Ha lennél, fognám a kezed, Ida! <br>Ha lennél, csókolnám kezed, Ida! <br>Elmentél, már nem vagy! <br>Elmentél! Mér’ nem vagy? <br>Ha visszajönnél, simogatnálak, <br>Ha visszajönnél, úgy csókolnálak. <br> <br>Szívem visszahúz, ölelésed vár rám, <br>Itt vagyok, mindig megtalálsz... lám. <br>* <br>Sétálhatnánk a régi erdei úton, <br>Megint ülnénk kispadon, átélve vágyón… <br>Sétálhatnánk a régi erdei úton. <br> <br>Erdei utacska hív, ott vagyok, <br>Padon súgom: sosem hagylak, maradok. <br>* <br>Emlékszel még, mekkora eső csapott le ránk? <br>Összeölelkezve gyorsan rohantunk hozzánk… <br>Emlék ez, és nem vonatkozik másra, csak ránk! <br> <br>Esőcseppek csókoltak, mikor hozzád bújtam, <br>Szívverésed zenéje itt maradt nálam. <br> <br>Vecsés, 2021. augusztus 19. – Siófok, 2025. szeptember 1. Kustra Ferenc József- Írtuk: két szerzősnek. A tíz szavasokat Gránicz Éva írta. <br>

Kedveském, kis szerelmem Judi, <br>Vágylak puszilni, simogatni… <br>Ülhetnénk a fűbe, <br>Álmosan… el dőlve. <br>Rég jártál erre… nincs valami? <br> <br>Kedvesem, nem feledlek soha, <br>Szívem nem lett másé, nyugodj na! <br>Fűben majd heverünk, <br>Álom-nyugtot lelünk. <br>S a szélben zeng szívünk dala. <br> <br>Kedveském, kis szerelmem Judi, <br>Írd meg, nem kell nekem aggódni! <br>Hiányzik szép lelked, <br>Hiányzik sok eszed. <br>Jöjjél már, ne kelljen aggódni! <br> <br>Kedvesem, nem hagylak el téged, <br>Csak az élet sodort el tőled. <br>De eszem, lelkem él, <br>S ha írok, azzal kél. <br>Jövök, újra ott leszek veled! <br> <br>Kedveském, kis szerelmem Judi, <br>Vágylak kicsim… fogsz megérkezni? <br>Nagyon el vagy tűnve, <br>Kettőnknél: kihűlve? <br>Hiányzol, szerelmetes Judit! <br> <br>Kedvesem, csak csókomat várod, <br>Szívemben a lángot meggyújtod. <br>Ne hidd, hogy eltűntem, <br>Tűz most is ég bennem. <br>Lelkemben élsz, újra láthatod... <br> <br>Vecsés, 2025. március 21. – Siófok, 2025. július 2. -Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban. A páratlan versszakokat én írtam, a párosokat, Gránicz Éva, szerző-, és poéta társam. <br>

Hiszed vagy sem… Hannám kedvellek, <br>Még szeretlek… meg még szeretlek! <br>Lehet együtt élni? <br>Boldogságban félni! <br>Forró csók naponta… szeretlek… <br> <br>Hiszem bizony... s tudd meg, kedvellek, <br>Szíved szaván én is merengek. <br>Lehet együtt élni, <br>Nem kell már csak félni. <br>Csókjaidért mindent megteszek. <br> <br>Pihenjünk együtt az ágyunkban, <br>Élvezzük, együtt nagy mázlinkban… <br>Napjaink csókosak, <br>Szemeid csábosak… <br>Szemed tükröződne ágyunkban… <br> <br>Jó veled bújni ágyikóba, <br>Szívem dobban, mint halk muzsika. <br>Karodban elcsitul, <br>Bennem a vágy felgyúl. <br>Veled élni... ez volna csoda. <br> <br>Sok csók és benne vagyunk nyárba… <br>Együtt merülnénk nagy álomba… <br>Tudom, ez kell neked, <br>Megélném ezt veled! <br>Együtt élnénk boldogan… még ma! <br> <br>Álmokba bújnánk nyár hevével, <br>Ölelésben remény szelével. <br>Itt vagyok, csak neked, <br>Egy a sorsom veled. <br>Legyünk boldogok… örökléttel. <br> <br> <br>2023. május 21. – Siófok, 2025. július 2. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek. A páratlanokat én írtam, a párosokat: Gránicz Éva írta szerző-, és poétatársam. <br>

Már én is igen unom, hogy a számon. <br>Csak panasz szava tódul elő vádlón, <br>De egyedül vívom dicstelen harcom, <br>Közben szép lassan elvesztem az arcom. <br> <br>Hiába van hű, szamuráj szellemem, <br>Ha azt alkalmazni nincs segedelmem. <br>Pedig a hovatartozás nagy erő, <br>Amit csak én tudok és miért nem ő? <br> <br>Mint egy Ronin kóborlok a semmibe <br>És földerítem azt, minden részibe. <br>Nincs itt fa, bokor, épület és semmi, <br>Sőt körülnézek; nincsen is itt senki. <br> <br>A kardom még éles, a kezem még gyors, <br>De, hogy használjam fel? Nem igényli sors. <br>Gím koszolódik, övem szakadozott, <br>Bajuszom számba lóg, életem kopott. <br> <br>Magányos harcos? Nem viszem semmire, <br>Magányos harcost nem vesz be senki se. <br>Hiába az önbizalmam töretlen, <br>Ha a kilátásom matt és fénytelen. <br> <br>Mélyalázattal helyekre kopogok, <br>De eredmény semmi, amit megfogok. <br>Üres a kezem, kiürül a lelkem, <br>Kóborlok, nem lelem egyedül helyem. <br> <br>Kardom fenem, fényesítem, kirántom! <br>Belevágom semmibe... számat tátom, <br>Hogy milyen könnyen vágom szét a semmit, <br>Mely nagy eredmény, de nem látok senkit. <br> <br>Egyet azért látok, sötét felhő jő, <br>Mi több az előző tetejére nő. <br>A nagy semmibe jól beborul az ég, <br>Eltűnik, az mi nem volt; a fényesség. <br> <br>Fura „kincs” a vak kilátástalanság, <br>Sokaknak ez az igazi szabadság. <br>Én nem ilyen vagyok, tovább keresek… <br>Tán’ semmibe… még sikeres lehetek? <br> <br>Budapest, 2000. augusztus 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Földre tüsszent bágyadt felhő,<br>Fejem védi az esernyő,<br>De a szél is prüszköl vele,<br>Nedves lett a hátam fele.<br>Loccsan a csepp, szerte fröccsen,<br>A kátyuból könnyen löttyen.<br><br>Égnek leve pancsol, kopog,<br>Csatornákból szinte csobog.<br>Bár esernyőm fejem védte,<br>Víz a gúnyám térdig érte.<br>Mire utam végig jártam<br>Esernyőmmel bőrig áztam.