Idő 
Értékelés 
Értékelés Szívemet szorító fájdalmaim r>Erőmet felyűlhaladják, r>Magokat enyhíttetni kínaim r>Könnyeim által nem hagyják. r>Nyögök minduntalan, r>De csak mind haszontalan. r>r>A' volt eddig minden dicsőségem, r>Hogy boldog anya lehettem, r>Jó fiamban vólt gyönyörűségem, r>E kincset már elvesztettem, r>Haszontalan várom, r>Hogy megforduljon károm. r>r>Áldozatúl esett a hazának r>Az ő vitézi halála, r>De a dicsőség nekem anyának r>Örökös gyászomra vála; r>A természet bennem r>Nyög, jaj! hová kell lennem! r>r>A fúvó széltől is hogy féltettem r>Mint legkedvesebb kincsemet, r>Ihol most elébe vethettem r>A gyilkos kardnak mejjemet, r>Jaj, nem repülhettem, r>Életét nem menthettem. r>r>Nagy lélek! te voltál reménysége r>Téged szerető szívemnek, r>Veled eltűnt minden édessége r>Egész világi éltemnek. r>Nálad nélkül félek, r>Hogy még tovább is élek. r>r>Óh ha vérontások végével r>Győzve megtért magzatomat r>Ölelhettem volna, mely békével r>Vártam volna halálomat, r>Egy írígy sors vágott r>Ketté ily boldogságot. r>r>Nagyokat ígérő reménységim, r>Ha ti hát mind elmúltatok, r>Elkeseredett érzékenységim r>Már örömöt ne várjatok, r>Ezentúl életem r>Mert sírva töltögetem, r>r>Nyugodj immár kedvesem csendesen! r>Te pedig édes árnyéka, r>Könnyeim hullását vedd kedvesen, r>Míg a sír nyugvó hajléka r>Megszánván életemet r>Fiam után nem temet.
Látjátok feleim, egyszerre meghalt r>és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. r>Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, r>csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. r>De nincs már. r>Akár a föld. r>Jaj, összedőlt r>a kincstár. r>r>Okuljatok mindannyian e példán. r>Ilyen az ember. Egyedüli példány. r>Nem élt belőle több és most sem él, r>s mint fán se nő egyforma két levél, r>a nagy időn se lesz hozzá hasonló. r>r>Nézzétek e főt, ez összeomló, r>kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, r>mely a kimondhatatlan ködbe vész r>kővé meredve, r>mint egy ereklye, r>s rá ékírással van karcolva ritka, r>egyetlen életének ősi titka. r>r>Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. r>Mindenki tudta és hirdette: ő volt. r>Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, r>s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt r>a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, r>mint vízbe süllyedt templomok harangja r>a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég: r>"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", r>vagy bort ivott és boldogan meredt a r>kezében égő, olcsó cigaretta r>füstjére, és futott, telefonált, r>és szőtte álmát, mint színes fonált: r>a homlokán feltündökölt a jegy, r>hogy milliók közt az egyetlenegy. r>r>Keresheted őt, nem leled, hiába, r>se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, r>a múltba sem és a gazdag jövőben r>akárki megszülethet már, csak ő nem. r>Többé soha r>nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. r>Szegény a forgandó tündér szerencse, r>hogy e csodát újólag megteremtse. r>r>Édes barátaim, olyan ez éppen, r>mint az az ember ottan a mesében. r>Az élet egyszer csak őrája gondolt, r>mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...", r>majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt, r>s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..." r>Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, r>mint önmagának dermedt-néma szobra. r>Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. r>Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Boldogok azok, akik úgy alusznak, r>hogy többé fel nem ébrednek. Sőt ez a r>kívánságom is haszontalan, ha az álmodozások r>ostromolják a sírhalmokat. r>r>Préd. 3 : 19, 20, 21. r>r>Jön az álom s mindent pihenésre hajta, r>Az éjjelnek barna palástja van rajta, r>Beborítja véle a főldet s az eget, r>Alóla altató mákolajt csepeget, r>Melynek hűs balzsama a benne feredett r>Szemhéjaknak édes nyúgovást engedett. r>Lágy karjain fáradt érzékenységinket r>Ringatja s egy másik világba tesz minket, r>Hol sok ezer képpel elménk játszodtatja r>Valóság képébe tűnő ábrázatja. r>Most az öröm arany hegyeit ígéri, r>Az áldás javait bő marokkal méri, r>Majd a félelemmel rettenti lelkünket r>S a kétség szélére viszi életünket. r>De akármint tűnik képzelődésünkbe, r>Valódi örömöt terjeszt ő szívünkbe; r>Apolgató karral kötésink feloldja, r>Ellankadt erőnkhöz új erejét toldja, r>Megtört érzésinket símítja kezével, r>Új életre hozván gyógyító mézével, r>A terhes gondokat rabláncához fűzi, r>Szívünkből a Léthe partjaira űzi. r>Minthogy a világi bajoknak érzése r>Éltünknek legnagyobb terhe s szenvedése, r>A halálnak képét őltözvén magára, r>Bennünket holtakká tészen utóljára. r>Úgy vagyon, holtakká tészen, és hogy élünk, r>Csak egy kis szuszogás hiteti el vélünk. r>Óh, mikor szűnik meg e kis szuszogás is, r>Mikor alszik el még maga az alvás is? r>Mikor száll testemre az a végnyúgalom, r>Amellyel örökre bíztat a sírhalom? r>Óh, halál, a szelíd álomnak testvére! r>Mikor vetsz örök zárt szemem fedelére, r>Hogy a semmiségbe testem visszaszálljon, r>S belőlem csak egy por és csak egy név váljon? r>Igenis, mind ez az, amit a sors adhat, r>Tetőled belőlünk egyéb nem maradhat. r>És amely sok pompát a holt körűl látok, r>Csak festett nyoszolya s hímes superlátok. r>Ez örök álomban úgy fogunk aludni, r>Hogy arról magunk sem fogunk semmit tudni, r>És amit beszélnek a halottak felől, r>Hogy holmit csinálnak még sírjokon belől, r>Azok az élőknek setétes álmai, r>Mert csendesek minden holtak alvásai. r>Alusznak ők mélyen, mi pedig, kik élünk, r>Őrólok álmokat látunk és beszélünk. r>Alusznak. - De ugyan lehet-e az álom? r>S ha álom, miben áll? én fel nem találom. r>Hiszen semmivé lesz, ami semmi vala, r>Azaz főlddé válik testünknek porfala; r>Előbb egy bűzhödtség bálványává lészen, r>Bomlani kezdenek a részek egészen. r>A folyó, a könnyebb magát feljebb vonja, r>S a göröngy közt marad csak a skeletonja; r>Ez is nemsokára, bár acél volna is, r>Egy rakás agyaggá változik maga is, r>Az olajos részek az áerba mennek, r>S sírjok körűl lidérc-formában jelennek, r>A sós és a kövér részecskék meggyűlvén, r>Főld színén maradnak, s öszveegyesűlvén, r>Azokat felszívják a fűnek gyökeri, r>Melyből azt a kövér nedvességet nyeri. r>Mert lám a papnak is kövér a tinója, r>Ha temető kertben van a kaszálója, r>Sőt a Bánát, amely embervérrel ázott, r>Amelyet a magyar s török test trágyázott, r>Oly zsíros fűvet tart, hogy megérezheti r>Szagát sok büszke ló s el nem szenvedheti. r>Így lesz az élőből főldi és ásvány rész, r>A főldi részekből plánta s növevény lész, r>Melyet ha az élő állatok megesznek, r>Belőle magoknak lételt s növést vesznek. r>Így aluszunk mi, de vigyáz a természet, r>S nincsen munkáiban hízak és enyészet; r>Pontos forgásának örök karikája r>Egynek elfogytával másikat táplálja. r>Mi voltam magam is, míg meg nem születtem, r>Míg fűből s állatból e testet nem vettem? r>Aludtam mélyen a csendesség ölében, r>A magam-nem-tudás csendes éjjelében, r>Míg a természetből, mint egy annak megholt r>Részecskéje, akkor ki nem fejlettem volt. r>Így fogok bomlani újonnan beléje. r>Mint annak egy piciny megholt részecskéje. r>A koporsó után éppen azt képzelem, r>Ami bölcsőm előtt történt vala velem: r>Aluszom, jó álom, mihelyt elenyészek r>S élőből egy rakás minerále lészek.
Éles, áttetsző hűvös, r>de nem borzongató. r>Száraz levél koppan a kerítésen. r>A roggyanó léptekkel ballagó vén postás r>kövér táskája is csupa ilyennel van tele. r>Az életre jön a halál, r>az életre jön a halál - r>hajtogatják a remegő kis kukac-szájak, r>s valahonnan a kert végéről r>mintha az ősz integetne hamiskásan: r>Mindjárt jövök! r>r>Az ég szinte felhőtlen r>és zavartalanul, megdöbbentően kék. r>Az egyetlen fellegfoszlányba egy gyermek kapaszkodik, r>akit talán mindnyájan ismertek rajtam kívül - r>s kitágult szemekkel akar bekandikálni r>a felhő mögé, r>a titokzatos, messzi kék csodákba. r>r>1927. augusztus
Életét végig gőgben élje r>A Sátánnak fölkent kevélye. r>r>Fakóan szirma ne omoljon: r>Piros virág volt: pirosoljon. r>r>Panaszra is görbülhet szája, r>De rugja meg azt, aki szánja. r>r>Komédiázzék, hogy ő elvet r>Egy-egy megtagadott szerelmet. r>r>S ha térdelve mondja imáját, r>Pattanjon föl, mások ha látják. r>r>Ha hisz és vár, remél és retten, r>Kiáltsa azt, hogy ő hitetlen. r>r>Ha szivébe kétségek szúrnak, r>Zengedezzen hitet az Úrnak. r>r>Sohse legyen asszony bolondja r>S ha él-hal érte, meg ne mondja. r>r>Ha futó csókra űzi ösztön, r>Százszor ájuljon, esküdözzön. r>r>Inség, betegség hogyha dúlna, r>Járjon-keljen, mintha vidulna. r>r>S Halál ha cirógatja csontját, r>Farsangolón járja bolondját. r>r>Ellenségeit udvarolja, r>Mintha aggodalma se volna. r>r>Krisztus tréfából se vezesse, r>Akik szeretik, ne szeresse. r>r>S ha az Élet már összemarta: r>Jött a Halál, mert ő akarta. r>r>(Sátán kevélye, szerencsétlen, r>Jaj, nem így éltem, nem így éltem.)
