Idő 
Értékelés 
Értékelés Szeretném, ha vadalmafa lennék! r>Terebélyes vadalmafa; r>S hogy testemből jóllakhatna r>Minden éhező kis gyermek r>Árnyaimmal betakarva. r>r>Szeretném, ha vadalmafa lennék r>S minden egyes árva gyermek, r>Ha keserű könnye pereg, r>Felkeresné s könnyeivel r>Öntözné meg a tövemet. r>r>Szeretném, ha vadalmafa lennék, r>Mi ha majd egykor kiszárad r>És a tél apó kivágat, r>Lángjaival felszárítná r>Könnyeit a bús árváknak. r>r>S ha csakugyan vadalmafa lennék, r>Volna öröm a földön és r>Sehol semmi bú, szenvedés r>S a mosolygó fejeket nem r>Bántaná az elköltözés.
A fő boldogság, melyhez rövid életüdőnkben r>Minden szorgalmink, s ügyeink közelíteni vágynak, r>Nem csak az elrakatott kincsek tárháziban áll vagy r>A fellegbe merűlt Paloták fény szobrai mellett, r>Sem pedig a tele tölt csűrökben. Az állhatatlan sors r>Mindent átölelő karjával határt szab ezeknek. r>Kincsedet a bal idő ellenség által emészti r>S büszke faladdal egyűtt kicsikarja dühödve kezedből. r>Hasztalanúl vonatod száraz rögeidben ekédet, r>Gyakran az alkalmatlan idő kifogyasztja vetésed, r>Csűröd apad; szintúgy minden jószágod enyészhet. r>Nem csak ezek tesznek boldoggá minket ez élet r>Ösvényén egyedűl, sőt élni ezekben unalmas, r>Hogy ha egyéb nincs, ami reánk kiderítse világát. r>Ami ezeknek díszt, tartósabb kellemet adhat, r>Lelkűnknek nyugvást, gyakran jó kedvet, eszünknek r>Messze világító fáklyát nyújt, érzeteinket r>A dúló álfény bájától védeni tudja, r>Az nem földi! - Az Ég szentebb adománya Barátság, r>Melynek igaz kötelét sem az inség durva csapása r>Meg nem rontja, sem a vad idő, a többféle viszontság. r>A Rutulok seregén túl volt már Nísus, azomban r>A dühös ellenség mérgének halállal adózott r>Euryalus, deli társa, ki őt nem győzte követni. r>Hát, úgy mond, mi időn Te halál torkába hanyatlasz, r>Éljek-e én? S keserű fájdalma kiűzi helyéből, r>Visszarohan, dárdát perdít, s ismételi harcát r>Ritka barátjáért, - éltét áldozza fel érte! r>Ennyire ment, s mehetett mindíg a tiszta Barátság! r>Mely a hű sziveket halhatlan tettre riasztja. r>Általa a szomorúk bajokat könnyűlve felejtik, r>S ritka remény árad kebeléből kétes ügyökre. r>A kietlen bércek lesimúlva virítnak előtte r>S minden boldogság örömét csak ez egybe találni.
A mesterség: boldog lenni, r>Igen könnyű, de ritka; r>Nem kell azért messze menni, r>Bennünk van a titka... r>
Holdnak, mint minden jó vitéz, r>Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak, r>Mögöttem ott-hagyott, vén, r>Unott és lusta éveim gyalogolnak. r>r>Rabolón s vidáman viszem r>Utólért mámoros Jövőm bizodalmát, r>A minden percre szebb perc r>S minden kérdésre felelet szent hatalmát. r>r>Arany-haja s gyöngy-szeme van, r>Pihegő, simuló Csoda az én lelkem, r>Azért viszem oly büszkén, r>Istent és Időt megcsalón, érdemelten. r>r>A Hold váró és biztató r>S mi ketten sokkal több vagyunk, mint az Élet, r>Sokkal hivőbb a lelkünk, r>Sokkal kacagóbb, remegőbb, sokkal mélyebb. r>r>És félnek a kisértetek r>S hogy egyre jobban vágtatunk, elmaradnak r>S mi csodákként csodákba r>S a szabadságból rohanunk föl szabadnak. r>r>Holdnak, mint minden jó vitéz, r>Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak, r>Mögöttem ott-hagyott, vén, r>Unott és lusta éveim gyalogolnak.
Emeld fel bíbor képedet, r>Csendes Esthajnal! r>Enyhítsd meg a természetet r>Harmatillattal. r>r>Hozd alá a fáradt szemnek r>Kívánt álmait, r>Fedezd bé a szerelemnek r>Édes titkait. r>r>Titkon nyílnak az életnek r>Legszebb rózsái, r>Mély titokban csörgedeznek r>Legszebb órái. r>r>Ah, nékem is van egy titkom r>Szívembe rejtve! r>Nem szabad azt kimondanom: r>El van temetve. r>r>Nem szabad kijelentenem, r>Mely boldog vagyok; r>S hogy ki az én egyetlenem, r>Kiért hervadok. r>r>Csak a néma hold mosolyog r>Rám szemérmesen, r>Mikor az örömcsepp ragyog r>Forró szememen. r>r>[1797-1799 között]
