Idő 
Értékelés 
Értékelés Napsugarak zúgása, amit hallok, r>Számban nevednek jó ize van, r>Szent mennydörgést néz a két szemem, r>Istenem, istenem, istenem, r>Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: r>Te voltál mindig mindenben minden, r>Boldog szimatolásaimban, r>Gyöngéd simogatásaimban r>S éles, szomoru nézéseimben. r>Ma köszönöm, hogy te voltál ott, r>Hol éreztem az életemet r>S hol dőltek, épültek az oltárok., r>Köszönöm az énértem vetett ágyat, r>Köszönöm neked az első sirást, r>Köszönöm tört szivü édes anyámat, r>Fiatalságomat és bűneimet, r>Köszönöm a kétséget, a hitet, r>A csókot és a betegséget. r>Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek r>Másnak, csupán néked, mindenért néked. r>Napsugarak zúgása, amit hallok, r>Számban nevednek jó ize van, r>Szent mennydörgést néz a két szemem, r>Istenem, istenem, istenem, r>Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, r>Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm r>S hogy te leszel a halál, köszönöm.
Asszony, szépséges és rontó, r>Köszönöm, hogy fölébredtél nekem r>S néhány boldog hetem r>Úgy élhettem, mint egy szerelmes és bölcs. r>r>Hellászi bölcsek és költők r>Nagy életét élhettem egy kicsit, r>Kinek szivét viszik r>Magasba: finom és rózsás hetérák. r>r>Öledbe szent ájulásim, r>Vagy Életről és Szépről dús viták, r>Vagy csók-komédiák? r>Nem tudom ma már, melyik volt több és szebb. r>r>Mintha Hellász küldött volna, r>Hogy hadd beszéljen egyszerre velem r>A Nő, a Szerelem r>S mannás ajkai a bölcseségnek. r>r>Mindenkit el kell temetnem, r>De Téged, az asszony-előkelőt, r>Ha lesznek temetők, r>Nem tudom, hogy kiként temesselek el.r>
A csöndes hajnali égről szeliden száll szét a Holdsugára; r>mintha valami eltévedt, kósza lélek küldené sóhaját ismeretlen r>útja felé. r>r>A rózsásujjú Hajnal istenasszony előbbre lépeget, amerre r>csak feltünik csudálatos nagyszerüsége, daloló kedvvel a r>madarak köszöntik. r>r>Ám Holdsugára a szinek e fönséges fakadásában is némán, r>halványan ballag, mint éjjeli munkás, ki az átvirrasztott r>éjszaka után otthona felé ügyekezik, szerettei körébe. r>r>Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal r>üdvözli Holdsugára szőke fürteit; éppen most lépett ki r>hajnali fürdőjéből, mert aranyos alakját még fátyol födi. r>- Ime, fátylát ledobja és pajkos örömmel futkároz a mennyei r>pázsiton meg Földanyánk életreébredt virágos kertjében. r>r>Most összeölelkeznek: Napfény meg Holdsugára. Szerelmük r>boldogsága itt motoz nyugtalan szivem körül - mily furcsa, r>hogy a két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált! r>r>De nézd csak - Holdsugára ajka még vértelenebb lett, r>Napfény meg felölti kápráztató öltözékét, még egyszer r>megcsókolják egymást és búcsút intenek, mert utaik elválnak: r>r>Sorsuk akarta így. r>r>Napfény az aranyló nyárfák dús lombján keresztül a r>diadalmas élet hozsannáját szűri, Holdsugára pedig sápadt r>homlokkal keresi útját, mely néki rendeltetett. r>r>Friss hajnali csók után istenhozzádot mondanak, mert r>ösvényük elágazik. r>r>De ugye kedvesem, mi soha el nem hagyjuk egymást.
A boldogságunk némán meghúzódott r>És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben. r>Kályhánk lángja is örömmel lobogott r>S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte. r>A komoly falióra se mormogott r>S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak... r>r>Álomban mindig egészen enyém vagy. r>S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Előttünk már hamvassá vált az út, r>És árnyak teste zuhant át a parkon, r>De még finom, halk sugárkoszorút r>Font hajad sötét lombjába az alkony: r>Halvány, szelíd és komoly ragyogást, r>Mely már alig volt fények földi mása, r>S félig illattá s csenddé szűrte át r>A dolgok esti lélekvándorlása. r>r>Illattá s csenddé. Titkok illata r>Fénylett hajadban s béke égi csendje, r>És jó volt élni, mint ahogy soha, r>S a fényt szemem beitta a szivembe: r>Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, r>Vagy áldott csipkebokor drága tested, r>Melyben egy isten szállt a földre le, r>S lombjából felém az ő lelke reszket? r>r>Igézve álltam, soká, csöndesen, r>És percek mentek, ezredévek jöttek - r>Egyszerre csak megfogtad a kezem, r>S alélt pilláim lassan felvetődtek, r>És éreztem: szivembe visszatér r>És zuhogó, mély zenével ered meg, r>Mint zsibbadt erek útjain a vér, r>A földi érzés: mennyire szeretlek! r>
