Idő 
Értékelés 
Értékelés A Herkules-bölcsők ideje volt r>S még a Sors sem aggoskodott miattunk r>S mi, azóta már fölnőtt valakik, r>Unalmunkban kigyókat fojtogattunk r>S nem volt jelszónk a forradalom, r>Csak tudtuk, hogy hős Jövőkkel jegyződtünk. r>Kit itt, kit ott érlelt a Sors, a lomha, r>Nagy, illetlen, magyar forradalomra. r>r>És Páris volt hazánk helyett hazánk, r>Magyar-becsmérlés fájdalmatos kéjünk. r>Kerültük a dunai Ázsiát, r>Hogy dühvel, mindig, csak róla beszéljünk. r>Arany János volt végső lobbanás, r>Süket és sötét volt a magyar lélek, r>Majd harminc évet rossz álomban szunnyadt, r>Míg csalt; ágált, élt a politikushad. r>r>Köd a boulevardon s köd a sziveken, r>Mély bánatok, kiket az Ősz kovácsolt, r>Csilinges, kis, honi históriák, r>Mögöttük a vén Hunnia, a rácsolt, r>Otthon minden félszeg, vigasztalan, r>Itt rámolunk egy bolond-szebb Jövőre, r>Bizót nem kapva s másokért is bízván. r>Akkor jött volt először Tisza István. r>r>Otthon a csöndes, piszkos erjedés r>Utálatos halál-ideje tartott, r>Mikor Párisban kék, magyar acél r>Masszájából formálódtak a kardok. r>Kardok, később majd hazaérkezők r>Lelkünkért s pro pátria, libertáte. r>Együtt forrtunk ott, ki must, ki félig bor: r>György úr, jogász, én s Ottokár, a piktor. r>r>Páris akkor még nem volt csámborult, r>Hunn gyülevész-had sűrü menedéke r>S otthon se tudta több, mint száz magyar, r>Hogy tőlük fél a petyhüdt, úri béke. r>Kis, űzött, éhes, vad csapat valánk, r>Kiket a Sors méltán messze-zuhantott, r>De már honnról piroslottak a rózsák r>S egy-kettőnkre az örökkévalóság. r>r>Akkor nagyon Tisza-Kálmán-szagu r>Volt még mindig e Bécs-vorstadti élet: r>Zsidó báróság, türelmi adó, r>Dzsentri, mágnás, pap és tűrő cselédek. r>Kasztjából ritkán és óvatosan r>Mert valaki vágyódón kinyujtózni. r>Hiszen nem volt másabbul sokkal, mint most, r>De rémnek hittek egy Vázsonyi Vilmost. r>r>De hallottunk már merészségeket r>S pesti Eszterek kezdtek öltözködni, r>Zsidók közül támadott férfi, nő, r>Ki bátrabb, szebb s több volt, mint mind a többi. r>És lent, a Pest-szabásu végeken r>Rejlő jelre vártak nyugtalan ifjak r>S Bródy Sándornak jó hívei nőttek r>S nem azért, mert szép s kellő volt a nőknek. r>r>Szélvész-várásban telt hát az idő, r>Szélvészt, asszonyt s újat várt a triászunk, r>Közös nőnk volt egy fehér, távoli r>S ültük vele ledéren lelki nászunk. r>Zsidó leány - mondtuk -, szimbóluma r>Ránk-siető, új, szép, magyar időknek. r>Addig is, bár nem voltunk nagy-serények, r>Éltünk álmaink sok-sok istenének. r>r>Sok politika és sok szerelem r>S kavarogjon a holt, magyar, pimasz tó, r>Sok buja vers, utazás, papfalás r>Volt tervem és sok, hangos, nép-riasztó r>Zenebona, rivalgó ujitás: r>Egy poéta-Széchenyi vágytam lenni r>S mellékesen, hogy lábunk frissen szedjük, r>Vészi József és Bartha Miklós együtt. r>r>Az Ottokár bolond, nagy vásznain r>Forró testű nők tobzódtak, lihegtek r>S György is, bár módján, szerény-csöndesen r>Zsákmányára készült asszony-szíveknek. r>Páris, dicsőség, harc és szerelem r>Lázát hordta mindhármunk ifjusága. r>Ifjú fejünk Égnek s csodáknak szegzett, r>De Ottokár volt a leghívőbb, legszebb. r>r>S a nők közül szent híreket dobott r>Felénk a lyány, kit hívok Margitának. r>Ifjú szépségét növelte a tér, r>Legenda, pletyka és a furcsa bánat, r>Mely kijóskodott a szemeiből r>S Erdős Renéet ütő vers-vágya, vére r>S Párisban, hol vágy akkor annyit termett, r>Távolról is kincsünk volt ez a gyermek. r>r>Ez a fél-nő és fél-irodalom r>Volt az asszony-neműeknek tetője r>S Györggyel, ki dzsentris, finom, hallgatag r>S Ottokárral együtt reszkettünk tőle r>És vártuk akkor a nagy amazont, r>Vártuk és féltünk, hogy el talál jönni. r>Piktorom, kivel majdnem egy-az voltam, r>Margitát vallott, sugton, félig-holtan. r>r>És hányszor átvitáztunk éjeket, r>Mert tudtuk, hogy immár hajtja a vágya r>És szépsége a szépségek felé, r>Az életbe, szerelembe, világba. r>S hogy egyikünk sem lesz a kezdete r>A kezdetek legeslegszebbikének, r>De legalább kinek lesz első nője, r>Vigye majd ki boldog virág-esőbe. r>r>Együtt-bódultunk, én, György s Ottokár, r>Alkonyati, szörnyű, párisi zajban. r>Izgult, főtt Páris, hírek jöttenek: r>Kozákéknak legkeletén nagy baj van. r>S összekarolt a Nippon-babona, r>Japán-rokonság éltette a gőgünk, r>Vágyunk, rabságunk, szerelmünk és lázunk: r>Vén Földünknek még majd mi magyarázunk. r>r>Ekkor és éppen ekkor jött a hír, r>Hogy minden mást szivünkről leszakasszon: r>Párisba jött a mi menyasszonyunk, r>De ki most már, jaj, igazán menyasszony. r>Hogy Margita most már élni akar, r>Férj lesz hamar első, nagy stációja. r>Csak Ottokár maradt meg tréfás hősnek, r>»Fiúk - szólt vígan -, a japánok győztek«. r>r>És föltárultak előttünk csaták r>S csaták fölött Margita fehér árnya, r>Ahogy bennünket balga fiukat r>Hí a harcba, magához, haza, várva r>S hogy minden bennünk csak: Ő, Margita, r>Menyasszonyunk, a csodás ismeretlen, r>Ő, akiért minden vágyunk nyilallik: r>Hungária, ha blaszfémnak is hallik.
Isten, áldd meg a magyart, r>Jó kedvvel, bőséggel, r>Nyújts feléje védő kart, r>Ha küzd ellenséggel; r>Bal sors akit régen tép, r>Hozz rá víg esztendőt, r>Megbűnhődte már e nép r>A múltat s jövendőt! r>r>Őseinket felhozád r>Kárpát szent bércére, r>Általad nyert szép hazát r>Bendegúznak vére. r>S merre zúgnak habjai r>Tiszának, Dunának, r>Árpád hős magzatjai r>Felvirágozának. r>r>Értünk Kunság mezein r>Ért kalászt lengettél, r>Tokaj szőlővesszein r>Nektárt csepegtettél. r>Zászlónk gyakran plántálád r>Vad török sáncára, r>S nyögte Mátyás bús hadát r>Bécsnek büszke vára. r>r>Hajh, de bűneink miatt r>Gyúlt harag kebledben, r>S elsújtád villamidat r>Dörgő fellegedben, r>Most rabló mongol nyilát r>Zúgattad felettünk, r>Majd töröktől rabigát r>Vállainkra vettünk. r>r>Hányszor zengett ajkain r>Ozmán vad népének r>Vert hadunk csonthalmain r>Győzedelmi ének! r>Hányszor támadt tenfiad r>Szép hazám, kebledre, r>S lettél magzatod miatt r>Magzatod hamvvedre! r>r>Bújt az üldözött s felé r>Kard nyúl barlangjában, r>Szerte nézett, s nem lelé r>Honját a hazában, r>Bércre hág, és völgybe száll, r>Bú s kétség mellette, r>Vérözön lábainál, r>S lángtenger felette. r>r>Vár állott, most kőhalom; r>Kedv s öröm röpkedtek, r>Halálhörgés, siralom r>Zajlik már helyettek. r>S ah, szabadság nem virúl r>A holtnak véréből, r>Kínzó rabság könnye hull r>Árvák hő szeméből! r>r>Szánd meg, isten, a magyart r>Kit vészek hányának, r>Nyújts feléje védő kart r>Tengerén kínjának. r>Bal sors akit régen tép, r>Hozz rá víg esztendőt, r>Megbűnhődte már e nép r>A múltat s jövendőt!
Hóditották ez országot r>Derék, lelkes, úri szittyák, r>Jóttevői szegény népnek: r>Iskolában így tanitják. r>r>De nem így volt ezer évig, r>Munkás embert ág is huzta, r>Egy-két ezer úr kötötte r>Millió jobbágyát guzsba. r>r>Magyarország dús ország volt, r>Van termése, kincse, vadja, r>De amit a bús nép szerzett, r>Víg uraság zsebre rakja. r>r>Csak a gazdag, csak a zsarnok r>Élt föl minden földi jókat. r>Megláncolták, butitották r>A dolgozó milliókat. r>r>Ma már a szivek bátrabbak, r>Sápadtak a gyermek-orcák, r>Ha összeszakad Ég és Föld, r>Mégis más lesz Magyarország. r>r>Ez az ország mindnyájunké, r>Hol bilincset urak vernek: r>Háborura készüljön föl r>Minden sápadt munkás-gyermek. r>r>Van e földnek áldott Napja, r>Pirosító levegője, r>És ha lefogja az úr-had, r>Munkával elvesszük tőle. r>r>Föl, gyermekek, tanulásra, r>Háborura, egészségre. r>Ti lesztek majd e rab ország r>Megváltott és boldog népe.
Szavak, akiknek Főbusza volt Vitéz r>S gazdag pillangó-szárnyakat adott, r>Szavak, »szárnyatok bársonyára r>Szedegessetek violaszagot, r>Midőn felröpködtök Őt dicsérni. r>r>Ő volt honjában legbujdosóbb magyar, r>De fényküllőzött fél magyar eget r>S elhagyhatták remények, Lillák, r>E bús legény tréfált és szeretett r>S dalolt, mikor már sipolt a melle. r>r>Sohse tompult el elméje, sem szive r>S bár lét-nem-léten töprengett sokat, r>Kandi vérrel járt Pán nyomában r>S megleste a fürdőző lyányokat r>Szomjas nyáron berkes patakpartról. r>r>Gyepedző sírján, úgy, amiként Hafiz r>Sírján szűzekkel Ő tartata tort, r>Zilálja csókos lyány rózsáit r>S öntse víg ifju a tűz-buja bort, r>Mintha Csokonai úr csak aludna. r>r>Csókoljuk jól meg az ő ifju szivét, r>Csiklandós, szép szív volt s ma is meleg r>S ha bágyadás nem ült szivünkre, r>Kiszállnak a finom, friss kellemek r>Vitéz Mihály gyepedző sírjából. r>r>Im, itt a kor már, melyben fölötte is r>Egy hív magyarnak lantja kacag, zokog, r>Itt a tapsos, föltámasztó nap, r>Vitéz sírján ébredt vidám okok r>Röpítnek ki bennünket a Télből. r>r>Mint lenge párák éjjeli csillaga r>Indult el Ő s, ím, kövült Nap leve r>S a debreceni Nagyerdőre r>Éppen úgy tűz káprázatos heve, r>Mint finnyás népére Pest-Budának. r>r>Kartács-világban élünk, bizony igaz, r>De Vitéz tudta: ez lesz a világ r>S ha nem sokat segít Botond-bárd, r>Ma is virág és kard is a virág r>S Bizánc-kaput vág be egy vitéz csók. r>r>Mindig, vitézek nemzete volt nevünk, r>De valánk búsak és szerelmesek, r>Ám lelkünk nem volt Élet-járó, r>Csupán tán a Halálnál kevesebb, r>Miként a Vitéz Mihály úr lelke. r>r>Kinek bú, bor, nő, gond dúsan adatott r>S a mi fájásunk volt az, ami fájt, r>Ébresztésünk ne fájjon néked, r>Csokonai, híres Vitéz Mihály, r>Mindnyájunknak atyánknál atyábbja. r>r>Te, pátriárkák ős-deli sarja, Te, r>Ki fogod mindig Lillád derekát, r>Öleled e kis magyarságot, r>Te örök, ó s új hunn poétaság, r>Óh, ébredj, valahányszor ébresztünk.
A Kárpátoktul le az Al-Dunáig r>Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! r>Szétszórt hajával, véres homlokával r>Áll a viharban maga a magyar. r>Ha nem születtem volna is magyarnak, r>E néphez állanék ezennel én, r>Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb r>Minden népek közt a föld kerekén. r>r>Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, r>Mit vétettél, hogy így elhagytanak, r>Hogy isten, ördög, minden ellened van, r>És életed fáján pusztítanak? r>S dühös kezekkel kik tépik leginkább r>Gazúl, őrülten a zöld ágakat? r>Azok, kik eddig e fa árnyékában r>Pihentek hosszu századok alatt. r>r>Te rác, te horvát, német, tót, oláhság, r>Mit marjátok mindnyájan a magyart? r>Török s tatártól mely titeket védett, r>Magyar kezekben villogott a kard. r>Megosztottuk tivéletek hiven, ha r>A jószerencse nékünk jót adott, r>S felét átvettük mindig a tehernek, r>Mit vállatokra a balsors rakott. r>r>S most a hála!... vétkes vakmerénnyel r>Reánk uszít a hűtelen király, r>S mohó étvággyal megrohantok minket, r>Miként a holló a holttestre száll. r>Hollók vagytok ti, undok éhes hollók, r>De a magyar még nem halotti test. r>Nem, istenemre nem! s hajnalt magának r>Az égre a ti véretekkel fest. r>r>Legyen tehát ugy, mint ti akartátok, r>Élet-halálra ki a síkra hát, r>Ne légyen béke, míg a magyar földön r>A napvilág egy ellenséget lát, r>Ne légyen béke, míg rossz szívetekből r>A vér utósó cseppje nem csorog... r>Ha nem kellettünk nektek mint barátok, r>Most mint birókat, akként lássatok. r>r>Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen, r>Mely birtokodra s életedre tör. r>Föl egy hatalmas, egy szent háborúra, r>Föl az utósó ítéletre, föl! r>A századok hiába birkozának r>Velünk, és mostan egy év ölne meg? r>Oroszlánokkal vívtunk hajdanában, r>És most e tetvek egyenek-e meg? r>r>Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe r>Világhódító híres őseid. r>Egy ezredév néz ránk itélő szemmel r>Atillától egész Rákócziig. r>Hah, milyen múlt! hacsak félakkorák is r>Leszünk, mint voltak e nagy ősapák, r>El fogja lepni árnyékunk a sárba r>És vérbe fúlt ellenség táborát!
