Gyengéd kezed nem ölel át,<br>F?ltő szemed többé nem lát!<br>Akkor is Egy vagy, ki engem...<br>Ki megérinti fájó lelkem!

<br><br>Drága édesanyám ! Köszönöm most néked<br>hogy felneveltél és vigyáztál reám,<br>mellettem voltál s karjaidba zártál <br>amikor rosszakat álmodtam talán.<br><br>Öledbe vettél ha elfáradt a lábam<br>s annyiszor megvarrtad elszakadt ruhám,<br>aggódtál értem mikor beteg voltam<br>s magadhoz öleltél hűvös éjszakán.<br><br>Köszönöm mindazt ami értem tettél!<br>S gondoztál engem annyi éven át,<br>féltettél amikor sötét felhők gyűltek<br>s úgy öleltél át, néha szinte fájt.<br><br>Köszönöm néked hogy lépteim kísérted<br>átadva szíved minden melegét,<br>úgy óvtál mint egy gyönge kis virágot<br>s szemedből mindig sugárzott a fény.<br><br>Köszönök mindent! Hisz te vagy nékem<br>ezen a földön a legdrágább talán,<br>köszönöm azt hogy kísérted léptem<br>Szeretlek téged! Drága jó Anyám!<br>

<br>Mért bántjuk egymást? Hisz annyira szeretlek!<br>Lehoznék néked minden csillagot!<br>Nélküled üres, és sivár minden este<br>nélküled én már levegőt sem kapok!<br><br>Mért bántjuk egymást? Hisz oly rövid az élet!<br>Addig szeressünk ameddig lehet!<br>Hisz ki tudja még hogy mit hoz a holnap,<br>meddig őrizhetem a lépteidet?<br><br>Meddig láthatom a bimbódzó rózsát<br>ahogyan épp a szirmát bontja szét?<br>Meddig láthatom a felkelő nap fényét<br> hisz az ablakomba nem süt be a fény.<br><br>Szeresük egymást, hisz oly rövid az élet!<br>S addig szép amíg együtt lehetünk,<br>hidd el: a szívünk is csak addig sugárzik<br>amíg önzetlenül, tisztán szeretünk!<br>

<br><br>Gondoljunk egy percig együtt most azokra<br>akik e napon már nincsenek velünk,<br>kiket elragadott tőlünk már a végzet<br>s szerető szívük már réges-rég kihűlt.<br><br><br>Hisz ők is szerettek ugyanúgy mint mások<br>átadva szívük minden melegét,<br>annyi jót kaptunk tőlük is régen<br>mely emlékeinkben mindig újra él.<br><br>Hisz értünk volt szívük minden dobbanása<br>bennünk érezték a nap melegét,<br>hozzánk szállt lelkük minden sóhajtása<br>míg csak szemeikben ki nem hunyt a fény.<br><br>Nem hal meg soha kit igazán szeretnek,<br>hiszen szívünkben mindig újra él,<br>gyújtsunk ma egy gyertyát együtt most azoknak<br>kiknek szeretete emlékünkben ég.<br>

<br>Édesanyám, te drága jó asszony!<br>ki féltő gonddal őrzöd minden léptemet,<br>úgy hiányzol hogy le sem tudom írni<br>fájó hiányodtól könnyem is pereg.<br><br>Édesanyám! Ma megköszönöm néked<br>hogy átvirrasztottál annyi éjszakát,<br>átszőve szíved minden melegével<br>s nem is mutattad: fáradt vagy talán.<br><br>Néked adnék most minden piros rózsát,<br>leszednék néked minden orgonát<br>hisz te vagy az egyetlen a földön<br>ki elnézte nékem minden kis hibám.<br><br>Ma néked szóljon a legszebbik nóta<br>hisz te vagy nékem a legdrágább talán,<br>köszönöm azt hogy felneveltél engem<br>s oly féltő gonddal vigyáztál reám!<br>