Ősznek pírja körös-körbe,<br>Eső lába lóg a földre.<br>Beleszürkült, a fény sápad,<br>Sáros úton tócsa árad.<br><br>Arany napnak bronz lett lelke,<br>A lombhullás megkövette.<br>Fürtökben lóg nyár melege,<br>Hordókba folyik dús leve.<br><br>Térdel a köd nyirkos reggel,<br>Ölelkezik hűvös csenddel.<br>Nyári emlék, fénylő paplan<br>Ott ázik most az avarban.<br><br>Lucskos napon a táj bágyad,<br>Rozsdásodva őszbe árad.<br>Csobban a csepp, szerte fröccsen<br>Karikázik víz tükrében.<br><br>Fakó fény ül háztetőkre,<br>Gyorsan hajlik nap az estbe.<br>Néma sóhaj múltba csorgó,<br>Emlék hívó a telt hordó.<br><br>Párás hajnal ködöt ringat,<br>Fázós szellő ágat ingat.<br>Dérpalástot sző a reggel,<br>Tó tükörbe dermed csenddel.<br><br>Az időt is szél kergeti,<br>Pókhálóját messze veti.<br>Mint a gyöngy lánc, lóg a fákon<br>Véget ért a nyári álom.<br><br>Horizonton körös körbe<br>Gomolyfelhők gyűlnek össze.<br>Kályha mellett nyárnak heve<br>Bele olvad a szívekbe.

Ma egy biztos van,<br>Túl-fejlődött világban...<br>Bizonytalanság!<br><br>Két szék közt érik<br>A végzetes huppanás...<br>Biztonság-hiány.<br><br>Emberség fogyó,<br>Emberiség veszélyben...<br>Bizonyosságos.

Holdtalan éjszaka fekete az erdő,<br>Csendes folyó partján minden nesz most megnő.<br>Sustorog a nádas, mocorgó a cserjés,<br>Az érzelem játszik, óvatosság pengés.<br><br>Szemfüles, s az erős bátorságban bízik,<br>Cserkésző léptekkel önbizalma hízik.<br>Éhes gyomor oson pecsenyét remélve<br>Orra hegyén szimat, szellő az esélye.<br><br>Prédának figyelme hogyha el nem lankad,<br>Álcát kihasználva újabb napra virrad.<br>Szelíd teremtménynek az alvása éber,<br>Vadon világában ösztön szülte kényszer.<br><br>Holdtalan éjszaka fekete az erdő,<br>Vadásznak, prédának az esélye megnő...

Történelmünk a miénk… <br> <br>(leoninus csokor) <br>Évszázadokban nem azért maradtunk életben, mert könnyű... de azért, mert régi, korhű! <br>Évszázadokban csak jöttek a tatárok, utána törökök… tovább éltek platánok... <br>Évszázadok, mindig élt a ’kard ki kard’! Következő lovasrohamot átéltük, fanyart... <br> <br>„Gyümölcséről ismerszik meg a fa” ... századokban vagyunk ujratermő gyümölcsök úja! <br>Nem voltunk időjárás ellen, jobb híján használtunk esernyőt... újra! Kard meg hadd pengjen! <br>Voltak tendenciák, hogy a vihar leverte gyümölcsöket... leeresztettük redőnyöket. <br> <br>Volt a török időben, mikor csak kétmilliónyin maradtunk… tovább folytattuk harcunk. <br>Megmaradást hitünk, akarásunk segítette, majd életet is hit, csak segítette. <br>Az ily’ vad időkben, volt, hogy lovunk is alig volt, de vihart mind legyőztük, már mind múlt volt. <br> <br>Mint az ujjak között pergő homok, az évek úgy fogynak, de nekünk ezek nem lomok. <br>A homokot visszatöltjük a homokórába, így aztán hit nem vész, mint a homok… <br>Homok pereg, az idő halad, évek homok… az elmúlt óra a múltban nem homok? <br>** <br> <br>(Bapeva) <br>Élünk, <br>Jön idő. <br>Tatár-török, <br>Harcban megállunk. <br>Platánfa árnyat ad. <br>Kard suhog, mi kitartunk, <br>Hitünk óráját őriztük. <br>Évek, mint homok szétperegnek. <br>Vihar lever, de újra sarjadunk, <br>Megmaradásunk örök, mint századok. <br> <br>Vecsés, 2022. május 19. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam: leoninusban. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája. <br>

Hétköznapi pszichológiában az irigyekről… <br> <br>(Pszichológiai szakversszak) <br>Vannak, kik mosolyogva rám néznek, de arc nem kiséri a mosolyt, <br>Vannak kiknek közben arcán meglátszik az indulatos lélektorzulás. <br>Akarattal álfényt árasztnak, de megtévesztő, mert idegen mosolyt <br>látni, <br>Amiről lelátszik a torzulásban, a rosszindulat, az irigység támadás… <br> <br>Az irigyek különleges faj, mert a másé okoz nála utánzás mosolyt! <br>* <br> <br>(leoninus trió) <br>Rám nevet ő, de az arca mögött remegés kavarog, mosolyát, ha figyelném, látnám, az indulat lobog. <br>Torz mosolyok világa ez, álarcot ölt, aki gyűlöl, s benn a tekintet üzen, bársonytalan, rideg űrből. <br>Irigy ember olyan, hogy más örömére árnyat vet, ám ha követni próbál, hamisan nevet. <br> <br>Vecsés, 2025. június 15. – Siófok, 2025. június 24. -Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősként ifj. „Fehér Sándor azonos c. verse” átirataként, a szerző engedélyével. A szakversszakot én írtam. A leoninus triót, szerző és poéta társam: Gránicz Éva írta. <br>