Álmomban a végtelen, nagy-erdőben tévelygek, <br>Közben meg úgy érzem, hogy tárgya vagyok mételynek… <br>A remény utolsó fénye is kicsúszott kezeim közül, <br>De nem számít, tévelygek tovább az éjben rendületlenül. <br> <br>Majd hajnalban látom, reggel elvette az utolsó csillagot. <br>Engem már akkor nem a sötétség vezet utamon, mint vakot! <br>Átfagyott, fáradt testemet így éri a napsütéses hajnal... <br>Majd felébredek és tán' nekem is jobb lesz egy új pirkadattal... <br> <br>Reggel, ha felébredtem, egy vakító, szép, nyári reggelen, <br>Kinézek és látom, az éj megtorpant a harmatcseppeken. <br>Felkelő nap vöröslően óriás korongja <br>Meg az új nap reménykeltő, fényt sugárzó szava... <br> <br>Harmatcsepp mosdat mindenséget a kelő hajnalon, <br>Ébredő napocska rásüt és fölszárad a napon. <br> <br>Vecsés, 2014. május 5. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

A II. Világháborúban<br><br>Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,<br>Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,<br>Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.<br><br>A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,<br>Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.<br>A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?<br><br>Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,<br>Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?<br>Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?<br><br>A tisztástól balra is és jobbra,<br>Szembe is tömör az erdő fala.<br>Erdőben van partizánok hada.<br><br>Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,<br>Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?<br>Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.<br><br>Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,<br>De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.<br><br>Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,<br>Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.<br>Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.<br><br>Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,<br>A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?<br>A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.<br><br>A csatárlánc elé ért a két harckocsi,<br>De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?<br>Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!<br><br>A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,<br>De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.<br>Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.<br><br>Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,<br>Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,<br>A német csatárlánc közepében, németet irtott.<br><br>A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,<br>Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?<br>De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.<br><br>A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,<br>És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.<br>A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.<br><br>Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,<br>A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.<br><br>A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!<br>Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.<br>Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?<br><br>A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,<br>A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.<br>Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!<br><br>Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,<br>Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?<br>Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.<br><br>Füstszag, nagyon terjengett<br>A mező, a rozs égett?<br>Sok katona? mivé lett?<br><br>Elfogtak egy német őrnagyot,<br>Aki oroszul is jól tudott.<br>Beszélt is, igen értelmes volt.<br><br>Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,<br>Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt<br>Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?<br><br>Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?<br>

A II. Világháborúban <br> <br>Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred, <br>Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed... <br>Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett, <br>Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett? <br> <br>Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta, <br>Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta… <br>Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta! <br> <br>A távolban, dörgő az ágyúszó, <br>Végtelen égen, bongó, visszhangzó… <br>Csak kong, mint temetési harangszó! <br> <br>A szekerek mögül ének felszállt, <br>Majd elnyújtott, síró szavakra vált… <br>Vonít, ki megbolondult, meg nem állt. <br> <br>Magányosan álló fán, a madarak csivitelték, <br>Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék… <br>A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették. <br> <br>A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál, <br>Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál… <br>Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál. <br> <br>Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget, <br>És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket… <br>Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget. <br> <br>A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba, <br>Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna… <br>Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra… <br> <br>Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának, <br>A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának… <br>Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának. <br> <br>A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat, <br>Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat. <br>Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat. <br> <br>Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket, <br>Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket… <br>Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket. <br> <br>Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna, <br>-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra? <br>Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza. <br> <br>Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949} <br>

A II. Világháborúban… <br> <br>Béke követei mentek, tárgyaltak, <br>Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak… <br>Vélemények árnyaltak? <br>* <br>Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban, <br>Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban. <br>* <br>Frontvonalon a sötétség végre leszállt, <br>Nem hallani csak nyögést, kiáltást. <br>* <br>Az ágyúcső többször is felugatott… <br>Nem biztos, hogy elkapta hurutot. <br>* <br>Kínosan vánszorgó sebesültek, <br>Az utak megteltek. <br>Elszabadult lovak, kötözőhelyek, <br>Tömérdek. <br>* <br>Csikorogtak a stráfkocsi kerekek, <br>Akkora súlyúak a sebesültek… <br>Lovak, kehesedtek. <br>* <br>Fáradt katonák álltak csajkával sorba, <br>Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba… <br>* <br>A pajta tövében azonnal végig terültek <br>Az emberek, fáradtan álomba merültek. <br>* <br>Hallgatott a táj, a messzeség, <br>Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség… <br>* <br>Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat, <br>Ami felett őrt, fakeresztek álltak. <br>* <br>Húzzátok le bakancsot, <br>Ordította ezredes parancsot… <br>A baka örömmel ugrott. <br>* <br>Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni, <br>Igyekvés hasra vágódni! <br>Katonák kezdtek meghalni… <br>* <br>Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz… <br>Lélek sem maradt szűz. <br>* <br>Géppuskást bekerítették, <br>Halála útjára elkísérték… <br>Sisakból kiomló, hosszú haját nézték… <br>* <br>Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról, <br>Minek döfitek, eltávozott e világról… <br>* <br>Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette, <br>Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése. <br>* <br>Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája, <br>Suhogott halál kaszája… <br>Ez, ő órája! <br>* <br>Távolból hallani gépfegyver ugatását, <br>Ez is segíti szív, jegessé válását. <br>* <br>Gépfegyver okádja az ólmokat, <br>Aknavető akna a repeszdarabokat, <br>Halálokokat… <br>* <br>Őrmester! Ez naplóba került? <br>Géppuskatűzbe került… <br>Súlyos sebesült. <br>Végleg elszenderült… <br>* <br>Az őrmester megint leitta magát, <br>Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját. <br>* <br>Magasban, két károgó varjú kerengett, <br>Leszállt hullák mellé, ott merengett. <br>* <br>A háború kutyái folyvást ugattak… <br>Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak... <br>* <br>Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet, <br>Ezt hazudják bakának… vélelmet. <br>* <br>Fákon, varjúsereg károgott, <br>Templom keresztje szikrázott… <br>Fegyvernek használták… gyalogsági ásót! <br>* <br>Golyó sodorta le a sisakot, <br>Látta géppuska tűzét, miközben zokogott. <br>* <br>Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett, <br>Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett. <br>* <br>Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba… <br>Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága. <br>* <br>Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte, <br>Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte. <br>* <br>Srapnelek robbantak fent a levegőben, <br>Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben. <br>* <br>Erdőszélről, <br>Falu belsejéből, <br>Lovasság megindult, <br>Az ezred rohammal elindult. <br>* <br>Csatárláncban indul rohamra sok baka, <br>Többségük, soha nem megy haza. <br>* <br>A vastag köd ráereszkedett a mezőre, <br>Csatárláncok, szökellve törtek előre. <br>* <br>Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott, <br>Ősz megjött, nagy esőket hozott! <br>* <br>Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát, <br>Óriás hüllőként, húzódott mezőn át. <br>* <br>Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet, <br>Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet. <br>* <br>Út, kanyarhoz érkezett, <br>Sötét szakaszához közeledett, <br>Szellő hozott, madár éneket. <br>* <br>Háború hiénái sajnálják, hogy vége, <br>Még pár évnyi pénzkereset kéne… <br> <br>Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban. <br>Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949} <br>

(bokorrímes trió) <br>Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés, <br>Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés. <br>Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés… <br> <br>Hegyek alján, fenyves tövében, <br>Rejtőzködik csöndben, szerényen, <br>A mi kicsi házunknak a fasor a fala, <br>Hallani, mikor repül a béke angyala. <br> <br>Sokat csak bolyogva, talán számkivetve <br>Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre. <br>A jövőbeni nagy pihetőszigetre. <br> <br>(önrímes) <br>Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek, <br>Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek… <br> <br>(leoninus trió) <br>Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül, <br>Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány. <br>Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát. <br>A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot! <br>„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…” <br>’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’ <br> <br>Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot. <br>Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán. <br>Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem! <br> <br>Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba, <br>Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve… <br> <br>Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként! <br>