Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán, <br>A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán. <br>Kit idehívtak a „Sas” behívóval… a „mélybe”, <br>Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége. <br> <br>Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek, <br>Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek. <br>Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj! <br>Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj! <br> <br>Rettenetes ereje van itt a hóviharnak, <br>Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak. <br>Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés, <br>Meglásd, haza menni milyen mesés… <br> <br>Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók <br>Itt téged keresnek… ne legyen hozzád nekrológ! <br>Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy, <br>És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy. <br> <br>Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet! <br>Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet… <br>Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza, <br>Nem szeretnék, ha helyetted levél… értesítés menne haza. <br> <br>Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg, <br>Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed! <br>Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát, <br>Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát. <br> <br>Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj. <br>Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj. <br>Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos <br>Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos. <br> <br>A vontató lovaknak a széna összefagyott, <br>Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott. <br>Autók sem indulnak és állnak a „fél lánctalpas Botondok”, <br>Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a „bolondok”… <br> <br>Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess, <br>Hogy majd otthon jó családapa lehess. <br>Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek, <br>Ne képzeld magadat a „haza megmentőnek”. <br> <br>Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára, <br>Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra. <br>Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet, <br>Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret. <br> <br>Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval, <br>Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal. <br>Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását, <br>De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását. <br> <br>Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra… <br>Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra? <br>Itt ki kell tartanod, jó vagy nem… a halálig! <br>Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik… <br> <br>Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó… <br>Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó… <br> <br>Vecsés, 2012. december 10. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és a Hőseink tiszteletére! <br>

Hol vannak a katonák? <br>Mért nincsenek katonák? <br>Meghaltak a katonák! <br>Holtak már a katonák… <br> <br>Elment ő a hazát védeni, <br>De „katyusa” válaszolt neki… <br>Nem volt… ideje sem élni, <br>Nem tudott megöregedni. <br> <br>Hol van a sok hős katonánk? <br>Tényleg ott védték a hazánk? <br>Helytálltak Oroszországban, <br>De haltak jégben és sárban… <br> <br>Hazavárta őt a családja, <br>Rövid élte… már nem sajátja. <br> <br>Vecsés, 2012. október 23. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére! <br>

Menetel a katona, egyre távolabb az otthona, <br>Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba. <br>Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim! <br>Januárban mondták, hogy leváltanak minket, <br>És kapunk ellátmánynak nem tetves inget. <br>Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba, <br>S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra! <br>Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok, <br>És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok. <br>Szólnék én hozzátok, <br>Csókolnám az orcátok, <br>Rátok zúdítanám szeretetem, <br>Élném veletek, boldogan életem. <br> <br>Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek? <br>A gyerekek az iskolába rendesen mennek? <br>Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még? <br>És a learatott termésből nektek van-e elég? <br> <br>Otthon, most mekkora a hó? <br>Ángyoméknál kehes a pejkó? <br>A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába, <br>Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra. <br>Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat, <br>És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat, <br>Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak <br>És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak! <br>Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé, <br>Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé. <br>Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia, <br>Egy akna erre süvített és pont telibe találta… <br> <br>Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt, <br>Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt… <br>Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék, <br>Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék. <br>Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket, <br>És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket… <br>Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom, <br>Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon. <br>Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít, <br>És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít. <br>Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni, <br>Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni… <br>A vég, - figyelem, közeleg -, látom én! <br>De ez, amit a legkevésbé szeretnék én! <br>Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon, <br>Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon… <br> <br>Várom már a tiszta inget, meg az otthont, <br>Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront… <br>Vágyok utánatok kedveskéim, <br>Majd mesélek, a család estéin… <br> <br>A baka, fiú, a férj, az apa, <br>Kit nagyon… nagyon várjatok haza: <br>Szerencsés Pista. <br> <br>Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova. <br>Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona… <br> <br>Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és a hőseink tiszteletére. <br>

A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében, <br>Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében. <br>A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában, <br>A halál hideg, ezüst fényű áramlásában… <br> <br>Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség. <br>Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség. <br>A sötét álombéli… finoman, puhán suhan. <br>A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan. <br> <br>Az álombéli, habosan gomolygó pára, <br>Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája. <br>Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből… <br>A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből. <br> <br>Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük, <br>Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük. <br>Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora, <br>Olyanok, mint az asztallapba döfött penna. <br> <br>Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból, <br>De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból. <br> <br>Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek, <br>A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek. <br>Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába, <br>Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába. <br> <br>Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást, <br>Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást. <br>Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra, <br>Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura! <br> <br>A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal <br>Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel. <br>Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva, <br>Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja. <br> <br>A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc. <br>A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc. <br>Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút, <br>Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút. <br> <br>Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz „sztoj”! <br>Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly. <br>Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna, <br>De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta. <br> <br>Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem, <br>Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem. <br>Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült, <br>Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült. <br> <br>Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat, <br>Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat… <br> <br>Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és a hőseinkre emlékezésből. <br>

A hadtáp őrmester tíz hete, szakaszparancsnokként szolgált <br>Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál a Bug partján. <br>Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált, <br>Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán. <br> <br>Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, aki orosz kém volt. <br>Ők, otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon. <br>Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott. <br>Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton. <br> <br>Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették, <br>Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit, <br>Tejesköcsögöket, mind kiöntötték, gondosan átnézték, <br>Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit. <br> <br>Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion. <br>Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik. <br>Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón, <br>Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott iparkodik. <br> <br>Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem, <br>A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt. <br>Harci körülmények között nem első az értelem, <br>Nagy paraszti hátát megcélozva… közepébe lőtt… <br> <br>Csongrád, 2012. július 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével. + Történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére! <br>