Idő 
Értékelés 
Értékelés A szombathelyi táborban, 1797 r>r>Él még nemzetem istene! r>Buzgó könnyeimen, szent Öröm, ömledezz! r>Állsz még, állsz, szeretett Hazám! r>Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed! r>Méltán búslakodám előbb, r>Hogy hérósz eleid nyomdokiból kitérsz, r>S régen félt veszedelmidet r>Rád húzzák netalán majd buta korcsaid. r>Hálá! mást mutat e sereg, r>Mely most, régi magyar módra, nyeregben ül. r>Nem szállt Trója alá soha r>Ily szép spártai had, sem Hunyadink kevély r>Zászlóit nem emelte volt r>Rettentőbb hadi nép Bécs letörött falán. r>Csak sast nemzenek a sasok, r>S nem szűl gyáva nyulat Núbia párduca. r>Thétis nagy fia sem maradt r>Chironnál, mikoron hadra veté szemét: r>Árpád vére se hűlhet el, r>Ámbár rég heverész a puha pamlagon. r>Nézd: most felköti fegyverét, r>Csákóján lobogó kolcsag emelkedik. r>Buzdító katonás ruhát r>Öltvén, lelke nemes lángja kigerjedez. r>Majd kardjára felesküszik, r>Mindent ront s megemészt, mint heves Afrika r>Búsult tigrise, amidőn r>Ordít kölykeiért, s körme viaskodik. r>Majd felkelnek alattad is, r>Ó József! nagyanyád, Trézia bajnoki, r>S bátran mégy, szeretett vezér, r>A jég-Álpeseken s Ádria öblein. - r>E nép nem gyülevész csoport, r>Nem rabbérbe emelt bús buzogányt keze. r>Önként áldoz az életet, r>S horgas kardja kövér hantjaiért hasít. r>Míg hérói biborsüveg r>Tündöklik fejeden, Hunnia csillaga, r>Eszterházy, dicső magyar! r>Míg győző eleid pallosa combodon r>Csattog: győzni fog a magyar, r>S Andrásnak ragyogó napja le nem menend! r>r>[1797?]
Akit gurít, akit görget, r>Mint egy lovatlan Szent Györgyet r>Errűl s néha túl a Lajtán, r>Nem én vagyok, de: a fajtám. r>r>Talán Isten; talán Ördög, r>Olykor-olykor föl-fölhörgök r>S mindig búsan megbékélek: r>Így szabta a magyar élet. r>r>Gyönyörű, ős hittel, sokkal, r>Szenvedéssel, botlásokkal r>Fajtám indít, mindig ő kel r>Szépséggel, kínnal, erővel. r>r>Amit tudok, érte tudtam, r>Ha elbukok, nem én buktam: r>Bennem egy ősi gőg lázadt r>S csak az enyém a gyalázat. r>r>Szent, bús utam meg nem látták r>A pimaszok és a gyávák, r>Immel-ámmal tettek-vettek r>S ha megingtam, elengedtek. r>r>Ma már: minden gonosz álom r>S már csak magamat sajnálom r>És hogy énellenem védték r>Fajtám választott kevélyét. r>r>Mi várhat egy ilyen hadra: r>Ebekre és harmincadra, r>Nagy gyalázatra kerülnek, r>Ordítnak és keserülnek. r>r>Én meg, a dolgom elvégzett, r>Megrugdalt és levitézlett, r>Megdöglök gyászos kacajjal, r>Magyar fajjal, bajjal, jajjal.
Te, a nemzet-hálátalanság r>Égbekiáltó némasága, r>A nemzet-szégyen Káin-bélyege, r>Oh Széphalom! r>Azért kellett-e csak r>Hozzád zarándokolnom, r>Hogy egy hajtásra oly hosszút igyam r>A keserűség poharából, r>Amilyet eddig még talán nem ittam?... r>Ez volt tehát r>A múzsák egykori tanyája, r>Hol most haszonbérlő zsidó lakik? r>Azon szobában, r>Melyben Kazinczy Ferenc r>Élt s kilehelte tiszta lelkét, r>Most piszkos nyávogó porontyok r>Hentergenek, r>S a szentek szentéből, nejének r>Szobájából ím kamra lett, r>Mely ronda lommal van tele. r>Ki innen e falak közül! r>Félek, hogy a ház rám szakad, r>Mert nagy teher nehezkedik rá: r>Az isten átka. - - r>Nagy ég, a pompás kert mivé lett! r>Még mostan is mosolyg, mosolyg, r>De szívetszaggatólag, r>Mint a megőrült szép leány. r>Elvadulának a gyümölcsfák, r>S alattok fű terem buján, r>Sürűn és magasan; r>Tán el akarja rejteni r>A pusztulásnak szellemét, r>Mely itt két kézzel dolgozik, r>Vagy az utat akarja r>Elfödni, mely a sír mellé vezet, r>Hogy a halottnak nyúgodalmát r>Ne háborítsa senki, r>Mert nyúgalomra nagy szüksége van, r>Kit hetven évig üldözött az élet. r>Itt nyugszik ő r>Vad fák és vad füvek körében, r>Fölötte hófehér szobor... r>Miért fehér? miért nem fekete? r>Vegyétek el s tűzzétek föl helyébe r>Sötét sorsának zászlaját! r>Oly bántó e fehér hazugság. - r>És ezt is özvegye r>Állíttatá, ez oszlopot; r>De könnyen telt ki tőle, r>Mert nem maradt több, r>Csupán hét árva gyermeke. r>S miért tett volna oszlopot r>Sírjához a haza? r>Hiszen mit tett ő a hazáért? r>Miatta hét esztendeig szivá csak r>A börtönök dögvészes levegőjét, r>És csak fél századig r>Tartá vállán, mint Atlasz az eget, r>A nemzetiségnek ügyét. r>Magyar nemzet, most nem volnál magyar, r>Ő akkor volt az, midőn senki sem volt, r>Midőn magyarnak lenni r>Szégyen vala. r>És te, hazám, te így fizetted őt! r>Mig élt: fázott és éhezett, r>S most sírja olyan elhagyott, r>Mint számüzötté, r>Ki idegen földön vesz el. - r>Hálás haza, r>A szent halott nevében r>Vedd forró köszönetemet! r>Ha gyermekem lesz, r>Ki arra készül, r>Hogy néked éljen: r>Ide fogom majd őt vezetni r>E sírhalomhoz... buzditásul.
Szabad a magyar nép, szabad valahára, r>Kinek láncot vertek kezére, lábára, r>S görbedt derekával a rabigát vonta, r>Mintha csak állat és nem ember lett volna. r>r>Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, r>Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja, r>S mely előbb mint bilincs őtet szorította, r>A vasat mint kardot ő szorítja mostan. r>r>Szabad a magyar nép... lejárt napod, német! r>Nem táncoltatod te többé ezt a népet, r>S pióca módjára nem szívod a vérét, r>Megfizette isten gonoszságod bérét. r>r>E földön legyen úr a tót vagy a német? r>E földön, hol annyi vitéz magyar vérzett! r>Magyar vér szerezte ezt a dicső hazát, r>És magyar vér ezer évig ótalmazá! r>r>Nincs itt urasága csak az egy magyarnak, r>S kik a mi fejünkre állani akarnak, r>Azoknak mi állunk feje tetejére, r>S vágjuk sarkantyúnkat szíve közepébe! r>r>Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, r>Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? r>Ha eljön, ugy jőjön, hogy készen találjon, r>Még a félhalott se maradjon az ágyon! r>r>Haza és szabadság, ez a két szó, melyet r>Először tanuljon dajkától a gyermek, r>És ha a csatában a halál eléri, r>Utószor e két szót mondja ki a férfi!
No, megvan a kár! hajdani címerünk r>És régi díszünk pernye alatt hever. r>Amit tehát dicső atyáink r>A veszedelmes idők s bajok közt r>r>Hol életek, hol drága vagyonjaik r>Feláldozásán tudtak, az ellene r>Folyvást agyarkodó veszélyek r>Körme alól ki-kiváltogatni, r>r>Gyász omladékban hányja szemünkre, ma r>A fényes úttól mennyire távozánk, r>Melyen nagyérdemű atyáink r>Felnyomozák vetekedve Kodrust. r>r>Hív bajnokinknak mennyei lelkei r>Kik Régulusnak legnehezebb nyomán r>Törtettetek romolhatatlan r>Vára felé az örök neveknek. r>r>Bátran vivén a nyársakat, a kemény r>Halálra, kedves honnyotokért, ugyan r>Lássátok e szörnyű veszéllyét r>Aljasodott maradékitoknak, r>r>Áldott atyáink! hogyha ugyan lehet r>A bóldogoknak sírni, sirassatok, r>Mert vége a Palládiumnak. r>Vége van! és mi, ihol la! élünk. r>r>Szánjátok-e már elcsenevült fiak r>Lassú veszéllyét, mert oda hajdani r>Egymás eránt való szerelmünk, r>Melyet örökbe ti hagytatok ránk. r>r>Sem a tatárok, vagy törökök, sem a r>Rossz nyíri pajkos nép riha tábora r>Nem tettek ennyi kárt közöttünk, r>Mint ihol a ravasz elpuhúlás. r>r>A közhaszonról már nem is álmodunk, r>Egymást emésztjük, s bóldog atyák! jeles r>Érdemteket, hív társaiknak r>Kornyadozó nyakakon tapodják r>r>Némely, csak önnön hasznokat éhező r>Fukar kevélyek. Mert bizony a sasok r>Bagoly torongyokká fajultak. r>Óh, esedezzetek istenünknél r>r>Értünk, dicsőült lelkek! E hamvain r>Szent templomodnak, mennyei jó Atyánk, r>Im én is elbágyadva kérlek, r>Halld meg uram! Könyörülj hazámon! r>r>Add vissza közénk a szeretet tüzét, r>Mely szíveinkből mind kialudt! vele r>Hadd légyen e szent hely, midőn majd r>Helyre fog állni, dicsőbb amannál.
