<br><br>A barátság egy búzatábla,<br>Erő, mely biztonságot ad.<br>Hajlong jobbra, és hajlong balra<br>Ha úgy hozza a pillanat.<br>Feléd hajol, ha bánatod van,<br>Egyenes, ha támaszra vársz.<br>Ha hibázol eltakar mindig<br>Az arany éltető kalász.<br><br>A búzában konkoly is terem,<br>Más szórja néha a magot.<br>Hízelgő szóval, álnok szivvel<br>Széjjelhintik a pipacsot.<br>Te majd taposol a búzában,<br>Hogy összegyűjtsd virágodat.<br>Szedhetsz pipacsot garmadával,<br>Érték csak a búza marad.<br><br>Aztán, ha nem lesz aratásod,<br>Kezed csak pipacsot talál,<br>Könny esővel hiába hinted,<br>A búza talpra már nem áll.<br>Ismerősöd lehet tán száz is,<br>De egy baráttal fel nem ér.<br>Olyan táplálék a barátság,<br>Mint éhezőnek a kenyér.<br><br> <br> <br>

Reményeim mezején egy földbe vájt ásó. Elutasítás, ó miért jöttél át határomon? Ott álló határőr mire jó, ha jön az ár? Te zúgó habok közt behajóztál, s mosolyom száraz farönkként csapódott partnak. Valahol boldogságot aratnak, itt kiázott mederben csak csupasz magon matatnak. S, ha e föld volt is művelhető, most a sok száz hold csak madáretető. E tető csak feledhető emlékek tárházának takarója. Miért oly kevés az, ki másnak jóakarója? Bágyadt madárijesztőként húzom magam karóba, karomból kiálló tű, csak széna.<br>Özönvíz után lángörvény, düh az, mi földemet pusztítja, s fent gyűlő füstfelhőből nem jön csillapító eső. S ő végignézi. A hullámok sodrója, tűz csiholója.<br> <br>Csak az idő képez termékeny humuszt, ott hol ezelőtt szerelem írt pusztító himnuszt. S én várok. Várok új hangra, hogy megváltást hozzon! Lelkesítsen! Művelésre bírjon!<br>Haragot oldó óda sózza élettelen telkem. Hangszeretetem ment meg, s nem a kábszerelmem! Búsan virágzó stróFáim növik körbe akkordpalotám. Egy-egy bund a bundám, ám nem öltöztet úgy, mint a jól csengő szinkópa. Reményeim rétjén újra lehet színpompa, boldogsággal szinkronban, ha már bánattá vált öröm nem szárad ár söpörte kövön, a sok magánnyal táplált madár nem más csak árny már, ha dühtől perzselő tűzvész végső szikrája is elvész. Ekkor lesz a föld termékeny, szorgos a rest, új hajnalba így fordul az utolsó könnyes est. <br>

<br>Magadban vívódsz,látom rajtad!<br>Mi kell hát? Bánat,vagy öröm?<br>Nem szólsz,mcsak nézel rám némán,<br>s én könnyeimmel küszködöm.<br><br>Magadban vívódsz! Mért nem érzed?<br>Én több vagyok mint gondolod!<br>Mit ér a forró ölelésed,<br>ha pillantásodtól megfagyok ?<br><br>Magadban vívódsz !Döntsd el végre<br>akarsz e engem teljesen?<br>ha akarsz ,neked kell jönnöd,<br>tedd félre büszkeségedet!<br><br>Vagy engedj szabadon! Kérlek!<br>Messze ,hol vár a végtelen!<br>Inkább eltűnök mint a szélvész,<br>de játékod akkor sem leszek!<br>

<br>Egyszer szeretsz,aztán eltaszítasz,<br>hogy tudjak hinni így neked ?<br>Ma mindent akarsz ,égő szenvedéllyel,<br>s holnap tán észre sem veszel .<br><br>Ha nem szólok az is fáj néked ,<br>ha aggódom ,az is baj neked !<br>Ha akarsz szeress ,vagy gyűlölj,<br>de ne űzz ily játékot velem!<br><br>Vagy engedj elmenni végleg ,<br>vagy engedj magadhoz közel,<br>Most !Amíg szeretlek én is!<br>Mert holnap már késő lesz neked !

<br><br>Mama hol vagy ? Hűvös az este,<br>nem süt be fény az ablakon,<br>félek és fázom ,ha nem vagy mellettem,<br>nélküled védtelen vagyok.<br><br>Mama hol vagy?Bújj hozzám kérlek!<br>Hadd fogjam meg a két kezed!<br>Maradj itt hozzám simulva,<br>amíg még el szenderem.<br><br>Mama hol vagy?mTéged kereslek!<br>feléd nyúl csöppnyi kis kezem!<br>Fáradt arcodon végigszántva<br>megsimítva őszülő fejed.