Nagyon öreg már az udvari agg körtefa, <br>Nekidőlt, tartja a romos istálló fala. <br>A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem, <br>És konstatálom, jó és rossz is történt velem, <br> <br>Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába, <br>Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába, <br>De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva... <br> <br>Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe, <br>Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe. <br>Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e? <br> <br>Ez a múlt is, vajon az ördög műve? <br>Unalmában ő hozta ezt is létre? <br>Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám? <br>Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám? <br> <br>A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom, <br>Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom. <br>Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom. <br> <br>Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek, <br>A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek. <br> <br>Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem, <br>A skót-vörös hajzata nem a kedvencem. <br>Orra piszének látszik, mint kisleánynak, <br>De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak. <br>Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé, <br>Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé... <br> <br>A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán, <br>Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján! <br>Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek, <br>Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének. <br> <br>A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek, <br>Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek. <br>Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe, <br>Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le? <br> <br>Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket, <br>Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket. <br> <br>Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt? <br>Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt... <br>A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem, <br>Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem. <br> <br>Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik, <br>De előbb még a lehullott levelekkel játszik. <br>Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek, <br>Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek! <br> <br>Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat, <br>Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat? <br>Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat! <br> <br>Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója, <br>Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója. <br>A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra? <br>Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra? <br> <br>Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe, <br>Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe! <br>Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol, <br>De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol. <br> <br>Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének, <br>Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek. <br>Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e, <br>Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye, <br> <br>Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc Józs <br>

A pennám nélkül <br>Félember vagyok végleg. <br>De nem akarom! <br>* <br> <br>Tovább akarom <br>Használni, metszett lúdtollt. <br>Én ezt akarom! <br>* <br> <br>Tollam jót akar… <br>Mit megmond! Írásba ad! <br>Fő az igazság. <br>* <br> <br>Amit gondolok, <br>Híven, hűen rögzíti. <br>Jó barátként szánt. <br>* <br> <br>Szinte már magam <br>Vagyok a metszett pennám. <br>Pacákat nem ejt. <br>* <br> <br>Pennám szántásként <br>Mutatja bő sorokat. <br>Papír-szántógép! <br> <br>Vecsés, 2020. június 2. – Kustra Ferenc – íródott; senrjú csokorban <br>

(3 soros-zárttükrös duó) <br>Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra, <br>A tenta már rákívánkozik új lúdtollamra… <br>Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra. <br> <br>Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar, <br>Mi szárnyait próbálgatva, lassan, nekihevülve már kavar… <br>Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar. <br>* <br>(senrjon duó) <br>Szép a hajnali napfény. <br>Szárnypróbálgatása, magasba. <br>Remek ébresztő! <br> <br>Látom eme szépséget <br>De, ébredt elmém még most henyél. <br>Remek ébresztő! <br>* <br>(Bokorrímes trió) <br>A tél a maga valójában még nem-igen érkezik. <br>Előszobája ajtaja nyitva, fújó szél veszekszik… <br>Nincsen szinkronban bennem a hőérzet és a hőmérő, <br>Szánkóm is zokog a fészerben, ez tőle a kesergő! <br> <br>Nézek ki ablakomon, hogy szél tetőket is bont, <br>Takaróm még a hátamra veszem, jobb híján… pont! <br>Látom a villanydrótról szél lefújta galambokat, <br>Kik kapkodva szárnyalnak… szél lefújta galambokat! <br> <br>Vissza is fekszek még humni, ez a létem áldott állapota, <br>Remegésem csak bizsergés lett, ez melegedés állapota! <br>Lassan beterít a létem élősködő, sőt szent mámora, <br>Ó, Te balga lét, ez így akkor alvás? Ébrenlét ágboga? <br>* <br>(Septolet!) <br>Mi lesz téllel? <br>Várjak félelemmel, <br>Kesergéssel, <br>Hüppögéssel? <br> <br>Lesznek téli hajnalok? <br>Hó, mit meglátok? <br>Elválok?! <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza, <br>Én drukkolok neki, hogy holnap addig-azért jöjjön újra… <br>A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza. <br>* <br>(10 szavas duó) <br>Szerintem a poéta is ember <br>De, hangosan tiltakozni nem mer. <br> <br>Tetszik az új lúdtollam… <br>Én akkor megírtam a télre… vágyam! <br> <br>Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a télhiányra reagálás jegyében. A poéta elmélkedik… <br>

(anaforás, kétszeres belső rímes, 3 soros-zárttükrös) <br>Adjon mindannyiunknak az Isten egy jobb esztendőt! <br>Adjon a magyarságnak, bárhol él is, egy jobb jövőt! <br>Adjon mindannyiunknak az Isten egy jobb esztendőt! <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>A pártoskodás, az idegenkedés, a végzetes külön utak… kivesszen! <br>Magyart a magyar, bárhol lakik és dolgozik a másik testvérként szeressen! <br>A pártoskodás, az idegenkedés, a végzetes külön utak… kivesszen! <br>* <br>Szűnjék meg, már múljon… az ezeréves -már ősi- átok, <br>Mikor tettünk nektek ellent(!) európai polgárok? <br>Boruljon ránk az örök az isteni sugaras napfény, <br>A mai időkben ez lehetne örök letétemény. <br>* <br>Van -örök- hármas bérc, négy ismert folyam határán, <br>Szeressük egymást… szerető szív ne legyen árván. <br>Ne legyen magyarok gyerekének az sehol, semmiért… soha <br>És ha mégis akadna, akkor soha ne érezze… mostoha! <br>* <br>(anaforás, bokorrímes) <br>Magyar gyereket a sorsa okán, a kapott mostoha is szeresse, <br>Magyar gyerek a sorsa okán, a mostohát is anyaként szeresse... <br>Magyar mostoha, a magyar gyereket, hű-magyar ifjúnak nevelje! <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Szent itt minden rög, a kőhalom és a berek, <br>Ha lehet, kezeljük így a hazát… emberek… <br>Szent itt minden rög, a kőhalom és a berek. <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Van nemzedék, mely -hitben- azt hiszi, hogy ők felkent mindentudók! <br>No, de fiaim! Bölcsesség majd öregen lesz... Ti mindentudók… <br>Van nemzedék, mely -hitben- azt hiszi, hogy ők felkent mindentudók! <br>* <br>(anaforás, 3 soros-zárttükrös) <br>Ezer éve már, vér nevelt itt fát, bokrot, mezőket, virágot, <br>Ezer év alatt ennek híre bejárta már a nagyvilágot… <br>Ezer éve már, vér nevelt itt fát, bokrot, mezőket, virágot. <br>* <br>(Bokorrímes) <br>Mióta itt a hazánk, mindig Európát védtük, ezért vért hullajtottunk! <br>Anyák mondják, hogy mi is itt voltunk és emberek... oly' sok-sok bölcsőt ringattunk! <br>Bánatkönny hullott talán ezerszer is és bút, bánatot... magunkban ringatunk… <br>* <br>(idézet) <br>„Világpolgár és világszabadság <br>Jelszónak szép, de puszta hazugság… <br>Átkos eszmék magvát bárhogy hintik, <br>A magyar csak magyar marad mindig…” <br>* <br>(bokorrímes) <br>Meghalni és pihenni – itt tud csak- a véráztatta ősi földben, <br>Ki magyar volt... most mégis magyar! Bízok hazám és a Te jövődben! <br> <br>Vecsés, 2022. február 5. –Kustra Ferenc a József- íródott: Hamvai Sándor {1861 -1925} „Új esztendei ének” c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában. <br>

Az utolsó napon… <br> <br>(leoninus) <br>Az újévnek nem sürgős, nem megy gyorsabban, mint máskor valamilyen rohamban… <br>Mi csak ülünk a bontatlan pezsgő mellett és hosszan elmélkedünk mindenek felett… <br>Vágyva már a pezsgőre, hosszasan emlékezünk, kotorjuk erősen, mit elfeledtünk… <br>Éjféli virsli izét már érezzük. Eszünkbe jutó rossz emléket kivéreztetjük… <br>Várakozás izgalmában sütizgetünk, gyári ropiszálakat unalmunkban eszünk… <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>A karácsonyt is nagyon vártuk, aztán meg huss… csak úgy elmúlt, <br>Az újévet meg, most még várjuk, s már holnap mondjuk, hogy elmúlt… <br>A karácsonyt is nagyon vártuk, aztán meg huss… csak úgy elmúlt. <br>* <br>(Január elsejei óév-sirató) <br>Meghalt, elment, siratod mert meg is szeretted, <br>De addig jó, míg maradandó szereteted… <br>Meghalt, de lelkedben él a szereteted, <br>Mindaddig, míg maradandó... szereteted… <br>Meghalt, de Te jól emlékszel, kitart jóemléked, <br>Míg élsz múltra emlékszel, veled a szereteted… <br>* <br>(anaforás, ötszörös belsőrímes, 3 soros-zárttükrös) <br>Jöhetne már egy jobb év, várjuk, hátha élhetnénk újra kegyelemben, <br>Jöhetne már egy jobb év, a rossztól szabadulhatnánk gyors kegyelemben… <br>Jöhetne már egy jobb év, várjuk, hátha élhetnénk újra kegyelemben. <br>* <br>(septolet) <br>Kegyelem <br>Amiben nincs félelem... <br>Háború lélektelenem, <br>Dúl a félelmem… <br> <br>Közben megöregedünk, <br>Leépül lelkünk! <br>Bepezsgőzünk! <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Ma este már inni fogsz, de ki orra bukik, lapos orrú lesz, <br>Igy az emléke tán’ kórházi, de nagyon emlékezetes lesz! <br>Ma este már inni fogsz, de ki orra bukik, lapos orrú lesz. <br>* <br>(halmazrímes) <br>Nos! Készítsd a pezsgőt, a virslit mustárral, <br>Ma már csak mulass és ne törődj Te mával. <br>Ma van szilveszter, egy gyors évváltás éjjel, <br>Ha meg nagy extrát akarsz, tedd ezt meg kéjjel… <br>Mestermunka igy átmenni évek között, <br>S az újévben nem hallod majd... ó, Te lökött! <br> <br>Vecsés, 2022. december 31. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában 2022. szilveszter napján! <br>