Idő 
Értékelés 
Értékelés Énekeljünk Cipriának, r>Drága kincs! r>Mert ez élet-asszonyának r>Párja nincs. r>Rózsa nyíl ennek nyomában, r>Bársony ennek birtokában r>A bilincs. r>r>Énekeljünk Cipriának r>Egyaránt; r>Engem is nyájas fiának r>Tegze bánt, r>Amiolta szép szemeddel, r>Rózsaszín tekinteteddel r>Tőrbe hányt. r>r>Énekeljük felsegítő r>Karjait r>S a szerelmek lelkesítő r>Lángjait. r>Vígadozzunk, és magunknak r>Osszuk édes ajjakunknak r>Csókjait. r>r>Óh de kincsem! a te szíved r>Ég-e még? r>Úgy, miként ez a te híved r>Szíve ég? r>Látom ellobbant szemedről, r>Lángoló tekintetedről... r>Már elég. r>r>Hátha engem sírom árka r>Nyelne bé: r>Boldog élted, szép madárka, r>Lenne-é? r>Ah, ha én elvesztenélek, r>Mit csinálnék, drága lélek! r>Óh - óh - jé? r>r>Angyalocskám! csak te bírod r>Szívemet, r>Míg ölemből puszta sírod r>Eltemet. r>Addig is, míg csak lehellek, r>Tégedet forrón ölellek, r>Hívemet. r>r>Csak te is hívedre nézzél, r>Kedvesem. r>Csókra új csókot tetézzél r>Szívesen. r>Így lehet hűségbe lennünk, r>Karjainkon megpihennünk r>Csendesen. r>r>Hű galambom! kőlcsönözzünk r>Szíveket, r>Szíveinkre úgy kötözzünk r>Lépeket. r>Csókjaink közt egybefolyjunk, r>Új szerelmünkről danoljunk r>Verseket. r>r>Szádra szám egy gerjedelmes r>Csókot ád, r>Mint igaz szívem szerelmes r>Zálogát. r>Jól tudom, hogy míg csak élek, r>Hív leszel te 's, drága lélek; r>Csócsi hát!r>r>
Mennyi ember van, r>akit szeretek. r>Mennyi nő és férfi, r>akit szeretek. r>Rokonszenves boltileányok, r>kereskedősegédek, régi és hű r>cselédek, lapkihordók, csöndes, r>munkás írók, kedves tanárok, r>kik vesződnek a kisfiammal. r>Találkozunk mi olykor-olykor, r>meg-megállunk, szemünk összevillan, r>s én még maradnék tétovázva, r>talán hogy elmondjam ezt nekik. r>Mégsem beszélek, mert csak a részeg r>aggastyánok s pulyák fecsegnek. r>Ilyesmiről szólni nem ízléses. r>Meg aztán nincsen is időnk. r>De hogyha majd meghalok egyszer, r>s egy csillagon meglátom őket, r>átintek nékik kiabálva, r>hajrázva, mint egy gimnazista: r>"Lásd, téged is szerettelek."
Ennek az özvegynek itt a villamosban r>nem akar senki se r>helyet adni. r>Csak áll s lesi, hogy r>hová r>ülhetne le. r>Szemében pedig ez van: Irgalom, r>kegyelem, emberek. r>Messziről jövök én, r>gyermekszobákon és temetőkön r>bukdácsoltam előre, r>míg ide jutottam. r>De elhalt az uram, nincs, aki védjen, r>elhaltak fiaim, r>leányaim, kedves vejeim is, r>s most egyedül r>teszem meg ezt az utat, r>a végállomásig. r>Mondjátok, emberek, r>ha láttok itt, amíg dülöngök, r>rendkívül-furcsa, kis fekete kalapomban, r>rogyadozó térdemmel, r>s a gyakor szüléstől r>megroncsolt méhvel, r>nem jut eszetekbe r>az édesanyátok?
Hogyha pályád ellenébe r>Küzd az álnok vad gőgjébe, r>S tőrt hány minden lépteden; r>S nincs ki nyújtson hív oltalmat r>Vészhozó ösvényeden: r>Menj! s temesd el bús fájdalmad r>Hol reád vár szent magány; r>S vonj korlátot álmaidból, r>S alkoss ideáljaidból r>Szebb világot alkonyán. r>r>Cseke, 1824. február
Magam vagyok. r>Nagyon. r>Kicsordul a könnyem. r>Hagyom. r>Viaszos vászon az asztalomon, r>Faricskálok lomhán egy dalon, r>Vézna, szánalmas figura, én. r>Én, én. r>S magam vagyok a föld kerekén.
