Harctéri meditáció, versben, apevában és senrjú -ban… <br> <br>Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép, <br>De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép… <br>Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget, <br>Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget. <br> <br>Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok, <br>De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok. <br> <br>Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne... <br>Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne. <br>Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne, <br> <br>Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek, <br>Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek… <br>De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek? <br> <br>Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad? <br>Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad? <br>Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog? <br>Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod? <br> <br>Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága, <br>Valós katonasorsot legott szív magába, <br>Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra… <br> <br>Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen, <br>De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen… <br>Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen. <br> <br>Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal, <br>Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal… <br>A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny, <br>Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön! <br> <br>Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok, <br>Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok… <br>Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok. <br> <br>Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha, <br>Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga! <br>Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él, <br>Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él! <br>* <br>Tűz <br>Érlel <br>Sok lávát. <br>Lehelek én <br>Sok fagyott párát! <br>* <br>Hideg átölel, <br>Vastag hó akadályoz! <br>Nincs, ki elföldel… <br>* <br>Mit adjak fel én? <br>Még élek… peremsávban. <br>Bumm, bumm! Rám lőnek… <br>* <br>Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján! <br>Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván… <br>Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám, <br>De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám! <br> <br>Nem látszik a művem a ceruzám hegyében… <br>Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben. <br>Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke… <br>Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne? <br> <br>Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján! <br>A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján… <br>De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság, <br>Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság. <br> <br>A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent! <br>Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent… <br>Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne, <br>Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne. <br> <br>Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut, <br>És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…? <br>* <br>Zsebet dagasztja <br>Az a sok megírt versem. <br>Meghalok? Elvész… <br>* <br>Itt, <br>Papi <br>Áldások <br>Csatázáshoz… <br>Hah! Golyó ellen? <br>* <br>Folyton-folyvást csak rátok gondolok, <br>Szeretteim, gyerekek, rokonok. <br> <br>A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás, <br>Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás… <br>Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei, <br>Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei… <br> <br>Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos! <br>Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért. <br>

Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve, <br>Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe… <br>Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap. <br>Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap! <br>Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe… <br>Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe… <br>Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet, <br>De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet… <br>* <br>Arcát fürkészem <br>Tél tábornoknak. Kemény! <br>Hideget sejtet. <br>* <br>Miért vagyok én még itt? <br>Miért is mennék haza? <br>Miért hiszek a küldetésben? <br>Miért hiszek még győzelemben? <br>* <br>Haza, nincsbe tűnt... <br>De, szívem egy gyöngyszeme… <br>Emléked… még él! <br>* <br>(Anaforás, belső rímes, bokorrímes) <br>Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél… <br>Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él, <br>Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél. <br>* <br>A <br>Haza <br>Nincsé vált! <br>Szívem őrzi <br>„Leheletemig”! <br>* <br>Miért van üresség a szívemben? <br>Miért van üresség a lelkemben? <br>Miért van repesz a bőröm alatt? <br>Miért lő orosz rám? Percek alatt… <br> <br>Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek? <br>Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek? <br>* <br>Tél, álcát tépi… <br>Nem finomkodik, fagyaszt! <br>Katonahalál. <br>* <br>Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet? <br>Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted? <br>Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog? <br>Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog? <br>* <br>Becsvágy? Nem lelé! <br>Tegnapot már túlélte… <br>Merre jár halál? <br>* <br> <br>Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben, <br>Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben <br>A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen… <br> <br>De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc! <br>De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc? <br>Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc! <br> <br>Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik, <br>Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik. <br>* <br>Én <br>Haza <br>Őrzője! <br>Rendülten és <br>Rendületlenül! <br>* <br>Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború? <br>Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete? <br> <br>Látvány is tisztul, <br>Ágyú lőporfüst lebeg. <br>A halál röpköd. <br>* <br>(Anaforás, belső rímes) <br>Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót. <br>Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót? <br>Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz? <br>Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz? <br> <br>Reményteli félelem eluralja a lelkeket! <br>Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket... <br>Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket! <br>* <br>Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett, <br>Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett… <br>* <br>Percek, oly’ vadul <br>Henyélnek! Ágyútűz él… <br>Sohse lesz vége? <br> <br>Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc – íródott; versben, senrjú -ban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról. <br>„Csuló” – kézifegyver lövedéke. <br>

Jelentése: Sürgős! Azonnal! Sietni! <br> <br>Bizony állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem, <br>Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg… biza' a fejemben. <br>El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem? <br> <br>Átölelem én a pillanatot és remegve kérem, hogy engem <br>Ölelésben élni hagyjon, dideregve túléljem szürkületem! <br>Erre az oximoron eredetiségre vágyok… ez életem! <br> <br>Megjöttem az ideérkezett élet-szerelvényem fékcsikorgó zajával, <br>És rögtön szembesültem a helyszín jégbe-hóba fagyott, elemi bújával… <br>Időtlenül markolom a pillanatot, ne változzon, az idő múltával… <br> <br>Láttam a halált, a végső búcsú utáni csendjét, <br>Láttam az elmúlást, a szenvedés, utolsó percét. <br>Láttam a hómezők esti fénytáncának meglétét. <br> <br>Láttam itt a poklot, a frontot, ezt az őrült őrjöngőt, <br>Láttam itt már napsugaras deleket, mind a tündöklőt. <br>Láttam én azt is, hogy mily’ a robbanás… nagyon üvöltőt. <br> <br>Már tudom, hogy itt ez a fronti lét, maga a posvány, a métely, <br>Már tudom, hogy befészkelte magát agyunkba a konok kétely. <br>Már tudom, hogy nagy kétség, életben maradunk-e... van ki, némely. <br> <br>Napon észlelem, nem szállnak fel a boldog dalok, <br>A fájdalomból kiszakadnak, a csend-sóhajok, <br>Ha, csak elcsúszol a jégen, halál a kezét nyújtja, <br>Kit itt baj ér és lefekszik, hódomb az új vánkosa! <br> <br>Fiatal katonának otthon van a mátkája, a szülei, <br>Harchelyzetben rájuk gondolni sem lehet, meg postát küldeni… <br>Ha már a levelet megírtad, tedd a zsebedbe a szíved fölé <br>De tudd, ha átlőtték, akkor azt a posta már ki, nem kézbesíté… <br> <br>Katona hamar úgy jár, hogy ölelgeti az idegen földet, <br>De még jó, ha önszántából és félelmében nagyon remegett. <br>Itt hamar úgy jár a katona, hogy parancsra idesiet, <br>De még jó, ha önszántából megvédheti saját életet. <br>* <br>(10 szavas) <br>Itt a vágy fölemelkedik tökélyre, <br>De megvan-e katona lelki kielégülése? <br>* <br>(Haiku) <br>Halál pillanat <br>Hómagány-élet vége. <br>Üzenet haza… <br>* <br>(HIAQ) <br>Behívó érvényben. <br>Orosszal harc folyamatban. <br>Fiatal életek… <br>* <br>Ki tudja, hogy innen mikor szabadulunk el <br>Elásnak egy gödörbe, vagy megyünk… élettel. <br>Itt bizony, erre-arra állandóan vágtat a halál. <br>Én hazamennék! Jó lenne, ha erre, felém nem kaszál… <br> <br>Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József – történelmi emlékezés az ott veszett katonáinkra… <br>

De vágyom, társaságod Ivett! <br>Ezzel, elmondtam a lényeget. <br>Persze kén’ ölelni, <br>Veszetten csókolni. <br>Ruhádat lerángatni lehet? <br> <br>Legott magam alá gyűrnélek <br>Kihunynának bennem a fékek. <br>Tennék a kedvedre, <br>Csókolnék kebledre. <br>Élvezném… izzadt ölelések. <br> <br>Veled lenni, olyan jó lenne, <br>Meglásd, válik ez majd kedvedre. <br>Jó összeforrásban, <br>Sok-sok orgazmusban. <br>Ivett, Te vagy vágyunk kényszere! <br> <br>Vecsés, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – erotikus LIMERIK csokor. <br>

Türelmetlenség… <br> <br>Számolt napokban <br>Telik a sok perc fürtje. <br>Türelmetlenség. <br>* <br>Várt nap lassan jön, <br>Fürtős mosolyod várom. <br>Türelmetlenség. <br>* <br>Ahogy ideérsz, <br>Mosolyokat látsz fürtben. <br>Türelmetlenség. <br>*** <br> <br>Bőregerek… <br> <br>Az őserdőben <br>Bőregér, fürtökben lóg! <br>Így természetes. <br>* <br>A bőregerek <br>Fejjel lefelé, fürtökben <br>Sem szédülnek el. <br>* <br>Fürtök látványa, <br>Bőregerek ottléte. <br>Társas életű. <br>* <br>Padlás sarkában <br>Lógnak, bőregér fürtök. <br>Jóllakottság… csend. <br>*** <br> <br>Varjak, télen… <br> <br>A kopár fákat <br>Feketíti varjúhad. <br>Fürtök! Hófoltok... <br>* <br>Varjúcsapat a <br>Szántásban, fürtben nézgél. <br>Kóbor magszemek... <br>* <br>Éhes varjúhad <br>Fürtben keres. Remélt mag... <br>Szántás, lefagyott. <br> <br>Vecsés, 2018. február 7. – Kustra Ferenc – 3 db. senrjú csokor. Pályázatra készült! <br> Így egyben, -a kiírás szerint- egy műnek számítanak! <br>