Idő 
Értékelés 
Értékelés Hiába hideg a Hold. Egyszer r>A mi óránk ütött r>S szent láz verte az éjszakát, r>Melybe két, szép, nyomorult embert r>Terelt be a véletlen Idő, r>A sokféle Időnek eggye, r>Irgalmas, bolond, dús Idő, r>Mely asszonyommal összehajtott r>S melynek azóta nincs mulása. r>r>Égő sebek az Égen s fázva r>Suhog itt a földön a palást, r>Suhog utánunk a palást, r>Szomoruságunk hosszu palástja, r>Éjszínü, királyi mezünk, r>Pirosló, bús szerelem-sujtással, r>De elöl meztelen csillogunk, r>De szabad mellünk kivilágol. r>r>Nincs már Közel és nincs már Távol. r>Régi asszony s régi legénye r>Úgy suhanunk, úgy simulunk, r>Úgy hull reánk a hűs Holdnak fénye, r>Úgy borulunk, úgy remegünk r>Egymásba, mintha soha-soha r>Kettő nem lettünk volna ketten. r>r>Mindig ezt az asszonyt szerettem, r>Szájában és szívében voltam r>S ő volt a szám s az én szivem, r>Mikor ittasan kóboroltam, r>Kárhozottan a váradi éjben, r>Mikor már eltemettem a trónom, r>Pórrá paskolt a suta Sors r>És voltam a senkibbnél senkibb. r>r>S akkor volt, amikor ő ment itt, r>Hozzám-hajtott, édes némberem r>S akkor volt, amikor nagy-ámulva r>Tárta ki karját két szakadt r>Egy-ember és megint egy lett újra. r>És nem is volt ez szerelem, r>Csak visszaforrás újra itt, r>E választó, bitang időben. r>r>Kósza időben, kósza nőben r>Láttok azóta, ha akartok. r>Egy-bennünket cibálva tép r>Az egy utcáju Idő, e zsarnok. r>Hiába, az asszonyom megőszül, r>Hiába, hogy én megkopok, r>Hozzánk jártok még irigyelni. r>r>Csillagunk a hideg Hold. Lelni r>Se lehet csillagot hidegebbet, r>De bennünk ősz hajak, csorba dalok r>Szeretnek és forrva szeretnek. r>Senki sem érti, mert sohse volt ez r>S szomoru palástunk elnyulva kacag, r>De meztelen előnk csillogva az éjben r>Eggyen, nagyon, új és új ájulással, r>Eggyen, nagyon, örökre összetapad.
Homály borult az erdőre, r>A csend susog ki belőle. r>Denevér száll, szól a kuvik, r>Lassan a hold előbuvik. r>r>Idő múlik, felhők jőnek, r>Egyenesen az erdőnek. r>Ott megállnak, némán várnak: r>Áldást adnak a határnak. r>r>Majd legyőzi őket a hold: r>Tolvaj éjbe fénykévét told. r>De lassanként sápad fénye: r>Futtatja a nap fölénye. r>r>Tülköl a gyár, szól a madár: r>"Talpon legyen mindenki már!" r>Hol van az éj? A multé lett: r>Ujra itt van, él az élet.
A hindu bölcsesség nyugodtan így beszélt: r>Nirvána szent köde örök ölébe zár, r>Nirvána szent köde, mely minden lényre vár, r>Mely álommá teszi az Időt és a Tért! r>r>Álomnak árnyai bolygunk mi idelenn, r>Hol minden változó, örök csak a mulás, r>Árnyak, kiket a lét Álmokkal fölruház, r>S ez Álmok: a remény, emlék és szerelem. r>r>S a büszke tudomány, amely alázatos, r>Szomorún válaszol: Nirvána is mese, r>Vigasztalás neked, ember, nincs semmise, r>Sebedre örök írt az elmúlás se hoz. r>r>Örök minden atom és minden fájdalom, r>Volt minden idelenn, mi ezután leszen; r>A gyász és a vigasz, halál és szerelem; r>Mindig föltámadás van mindenik napon. r>r>Az örök haladás: dicső agyrém csupán, r>Örök forgás e lét; az állat visszatér, r>Vasketrecébe zár az Idő és a Tér, r>Agyad meddőn eseng a Nirvána után!
1 r>r>Áldás reátok, ligetemben r>Odább iramló csermelyek! r>Utaitokon a szép tavasznak r>Himes virági termenek. r>r>Ez arc fölött is két patak foly, r>Folytok, szerencsétlen könyek! r>De halvány pályátok körében r>Virágok ah nem zsengenek. r>r>2 r>r>Forró sugárokat r>Lövel a nyári nap; r>Sugári lánghevén r>Patak, folyó apad. r>r>O forró nyári nap, r>O lángoló sugár, r>Könyűmnek árjait r>Apasztanád ki bár! r>r>3 r>r>Eljött az ősz; a part virága r>Hervadva hull a csermelyár habjába. r>Eljött a bú; az élet kéje r>Kihalva fúl a könyek özönébe. r>r>4 r>r>O télnek dermesztő hidegje! r>Mely a folyókat lebilincseléd; r>O télnek dermesztő hidegje, r>Bilincseld le szememnek csepkönyét! r>r>5 r>r>Fuss, oh patakcsa, r>Fuss csüggedetlen; r>Megnyúgoszol majd r>A tengerekben. r>r>Hullasz könyüm, hullj; r>O a halálban r>Számodra is tán r>Megnyúgovás van.
Letészem a lantot. Nyugodjék. r>Tőlem ne várjon senki dalt. r>Nem az vagyok, ki voltam egykor, r>Belőlem a jobb rész kihalt. r>A tűz nem melegít, nem él: r>Csak, mint reves fáé, világa. r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Más ég hintette rám mosolyját, r>Bársony palástban járt a föld, r>Madár zengett minden bokorban, r>Midőn ez ajak dalra költ. r>Fűszeresebb az esti szél, r>Hímzettebb volt a rét virága. r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Nem így, magánosan, daloltam: r>Versenyben égtek húrjaim; r>Baráti szem, művészi gonddal r>Függött a lantos ujjain; - r>Láng gyult a láng gerjelminél r>S eggyé fonódott minden ága. r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Zengettük a jövő reményit, r>Elsírtuk a mult panaszát; r>Dicsőség fényével öveztük r>Körűl a nemzetet, hazát: r>Minden dalunk friss zöld levél r>Gyanánt vegyült koszorujába. r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Ah, látni véltük sirjainkon r>A visszafénylő hírt-nevet: r>Hazát és népet álmodánk, mely r>Örökre él s megemleget. r>Hittük: ha illet a babér, r>Lesz aki osszon... Mind hiába! r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Most... árva énekem, mi vagy te? r>Elhunyt daloknak lelke tán, r>Mely temetőbül, mint kisértet, r>Jár még föl a halál után...? r>Hímzett, virágos szemfedél...? r>Szó, mely kiált a pusztaságba...? r>Hová lettél, hová levél r>Oh lelkem ifjusága! r>r>Letészem a lantot. Nehéz az. r>Kit érdekelne már a dal. r>Ki örvend fonnyadó virágnak, r>Miután a törzsök kihal: r>Ha a fa élte megszakad, r>Egy percig éli túl virága. r>Oda vagy, érzem, oda vagy r>Oh lelkem ifjusága!
