Idő 
Értékelés 
Értékelés A szép leány a búcsuzáskor r>Egy rózsát tűzött fel nekem. r>Piros volt lágyan feslő szirma, r>Jelképed, égő szerelem! r>Könnyű csókot lehelt reája r>S mint álomkép már messze szálla r>S én fájó szívvel, könnyes szemmel r>Sokáig néztem még utána. r>r>Elhervadt már a rózsabimbó, r>Amit a szép leány adott. r>Hervadtan őrzöm, hisz' a multból r>A sors csupán ennyit hagyott... r>Pedig a lányka könnyü csókját r>Könnyeim már régen lemosták, r>De most tudom, hogy ez a csók volt r>Sejtelmes, végső »Isten hozzád!« r>r>A szép leány a rózsabimbót r>Most más legénynek tépi le, r>Most más legényért dobog, lángol r>Szerelmes, forró, kis szive; r>Más csókolja kicsiny - kacsóját, r>De megőrzöm a hervadt rózsát: r>Én kaptam annak a kis lánynak r>Legelső, tiszta, szűzi csókját!
Törjön százegyszer százszor-tört varázs: r>Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, r>Ha hitted, hogy még mindig tartalak r>S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. r>Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd r>Feledésemnek gazdag úr-palástját. r>Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is, r>Vedd magadra, mert sajnálom magunkat, r>Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért, r>Alázásodért, nem tudom, miért, r>Szóval már téged, csak téged sajnállak. r>r>Milyen régen és titkosan így volt már: r>Sorsod szépítni hányszor adatott r>Ámító kegyből, szépek szépiért r>Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár. r>Sohase kaptam, el hát sohse vettem: r>Átadtam néked szépen ál-hitét r>Csókoknak, kik mással csattantanak r>S szerelmeket, kiket mással szerettem: r>És köszönök ma annyi ölelést, r>Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát, r>Amennyit férfi megköszönni tud, r>Mikor egy unott, régi csókon lép át. r>r>És milyen régen nem kutattalak r>Fövényes multban, zavaros jelenben r>S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján r>Milyen régen elbúcsúztattalak. r>Milyen régen csupán azt keresem, r>Hogy szép énemből valamid maradjon, r>Én csodás, verses rádfogásaimból r>S biztasd magad árván, szerelmesen, r>Hogy te is voltál, nemcsak az, aki r>Nem bírt magának mindent vallani r>S ráaggatott diszeiből egy nőre. r>r>Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen, r>Akartam látni szép hullásodat r>S nem elhagyott némber kis bosszuját, r>Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben. r>Nem kevés, szegény magad csúfolását, r>Hisz rajtad van krőzusságom nyoma r>S hozzámtartozni lehetett hited, r>Kinek mulását nem szabad, hogy lássák, r>Kinek én úgy adtam az ölelést, r>Hogy neki is öröme teljék benne, r>Ki előttem kis kérdőjel vala r>S csak a jöttömmel lett beteljesedve. r>r>Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág r>Rég-pihenő imakönyvből kihullva, r>Vagy futkározva rongyig-cipeled r>Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát r>S, mely végre méltó nőjéért rebeg, r>Magamimádó önmagam imáját? r>Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg, r>Csillag-sorsomba ne véljen fonódni r>S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak: r>Általam vagy, mert meg én láttalak r>S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
Elfonnyadt szerelem illata kisér r>Örök hallgatás legyinti a tó fekete tükrét r>Hideg szelek sodrában állok ijedt szemekkel r>Virágos ágra hullott beteg csillag a lélek. r>r>1930 r>
Nem oh! csak nem hat az égig r>Beteg szívem nyögése! r>Bús fejemen lesz mindvégig r>Sorsom kemény végzése. r>r>Látom, hasztalan epedek, r>Mint egy bús filemile; r>Tied, lelkem, nem lehetek, r>Lelkemnek édes fele! r>r>Látom, csak azért forrtanak r>Öszve árva szíveink, r>Hogy holtig sirdogáljanak r>Záporozó szemeink. r>r>Tépd el édes bilincsemet, r>Hadd repülhessek tőled! r>Vagy ölj meg, hogy hív lelkemet r>Nyöghessem ki körüled. r>r>Nyujtsd ki angyal-karjaidat, r>Végy még egyszer öledbe. r>Vedd bucsuzó csókjaimat, r>Zárj örökre szivedbe. r>r>De bár tőled elszakadok, r>S mint ez árva nefelejcs, r>Érted, lelkem, elhervadok, r>Oh, szivedből ki ne ejts! r>r>Hiszen, majd mikor porunkból r>Phönixként felkelendünk, r>Tiéd leszek, ha sírunkból r>Új életre menendünk. r>r>Szánja Vénusz szíveinket, r>S majd fényes édenében r>Öszveviszi lelkeinket r>Hív gerlicék képében. r>r>[1799-1802 között]
Itt a bucsúperc: válok. - Nem szabad! r>Leomlok, a világ kereng velem! r>E szenvedés, e szörnyü kín alatt r>Hogy nem repedsz meg, égő kebelem? r>r>Nem, én nem hordom többé terhemet, r>Habár egy élet rajta függene, r>Válj lángszavakká, titkos érezet, r>Te szívem pokla, szívem édene. r>r>S ha szólanék is, mit remélhetek? r>A sors irántam oly vad, oly kemény; r>Oh kárhozat, oh gyilkos képzetek! r>Nem gyúl érettem viszonérzemény. r>r>Én távozom, s örökre távozom r>Gyötrő titkommal tőled, oh leány! r>Vezessen a sors boldog útakon, r>Öröm-tavasznak tündér-korszakán. r>r>Legyen pályád mosolygó rózsakert, r>És minden óra benne rózsaszál, r>S ne tudd, ne tudd, leányka, e levert r>Sziv-éjjelen, hogy csillagom valál!
