A tél hidege nem rossz, attól nem fázom, <br>Jeges félelem a semmitől az átkom. <br>Átok ül rajtam, hadakozom, de lefog <br>És állandóan kínoz, mint a szuvas fog. <br> <br>Letarolt, totális győzelmet aratott, <br>Benevezett… üres köröket futtatott. <br>Nem akarom, hogy ez legyen, és ezt tegye, <br>De élet igazolta, ez elrendelve. <br> <br>Budapest, 2000. április 10. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként! <br>

Ezeregy mese, <br>De mind, lélekámítás. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>De! Én Seherezádét felismertem. <br>Jaj! A nagy mesemondó, az életem… <br>Hah! Saját életem csak kábít. <br>De! Vajon, milyen okból ámít? <br> <br>Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel, <br>Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel. <br>Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet, <br>És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett! <br>* <br>Ezeregy mese, <br>Célja, lélektaposás. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet, <br>Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet. <br>Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok, <br>Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok… <br>* <br>Ezeregy mese <br>Kitalálása, nem ügy. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>Életem uralkodott rajtam, félrevezetett, <br>Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet. <br>Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott, <br>Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott! <br>* <br>Ezeregy mese <br>Cél: gondolatterelés. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves, <br>Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes. <br>Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges, <br>Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges… <br> <br>Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok, <br>A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók! <br>Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg, <br>Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek. <br> <br>Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás, <br>Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…! <br>Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé, <br>Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé… <br>* <br>Ezeregy mese, <br>Megfogant életemben. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>Ezeregy mese, <br>Félrevitte életem… <br>Én ezt hallgattam! <br>* <br>Ezeregy mese, <br>Kicsorbította éltem… <br>Ily’ mese jutott… <br> <br>Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás. <br>

A poéta leírt lét-gondolatai… <br> <br>(Senrjon csokor) <br>Sohse voltunk mi egyek! <br>Kiút reményem nem volt, nincs is! <br>Engem, nem szeret! <br>* <br>Éltem, vak alagútban, <br>Térden ballagok, mint… volt király. <br>Éltem, nem szeret. <br>* <br>Éltem, nem is volt enyém, <br>Volt egy ugyan, de azt rám húzták. <br>Éltem, nem szeret. <br>* <br>Életvágyam… taposták. <br>Jómat belőle, kirugdosták. <br>Éltem, nem szeret. <br>* <br>Kérdéshegyek, mért igy van? <br>Döntést se igen kap a lelkem. <br>Éltem, nem szeret. <br>* <br>Életvonat… defektes <br>Éltemet, végig zötykölődtem. <br>Éltem, nem szeret. <br> <br>Vecsés, 2016. november 8. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, senrjon csokorban. <br>

Görbe utcán, görbék a fények, <br>Görbe fényekben görbén nézek… <br>Hah! Látom jó görbék a lények… <br> <br>Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok! <br>Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok… <br>Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket. <br>Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet. <br> <br>Engemet mindig is becsaptak igéző álmok, <br>Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok <br>Az enyém, már csak a méla csend... <br>Énnekem, ez már nem is esend. <br> <br>Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat! <br>Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat! <br>Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik, <br>Abból bizony, fájós, mélás csend adódik… <br> <br>Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül, <br>És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül. <br>Én már békét akarok, csatáztam eleget, <br>Éreztem már sokszor hideget és meleget. <br>Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere, <br>Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje? <br> <br>A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli, <br>Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi. <br>Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti. <br> <br>Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban, <br>De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban… <br> <br>Szeretnék még én neszező nádasban járkálni, <br>Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni. <br>Egy kis csendben alvás után, <br>Csendben elillannék, sután. <br> <br>Méla csendben egy tisztáson ülni a padon, <br>De nem ott, ahol életveszélyes a vadon. <br>Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet, <br>És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek. <br> <br>Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Csapdám részemre a pia<br>mert kocsmárosnak vagyok fia.<br>A bort literként vedelem,<br>bánatom így kezelem.<br><br>Ki van gyomrom és a májam.<br>szinte mellemig ér az állam.<br>De sajnos én még mindig iszok,<br>s fülemben az ördög vihog.