<br><br>Úgy fáj a szó ,úgy fáj most minden,<br>annyi ki nem mondott fájó gondolat,<br>belülről váj , és egyre jobban éget,<br>s most kínzó sebektől gyógyítom magam.<br><br>Úgy fáj a szó ,mit nem tudok feledni,<br>úgy szóltál hozzám ,hogy most is felkavar,<br>ahogy a forgószél felsöpri a tájat <br>úgy söpörted el minden álmomat.<br><br>Úgy fáj a szó ,s én nem tudom feledni,<br>izzó parázsként éget szüntelen,<br>próbálom oltani hulló könnyeimmel,<br>mely a szememből lelkemig pereg.<br><br>

<br><br>Szabadon szeretnék szállni<br>úgy ,ahogy eddig még soha ,<br>hogy ne tartson vissza senki ,<br>s ne törjék szárnyamat soha .<br><br>Szabadon szeretnék szállni ,<br>akár a nyári fellegek,<br>melyek hirtelen eltakarják<br>a napsütötte kék eget.<br><br>Szabadon szeretnék szállni<br>szelek szárnyain csendesen ,<br>hogy ne tartson vissza majd senki<br>amikor végleg elmegyek .<br><br>Szabadon szállok a szélben<br>ledobva minden láncomat ,<br>s nem fogok sajnálni semmit,<br>ami utánam itt marad.<br>

Úgy formáld magad,<br>mint szobrász a fát,<br>hulljon le rólad<br>mi felesleges.,<br>faragj a lelkednek <br>bársony ruhát,<br>mit szívvel érezni<br>már érdemes.<br><br>Szerszámod ima,<br>s összekulcsolt kéz,<br>velük sebeket<br>sohasem ejthetsz,,<br>s ha Isten egy napon<br>szemedbe néz,<br>szívedbe örök<br>Égi Fényt rejthetsz.<br><br>Ő glóriát rajzol<br>fejed fölé,<br>arcodon érzed <br>a tekintetét,<br>és akit teremtett<br>most meglelé,<br>meglátja benned<br>Édes Gyermekét.

<br><br>Búcsúztatjuk az év végét,<br>Az Úr 2000-ik évét.<br>Talán a sors vétkes ebben, <br>Évről évre kevesebben.<br><br>Én is bennt járok már mélyen<br>Az életem erdejében.<br>Az út végét nem kutatom,<br>Meddig érek? Nem tudhatom.<br><br>Életerdő, gyermekévek,<br>Nyírfácskák közt mendegélek.<br>Akácerdő, fehér álom<br>Lengi körül ifjúságom.<br><br>Jegenyék közt könnyű menni,<br>Egyenes út, nem fáj semmi.<br>Szomorúfűz utam állta,<br>Sűrű könnyem hullott rája.<br><br>Most már, tölgyek közé érek.<br>El-el fogynak az ösvények.<br>Sötét erdő,.. reccsenő ág,<br>Itt ott tisztás, pár vadvirág.<br><br>Életemnek rengetegje,<br>Mégis szép volt az út benne.<br>Akár fénybe, akár sárba,<br>Elhozott egy új világba,<br>A harmadik évezredbe.<br><br> <br><br><br>

<br>Új sírok, koszorúk<br>Virágok csokorba.<br>Akik köztünk éltek,<br>Akiket szerettünk<br>Elköltöznek sorba.<br><br>Őszi levélhullás <br>Életünk estéje.<br>Egyre hull a levél,<br>Elsiratunk egyet,<br>Új hull a helyébe.<br><br>Sokszor felidézzük<br>Emlékeink sorát,.<br>Hosszú körmenetben<br>Jönnek kedveseink:<br>Szülő, rokon, barát.<br><br>Szívünkre szorítjuk<br>Gondolatban őket,<br>Aztán fájó szivvel<br>Útjukra bocsájtjuk<br>A ködbe veszőket.<br><br>Telnek a temetők,<br>Lobognak a mécsek.<br>Itt a naplemente?<br>Körmenetben állunk,<br>Halkulnak a léptek.<br><br> <br>