Idő 
Értékelés 
Értékelés Kevéssé tart édessége r>A szerelem ízének r>De ellenben nincsen vége r>Szívbéli gyötrelmének. r>Én a csalárd Szilviáért r>Elhagyám mindenemet, r>Ő egy jobb gazda fiáért r>Ím elhagyott engemet. r>A minémű tisztasággal r>Foly e csermely árkában r>Sorra bókolt szép virággal r>Játszadozván útjában; r>Ő úgy szeret, azt fecsegte, r>Míg e kis víz meg nem áll, r>Szilvia már hitét szegte, r>A kis víz még folydogál.
Láttalak a multkor, r>Mosolyogva néztél, r>Éppen úgy, mint akkor, r>Mikor megigéztél. r>Vérpiros ajkaid r>Mosolyogni kezdtek; r>Olyan bájos voltál, r>Mint mikor azt sugtad: r>Édesem, szeretlek! r>r>Láttalak a multkor, r>Mosolyogva néztél, r>Gyönyörű vagy most is, r>De meg nem igéztél. r>r>Vérpiros ajkaid r>Mosolyogni kezdtek; r>Olyan bájos voltál, r>Mint mikor hazudtad r>Ezt a szót: Szeretlek! r>
Összetört szívem bús kesergője r>Csókot kért tőled, néma halott, r>Szunnyadsz te régen, nem hallsz felőle, r>Boldogan virulsz, ahol vagy, ott. r>r>Oh! ha leszállnál a magas égből r>S lelkem akarnád vídítani, r>Könnyem, mely most hull sűrűn szememből, r>Nem volna tovább mért ontani. r>r>Vagy ragadjál ki, hő szerelmeddel r>Földi posványság csápjaibul, r>Várlak epedve, kedvesem! jöjj el! r>Szánd meg a könnyem, mely egyre hull. r>r>Összetört szívem bús kesergője r>Csókot kér tőled, néma halott. r>Nem szeretsz már te, nem hallsz felőle, r>Nem kellesz nékem, oh! átkozott!
Minden, amiben hittünk, r>Oda-van, oda-van, oda-van r>És szerencsés r>És boldog, ki csak önmagáért r>Boldogtalan. r>r>Mert minden oda-van, r>Minden, amiben hittünk, r>Zászlók, kiket ormokra vittünk, r>Ma minden oda-van r>S boldog, aki boldogtalan. r>r>Boldog, aki boldogtalan, r>Mert minden oda-van, r>Oda-van, oda-van, oda-van.r>
Mint holt leánynak őrült szeretője, r>Ki este, hogyha gyúlnak csillagok r>És fényük búsan, szomorún lobog, r>Mint gyertyák, melyek, hol a szemfedője r>r>A holt leánynak sápadtan fehérlik, r>Búskomoran, hallgatva állanak; r>Mint jegenyék, ha már leszáll a Nap, r>Sötét csucsukra hintve égi fényit, r>r>Haldoklóként, ki utolsót lehel még, r>Melyben szép lelke rejtve szétoson - r>Ki este surran álmos utsoron, r>Hóna alatt biborló, hímes kelmék r>r>S belopózván félénk, nyikorgó ajtón, r>Halkan könyez csöndes, fehér szobán; r>Holtan hallgat csöndes, fehér leány r>S künn ifju vágyak sírnak fel sohajtón. r>r>Búját a borzalom, miként nagy, éji r>Bagoly a szárcsát, úgy rebbenti meg. r>De megcsókolja forrón hóhideg r>Ajkát a holtnak, aztán elmetéli r>r>Nyakát, fehér nyakát s vörös selyembe r>Burkolva szép fejét, szökik haza r>S habár a hús a csontokon laza r>S már foszladoz, csak őrzi, őrzi egyre. r>r>Ugy őrzi lelkem is te képedet, r>A távoltól megóva, itt, szivemben. r>De az nem oszlik: Bánatműteremben, r>Ahol a szobrász sírva ténfereg, r>r>Tört szobrokat szórván az éjbe szét - r>Ott hallgat emléked halotti maszkja r>S előtte, ami szóra nem fakasztja, r>A szerelem pirosló mécse ég.
