Idő 
Értékelés 
Értékelés Pécshez! r>r>Pécs az én városom, r>büszke vagyok, r>hogy itt lakhatom. r>Örülök mert itt születtem, r>és így tüke pécsi lettem. r>r>Van e városnak mindene, r>történelme, egyeteme, r>egy fő védnöke, a hegye, r>melynek Mecsek a neve. r>r>Ők voltak az elsők: r>kiket nem nyelt el a végtelen, r>akik fenn éltek a Jakab hegyen. r>Ma is ott az avargyűrű, r>pár Trák nyílhegy és kösöntyű. r>r>Utánuk a rómaiak, r>nekik már több nyomuk maradt. r>Ők alapították Sophianet, r>és megadták Pécs első nevét. r>r>Jöttek ide hódítani, r>Orosz, Török, és Római. r>Ám a végén ők hódoltak, r>e mediterrán városkának, r>s, lassan a lakóivá váltak. r>r>Támadták a várost, bőszen, vadul, r>mint a tenger oly szilajul. r>De, meg törtek e táj láttán, r>az itt élők nyugalmán. r>r>Bár pusztítani akartak, r>végül mégis nyomot hagytak, r>ha nem is üszkös romot, r>türbét, sírkamrát, templomot. r>r>A királyok sem voltak restek, r>így ők is építtettek. r>Várat, templomot emeltettek, r>ide egyetemet rendeltek. r>r>Itt élt és alkotott, r>Jannus a kétarcú Pannonius, r>ki pap volt és költő. r>Mi nem összeegyeztethető? r>r>Nagy Lajos a lovagkirály, r>iskolája még mindig áll. r>Szép honunkban az első, r>honnan sok nagy elme kinő. r>r>Itt élt Szapolyai püspök, r>ki sereget nem küldött, r>a mohácsi csatába, r>s, ez lett II. Lajos halála. r>r>Itt volt Zrínyi a híd égető, r>a hadvezérből a költő tört elő, r>a szigeti várat hősen védő, r>és a végén büszkén kitörő. r>r>Napóleon is járt erre, r>a pécsi huszárság segítette. r>A hős seregnek tisztelegtek, r>nekik emlékművet is emeltek. r>r>A közelmúlt is, ha kívántuk, r>csinált hősöket minálunk. r>Az 56- os ellenállók, r>a Mecseki Láthatatlanok. r>r>Köszönöm, r>hogy engedett itt nevelkedni, r>tanulni, dolgozni, sportolni. r>Talán családot is alapítani? r>És, ha itt lesz az ideje, meghalni. r>r>Pécs, 2004
Konduljanak meg a vészharangok! r>Nekem is egy kötelet kezembe! r>Reszketek, de nem a félelemtől; r>Fájdalom és düh habzik szivembe'! r>r>Fájdalom, mert düledék hazámra r>Uj viharnak közeledtét látom, r>És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert r>Nem szakad le szemünkről az álom. r>r>Pillanatra fölriadt e nemzet, r>S szétnézett, mi zaj van a világban? r>És a másik oldalára fordult, r>S mostan ujra aluszik javában. r>r>Ébredj, ébredj, istenverte nemzet, r>Aki ott az elsők közt lehetnél, r>S kárhozatos lomhaságod által r>Mindig hátul és alant hevertél! r>r>Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz, r>Soha többé nem lesz ébredésed, r>S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak, r>Míg nevedet sírkövedre vésed! r>r>Föl, hazám, föl! százados mulasztást r>Visszapótol egy hatalmas óra, r>"Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!" r>Ezt írjuk föl ezer lobogóra. r>r>Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy r>Volt is, nem is a mienk az ország; r>Valahára mutassuk meg már, hogy r>Senkinek sincs semmi köze hozzánk. r>r>Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk, r>Irtsanak ki hát ezen világból!... r>A haláltól, nem tagadom, félek, r>De csupán a becstelen haláltól. r>r>Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk, r>Haljunk meg oly szépen, oly vitézül, r>Hogy azok is megsirassanak, kik r>Eltörölnek a földnek szinérül! r>r>Legyen olyan minden ember, mintha r>Zrínyi Miklós unokája volna, r>Harcoljon ugy minden ember, mintha r>Egyedül rá támaszkodnék honja! r>r>Oh de akkor, akkor nem veszünk el, r>Akkor élet és dicsőség vár ránk, r>Akkor saját örök birtokunk lesz, r>Ami után eddig csak sovárgánk. r>r>Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép! r>Lépj a síkra gyorsan és egyszerre, r>Mint a villám oly váratlanúl és r>Oly erővel törj ellenségedre. r>r>Hol az ellen, kérdezed? ne kérdezd, r>Mindenütt van, ahová tekintesz, r>S legnagyobb és legveszélyesebb az, r>Ki mint testvér símul kebleinkhez. r>r>Köztünk van a legnagyobb ellenség, r>A cudar, az áruló testvérek! r>S egy közűlök százakat ront el, mint r>A pohár bort az egy cseppnyi méreg. r>r>A halálos itéletet rájok! r>Százezerszer sujtson bár a hóhér, r>Bár a házak ablakán foly is be r>Az utcáról a kiáradó vér! r>r>Könnyü bánni külső elleninkkel, r>Ha kivesznek e belső bitangok... r>Félre most, lant... futok a toronyba, r>Megkondítom azt a vészharangot!
Nem álldaltak bús bölcsőink körül r>Sem bölcsek, sem rokkant királyok, r>Mert nekünk senki sem örül. r>r>Magyar életünk kezdtük tétován, r>Nem láttunk hét kövér esztendőt, r>De minden esztendőnk sovány. r>r>Szorongóknak sohsem adtunk kezet, r>Becsméreltük a jóltevőket r>S örültünk, ha ki vétkezett. r>r>Valami nagy-nagy Sors, Ok, Cél van itt, r>Valami nagy-nagy, ős tanulság, r>Amely kis népeket tanít. r>r>Jöttünk, mert hítt a nyugati Vagyon, r>De erőnk nincs a küzdelemre r>S nyilaktól vérezünk agyon. r>r>S mégis szivesen áldozunk velőt, r>Mert tragikusabb és szebb sors nincs r>Isten és emberek előtt. r>r>Más fajta nép roboghat tova, r>De ily szép, álmos, láncolt fajnál r>Poétább faj nem élt soha.
A király ünnepét fogom énekelni, r>Mikor összegyűltek a dal fejedelmi r>Fényes Visegrádra, Mátyás udvarában, r>Díjért, dicsőségért nagy versenyre kelni. r>Oh lantom! ha értél valamit korábban r>Ha egy szikra lélek volt az asszu fában: r>Most, igazán most kell magadér' kitenned r>Mert nem szabad nevét hiába fölvenned. r>r>2 r>r>Nem mondom, hogy zengjed győzelmes csatáit - r>Ki merné feszítni énekét odáig! r>Ő békében is nagy... vajha békenapján r>Érjenek nyomába egyszerű nótáid! - r>Andalog, andalog a történet lapján r>S felszökken a lantos, hangszeréhez kapván: r>De meg' alácsügged szíve, szeme, karja; r>Mintha mondaná, hogy: "Ki meri? ki hallja?..." r>r>3 r>r>Ki meri? ki hallja? és talán: ki bírja...? r>De engem eléget szégyen rozsda-pírja, r>Hogy időmhöz képest oly keveset tettem r>És hogy az én könyvem még nincsen megírva. r>Állj meg, élet napja, oh állj meg fölöttem, r>Csak míg ezt az egy dalt szépen elzöngöttem! r>Azután nem bánom, hadd jőjön az este: r>Édes lesz a harmat, mely sirom megeste. - r>r>4 r>r>Ama fényes időt hozom említésbe, r>Mikor a nagy király bevonúla Bécsbe. r>Lobogók lobogtak száz diadal-íven, r>Száz harang némult el az ágyudörgésbe'. r>Csillogó követség, hódolatra híven, r>Üdvözölte Mátyást, győzödelmes néven, r>S a bámuló népnek, bár látott elégszer, r>Csaknem elvakítá szemeit az ékszer. r>r>5 r>r>Legelül vivék a győzelem tanúit, r>Fegyveren, zászlókon a harc koszorúit; r>Azután a síp, dob, tárogató zenge, r>S diadal dagasztá a kürtök szarúit. r>Azután egy őrhad; azután a gyenge r>Bécsi szűzek hosszú, ünnepélyes rendje; r>Aztán a királyné, vert arany hintóban; r>Országot ér, ami rajta ragyogó van. r>r>6 r>r>Nem messze a király egyszerű köntösben r>Lovagol. De előbb ott menének közben r>Aranyos apródok, mind ifju növendék, r>Hercegek és grófok fiai legtöbben. r>Majd a holló címert hordozó leventék r>Mátyás közeledtét kürtszóval jelenték; r>S valamennyi ország címere, zászlója r>Hirdeté, hogy ímhol nagy uralkodója. r>r>7 r>r>Ott a négy ezüst csík szép vörös mezőben, r>Látszik, hogy piros vér megáztatta bőven, r>De a hét oroszlány nincsen immár közte r>(Hét magyar vezérünk) mint egykor-időben. r>Hanem ott az András érseki keresztje, r>Jeruzsálemnél azt ő maga szerezte. r>Mindez ábrázolva mesterül egy képen, r>S Hunyadi hollója gyűrüvel középen. r>r>8 r>r>Ott lebeg Csehország büszke oroszlánja, r>Jóllehet mérgében a nyelvét is hányja; r>Koronás fő három, mellyel bír a dalmát; r>S a szomszéd horvátok egyszerű kockája. r>Kardos kar jelenti Ráma birodalmát, r>Vadkan feje s négy hold a szerbek uralmát; r>Hármas koronával Gácsország dicsekszik, r>A szerémi szarvas zöld fa tövén fekszik. r>r>9 r>r>Hát ama nap és hold, a hét sziklavárral r>S aranyos mezőben a turul madárral? r>Te vagy az, te vagy az, gyöngy kis ország, Erdély! r>Aztán a bolgár föld a három agárral. r>Azután Etelköz, melyet ősi kard-él r>Szerze a Bog mellett, a szőke Szerednél; r>Jő Kunország ebe, s a moldvai marha, r>S Havas-el hollója, kis keresztjét tartva. r>r>10 r>r>De ki győzze mindazt sorra énekelni: r>Elmondani is sok, hát még véren venni! - r>A király azonban egymaga kiválik, r>Mert csupán őrajta nincs ragyogó semmi. r>Fegyver-öltözetje, felburkolva állig, r>Annyi drágaság közt egyszerűn barnállik: r>De a fényes lélek, mint egy fényes felhő, r>Homlokán sugároz, mint a nap, ha feljő. r>r>11 r>r>Homlokán sugárzik, űl az eszes képen, r>Mosolyog az ajkán, lángol a szemében. r>Alatta enyeleg harci méne, Kánya, r>S mivel oly lassan kell, nem tudja, hogy' lépjen. r>Maga az aranypénzt jobbra-balra hányja: r>Arany pénz helyett van szeme ragyogványa, r>A szelíd kegyesség, a nyájas tekintet, r>Melyet a nép közé jobbra-balra hintett. r>r>12 r>r>Oldalán egy ifjú lépdelteti ménjét, r>Tőle, mint szerény hold, kölcsönözve fényét. r>János az, Korvinusz, kinek születése r>Nem ismert egyéb, mint szerelem törvényét. r>Szeretet! ez bűne, ez lesz bűnhödése r>Ha feltámad egykor a nagyok önzése; r>Oh! ha mint szeretni, úgy tudna gyülölni: r>Nem látna idegent atyja székin ülni... r>- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Él-é a síron túl vagy nem az emberi lélek? r>Ezt a kérdések kérdését a mi Vitézünk r>Fejtegeté; de mivel nem akadt nyitjára elölről, r>Túlnanról akará még megvizsgálni. Azonnal r>Kettényílt az örök titok kárpitja előtte... r>Ő bément s széjjelnézett. Látván a halandók r>Gyenge világa elől elrejtett mennyei pompát, r>Gondolatit szárnyára vevé a lelki dicsősség, r>És ő még fül nem hallott szent angyali hangú r>Énekek énekein kezdé dicsérni az élet r>Felséges voltát, mely várja az emberi lelket. r>Megtetszett kedves zengése az angyali karnak r>S mennyei múzsának lelkét ottfogta. E halmot r>Hamvai tisztelik, és gyönyörű munkái hazáját.
