Idő 
Értékelés 
Értékelés Minden órám csüggesztő magányom r>Néma csendén búnak szentelem, r>Rajtad elmém, ah, törődve hányom r>S könyim árját issza kebelem. r>Merre, merre tüntök hű szerelmek, r>Melyek láncolátok szívemet? r>Ha fogjátok forró szenvedelmek r>Elborítni lángként éltemet? r>r>Most is karján fényes Ideálnak r>Még magasan rengnek álmaim, r>Ah, de tündérvárán nem találnak r>Méltó tárgyat többé lángjaim. r>Fanni, Fanni, mint zefír utánad r>Sóhajtásim szállnak úntalan, r>Szűnj meg egyszer lélekvesztő bánat! r>Szív, mért ingerlődöl hasztalan? r>r>Zengtem égi dalt: mint alkonyában r>Philoméla kertem bokrain, r>S mind hiában folytak, mind hiában r>Bájos hangok lantom húrjain. r>Csillagokra fel remegve sírtam, r>S fényektől nem jött vígasztalás; r>Berkén Echót fájdalomra bírtam, r>S jajgatásnak szólt csak jajgatás. r>r>Isten hozzád eltűnt rózsapálya, r>Isten hozzád elsírt nyúgalom! r>Képed lelkem többé nem találja, r>Dúló vészként zúg a fájdalom. r>S bár a kor, borítva fátyolával, r>Tőle messzebb messzebb elvezet, r>Rám világít lobbanó fáklyával, r>S visszavonz a bús Emlékezet. r>r>S ah reményem mindegyik virága r>Újra fonnyad szellemkebelén, r>Újra sűlyed a szív boldogsága, r>S régi sebben újra vérzem én! r>S míg a gyötrelemnek visszérzése r>Százszorozva tépi lelkemet: r>Képzetemnek vészhozó lengése r>Gyújt és kínos álmokkal temet. r>r>Szállj homályba, s húnyj el fátyolodnak r>Éjjelében bús Emlékezet! r>Álmaid ha lassan alkonyodnak, r>Nyúgalom tán nyújt még hű kezet. r>Nyájas arcod visszasúgárzása r>Enyhe fény a boldog napjain; r>Nékem, ah, csak Léthe áradása r>Hoz segédet kínom lángjain!
Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted, r>Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged! r>Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája: r>Letűnt boldogságom sötét fejfájára. r>r>Óh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek, r>Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet, r>Lihegő ajkaim nem átkot szórnának r>Csak örökre Téged, Téged csókolnának. r>r>Óh, ha tudtad volna, mennyi dicsőt, szépet r>Dalolnék Terólad, dalolnék Tenéked, r>Nem törted vón` össze sóvárgó, bús lantom: r>Elmerengnél sokszor annyi édes hangon! r>r>Óh, ha Te éreznéd azt a sötét átkot, r>Mely elrabolt tőlem egy tündérvilágot: r>Megtörne a szíved, megtörne a lelked, r>El nem bírnád soha azt a nagy keservet! r>r>Vándorlok kifosztva mindenből, mi drága, r>Fenyeget egy élet sivár éjszakája... r>Gyenge rózsatőről hova lett a rózsa?... r>- Verje meg az Isten, ki letépte róla!
Törjön százegyszer százszor-tört varázs: r>Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, r>Ha hitted, hogy még mindig tartalak r>S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. r>Százszor sujtottan dobom, ím, feléd r>Feledésemnek gazdag úr-palástját. r>Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is, r>Vedd magadra, mert sajnálom magunkat, r>Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért, r>Alázásodért, nem tudom, miért, r>Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Vége van. A függöny legördült, r>Komisz darab volt, megbukott, r>Rám tán halálos volt a játék, r>Magának érte taps jutott. r>Így osztják a babért a földön, r>Hol a szív sorsa siralom... r>...Hány ily darab játszódott már le r>Ezen a monstre-színpadon?!
Te vagy ma mámnak legjobb kedve r>És olyan gazdag ez a ma, r>Hogy, ha egy életet akarsz, r>Ma nézz jól a szemembe. r>r>Végig-nézhetsz a vágyak boltján, r>Láthatsz ezer kirakatot, r>Neked én vagyok egyedül r>Gazdagon és mogorván. r>r>Neked én vagyok neked-szántan r>És hogyha nincsen örömöd r>És hogyha nem érted a mát, r>Mindegy: én meg nem bántam. r>r>Az adhatás gyönyörüsége r>És a ma öröme telít r>És hogyha véget mondanál, r>Hát - akkor sincsen vége.
