<br>Reggelente új hang ébreszt,<br>Turbékoló galambszó.<br>Szélnek ereszti a hangját,<br>Búgva, sírva hívja párját,<br>Házunktáján új lakó.<br><br>Rózsaszínű leánderfa<br>Illatozva bólogat.<br>Tetejébe galambfészek,<br>Kis gerlicék jaj de szépek<br>Mikor csőrük tátogat.<br><br>Galambmama körberöppen,<br>Kertünk mélyén otthona.<br>Zöld fű között magot látott,<br>Etetgeti a családot,<br>El nem menne máshova.<br><br>Párjával a fészket őrzik,<br>Növöget már a család.<br>A fiókák kirepülnek,<br>Barackágon csendben ülnek,<br>Várva várják a mamát.<br><br>Egyik reggel eső cseppen.<br>A kert őszbe szenderül.<br>Hová lett a galambcsalád?<br>Üres fészek, üres faág,<br>Elrepültek hűtlenül.<br> <br>Az életben így van minden:<br>Ami kedves , ami szép, <br>Azt hisszük mienk örökké,<br>S eltűnik mint buborék.<br><br> <br>

Elektromágneses sugárzás<br>illetve hullámzás<br>Az elektromos töltésről<br>leszakadó<br>a térben tova terjedő<br>Rövidrezárt emberek...<br>

<br>Nem akartam mást, csak karjaidba hullni,<br>elolvadni benned, mint egy hópehely,<br>elfeledni mindent, ami bennem forrong,<br>s nem érezni mást, csak érintésedet.<br><br>Túl gyáva voltam, nem mertem szeretni<br>pedig mint a napfényt, úgy kerestelek,<br>nem mertem mondani mennyire szeretlek,<br>s mire ráébredtem elvesztettelek .<br><br>Más karjába hulltál új reményt keresve,<br>és én ösztönösen megéreztem azt,<br>s kétségbeesve egy őrült pillanatban<br>lemondva, máshol kerestem vigaszt.<br><br>Megbántam százszor, de most már késő!<br>Légy mással nálam sokkal boldogabb,<br>számomra úgy is mindennek vége,<br>nekem már csak a bús magány marad.

A matematika az élet.<br>Silány, szürke<br>unott és öreg.<br>A világ ahol kettő meg kettő<br>négy,<br>és ez több<br>mint az Egy,<br>nekem nem kell!<br><br>Ha B vektor<br>mutat a lélekbe,<br>ott az á négyzet<br>csak ún. szerelem,<br>gyököt kell<br>vonni és<br>kész<br>Az egyenlet!<br><br>Kikötés az életre<br>Ütközik ezzel<br>Megoldás nincs.<br>Csak további feladat,<br>Legyen szorzat<br>Szorozd meg magad,<br>Velem!<br>

<br><br>Ha kézbe veszek egy könyvet,<br>Ugy érzem , rögtön könnyebb,<br>A gond is messze száll,<br>Kezem végig simítja,<br>Aztán mohón kinyitja,<br>Mert nem tud várni már.<br>A könyv lassan nyíló virág,<br>Színes, rejtelmes új világ.<br><br>Elém tárulhat sok titok,<br>A tudás, amit áhitok.<br>A könyv mindig megértő.<br>Ezerarcú az ismeret,<br>Meg kell ragadni míg lehet,<br>Tanulni sohsem késő.<br>A könyv egy csodás kincsesláda,<br>Ki mit keres azt megtalálja.<br><br>Régmúlt idő, történelem.<br>Elmerülni a végtelen<br>Időknek gyors futásán.<br>Néha, a téma képzelet;<br>Jövőben járó képeket <br>Hoz gondolatok szárnyán.<br>Betűk sorát ha olvasom,<br>Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.<br><br>Szeretem a költészetet.<br>Megdobogtatja szívemet <br>A sok verses talány.<br>A rímek dalolnak, élnek<br>Táncolnak és zenélnek,<br>Ennél szebb nincs talán.<br>A vers lelkét ha megtalálom,<br>Elandalít mint édes álom.<br><br>Ahány könyv, annyi új varázslat.<br>Ha olvasol, benned szétárad<br>A szavak bársonya.<br>A könyv olyan mint jóbarát,<br>Szeresd, tiszteld minden sorát,<br>Nem csalódhatsz soha.<br>Megnyugvást, békét, és örömet ád.<br>Könyv nélkül üres lenne a világ.<br> <br>