Fák csikorognak, <br>Égető hegyi fagyban. <br>Csöndes nyugalom. <br>* <br>Az erdő tompán <br>Csendes. Halkan eső hó. <br>Recsegő kristály. <br>* <br>Havas erdőrész… <br>Ott, járt ősvény hiánya. <br>Magas, puha hó! <br>* <br>Veszélyes ősvény. <br>Szakadékos hegyi út. <br>Hógörgetegek. <br>* <br>Csillag, mit mutat <br>Csendes, téli estéken? <br>Tél, még soká tart! <br>* <br>Havas szélörvény. <br>Fehér pelyhekben hó hull. <br>Magasan torlaszt. <br>* <br>Hajnalsugárban <br>Kékesen csillogó hó. <br>Őrt álló hegyek. <br>* <br>Hófödte hegycsúcs. <br>Hó borította ősvény. <br>Jeges szél süvít. <br>* <br>Kopár csúcsok közt, <br>Menekülő ősvények. <br>Hóesés, folyton. <br>* <br>Havas hegycsúcsok. <br>Havas, ritkás tölgyerdő. <br>Nagyon hideg tél. <br>* <br>Hegytetőt, fehér <br>Dara jól beborítja. <br>A szépség; szűzi. <br>* <br>Meredek ösvény, <br>Erdei házhoz vezet. <br>Hófödte tető. <br> <br>Vecsés, 2016. december 26. – Kustra Ferenc József - Eredeti, Baso féle haiku stílusban… <br>

Hó még nincs, de már fagyos a reggel, <br>Az időjárás köddel szemetel. <br>Efkáefvé ezt nem szedi össze, <br>Minden ez, csak nem hölgyek öröme. <br> <br>Tudom, lesz ez még jóval rosszabb is, <br>Autóst érinti, gyalogost is. <br>Várjuk, hogy a jó nagy hó leessen… <br>Autós, gyalogos el ne essen! <br> <br>Budapest, 1997. december 6. – Kustra Ferenc József <br>

A remény förtelmes prostituált <br>Az emberhez, mint megmentő kiált. <br>Azt akarja, pazarold rá élted, <br>A végén Te is hiszed, úgy vélted. <br> <br>A remény nem segítség, csak áltat, <br>Az életen, mint vadló átvágtat. <br>Változtassak vagy ő lesz hóhérom? <br>Nem érdekli; lelkemben haldoklom… <br> <br>Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc József <br>

Fáradtan ballagok völgyemen át, <br>Vállamon hordom világom baját. <br>Senki nem tart vissza, ha elveszek… <br>Ki lesz? Lesz, ki örül, ha nem leszek? <br> <br>Ha megszököm visszatart-e <br>Te, Bárki? <br>Hiányozni fogok-e, mond <br>Akárki. <br> <br>Pénz nem szeret, <br>Boldogság nincs, <br>Életem, nekem olyan, mint <br>Kalóznak, elátkozott kincs. <br> <br>Völgyben járok <br>Szép időre várok, <br>Lelkem szárnyal, <br>A fagyi visszanyal. <br> <br>Hullik rám az eső, <br>Ez könny a szememből, <br>Így nem látom a szép időt <br>Csak a mást, az elmúlt időt. <br> <br>Nem vagy Te sehol, főleg nem velem <br>Pedig nekem adna... lételemem. <br>De ne sírj, töröld ki szemedből könnyet, <br>Én sem ejtek már nagy, oroszlán könnyet. <br>Vittelek volna magammal, <br>De nem jöttél, tévelyegtél. <br>Sorsunk két vonatra rakott <br>Sorsunk két irányba hatott. <br> <br>Könnytől nem látom, én… <br>Nem te sírsz, hanem én <br>Ez így nem fenomén. <br> <br>Ne sajnáld ha elmúlik <br>A nekem mocskos élet, <br>Majd a vége után, porhüvelyünk <br>Elporlik. Ettől ember nem félhet. <br> <br>Minden dalnak eljő... vége van, <br>Ez úgyis csak sirató nóta. <br>Nekem csak annyi volt a kvóta! <br> <br>Vonatom a pusztában egyedüli, <br>Csak megvadult hóförgeteg kíséri, <br>Végállomást előbb-utóbb eléri. <br> <br>Mi a sorsodtól nem véd, ne sajnáld, <br>Engem nem vár senki sem, ez sajnáld. <br>Majd a végállomáson… <br>Majd én tán' uralkodón... <br>A sorsszerű magányon. <br> <br>Raknám én a kazánt, hogy legyen gőz, <br>De nem támogat engem a dizőz. <br> <br>Vonaton hátul, csak ücsörgök, <br>Nincs kedvem, magamon röhögök... <br>Mozdonyra, nekem nem adatott... szállni, <br>Biz’ a madaraknak adatott… szállni. <br> <br>Szemem nagyon fátyolosan látja múltamat, <br>Tán’ siratom az életemet… mély kutamat... <br>Jó és rossz biz' keveredik, <br>Jó élet, nem sikeredik. <br> <br>Életem pedig annyira jól indult <br>Megszülettem, így a jó is megindult. <br>De utólag tudom, minden rosszba bele fulladt... <br>Tanultam, tettem, tudtam, közben minden kifulladt… <br> <br>Két vonat is van. <br>A másik régen <br>Csak távolodik, <br>Én meg nézem és <br>Szemem párásodik. <br>Még nézek és látom <br>Ablak dérre rajzolnak kis kezek, <br>Várom, de azok sem integetnek. <br>Vonatom halad, csak <br>Monoton zakatol, <br>Kalauznő itt sincs <br>Ki nekem udvarol. <br> <br>Hóvihar vesz körül <br>Gonosz biztos örül… <br>Ablakom befagyott, <br>Ki azon, nem látok, <br> <br>Nincsen kiflim és kakaóm, <br>Pedig finom... belemártom. <br> <br>Ha én kiszállhatnék <br>Kincset találhatnék, <br>De az élet hullámvasút <br>És enyém mindig völgyvasút. <br> <br>Mozdonyomnak, folyton csak a vágányt javítottam, <br>Hogy haladjon, sínpárt, utat fölszabadítottam. <br>Körben mindenhol partizánok voltak, <br>És rongálták a sínt, hogy ne haladjak. <br> <br>Mozdonyomat megállítja valami... A bak! <br>Kocsim indóháznak dől… Kitörik az ablak! <br>Nem lesz itt függöny <br>Mint a színházban, <br>De előadásnak vége lesz <br>Az örök, végső elmúlásban. <br> <br>Itt már nem lesz gond az életre, a tervekre <br>Így járok én majd sok mindennek a végére. <br>Vonatom is másé lesz, csak föl ne szálljatok, <br>Mert szerencsét nem hoz, látjátok... meglátjátok? <br> <br>Sivatag kiszárad… <br>Erdő is elszárad… <br>Faág is letörik… <br>Élet összetörik… <br> <br>Előbb utóbb megérkezek <br>A végső végállomásra… <br>Addig meg csak –de minek- <br>Emlékezek a múltra... <br>Mi nem olyan jó… <br>De már mi másra? <br> <br>Vecsés, 2010. október 23. – Kustra Ferenc József <br>

Múltam… semmi örömöm Tilda, <br>Szeretnélek ölelni, még ma. <br>Lenne csend hallgatag, <br>Nem lennék balgatag. <br>Örvényhullámokban játszunk ma? <br> <br>Kertben állva ihatnánk kávét, <br>Megpuszilnám, kávés szád-szélét <br>Sok madárcsicsergés, <br>Bánat olyan kevés. <br>Szeretnélek, mint kaszás… kévét! <br> <br>Ma láttalak, futottál buszhoz, <br>Emlékem kötődik arcodhoz. <br>Porba hullik vágyam, <br>Beborít az árnyam? <br>Holnap látlak, ha futsz a buszhoz? <br> <br>Vecsés, 2019. augusztus 21. – Kustra Ferenc- - Romantikus LIMERIK csokor <br>