>s rajta koporsóváz öble a csöppnyi faház. r>Bölcső s néma koporsó közt így lengedezünk mi r>át a Csatorna vizén, gondtalan életen át.r>
Fölhangolom olykor a lant idegeit, r>Megzengeni téged, o kellemes élet! r>- Mert kellemes az, noha sok sebet ejt, r>És rengetegekbe nem egy uta téved. r>r>De bármi magasra törekszik a dal, r>Bármint csalogassam az életi mézzel: r>Mélázva örömtelen hangjaival r>Mindenkor a sírban, a sírban enyész el. r>r>Kivánatos a tavasz éke nekem, r>Indúlok is olykor örűlni virághoz; r>S mig kertbe röpíti sugárit a szem, r>Lábam temetői keresztek alá hoz. r>r>Itt élek a szív komoly álmainak r>A halk temető morajatlan ölében; r>Ákácai lombja rezegve inog, r>Hintázza az est fuvalomja szelíden. r>r>A szobrok a domboru hant elején r>Mindannyi betűi egy isteni lapnak; r>Nagy gondolatit mikor olvasom én; r>A sírba, a sírbul az égbe ragadnak. r>r>Bús tompa harang konog a faluban. r>Új gödröt amott komor emberek ásnak. r>Gyászhangja kiséri áhítatosan r>A holtat honához a hamvadozásnak. r>r>Sejtése szivemnek aligha csaland: r>Nem messze lehet keze már az időnek, r>Mely engem is ágyba tesz itten alant, r>S szememre halál örök álmai jőnek. r>r>Isten neki! üssön, ha ütnie kell, r>Mely pályafutásom elállja, az óra; r>Létem fonalai, szakadozzatok el, r>Társim, bucsucsókot a hervadozóra. r>r>S mit sorsom elérni nem engede, nem! r>Bár vágyaimon koszorúba szövődék: r>Isten veled, égi virág... szerelem! r>S föld hajnali csillaga, napja... dicsőség! r>
A könyvek boldog városában éltem, r>Hol gót eszmék, görög romok, r>Reneszánsz kupolák, rokokó csarnokok r>Rejtettek el biztatva és kevélyen. r>r>Nagy voltam én és törpe e világban, r>Enyém volt minden korok vigasza, r>A nagy világ, a kis haza, r>Enyém volt asztalon és ágyban. r>r>De egyszer útam innen kifelé vitt, r>Az élet szele örökre elszédit, r>Azóta véres és rózsás nyomon járok, r>r>Enyémek az új arcok és új álmok, r>Enyém a könny, láz, gond és szerelem r>S könyvek igazát seholsem lelem!r>
