A Bakonyoknak Bakonyában r>Fájdalmas fél-századon át r>Rontás-álomban, szertevetve r>Aludtak a jó katonák. r>r>Lehelnek kürtje nem búgott föl, r>Az Égen sem voltak jelek, r>Király sem küldött véres kardot, r>Aludt váróan a sereg. r>r>Álmuk fölött új vitéz-élet r>Igért és rajzolt fény-kaput r>S üzent nekünk Csaba népéről r>A villámló és nagy Tej-Ut. r>r>Álomban se tudtunk egymásról r>S még álmunk sem adott hitet, r>Mersze nem volt csatározásra r>S tábort-ütésre senkinek. r>r>De ütött mégis a mi óránk, r>Kuckójában kiki riadt r>S vállalt magyar bajnoki sorsot r>Egy őrülten szép hit miatt. r>r>Nem jöttünk égi Hadak-Útján, r>Sorsunk vad ösvény, Föld s a por, r>De, im, egy új Csaba-legenda r>Lelkünkben lázasan dalol. r>r>Egy riadó zúgott emitt föl, r>Amott egy izzó gondolat r>S kihúzta kardját hüvelyéből r>Ezer ébredt eszme-lovag. r>r>És egymásfelé már csörtettünk, r>Mint rég eljegyzett cimborák, r>Festő képét, poéta versét: r>Fölkináltuk egymás borát. r>r>Bekalandoztuk a világot r>S mosolygott ránk a szabad Ég r>S esküdöztünk, hogy szent masszával r>Be lesz töltve a szakadék. r>r>Hunnia sivár szakadéka, r>Ez a mindennél szomorubb: r>Itt lesz, esküdtünk, vén úrfiknak r>S alj-aggoknak termő toruk. r>r>Megtaláltuk az őseinket: r>Mennyi bús homloku magyar, r>Kinek azért kellett pusztulni, r>Mert újat, emberit akar. r>r>Megnyiltak lángolón előttünk r>A Bólyai- s Csere-sirok r>S hozzánk szegődtek szép sorjában r>Az árnyas, magyar mártirok. r>r>S minden halott, ki élt magyarnak, r>Javítónak is valaha, r>A mi seregünk légi szárnyán r>A magyar Isten lovaga. r>r>És mi mind, Csabának új népe, r>Egymásra-lelten esküszünk, r>Hogy a Bakonyok Bakonyából r>Minden rest álom messzetünt. r>r>Itt már csak igazságtevés jön, r>Mert a bűnösök már nagyok: r>Adjon a Sors belénk oly bosszút, r>Amilyent Csabának hagyott.
(Csak a világban, künn vagyunk delik, r>Olyanok, mint az álmaink szeretnék, r>Nem kötnek a hitvány, pór tegnapok, r>Ha hunn legendás, sok ezredü emlék. r>S csak ifjan kóborg bennünk szomorún r>Maradott népünk bús követü árnya, r>Azután csönd lesz, futósak az árnyak r>S viszkedt talpaink részeg táncot járnak.) r>r>Künn a világban olyan messze Pest, r>Vidéke, sorsa, népe, rongya, gondja, r>Hogyne szaladott volna Margita r>Szivet kinyitva és hajat kibontva r>Villó viharu tavasz-nap gyanánt r>Egy télből kikukkantott fagy-világból. r>Mögötte és előtte a mi mennyünk r>S nyomából nagy, zengő parancsa: menjünk. r>r>Szent Izidor, óh, nagy hamisitó, r>Mit is fordult itt a világ körültünk r>Néhány éven, mióta tüzesen r>S hazarívón a boulevard partján ültünk? r>Közelről minden hogy sujt, mi magyar r>S hogy megbánjuk tavalyi, égő kedvünk r>S milyen könnyen fut, aki ki nem bénul, r>El-el mégis a magyar szakadékbul. r>r>(Mert hát csodás, végzetes fajta ez r>S azok is, akik hozzá hasonultak: r>Itthon hamar tagad és menekül r>S ott künn tömjénnel tiszteli a Multat.) r>Nincs nagyobb hit, mint nincsetlen hitünk r>S mi Margitánknak párja sehol sincsen: r>Magából kikelt, szép, nyugtalan némber r>Szeszély-Úristen minden kegyelmével. r>r>(De tán gép sincs, mely gépebb, mint erünk, r>Nagy krisztusságban neki-nekilendül, r>Nyolc korszakot nyolc évvel érni be r>A bús, tunya, magyar történelembül. r>S fölhúzott gépként járunk le hamar, r>Kiket sziven-érintett a nyilalt gomb r>S kezdéseink kincsei itt maradnak r>Értékesítő alj-sisere-hadnak.) r>r>(Szent harc volt? - lehet, hogy szent harc ma is, r>Szerelem? - nyolc év szerelme eluntat. r>Tüzek, a mentül-messzebb lángolók, r>Mentül-hamarabb s örömmel lehunynak. r>Harcos férfi sok-sok mindent elér r>S minden sikertől keserűbb a szája: r>Siker-vágy, amely telhetetlen éget, r>Üdve csupán a közönségességnek.) r>r>(Habzsoló étvágy, mely nem válogat, r>Csak kapós, tárós uccát les a szemmel, r>Száguldón, rablón nem hiszi soha: r>Van egy más fajta, ősi álmu ember, r>Ki csupa-cél és Cél felé rohan r>S kit fejbe sujt mégis minden elérés, r>Mert célhoz érni vagy ostoba látszat r>Vagy névkártyája a gálás Halálnak.) r>r>(Óh, ez magyar: magunkból-kikelés, r>Élni akarván itthagyni magunkat r>S nemhiába rosszak az utaink, r>Átlót adunk sáros, görbült utunknak r>S így lesz életünk csak az ifju kor r>S így legkinzóbb épp a magyar öregség r>S az életvágynak gyorsan halkul kedve: r>Tükörbe néz és meg van öregedve.) r>r>Hát miként a költöző madarak, r>Kiket nem tart, de nem is vár fészek, r>Úgy vágtunk neki őszi zordonon r>Margita után az elröpülésnek, r>Innen, ahol annyi abbahagyott r>Harc, könny-özön, tér bennünket marasztalt, r>Legyintett rájuk bús kezünk, a fáradt r>S itthagytuk mind a javíthatlanságnak. r>r>Levél: Margita, úrnőnk, itt vagyunk, r>Vagy itt vagyok, ha gőgöd meg nem tiltja, r>Te vitted haza ifju hivedet r>S fáradt bolondod most te hoztad vissza. r>Hogy minden voltál, ugy-e jól tudod r>És hogy semmim sem, úgye bűn és átok? r>Tied volt a kivánt és teljes Élet, r>Enyém száraz száj, éhség, harc és vércsepp. r>r>Történteidből bánsz-e valamit r>S a jajokra emlékszel, miket küldtem. r>Vagy minek jönni kellett, mit se bánsz r>S élsz tovább az Élet fölé kerülten? r>Körülvágytak a legjobb valakik r>S kedvedért tüzet gyémántok csiholtak, r>Mithosz burkol el s lángkoszorút szőnek r>Legendák: fölé ékes, barna fődnek.« r>r>Vagy az azértist éled már megint, r>Mint otthon újból mindenki és minden? r>Százszor érzem nagy remegésidet r>Téged-kérő, paskolt idegeimben. r>Fiadat, ki lelkem szerint fiam, r>Ha csókolod, csak szellőnyit gondolj rám r>S egyszer mélázzon fehér kezed jelre: r>Ott roskadok szined előtt térdelve. r>r>Akarta a firenzei tavasz, r>Hogy Ottokár későn, de választ kapjon, r>Szerelmesen és zengő-szomorún, r>Anyáskodón beszélt hozzá az asszony: r>Óh, tudom én, hogy nincs többhöz jogom, r>Sorsom most már a rabságos szabadság r>S hogysem unott megismétlődés lennék, r>Hadd lehessek forró szomjakban emlék. r>r>Lelkünkben és a világban bolyong r>Azóta s most és olykor mintha intne r>S a mi szétszéledett, hős csapatunk r>Glédába áll és megifjodik szinte r>S egyformán sírjuk titkon száz helyütt, r>Mért nem lehettünk gyermekének apja r>S hogy szűzre, hitre, célra, szép s ha jó is: r>Méltatlanoktól jön metamorfózis. r>r>(De így vagyon, vélné a Biblia r>S az idők mostan nagyon bibliásak, r>Erjeszti lelkét, testét a magyar r>Mások csókjáért és fiáért, másnak r>S eltörpülnek a honi huncutok, r>Gigász-ördögök feje ver felhőket, r>Margita kóvályg, mink is letörődtünk, r>Nem leszünk semmi, már beletörődtünk.) r>r>(Vérünket bizony holnap már talán r>S tán nem kár érte, száz cerberus issza, r>De hadd viselje gondunk csak tovább r>Elhivott táltos, bölcs, nagy Tisza Pista r>S sugárzó népe, az agytalan úr, r>A Sobri ügyvéd s betütlen koldushad, r>Névbe, címerbe kapaszkodó óság r>S persze a pénzes, szent harács-zsidóság.) r>r>(Mi gubbaszkodva s olyan valakik, r>Kik cirkuszba résen néznek a ponyván, r>Várunk, de inkább elandalodunk r>Margitáról s volt harcainkról lomhán: r>Óh, sok, szent év, Sátán-vágyak sora, r>Pazarolt hitek s örök; magyar hívság.) r>Jó éjszakát, be jó, hogy minden elmegy, r>Hit és dühök, Margita és szerelmek.
Az, mi a költő lelkének r>Álomkép gyanánt r>Lengett a távol jövendő r>Tündér fátyolán; r>Az, miért epedt a honfi r>Soká, hasztalan, r>De nem hitte, csak mutatta; r>Hogy reménye van: r>Az többé nem álom, nem kétség homálya: r>Ismét egy a magyar kettévált hazája! r>r>Magyar nép, igaz rokonság r>Túl a bérceken, r>Mik sötéten ott kékellnek r>Világos egen; r>Osztályosunk jóban, rosszban, r>Kölcsön támaszunk: r>Benned, bárhogy' hány-vet a sors, r>Nem csalatkozunk. r>Öleljük meg egymást, szívesen, meghitten, r>És szeressük egymást: úgy áld meg az Isten. r>r>Most szeressük, mert ki tudja r>Felőlünk mi áll r>Írva a végzet könyvében: r>Élet vagy halál? r>Oh, ki tudja, nincs-e bennünk r>Rejtve már a mag - r>Hogy a csak most egyesűltek r>Együtt haljanak, r>Mint egymásra ismert ölelő testvérek, r>Kikben hatni elkezd a lappangó méreg...? r>r>Nem, nem! - Élni fog a nemzet, r>Amely összetart: r>Kit önvétke meg nem hódit, r>Nem hódítja kard. r>Megbünhödtük ősapáink r>Vétkét súlyosan; r>Napjainknak, a jelenben, r>Csak erénye van, r>S az erényes nemzet jutalma nem égi: r>Földön jut dicső és hosszú élet néki.
Talpra magyar, hív a haza! r>Itt az idő, most vagy soha! r>Rabok legyünk, vagy szabadok? r>Ez a kérdés, válasszatok! - r>A magyarok istenére r>Esküszünk, r>Esküszünk, hogy rabok tovább r>Nem leszünk! r>r>Rabok voltunk mostanáig, r>Kárhozottak ősapáink, r>Kik szabadon éltek-haltak, r>Szolgaföldben nem nyughatnak. r>A magyarok istenére r>Esküszünk, r>Esküszünk, hogy rabok tovább r>Nem leszünk! r>r>Sehonnai bitang ember, r>Ki most, ha kell, halni nem mer, r>Kinek drágább rongy élete, r>Mint a haza becsülete. r>A magyarok istenére r>Esküszünk, r>Esküszünk, hogy rabok tovább r>Nem leszünk! r>r>Fényesebb a láncnál a kard, r>Jobban ékesíti a kart, r>És mi mégis láncot hordunk! r>Ide veled, régi kardunk! r>A magyarok istenére r>Esküszünk, r>Esküszünk, hogy rabok tovább r>Nem leszünk! r>r>A magyar név megint szép lesz, r>Méltó régi nagy hiréhez; r>Mit rákentek a századok, r>Lemossuk a gyalázatot! r>A magyarok istenére r>Esküszünk, r>Esküszünk, hogy rabok tovább r>Nem leszünk! r>r>Hol sírjaink domborulnak, r>Unokáink leborulnak, r>És áldó imádság mellett r>Mondják el szent neveinket. r>A magyarok istenére r>Esküszünk, r>Esküszünk, hogy rabok tovább r>Nem leszünk!
A legnagyobb is itt dalolt e tájon, r>Hol délibáb leng és kalász terem, r>Mi is daloljuk bátran és vidáman, r>Dalaidat: szabadság, szerelem! r>r>* r>r>Délibáb és magyar nóta, Petőfit itt ringaták, r>Lelke bennünk zeng azóta s véle áldjuk a hazát!