(bokorrímes) <br>Szitált az eső, igen hideget… fázom, <br>Körbe minden szürke, ez már ’darált mákom’! <br>Az úton közlekedő autók járdára spiccelnek sarat, <br>Beköszöntött, jó hevesen... nem vágyott idegen… ruhán maszat. <br>* <br>(senrjú trió) <br>Félelmetesnek <br>Tűnő, egér-szürkeség. <br>Hideg… az eső! <br> <br>Félelmetesnek <br>Látszó, egér-szürkeség. <br>Hideg fröccs… eső. <br> <br>Félelmetesnek <br>Ható egér-szürkeség. <br>Hidegvíz… eső <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Mégis van köztünk egy felfoghatatlan kapcsolat, <br>Hűlő ősznek is megvan szépsége. Avar; alant… <br>Mégis van köztünk egy felfoghatatlan kapcsolat. <br>* <br>(bokorrímes) <br>Őszt egy pókfonálnyi sem köti már a nyárhoz, <br>Viszont gumicsizmát kell fölvenni, vádlihoz. <br>Hideg eső, híg sár, érezzük… vágyjunk nyárhoz? <br>* <br>(haiku trió) <br>Reggel ködfehér. <br>A levelek, már sárgák. <br>Sok már avarban. <br> <br>Erdő már tarkul, <br>Köd vizekben, hegy alján. <br>Könnyező felhők. <br> <br>Hunyorit a nap, <br>Felhőkben nincs földnézés. <br>Ősz, mint jó nagy köd. <br> <br>Vecsés, 2025. október 8. - Kustra Ferenc József -írtam: alloiostrofikus versformában <br>

Őszi levelek, <br>Van, ami már barnásba csapott. <br>Érezni szagát, tán’ rothadott? <br>Ázott úton... téli léptek alatt, levelek. <br>Ősz esőt is hozott, így vizesek levelek… <br> <br>Ősz az enyészet… <br>Meghozta nekünk is új létet, <br>Mondják, ez a jó… egy fenéket! <br>Meghozta nekünk is múló létet… egészet, <br>Mint avar nyugalmát is földúlta… enyészet. <br> <br>Őszben megfakad <br>Avarszőnyeg a temetőbe. <br>Halottak… várnak az új létre. <br>Ősz az enyém is, érzésem belülről fakad, <br>Őszülőn, őszbe kerültem… karaván halad. <br> <br>Őszben, kabát kell, <br>És már a látszó lehelettel, <br>Sétálok, jól vagyok erdővel… <br>Itt a csendben azért a bánat körbeölel, <br>Nézem, szél ringatja fákat, talán félgőzzel? <br> <br>Ősszel már várom <br>A szeretett, de hideg telet, <br>Konyhában meg nem látok legyet… <br>Estém csendje, altatna már, de dalát várom, <br>Majd, reggeli napsütés, hűvösen süt… várom. <br> <br>Őszömben élek <br>Remélek… mennyi még az időm? <br>Amennyi biztos, még letöltöm. <br>Remélek… őszöm enged és lesznek új telek… <br>Annyi biztos, kérem, még legyenek új évek… <br> <br>Vecsés, 2019. október 26. – Kustra Ferenc – készült anaforás, „grádics” versformában, amit én alkottam meg. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Balra zárt legyen! Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: abbaa. <br>

(Septolet) <br>Micsoda ködgomoly! <br>Nem mosoly… <br> <br>Nem látok kutyaházig, <br>Marad sokáig… <br>Napfény, benne oszlik, <br>Foszlik, <br>Porlik? <br>* <br> <br>(Senrjon) <br>Idő levelet rezez, <br>Szépség valószínűtlen! Ez az. <br>Körgomoly gurul. <br>* <br>A köd ábrázolása, <br>Vak festőnek nem feladata. <br>Nap, csak áttetsző. <br>* <br>Már van őszi ezer szín, <br>Otthon, csak duruzsol a kályha. <br>Nyálkás, hideg köd. <br>* <br> <br>(Septolet) <br>Kéményen, <br>Gólyafészek gyékényen, <br>Ködben fészek, <br>Sehol egy lélek. <br> <br>Ködtündérek táncolnak, <br>Fázóskodnak, <br>Kémény, fészek álmodoznak… <br>* <br> <br>(Haiku) <br>Ködtől fátyolos <br>A reggel, erdőn, mezőn. <br>Napfény elveszett! <br>* <br>Csendes a reggel, <br>Szélhiányban ébredez. <br>Köd-fátyolos… táj. <br>* <br>Puha- hajnali <br>Köd-fátyol fedi rétet. <br>Vadászkutya fut. <br>* <br>Láthatatlan a <br>Harmat, köd-fátyol alatt. <br>Hajnal, csak dereng. <br>* <br>Fehér fátyol lóg, <br>Lombtalan, kopasz ágon. <br>Egyre csak sűrűbb. <br>* <br>Új idő közelg, <br>Kék égre, ködfátyolt von. <br>Estfény halványul. <br> <br>Vecsés, 2019. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. <br>

Az utolsó őszi kirándulás… <br> <br>Tegnap sétáltunk a kiserdőbe, mert bizony régen voltunk kint az igazi zöldbe… <br>Tegnap sétáltunk nem esett, de sütött nap... nem fújt a szél sem, jobb idő nem lehetett. <br>Tegnap sétáltunk, pihenés vezette ötletet és a délután jobb nem lehetett <br> <br>Okos emberek mondták, hogy a zöldnek négyezer árnyalata van, de nem blöffnek. <br>Ücsörögtünk a régi kispadunkon, így bejutottunk a „pihenő kapunkon”. <br>Léleksimogató volt ahogy a napsugár fák közé türemkedett... a napsugár. <br> <br>Míg ücsörögtünk, látva láttuk a leveleket, mind az összes hulló betegeket. <br>Néztük, hogy a négyezer zöldet egészíti, rozsdás és igy fölségesen mennyei. <br>Végül persze úgyis lehullik mind, a négyezer szint így aztán el is veszíti mind… <br> <br>Pihentettük szemünket, <br>Mert ennyi járt már a testünknek. <br>Őszi utolsó… <br> <br>Pihentettük lelkünket, <br>Mert ennyi járt már a testünknek. <br>Őszi utolsó? <br> <br>Pihentettük testünket, <br>Mert ennyi járt már egészünknek… <br>Őszi utolsó! <br> <br>Vecsés, 2023. november 1. – Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában. <br>

Holló éjben magányunk mélyén<br>lelkem kitárom halkan feléd,<br>suttog a táj, lágy szellő jár,<br>s Te egy tétova lépést teszel felém.<br><br>- Jöjj, kedves, halkan, csak csendesen!<br>Szívünk dobbanása félőn megremeg,<br>lelkünk összeforr, örök és végtelen,<br>pillangók repdesnek felettünk édesen.<br><br>Lüktet az éj, a csillagok hullnak,<br>szívünk parázsa lett perzselő tűz,<br>ahogy nyárban a kazlak sorra kigyúlnak,<br>úgy csillagok útján messzire űz.<br><br>Múlik az éj, én szemedbe nézek;<br>- most jöjj, kedves, halkan velem,<br>látom a lángot parázs szemedben,<br>s ahogy a lelkembe belépsz csendesen.