Remegő kezek, rozoga térdek.<br>Vajon van-e ebben bármi érdek?<br><br>Először a fatányér, <br>mely nem oly könnyen törik.<br>Aztán az adagolt arzén,<br>mellyel lassan ölik.

Zöld a mező, kék az ég,<br>De napfény nélkül nem elég.<br><br>Sűl a zsemlye, sűt a pék.<br>Sánta Sanyinak kéne szék.<br><br>Esik az eső, sűt a nap, <br>ki nem nősűl, legyen pap.<br><br>Barna az ág, kék a madár,<br>de sajnos színvak az Aladár.

Ha a butaságot <br>hazafiságnak tekintik, <br>nem biztonságos <br>intelligensnek lenni.<br>A jól hangzó,<br>de üres frázisokat<br>miért is kell bevenni?<br>A józan gondolkodás<br>miért is oly ritka?<br>A bölcsek főként <br>hallgatnak, talán ez a titka.

Nem fogok többet nyugtalanul a sötétedő égre nézni, <br>A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni… <br>Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot, <br>És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót. <br> <br>Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik, <br>Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik. <br>Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog, <br>A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog. <br> <br>Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből, <br>Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről, <br>Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről. <br> <br>Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona… <br>Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava. <br> <br>Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton, <br>Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon. <br> <br>Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri, <br>Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri. <br>Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják, <br>A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják, <br> <br>(Bokorrímes) <br>Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek, <br>Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek. <br>A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek, <br>Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek. <br> <br>(Bokorrímes) <br>Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog… <br>Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog… <br>Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog… <br> <br>(Önrímes) <br>Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött, <br>Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött… <br>Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között. <br> <br>Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József <br>