Idő 
Értékelés 
Értékelés Fölforralja a mély vizet, mint a fazekat és a tengert r>olyanná teszi, mint a képírók mocsára. Maga után hágy r>világos ösvényt úgyannyira, hogy aki látná, azt vélné, r>hogy a tenger megőszült." r>Jób könyve 41. r>r>Megőszült tenger, ez volt a vak remény: r>Úgy hagyni vénen a tengert, r>Hogy jajgasson, r>Hol erős karral habjába csaptam én. r>r>Hogy megőszülten tépje ezüst haját, r>Hogy szánják a megőszült tengert, r>E megőszült, r>Halálraijjedt, óriás banyát. r>r>S ha jön elétek az aggok serege r>S kérdi, mi lelte a tengert: r>Mondjátok meg, r>Hogy itt úszott az Isten szörnyetege. r>r>S mégis képírók képén mocsár, romok r>S mégis nézzétek a tengert: r>Kissé ősz lett, r>De, hajh, semmi, de semmi sem változott. r>r>Úgy csapott belé, mint az Isten nyila r>Valaki s nézzétek a tengert: r>Képíró-mű r>S rajta néhány úri hal-familia. r>r>Óh, én bibliám, mégis maradj titok r>S ha nézik a megőszült tengert, r>Mondd, hogy egyszer, r>Egyszer tán mégis valami jönni fog. r>r>Egyszer talán majd nyílik az Úr ege, r>Egyszer tán átszeli a tengert r>Villám-csíkban r>Az Isten sujtott s kedvelt szörnyetege.r>
"Ne vess el engemet az én vénségemnek idején, mikor elfogy r>az én erőm, ne hagyj el engemet... Mert szóltak az én r>ellenségeim és akik az én életem után leselkednek, együtt r>tanácskoznak, mondván: Az Isten elhagyta őtet. Kergessétek r>és fogjátok meg őtet, mert nincs, aki megszabadítaná." r>Zsoltárok könyve 71. 9-11. V. r>r>r>Ugye, Uram, hogy mosolyogjak r>S tovább virítsak Te szép, álnok, r>Nagy parkodban, r>Miként a fiatal virágok? r>r>Így akarod, így kell akarnod, r>Minden plántáknak ültetője: r>Bú és gaz hogy r>Leghűbb virágod be ne nőjje. r>r>Mert ami van, mind Te virágod r>S minek rostjait nedv-ár rójja, r>Uram, Isten, r>Mind a Te parkod virulója. r>r>Akit Te életben tartottál, r>Szirom-kincseket kire költél, r>Neked drága r>Mind, akit ifjan meg nem öltél. r>r>Te szemeid nem nősen látók, r>Nem fogja be kufár szegénység, r>Neked mindegy r>Virág-ifjuság, virág-vénség. r>r>Akit Te virágzásra szántál, r>Virágozzék, míg ki nem rántod r>Ős kertedből. r>S ugy-e, szépek a vén virágok? r>r>Mérges szagu, vad burján-rózsák r>Ifjas truccal mégis rám törnek. r>Látod, látod: r>Kölyök virágaid gyötörnek. r>r>Üzenj nekik a tüzes Nappal, r>Hogy szerelmed virág-hóbortja r>Az a vénség, r>Mely vénségét ifjuan hordja. r>r>Üzenj nekik, hogy istenséged r>Fekete rózsáért sovárog r>S vágyad teltét r>Virág-vénülésig bevárod. r>r>Én, jó Uram, fekete rózsád, r>Élek, ha diktálod, hogy éljek, r>De vigyázz rám: r>Lázongnak a virág-cselédek. r>r>Te ültettél, Te vénitettél, r>Virágoztam, ahogy akartad, r>Mit akarsz még: r>Virágozzak vagy rontva haljak? r>r>Vidítnod kell ily ritka plántát r>Neked, Te, egyedül nem dőre r>S kénkövekkel r>Csapnod minden leselkedőre. r>r>De addig, ugye, mosolyogjak r>S tovább virítsak Te szép, álnok r>Nagy parkodban, r>Miként a fiatal virágok?r>
"Megint panasz, hát már megint panasz! r>És akiről szól, mindig csak pap az. r>Tart a panasz estétől hajnalig, r>Az ember még csak nem is alhatik!" r>Igy szólt az úristen nagy bosszusan. r>"Már megtekintem, ott alant mi van." r>Felkelt az ágyról, gyertyát gyújtatott, r>Felöltözék és útra kelt legott. r>Amint elérte volna a kaput, r>Szent Péter mint a bunda úgy aludt: r>Mert tennap egy új vendég érkezék, r>S ily alkalomkor lakmát tart az ég. r>Mivel mostanság úgy áll a világ, r>Hogy új lakó a mennyben ritkaság. r>Ilyenkor aztán Péter bácsinak r>Kezében a kancsók jól forganak. r>"Keljen már kend fel, Péter! hallja kend?" r>Így szólt az úr, amidőn odament, r>Hosszan cibálván üstökét, fülét. r>"Kelj föl, hogy a mennykő üssön beléd!" r>Fölébredt végre s nyitja a kaput, r>S az úr egy hulló csillagon lefut, r>S a földre ép oda ereszkedett, r>Ahonnan a panasz fölérkezett. r>Egy ifjú ember mondá a panaszt; r>S az isten ekkép szólítá meg azt, r>S megszólítása hangzott nyájasan: r>"Beszélj, no, mondd, mi a bajod, fiam?" r>"Hej, jó atyám, de nagy az én bajom! r>Kapaszkodjék csak föl az ablakon, r>S kit ott a pap ágyában látni fog, r>A menyecskének férje én vagyok." r>Az úr nagy halkkal fölkapaszkodott, r>S nagy istentelenséget láthatott: r>Mert amint aztán leereszkedék, r>Igen furcsán csóválá meg fejét, r>Ily szavakban törvén ki sóhaja: r>"Biz e, fiam, kuruc-historia! r>Segítnék rajta édes-örömest; r>De már késő, mert minden megesett. r>Hanem vigasztalásul mondhatom, r>Hogy e papot pokolba juttatom, r>Bár eddig is már a pokol fele, r>Sőt több felénél, pappal van tele."r>
Pétere is ennen-magamnak, r>Kakas-szó szólhat már ezerszer, r>Dédelgetett énem, vén Mester, r>Zsidótalan és szegény rabbi, r>Soha-soha meg nem tagadlak. r>r>Soha-soha nem állok rabnak r>Őrjöngő népek közepébe. r>Nem állhat az, kinek a vágya r>A népek és az Isten népe r>S a minden vágyak legszebb vágya: r>r>Ez a világ legyen világja, r>Ékes, vidám, aki, jaj, ésszel r>Embernek mert jönni s meréssel r>Szántja, gondolja el e Bolygót. r>r>Nem mondom én, hogy tegnap jól vót r>S mindig úgy lesz, hogy egy-két ember r>Érdemlődik, kit szerelemmel r>Vesz körül a krisztusi dőre. r>r>De már ezért az egy párért is r>És magunkért, rabbiságunkért, r>Előre az igazságunkért: r>Csalatni, csalódni, előre. r>
Az Istenhez gyönge szódat emeled: r>Teveled lesz akkor az Isten. r>r>Elvesztetted szegény, kóbor magadat: r>Ha szabad: segítsen az Isten. r>r>Perc-barátok kedve már elköltözött: r>Búk között itt lesz tán az Isten. r>r>E szép élet nem sok örömet hozott: r>Gondozott azonban az Isten. r>r>Az Istenhez gyönge szódat emeled: r>Teveled lesz akkor az Isten.r>
