Idő 
Értékelés 
Értékelés A felhő sem olyan, mint nálunk r>És milyen más az őszi fény! r>Nem csókol oly megejtő csókkal, r>Mint ifjuságom szép helyén. r>- Milyen az ősz? Olyan bűbájos r>Álomba ringat most is ott?... r>Megkérdeném, de messze vagytok r>Százszor irigyelt boldogok. r>r>Megkérdezem magától, édes: r>Milyen az ősz? Oly szép talán, r>Mint mikor egymásról álmodtunk r>Sok fényes tündér-éjszakán? r>- Milyen az ősz? Az őszi rózsa r>Nem hervadt, szép, mint egykoron, r>Amikor együtt nézegettük r>Elábrándozva boldogon. r>r>Az őszi rózsa olyan szép volt r>Akkor; most is emlékezem, r>Hogy féltünk a korai dértől, r>Ha nézegettük kettesen. r>Az őszi rózsa s mi szerelmünk r>Milyen hamar elhervadott... r>- Milyen az ősz maguknál, édes? r>A nap még most is úgy ragyog? r>r>Hogy ragyogott! Hogy szórta fényét r>Magára, édes és reám, r>Az az ősz volt a legszebb s maga r>A legszeretettebb leány. r>Ha eszembe jut, oly fájdalom r>Égeti most is lelkemet... r>- Milyen az ősz maguknál, édes? r>Annál szebb - érzem - nem lehet! r>r>Itt hűvös ősz van. Lehullott már r>Az első, hideg őszi dér, r>Lemondani tanít a hulló, r>Búcsúzó, sárgult falevél... r>Az én szívem is rideg, fásult, r>Csak néha sóvárg és beteg... r>- Milyen az ősz maguknál, édes? r>Óh írja meg! Óh írja meg!...
Mikor most szinte minden nemzet temet, r>Sirathassam meg mégis csudálatos, r>Dacos, kicsi, árva én nemzetemet. r>r>Békételen, bűnös, büszke, bánatos: r>Jaj, mióta csak sorsát éli szegény, r>Az öregebbik Sors mindig rá-tapos. r>r>Mindig kicsi volt, hős, bús, ám megmaradt, r>Elválasztott és kiválasztott derék, r>Igaz s mártir hazug századok alatt. r>r>Poétát: - nem bölcs, nem friss eszü: - okos, r>Ki ha fecsérel kicsijéből sokat, r>Kezében élet és áldás a fokos. r>r>Csak magát ne bántaná vad szilajul r>És csak ne volnának buta urai: r>Megnőne, szépül, igazulna, javul. r>r>Mit tagadjam? - siratom és szeretem, r>Mit tagadjam? - talán ez az igazi r>S ez is oktalan, de legszebb szerelem.
Árpáddal jött, magyarul élt, r>Anjouknál kopját nem törött, r>Tán török előtt megfutott r>S hamar koldusra vetközött. r>De érteni mindig tudott, r>De magyarul mindig tudott r>S tán tépetten és nem hősön, r>De tisztán adott át a Jelennek r>Engem az én ősöm. r>r>De jött egy kóbor ivadék, r>Rabló, szerencsés ritterek r>Népe, akiknek sarj-során r>Ma tán zsandár-miniszterek r>Tobzódnak az Idő torán, r>Igazi magyarság torán. r>Ma gróf-sorban ők diktálnak, r>De vannak, kik még emlékeznek r>S ha kell, ki is állnak. r>r>Én, koldus jobbak gyermeke, r>Miként ezer éve, tavaly, r>Testvéremül elfogadom, r>Ki tiszta ember és magyar. r>S a nyavalyásnak nem adom, r>Mert gróf, jobbomat nem adom. r>Mondják csak, hogy ők nem értnek, r>Ne is értsenek grófi senkik, r>Tavalyi cselédek. r>r>Kirabolt, szegény, kis magyar, r>Kitárul a felé karom, r>Kit magyarrá tett értelem, r>Parancs, sors, szándék, alkalom. r>Magyar Sors jósoltat velem: r>Grófok nem jöhetnek velem, r>Egy-két harcot most már állunk, r>De új értelem, új magyarság r>Lesz most már minálunk.
Ha a magyar kuruc vóna r>S többször ütne, mintsem szólna, r>Bizonyhogy kerekednének r>Felhős harag, felhős ének. r>r>De a magyar adjonisten r>Nem annak ad, kinek nincsen, r>De annak, ki okos dőre r>S mit se állít fejtetőre. r>r>Nézem szégyennel, bánattal, r>Magyar-bánó magyar aggyal r>És ha százszor túlnyergeltem, r>Eresztem százszor a nyergem. r>r>Így van ez jól s mint lehetne r>Valakinek százszorszebbje: r>Egy ocsudott, mívelt szittya, r>Ki redves fajtáját szidja? r>r>Ha a magyar kuruc vóna r>S többször ütne, mintsem szólna, r>Bizonyhogy kerekednének r>Felhős harag, felhős ének.
Fene gyerek volt az a Kun László, r>Magyarország egykori királya! r>Kun Lászlónak azért híták őt, mert r>A kunokkal volt cimboraságba'. r>r>Az igaz, hogy torkára forrt az a r>Kun barátság, benntörött bicskája... r>De ez már a vége; kezdjük elől, r>Ne hágjunk rá a szép rend nyakára. r>r>Amit mondtam, ujra csak azt mondom: r>Fene gyerek volt biz őkegyelme; r>Az ördög se' tudja, hogy mi volt több, r>Emberség-e vagy kutyaság benne? r>r>A koronát még kölyök korában r>Nyomintották a fejére néki, r>S már csatázott siheder korában, r>És vala nagy az ő vitézségi. r>r>Ottokárral, híres cseh királlyal, r>Keveredett kemény háborúba, r>És pediglen Ottokár alól e r>Háborúban a gyékényt kihúzta. r>r>A cseheknek nagy királya ott a r>Csatatéren a fűbe harapott, r>Lászlót pedig nem tekinték máskép, r>Hanem csak úgy, mint egy új csillagot. r>r>Hazament ám, hanem otthon bezeg r>Fenekestül fölfordult az ország, r>Olyan volt, mint a Csáki szalmája, r>És e bajt a nagyurak okozták. r>r>Természetes, hogy mikor a macska r>Nincs otthon, az egerek táncolnak... r>A nagyurak kapták magokat hát, r>Egymással mind rútul hajba kaptak. r>r>László király, szerelmetes öcsénk, r>Már most aztán fogj erősen hozzá... r>Dehogy fogott, dehogy fogott! kisebb r>Gondja is nagyobb volt, mint az ország. r>r>Nekilódul, becsap a kunokhoz, r>S haza gondját eltemeti szépen r>Kun legények telt kupái mellett, r>Kun menyecskék dagadó ölében. r>r>És amidőn hites felesége r>Szót emelne e miatt előtte, r>Egy szikrát sem teketóriázott, r>Azon módon elkergette őtet. r>r>S melege lett pap uraiméknak, r>Kegyetlenűl szorult a kapcájok, r>László király a pogány kunokat r>Fosztogatni uszította rájok. r>r>Meghallja ezt a szentséges pápa, r>S haragjában adtateremtettéz, r>És meghagyja egyik püspökének: r>"Rendcsinálni magyarokhoz elmégysz!" r>r>És el is jött azonnal a püspök, r>S odavitte jó móddal a dolgot, r>Ugy szívére beszélt a királynak, r>Hogy elméje javuláson forgott. r>r>Meg is javúlt, istenes szándékból r>Megtéríté papok veszteségét, r>A kunoknak sátorát elhagyta, r>S visszavette elvert feleségét. r>r>De egyszerre más jutott eszébe... r>Gyűléseztek a papok Budában... r>Megunta a locsogást-fecsegést, r>S szétzavarta őket hamarjában. r>r>Fenyegeti a pápa követe, r>A püspök, hogy majd átkot vet rája... r>Bánja is ő! galléron csípeti r>A szent embert és tömlöcbe zárja. r>r>És a régi tivornyázó élet r>Alvó zaját újra fölkeltette, r>Fölkereste a kún cimborákat, r>S ott virított rózsaszínü kedve. r>r>Megcsóválta fejét a nemzet, és r>Szólt: "Ami sok, az csak sok, hiába! r>Ha ez így tart, belénk üt a mennykő." r>S László komát betették fogságba. r>r>Nem sokáig üldögélt a hűsön, r>Kinyitották tömlöcét és szóltak: r>"Lángban, vérben áll a haza, király, r>Jer és győzd le a kún lázadókat!" r>r>"Rajta tehát!" fölkiálta László, r>"El, utánam élet és halálra! r>Rég vagy, kardom, a homályban... mostan r>Vess homályt a nap koronájára!" r>r>És vezette hadát a kunokra, r>S ráncba szedte őket nagy csunyául, r>Kit levert a harcmezőn közűlök, r>Kit pedig kiűzött a hazábul. r>r>S megragadta a kormányt erősen, r>Megmutatta, hogy ő milyen férfi, r>Hogy ő nemcsak a korhelykedést, de r>A nemzetnek ügyeit is érti. r>r>A gonoszak meghunyászkodának, r>S a királyra reszketéssel néztek, r>A jók szivét pedig seregestül r>Szállták meg a mosolygó remények. r>r>De alig hogy elmosolyodott a r>Nemzet, ujra lebiggyedt a szája, r>Mert azt vette észre, hogy istentől r>Ujra elrugaszkodott királya. r>r>El bizony, de mennyire! naponként r>Veszettebbül sűlyedt a piszokba... r>De még egyszer fölemelte fejét, r>Fölgyúlt szíve, és égett lobogva, r>r>A berontott kúnok és tatárok r>Meggörnyedtek karja erejétül, r>Még egy cserfa-koszorút hozott az r>Ifju király a harc mezejérül. r>r>Akkor aztán jó éjszakát, erkölcs! r>Belemászott nyakig a mocsárba, r>És valódi szent volt ekkoráig r>Ahhoz képest, ahogy mostan járta. r>r>Egy tivornya a másikat érte, r>Sátor alatt élt, mint a cigányok, r>Véle régi korhely cimborái r>S véle a kún és tatár leányok. r>r>Hanem egyszer ilyen szókat hallott: r>"Laci pajtás, meghalálozik kend!" r>S három ember úgy oldalba szúrta r>Őfelségét, hogy még meg se' nyekkent.
