Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
<br>A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
<br>Kit idehívtak a „Sas” behívóval… a „mélybe”,
<br>Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
<br>
<br>Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
<br>Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
<br>Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
<br>Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
<br>
<br>Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
<br>Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
<br>Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
<br>Meglásd, haza menni milyen mesés…
<br>
<br>Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
<br>Itt téged keresnek… ne legyen hozzád nekrológ!
<br>Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
<br>És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
<br>
<br>Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
<br>Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet…
<br>Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
<br>Nem szeretnék, ha helyetted levél… értesítés menne haza.
<br>
<br>Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
<br>Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
<br>Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
<br>Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
<br>
<br>Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
<br>Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
<br>Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
<br>Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
<br>
<br>A vontató lovaknak a széna összefagyott,
<br>Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
<br>Autók sem indulnak és állnak a „fél lánctalpas Botondok”,
<br>Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a „bolondok”…
<br>
<br>Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
<br>Hogy majd otthon jó családapa lehess.
<br>Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
<br>Ne képzeld magadat a „haza megmentőnek”.
<br>
<br>Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
<br>Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
<br>Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
<br>Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
<br>
<br>Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
<br>Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
<br>Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
<br>De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
<br>
<br>Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra…
<br>Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
<br>Itt ki kell tartanod, jó vagy nem… a halálig!
<br>Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik…
<br>
<br>Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó…
<br>Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó…
<br>
<br>Vecsés, 2012. december 10. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és a Hőseink tiszteletére!
<br>
Hol vannak a katonák?
<br>Mért nincsenek katonák?
<br>Meghaltak a katonák!
<br>Holtak már a katonák…
<br>
<br>Elment ő a hazát védeni,
<br>De „katyusa” válaszolt neki…
<br>Nem volt… ideje sem élni,
<br>Nem tudott megöregedni.
<br>
<br>Hol van a sok hős katonánk?
<br>Tényleg ott védték a hazánk?
<br>Helytálltak Oroszországban,
<br>De haltak jégben és sárban…
<br>
<br>Hazavárta őt a családja,
<br>Rövid élte… már nem sajátja.
<br>
<br>Vecsés, 2012. október 23. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
<br>
Menetel a katona, egyre távolabb az otthona,
<br>Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba.
<br>Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim!
<br>Januárban mondták, hogy leváltanak minket,
<br>És kapunk ellátmánynak nem tetves inget.
<br>Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba,
<br>S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra!
<br>Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok,
<br>És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok.
<br>Szólnék én hozzátok,
<br>Csókolnám az orcátok,
<br>Rátok zúdítanám szeretetem,
<br>Élném veletek, boldogan életem.
<br>
<br>Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek?
<br>A gyerekek az iskolába rendesen mennek?
<br>Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még?
<br>És a learatott termésből nektek van-e elég?
<br>
<br>Otthon, most mekkora a hó?
<br>Ángyoméknál kehes a pejkó?
<br>A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába,
<br>Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra.
<br>Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat,
<br>És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat,
<br>Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak
<br>És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak!
<br>Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé,
<br>Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé.
<br>Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia,
<br>Egy akna erre süvített és pont telibe találta…
<br>
<br>Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt,
<br>Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt…
<br>Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék,
<br>Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék.
<br>Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket,
<br>És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket…
<br>Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom,
<br>Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon.
<br>Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít,
<br>És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít.
<br>Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni,
<br>Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni…
<br>A vég, - figyelem, közeleg -, látom én!
<br>De ez, amit a legkevésbé szeretnék én!
<br>Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon,
<br>Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon…
<br>
<br>Várom már a tiszta inget, meg az otthont,
<br>Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront…
<br>Vágyok utánatok kedveskéim,
<br>Majd mesélek, a család estéin…
<br>
<br>A baka, fiú, a férj, az apa,
<br>Kit nagyon… nagyon várjatok haza:
<br>Szerencsés Pista.
<br>
<br>Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova.
<br>Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona…
<br>
<br>Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és a hőseink tiszteletére.
<br>
A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében,
<br>Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében.
<br>A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában,
<br>A halál hideg, ezüst fényű áramlásában…
<br>
<br>Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség.
<br>Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség.
<br>A sötét álombéli… finoman, puhán suhan.
<br>A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan.
<br>
<br>Az álombéli, habosan gomolygó pára,
<br>Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája.
<br>Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből…
<br>A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből.
<br>
<br>Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük,
<br>Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük.
<br>Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora,
<br>Olyanok, mint az asztallapba döfött penna.
<br>
<br>Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból,
<br>De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból.
<br>
<br>Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek,
<br>A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek.
<br>Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába,
<br>Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába.
<br>
<br>Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást,
<br>Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást.
<br>Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra,
<br>Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura!
<br>
<br>A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal
<br>Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel.
<br>Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva,
<br>Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja.
<br>
<br>A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc.
<br>A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc.
<br>Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút,
<br>Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút.
<br>
<br>Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz „sztoj”!
<br>Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly.
<br>Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna,
<br>De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta.
<br>
<br>Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem,
<br>Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem.
<br>Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült,
<br>Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült.
<br>
<br>Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat,
<br>Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat…
<br>
<br>Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és a hőseinkre emlékezésből.
<br>
A hadtáp őrmester tíz hete, szakaszparancsnokként szolgált
<br>Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál a Bug partján.
<br>Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált,
<br>Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán.
<br>
<br>Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, aki orosz kém volt.
<br>Ők, otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon.
<br>Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott.
<br>Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton.
<br>
<br>Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették,
<br>Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit,
<br>Tejesköcsögöket, mind kiöntötték, gondosan átnézték,
<br>Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit.
<br>
<br>Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion.
<br>Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik.
<br>Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón,
<br>Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott iparkodik.
<br>
<br>Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem,
<br>A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt.
<br>Harci körülmények között nem első az értelem,
<br>Nagy paraszti hátát megcélozva… közepébe lőtt…
<br>
<br>Csongrád, 2012. július 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével. + Történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
<br>