Idő 
Értékelés 
Értékelés Pompás, fehér Karácsony-éjen r>Kidobta a szikrázó hóba, r>Kidobta a havas semmibe r>Magzatját a papék Katója. r>r>Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, r>Szédülve, tántorogva, félve, r>Ahogy illik, elment maga is r>Éjféli, szent, vidám misére. r>r>Kató gazdája, az izmos pap r>S falusi nyája énekelnek: r>"Dicsértessék az egek ura, r>Hogy megszületett az a gyermek, r>r>Az a gyermek, ott Bethlehemben." r>Kató fölsír a papi szóra r>S az a gyermek, a bethlehemi, r>Könnyezve tekint le Katóra.
Szelíd, szép betlehemi gyermek: r>Az angyalok nem énekelnek r>S üvöltenek vad emberek. r>r>Boldog, víg betlehemi jászol: r>Sok börtön és kórház világol r>És annyi viskó bús, sötét. r>r>Jó pásztorok és bölcs királyok: r>Sok farkas és holló kóvályog r>S nem látjuk azt a csillagot! r>r>Békés, derűs karácsony éjjel: r>A nagy sötét mikor száll széjjel r>S mikor lesz béke és derű?
Tegnap harangoztak, r>Holnap harangoznak, r>Holnapután az angyalok r>Gyémánt-havat hoznak. r>r>Szeretném az Istent r>Nagyosan dicsérni, r>De én még kisfiu vagyok, r>Csak most kezdek élni. r>r>Isten-dicséretre r>Mégiscsak kiállok, r>De boldogok a pásztorok r>S a három királyok. r>r>Én is mennék, mennék, r>Énekelni mennék, r>Nagyok között kis Jézusért r>Minden szépet tennék. r>r>Új csizmám a sárban r>Százszor bepiszkolnám, r>Csak az Úrnak szerelmemet r>Szépen igazolnám. r>r>(Így dúdolgattam én r>Gyermek-hittel, bátran, r>1883 r>Csúf karácsonyában.)
Jön a Karácsony fehéren r>S én hozzám is jön talán majd r>Valaki a régiekből. r>r>Csöndesen lép a szobámba r>S én köszöntöm: "Béke, béke." r>A küszöbön sápadt orvos. r>r>És szorongva szól a vendég: r>"Ma Karácsony van, Karácsony, r>Emlékszel a régiekre?" r>r>És bámulva és vidáman r>És kacagva mondom én majd: r>"Ma Karácsony van, Karácsony." r>r>És szorongva szól a vendég: r>"Valami tán fáj a múltból?" r>Megmozdul a sápadt orvos. r>r>És bámulva és vidáman r>És kacagva mondom én majd: r>"Hiszen én még sohse éltem." r>r>És hörögve mondom én majd: r>"Ki a szobámból, pogányok." r>Döng az ajtóm és bezárul. r>r>És hörögve mondom én majd: r>"Hiszen én meg se születtem. r>Karácsony van, száll az angyal." r>r>És a nagy, szomorú házban r>Zsoltárokat énekelve r>Hajnalig várom az angyalt.
Ki zengi e nagy század erőseit r>S omló trónusait? ki Agamemnonát r>Korunknak s Aulis áldozatját r>S Iphigenia szemérmes arcát? r>r>Feldúlt világunk üszkeit, a Tridens r>S villám ostromait, a lerogyott gigászt, r>A megrepesztett Kalpe szirtját r>Pindari láng-ajak ömledezze; r>r>Ti, oh szelídebb égiek! akiket r>Keszthely béavatott szent palotáiba, r>Ti, éltető Ceres s dicsőebb r>Lelket adó Helicon leányi! r>r>Vidám avénám títeket énekel. r>A szebb emberiség bennetek él s tenyész, r>Ti adtok annak testi-lelki r>Jobb eledelt s magas égi éltet. r>r>Ceres! te hívtad erdeiből elől r>A vadságba merült emberi nemzetet, r>A makk s gyökér helyett az édes r>Búzakalászt neki megmutattad. r>r>A társas élet szent szövedékeit, r>Az erkölcsi világ új elementumit r>Te fűzted egy nagy kapcsolatba r>Célra vivő örök ösztöninkkel. r>r>Munkált az ember, s tárgyaihoz jutott: r>Bátorságba' szedé míve gyümölcseit, r>Vígan, nyugodtan éle csendes r>Sátoribann az arany világnak. r>r>De még lefojtva szunnyada kebliben r>A szebb aetheri rész: Múzsa! te illetéd r>Nektáros ujjal égi lantod, r>S zengzete gyúlt erein keresztűl. r>r>Zúgván felébredt a lekötött erő, r>S mint új lény, leveté állati nyűgeit, r>S a még nem ismért lelki élet r>Képei közt lebegett örömmel. r>r>Főbb létre lobbant lelke feloldozá r>A szép, jó s az igaz mennyei csírjait; r>Zengtél! s körűlte új világ nyilt r>S Elysion, szomorú vadonján. r>r>Zengtél! s szivének húrjait illetéd: r>Forró melle dagadt, homloka virrada, r>Elméje szárnyalt, s a tudásnak r>Békerülé sivatag határit. r>r>Zengtél! s dalodra Théba felépüle, r>S a boldog görög ég csillaga feltüne. r>Te zengsz, ha Rómát a kerek föld r>Rettegi, és te, ha azt lerontja; r>r>Te zengsz, ha Franklin lelke, merész keze r>Villámot leragad s sceptrumokat leránt, r>Ha Newton és Kant a Teremtő r>Titkait oldja, s világot alkot. r>r>Kronos leánya! Delphi nagy istene! r>Ti munkátok azon titkos örök kötél, r>Mely a halandó port s az istent r>Egy csuda mívbe csatolva tartja. r>r>Oh, lakjatok hát e kies ég alatt, r>Bájoljátok ide Enna virányait r>És a virágzó Attikának r>Hajdani szép ideit s Saturnust, r>r>Hogy vérrel ázott századaink nyomán r>A szent pálma arany bimbai nyiljanak, r>S e kis magyar Weimar öléből r>Lássa hazánk kiderűlni napját. r>r>Oh, látja! s ím a harc deli nemzete, r>Melly még csak hadi zajt esmere és halált, r>Lerakja harsogó acélit r>Színed előtt, ragyogó Napisten! r>r>Lerakja s áldoz, s mint mikor a Bakonyt r>Messzünnen riadó mennykövek és szelek r>Csattogva rázzák, zeng fölötte r>Tegzed aranynyila és az Aegis. r>r>[1817. febr.]
