Idő 
Értékelés 
Értékelés Feléd, feléd, te drága lélek, r>Repülnek bús fohászaim, r>Magányomban veled beszélek, r>Ölelve képed' karjaim. r>Unalmas század minden óra, r>Mely nem körödben röppen el r>Haj, nem talál más nyugtatóra r>Kivűled e vérző kebel. r>r>Ha dallok, gyászos a víg ének; r>Sértik szivem lágy hangjai; r>Érzem: víg-percim eltelének, r>Közelgnek a bú napjai. r>Mérföldek nyúlnak el közöttünk, r>Eltilt idő és messzeség: r>Oh -... a frigy; mit kötöttünk r>Fog-é, fog-é majd élni még? r>r>Ha majd derült élet körében r>Neked kedv és öröm virúl, r>Ha majd kiesb táj édenében r>Feléd vidám hajnal pirúl, r>Ha boldogságodat tetézni r>Ifjak szerelmért esdenek: r>Fogsz-é a multra visszanézni, r>Hol oly csekélyek mindenek? r>r>Ha élte rózsa-hajnalában r>Imádód majd előtted áll r>S forró szerelme lángzatában r>Szivével szívedért kinál, r>S tűz és erő, kedv és reménység r>Dereng az ifju arcain - r>Gondolsz-e vissza egyszer csak még - r>Andalgva a mult kinjain? r>r>A társas élet víg körében r>A víg májusi esteken, r>Járván az alkony hűs csendjében r>Árnyas, virító kerteken: r>Ah, mily könnyű lész elfeledni r>Egy oly kietlen, bús telet, r>Hol csak tüskét lehete szedni, r>Hol elfagy a lángképzelet! r>r>Ah, összevetve majd a multat r>A víg jelennek bájival, - r>A bánatost, ködbe borultat r>Az új öröm rózsáival: r>Ki fog vádolni, Lányka, hogyha r>Felejted az örömtelent: - r>S kezed kinyujtod a rózsára, r>Éldelve a kedves jelent? r>r>Én nem vádollak: csak szivemnek r>Emésztő lángját vádolom: r>És égi üdvét egy telemnek r>Öröklő télben gyászolom. r>Tavasz, nyár, ősz, - mit ér nekem már, - r>Volt egy telem: szebb, mint tavasz. r>Ősznél kiesb, forróbb, mint a nyár, r>Ah - volt, - de többé nincsen az!
Mit kellene r>tenni érte és ellene? r>Nem szégyenlem, ha kitalálom, r>r>hisz kitaszit r>a világ így is olyat, akit r>kábít a nap, rettent az álom.
Hová bolyongasz e szél, záporzaj között? r>Hová ez elhagyott, töretlen útakon? r>Gondatlanul viszen lábad mindenfelé, r>Hegy, szikla, völgy, tenger meg nem tud tartani. r>Hah! csak tovább, szegény, csak told el kínodat r>Oda, hol világunk véget ér, hol a napot r>Nem kell kerűlnöd, hol lapúlnak a hegyek, r>S a völgy veled mély semmiségbe sűlyedez. - r>De hol van az? Megint ösvényemen vagyok, r>Ösmert vidéket néz látásra únt szemem. r>Hajh! már tudom, mi van még hátra: újolag r>A nagy világba kell merűlnöm, és azon r>Vigasztalatlanúl a sírig bolyganom.
Szép, lankadt novemberi gally, r>jó bánat tiszta, lassú míve, r>kiről levált a röpke raj r>s alatta hajló, száraz íve r>maradt hűs, haldokló kezeknek, r>magánnyal dús és koldus ág, r>melyen csak emlékek rezegnek: r>elvégezett szomoruság! - r>r>miért vettelek észre ma r>talán először életemben, r>mint sokszor elhadart ima r>szavát, amely az értelemben r>tartalmat nyer és felvilágol? r>Miért nincs más rajtad kivül r>szememben ebből a világból, r>mely elsötétül és kihül?
Az emberek, az élők és halandók r>Elmúlnak tőlem lassan, csöndesen r>És becsukódnak minden földi ajtók r>És beborul egem és életem. r>Az ifjúsággal a szerelem elmegy r>A mennyei és földi szerelem, r>Az örömök utolsót énekelnek r>S a bánatok maradnak csak velem. r>r>A bánatok s a régi, boldog ősök, r>Magyar költők, tündöklő, végtelen r>Dicső sorokban az áldott elődök, r>Ők súgnak szellemhangokon nekem. r>Balassi, Csokonai és Petőfi, r>Arany, Tömörkény. És én figyelem r>E hangokat, mint darvakat a téli r>Magányos, hűvös, ködös éjjelen. r>Lelkem szeme szent röptüket idézi r>S hozzájuk hangolom az énekem...
