<br>Mama vegyél fel! Elfáradt a lábam!<br>nem is tudok már szinte lépni sem,<br>hadd fonjam kis kezem nyakad köré lágyan<br>hogy érezzem ahogy magadhoz ölelsz.<br><br>Olyan jól esik karjaidba bújni!<br>Olyankor nem bánthat engem senki sem,<br>karjaid között biztonságra lelve<br>nem is fáj nekem többé semmi sem.<br><br>Mama vegyél fel! Ne törődj most mással!<br>Tehozzád nyújtom csöppnyi kis kezem,<br>ne dolgozz annyit ha itt vagyok nálad<br>csak engem kényeztess ha itt vagyok veled.<br><br>Mama látod? Most olyan jó végre!<br>Hisz te is fáradt vagy, hallom hogy pihegsz!<br>Karodba bújva érzem ahogy dobban<br>míg magadhoz ölelsz, szerető szíved.<br><br><br>

<br><br>Szegény Anyám! Már oly régen láttam<br>pedig oly sokat gondolok reá,<br>lehunyt szemekkel magam előtt látom<br>arcának kedves, szelíd mosolyát.<br><br>Látom ahogy épp tipeg elébem<br>lágy szellő borzolja őszülő haját,<br>s fülemben most is olyan tisztán hallom<br>szavait, mintha most mondaná.<br><br>Hallom hogy mondja: vigyázz magadra!<br>Féltő szemében bágyadt fény ragyog<br>míg reám tekint és dolgos kezével<br>végigsimítja homlokom.<br><br>Hálás szívvel köszönöm néki<br>mindazt, mit értem áldozott<br>s arcára lágy csókot lehelve<br>fájó szívvel útnak indulok.<br><br><br><br>

<br>Olyan jó dolog anyának lenni<br>az egyetlen ami állandó, örök!<br>Amikor csöppnyi gyermekem megláttam<br>szívembe örök tavasz költözött.<br><br>Amikor először karjaimba zártam<br>Nem volt a földön nálam boldogabb,<br>szétfoszlott álmaim új reményt találtak<br>s csöpp szeme tükrében ébredt fel a nap.<br><br>Olyan jó dolog szeretni őket!<br>Átadni szívünk minden melegét,<br>hisz a gyermekünk az egyetlen a földön<br>ki mindig, mindenkor szívünkben él.<br>

<br><br>Földet ért az angyal szárnya melegéből<br>Kiszórta sűrű bánat hamuját<br>Fényszikra tört harmattá az úton<br>Valahol a világban egy csendes délután.<br><br>A kibomló fájdalomtól,dallá olvadt a<br>Madarak vézna törékeny lába,majd a<br>Megfagyott a tengerek fölött<br>A tűzforró kékség alakváltozása.<br><br>Éhes,elhagyott gyermek sikolt hiába,pedig<br>Isten tenyere nyitott búban, kínban,könnyek között.<br>Amit elvesz most a jelen öröméből<br>Holnap, halálod után,barátként,lágyan rád köszön.

Létezésed mart bele a létembe,<br>Nem vesz ki onnan senki se,<br>Ott maradsz bennem akkor is örökre,<br>Ha összetörik szerelmünk gyönyörű tükre.