Én csak huszonkilenc lettem,<br>A többit vidéken töltöttem.<br>Évek jöttek-mentek, én maradtam,<br>A humorból ki sosem fogytam.<br><br>A tükör néha furán néz,<br>De mondom: jó még ez!<br>Ránc? Csak tapasztalat.<br>A bölcsesség most rám szakadt.<br><br>Ötvenkilenc év nem sok, nem is kevés,<br>Derekam is kattog, mint egy régi kerék,<br>A térdem már ropog, de a kedvem merész.<br>És szemüveg kell már, hogy lássam a célt.<br><br>Tortámon gyertya? Á, minek!<br>Úgy füstölne, mint a kémények.<br>Inkább pezsgőt töltök, - na még egy pohár,<br>Hisz az évek száma úgysem gond már.<br><br>Így mulatok, mert az élet szép,<br>A kor csak egy szám, ez egy téves bölcsesség.<br>Huszonkilenc? Hát persze, hogy annyi!<br>A többit... hagyjuk is feledni!<br><br>Siófok, 2025. március 14. -Gránicz Éva.

Nem számít, mit mond a világ,<br>szavaik csak szélben szálló árnyak.<br>Az vagyok, aki vagyok,<br>s teszem amit jónak látok.<br><br>Nem érdekel, mit mondanak rólam,<br>nem az ő szemükkel nézem a sorsom.<br>Nem kérek semmit, nem várok csodát,<br>minden nap hozza a saját igazát.<br><br>Elfogadom mi jön és nem ítélek,<br>így könnyebb az élet, könnyebb a lélek.<br>Olyan világban élünk, hol dísz a lényeg,<br>hol fontosabb a felszín, mint a belső értékek.<br><br>De már maradok, ki voltam mindig,<br>szabad lélekként, mit szél sem ringat.<br>Hisz belül van az, mi igazán számít,<br>s nem az mit gondolnak rólam.<br><br>Siófok, 2025. február 22. -Gránicz Éva

Pihe cica kedves, pelyhes,<br>édes, tüneményes,<br>de rest, egeret nem kerget.<br>A fene egye meg!<br><br>Rendre hempereg.<br>Emeletes helyre fel sem megy<br>rendetlen, renyhe teste.<br>Egér? - Ne merészelj te! s elterül meredve.<br><br>?Egér nem kell nekem,<br>mert rettenetesen eleven.<br>Lehetetlen elérnem, s a belem sem veszi be.<br>Megbetegedem.Helyette tejet lefetyelek.<br><br>Szívesebben heveredek eme fekhelyre,<br>s elmélkedem lehunyt szemmel rejtelmeken.?<br>Esteledve meleg helyen, Pihe cica heverész.<br>Egér nevet fent a szekrény tetején:<br>Ez aztán a hős legény!<br><br>Siófok, 2025 február 11. -Gránicz Éva-

Próbáltam már elmondani neked,<br>mit is jelentesz, de nincsen szavam.<br>Nagyon, nagyon ? csak ennyit súg szívem,<br>szüntelen zeng legbelül e visszhang.<br><br>Nem tudom, hogyan mondhatnám el még,<br>Csak érzem: mióta vagy, más minden.<br>Fény ölel át, s a világ is szebb rég,<br>mert benned nyugszik meg fáradt szívem.<br><br>Mint kismadár költöztél szívembe,<br>fészket raktál, s többé nem üres már.<br>Belül kibélelted szeretettel,<br>s jóságod minden fájdalmat kizár.<br><br>Keresem a szót, mi elmondhatja:<br>nagyon, nagyon... ennyit mondhatok ma.<br><br>Siófok, 2025. február 8. -Gránicz Éva- irtam: Szonett -ben.

Augusztus van... nyár lassan búcsút int,<br>Fák között majd ősz... halkan oson megint.<br>A Nap aranya tompul, a szél zenél,<br>És az este hűvös szava messze kél.<br><br>Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,<br>Csillagok járnak hűvösebb sugárban.<br>Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.<br>Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.<br><br>Szeretem figyelni a csillagokat,<br>Mintha intenének... csodás káprázat.<br>Kik elmentek már, csillagok közt élnek,<br>Örökké égnek... onnan visszanéznek.<br><br>Fák, virágok susognak csendben, halkan,<br>Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.<br>Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."<br>Tejút porából csillag hull váratlan.<br><br>Fekszem a fűben, testem föld öleli,<br>Az ég palástját lassan rám teríti.<br>Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."<br>S este betakar csillagfény-lepelbe.<br><br>Siófok, 2025. augusztus 3.