Idő 
Értékelés 
Értékelés Halál, terítsd rám köntösöd, hisz fázom, r>Gonosz szélvész s vihar dúl bennem és süvölt, r>A vágy-sakálsereg az égre fölüvölt r>S bús esten meztelen bőrig megázom. r>r>Sáros hideg föld húzza, szíjja lábom, r>A bátorságom is bizony inakba tört. r>S rekedt torkom ha még keserves dalra hörg, r>Ne hidd, hogy élet-ének zeng a számon. r>r>Mert jaj, bizony kék minden tagom s reszket, r>Szemem homályos, tért, útat tévesztek r>És fázom - nézd Halál, hí mostoha fiad. r>r>Szeretne köpenyedbe burkolózni, r>Már úgy se tudna vígan lobogózni, r>Szegény, a lelke fázik s az élettől riad. r>
Meghalni milyen szomorú lehet, r>Mikor mienk még mind a kikelet. r>Mikor a rózsák legszebb kora van: r>Meghalni, elmenni magányosan! r>r>Meghalni milyen szomorú lehet, r>Mikor a köd már küldi a telet, r>Mikor az őszirózsa oda van: r>Meghalni, elmenni magányosan! r>r>Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong, r>Szomorúak voltunk vagy boldogok, r>Későn, korán, - keserű bárhogyan: r>Meghalni, elmenni magányosan! r>
Ó el ne ítéld azt, ki élte végén r>sötét szemekkel, búsan áll eléd, r>és tétovázó kézzel eltakarja r>ledőlt világát, hitvány szégyenét. r>r>Az ő szívében is volt fényes oltár, r>mely egykoron szent lánggal volt tele: r>nézz a szemébe mélyen, résztvevően, r>s a hűlt hamun együtt zokogj vele! r>r>De hogyha lelsz olyat, ki csak hivalgott, r>kinek világa meddő volt s kopár, r>ki sose küzdött és sosem bukott el, r>kié sosem volt az ürömpohár, r>r>ki a szemét nem is gyújtotta lángra, r>s nem látta hunyni hűlt zsarátnokát: r>nézz jéghideg tekintettel szemébe, r>emeld fel a főd - büszkén menj tovább!
Elréműlve tekint, oh temető, reád r>A tündér hatalom s a ragyogó dagály. r>Látásodra szemek vázai s a világ r>Álorcái lehullanak. r>r>Te a durva tyrann bíborit elveted, r>Mint a koldus utált élete terheit, r>S a szent emberiség jussa szerint nekik r>Egy rangot s nyugodalmat adsz. r>r>Akit szíve emészt s elhagya a remény, r>Annak még te reményt adsz s magas enyhülést. r>Jer, adj nékem is, adj! ím, leereszkedem r>Szentelt hantodon, s álmodok. r>r>Mit? s hát kell-e nekem álmodozás, remény? r>Agyváz altat-e vagy pólyadal engemet? r>Oh, ismérem ezen phantomi lét körét, r>S nem szédül küszöbén fejem! r>r>Minden szál fű, virág, mellyre tekintek itt, r>Érző szív vala, mely ömlede, mint enyim; r>Minden porszem ugy élt, úgy szeretett s örült, r>Mint e gerjedező kebel! r>r>Minden kődarabon, melyre szemem vetem, r>A nagy Persepol és Palmyra képe int; r>Látom Théba kevély tornyait omlani r>S a márvány Babylon falát. r>r>Látom hangyabolyi míveidet, világ! r>Mint szórja s temeti a nagy Örök keze, r>Látom, hangyasereg! mint tusakodsz s tolongsz r>Sírod partjain és porán. r>r>Jertek, bámulatos bajnokok és nagyok! r>S tí, kik nem meritek nézni az elmulást, r>És tí porba nyögők, jertek ide, s velem r>Élni s halni tanuljatok.
Most úgy fekszem a bús ágyon kinyúlva, r>Mint múmia, mely fekszik s nem enyész, r>És süppedt mellét nyomja lomha gúla, r>És holt szemét beszőtte halk penész. r>r>Fáraó, hallod? - zeng Egyiptom túl a r>Vak síron, s vágyak Nilusába néz r>Arany visszfényü sok-sok szem kigyúlva: r>Ó, zeng s ragyog az Élet, s te nem élsz. r>r>Hej, Fáraó, te árva múmia. r>Hát minden jónak el kell múlnia? r>Szólj, Nap fia, hol van sok régi kincsed? r>r>Hiába. Két hűs karom összetéve, r>Fekszem, halott úr, harmincezer éve, r>S a sötétben őriznek néma szfinxek.
