Idő 
Értékelés 
Értékelés Halál, ez az a szó, mely annyi könnyeket r>Áraszt, hogy bévonnák köddel az egeket. r>Nyomorúlt élők, ím, csak egy íge hát óh! r>Miért okoz oly sok könnyhullatást e szó? r>Zokogó szájából a bágyadt nyögőnek r>Jajos párázatok ezért miért jőnek? r>Miért száll írtózás ezért a szívekbe r>S reszketés az egybeverődött térdekbe? r>Óh, bizony nem látok semmi olyat benne, r>Ami mindezeknek méltó oka lenne. r>Ő vet reánk tódúlt bajainknak véget, r>Mégis úgy nézzük, mint dühös ellenséget. r>Vegyük jól eszünkbe, mert bizony nem oly a r>Halál, mint a hazug festő lerajzolja. r>A választást tevő szemeket őtőle r>Elveszi s így formál vad csudát belőle. r>Megfagylalja benne az érzékeny szívet, r>Adván két kezében méreggel kent ívet. r>Minden rettenetes színeket ráruház, r>Ezért lesz belőle oly irtóztató váz. r>Hol vetted, óh csalárd festő, mindezeket r>A szívet borzasztó rút képzeleteket? r>Hazugok a színek, amelyeket vonnak r>Újjaid, a halált festvén skeletonnak. r>Fonnyadt ő, de azt a mély bánat okozza, r>Nyomorúlt voltunkért mely belől kínozza. r>Sárga a félelem, mert színét elvette, r>Hogy az ember magát veszélybe ejtette. r>Béestek szemei a könnyhullatásba, r>Melyet hullatott a legelső romlásba. r>Mert ő az édenben szintén jelen vala, r>Mikor Éva által az élet meghala. r>Midőn elvesztette egy falat almával r>Azt, mellyel minden kincs nem érne magával. r>Ezt látván a halál, ki annakelőtte r>Nyilait csak a vad állatokra lőtte, r>Kikőlt a test ellen, melynek kívánsága r>Miatt esett ez a lélek romlottsága. r>Nemsokára dűjté a főldnek porába, r>Hogy lelkünk ne esne nagyobb nyavalyába. r>Béfogta szemeit, melynek a gyümőlcsön r>Bámulván, éltünket adták érte kőlcsön. r>Megköté kezeit, melyek kinyúlának r>Levételére a halálos almának. r>Lábaira vetett szoros bilincseket, r>Amelyek tették a gyászos lépéseket. r>A nagyravágyásnak tüzét eloltotta, r>A szívbe folyását hogy elállította. r>Füleit bédugta, amelyek hallották r>A parancsolatot, de meg nem tartották. r>Érzékenységeit hogy így elaltatta, r>A lelkét az égnek ismét visszaadta. r>Mert magunk tudhatjuk, hogy a halál soha r>Az emberi nemhez nem volt oly mostoha, r>Hogy a lelket a holttesttelegyetembe r>Eltemette volna a gyászos verembe. r>Hát kegyetlen nevet ezzel érdemele, r>Hogy hozzánk ilyen jó indúlattal tele? r>Ezért kell-é őtet oly irtóztatónak r>Gondolni, hogy oka Ily különös jónak? r>Hiszen ha az élet örökké tartana, r>Az emberi nemzet óh mely megromlana. r>Az elerőtlenűlt öregek számára r>Rengő bölcsőket kék csinálni sokára, r>Mint régen az anyát sirató Memnonnak r>Múlandó életet adó vén Tithonnak. r>Így lenne a világ siralom mezeje, r>A lankadt öregek nyögdécselő helye. r>Holott most, mivelhogy egyenként elhullnak, r>Sok következhető veszélyek elmúlnak. r>De tán kegyetlennek véled, az ifjakat r>Mert szintúgy elhordja, mint az aggúltakat. r>Sokaknak házához, mikor emberkorra r>Jutnak, akkor gyűjti bús feleit sorra. r>Sőt sokszor kebele a rengő bölcsőnek r>Halottal áldozik a mord temetőnek. r>Óh nem...nagy dicsőség hamar érni véget, r>Pályafutásunkba érni dicsőséget. r>Jobb az égbe menni éltünk reggelébe, r>Mint a megvénűlés komor estvéjébe. r>A betegségeknek sujtoló kínjai r>Nem lehetnek itt az írtózás okai. r>Ezeknek vétkeit (mert csak az élőknek r>Adják a halálhoz úti kísérőknek) r>A mértékletlenség rakja tagjainkba, r>Végre így szegeznek betegágyainkba. r>A vakmerő vétkek okozták, Pandora r>Piksiséből omlott kínunk hogy szapora. r>A forró nyavalyák reszkető hagymázza r>Erőtlen testünket csak azóta rázza. r>Midőn már nem érnek a doktori szerek, r>Ezeknek a halál gyógyító mesterek. r>Útazó, így értvén a halál jóságát, r>Ne útáld meg igen hasznos barátságát. r>Hanem a test ellen harcolj együtt vele, r>Mely a bűn súlyával ugyan megterhele. r>A lelket! a lelket! tökéletesítsed, r>A rossz indúlatot, mint lehet, gyengítsed. r>Mert ha ilyen szépen végzed el életed, r>A dicsőség által újra cserélheted. r>Jövel már, útazó, hív oktatásomat r>Értvén, végezetre halld származásomat. r>- - - - - - - volt atyám, ki kardjával r>Szolgált a hazának, valamint pennával, r>- - - - - - - - szűlé a hazának, r>Ki példája volt a jó édesanyának. r>Magam jártas voltam mind Mars táborába, r>Mind pedig Minerva bőlcs Museumába. r>A múzsákkal özvegy éltemet tőltöttem, r>Tőlök nyert koszorúm fejemre kötöttem. r>Mely sokkal többet ér, mint a tágusi ér, r>Mert aki erre ér, szép dicsőséget nyér. r>Ezt tudom és ezért holtom után élek, r>Ha valót sugall a poétai lélek. r>Most a halál által amíg lenne végem, r>Jövel - - - - - - szerelmes vérségem. r>- - - - - - - - - - - - - házakkal, r>Hadd szólítsalak meg utólsó szavakkal. r>Jövel te is addig, míg meg nem aláz a r>Halál - - - - - - - - - - - - háza. r>Az égnek rajtatok kiterjedt szárnyai r>Légyenek éltetek erős oltalmai. r>Te pedig a porba nyúgodj, megholt testem, r>Míg a dicsőségre felkelsz, mit kerestem.r>
Komoly, komor, magányos, bús templomkert vagyok, r>Hol asszonykéz hiányán magasra nőtt a dudva, r>A fojtó keserűség, de szűzi illatot r>Ont közte sok dus szépség, virág, elrejtve, dugva. r>Komoly, komor, magányos, bús templomkert vagyok. r>r>Egy rongyos, béna koldus hever a kerti zugba, r>Életvágyam hullája, kit a könyörtelen r>Pogány népség hagyott, hogy pusztuljon éhen hullva. r>Most véres-rőt avart szór vad-lombos szerelem: r>Egy rongyos, béna koldus hever a kerti zugba. r>r>Templom szivem, de senki nem törődik velem, r>Aranybálványt tömjénez, Igazságként, eretnek, r>Fáradt harangozója pedig a kötelen r>Feszűl, riadt agyam, ha Szabadságot temetnek. r>Templom szivem, de senki nem törődik velem. r>r>Csak néhány régi hívem, ki kalapot emel meg, r>Ha fehér papja, lelkem, igét mormol maga r>S köré poklos, rongyos, de szűz vágyak seregelnek r>S álom-imájuk lebben s harsan zsoltár szava. r>Csak néhány régi hívem, ki kalapot emel meg. r>r>A zsoltár, hullaszag s a virágok illata r>Az Igazság felé száll (Nem holdaz ragyogósdit: r>Komor szentélyt hiában az Úr nem állata) r>A végtelenbe száll és nagy egybe csókolódik r>A zsoltár, hullaszag s a virágok illata. r>
Az aranynapban zöld rácsok mögött r>Az apró halmokon százszín virágok, r>Élt három évet, egy napot, ötöt, r>Ezt hirdetik a bádog fölirások. r>r>Itt csupa apró szentek alszanak, r>E csöndes és virágos óvodában, r>E liliomok és rózsák alatt r>A fiatal és mosolygó halál van. r>r>A dombokra galambok szállanak, r>A rácsok hívogatón intenek r>És egy öreg szomorúfűz alatt r>Vidám bújócskát játszik két gyerek. r>
Vas-öltönyben előttem áll r>A szomorú, néma halál. r>Hideg csókja r>Nem izgatja r>Sóhajtó kebelem. r>r>Dörrenés s nem él az élet, r>Futó ábránd, a multé lett. r>Nem marasztja, r>Már eladta r>Hevítő szerelem. r>r>Előttem áll s torkon ragad! r>- Életmentő hát nem akad? - r>Tovább nem vár, r>S én? - megyek már r>Siratva életem. r>
Megy a juhász szamáron, r>Földig ér a lába; r>Nagy a legény, de nagyobb r>Boldogtalansága. r>r>Gyepes hanton furulyált, r>Legelészett nyája. r>Egyszercsak azt hallja, hogy r>Haldoklik babája. r>r>Fölpattan a szamárra, r>Hazafelé vágtat; r>De már későn érkezett, r>Csak holttestet láthat. r>r>Elkeseredésében r>Mi telhetett tőle? r>Nagyot ütött botjával r>A szamár fejére. r>
