Sok mondanivalója nincs ennek a versnek<br>Örülök, hogy behódolhatok minden egyes percnek<br>Sok mondanivalóm, sosem volt a világnak<br>Hogy a vérem külőnbözik e, és tekinthető vajon beismert hibának.<br><br>Népem hányszor hanyatlott el, múltunk keserves szellemében<br>Vándorló életet folytatva, nem merült el feledésben.<br>Más időket élünk, mint megfáradt őseink,<br>Értük nem lesz reménytelenebb, elhervadt éveink.<br><br>Csúfolhattok, gúnyolhattok, ítélhettek el minket,<br>Nem minden cigány olyan, aki csak galádságot hirdet.<br>Magyarok vagyunk mi is, akár csak ti cimborák<br>Nem mi vagyunk azok, akik az országotokat tiporják.<br><br>Felszínes gondolatokkal, erőszakos bélyegzésekkel jellemznek minket,<br>Nem sajnáltatom magamat, nem forgatok ebből filmet.<br>Attól függetlenül, minden ember egy fajta hibát követ el,<br>Nincs cigánybűnözés, nincs fekete eljövetel.<br><br>Esélyt adva, jobb emberré válni nem gyengeség<br>Van ami elévül, és van az rossz ami felejthetetlen veszteség<br>Hibásak voltunk, mert engedtük zabolázni,<br>Mert harcoltak fiaink, mint e népnek katonái.<br><br>Nem védem azokat, kik vért és ártatlanságot ontottak aljas módon<br>Nincs közülünk senki se igazán, ki értünk fel szóljon.<br>Mindent a pénz ural, feketén és fehéren<br>Nem ecsetelek feleslegesen, akár a gyereknek szánt mesékben.<br><br>Nem tartozok az árulóknak revanssal,<br>Éjjel a végrehajtók előtt nem veszem körbe magam falakkal.<br>Gyilkos órákban, ide ne tévedjetek,<br>Hisz a becsületemért, jó magam és a családom nevében felelek.

Sajnáltassa magát, ahelyett, hogy helyre hozná amit tönkretett<br>Inkább könyebb neki más háta mögé bújni, főleg aki közvetett<br>Nem tud sirni, röstelni, vagy hibákat megbánni<br>Nehezebb lenne neki erre magát őszíntén elszánni.<br><br>Voltak borus percek, mikor leszált a csendes éj,<br>A múlt árnyai felszinre kerültek, mint a váratlan, de makacs szeszély.<br>Öccsétől búcsúzva, térdelve könyörgött,<br>Megtorlásra szomjazva, minden ép és szilárd falat ledöntött.<br><br>Senki sem figyelmeztette, mivé fog ezután válni,<br>Ha talán másképp döntött volna, nem kellett volna még több mély gödröt ásni.<br>Nem tehetett róla, hisz gyenge volt a józan ész,<br>Vérbe fagyva karjai, kettéhasítva az örökrész.<br><br>Holtak földjéhez, egy szál rózsával érkezett,<br>Testvérétől búcsúzva, egy dolgot tőle kérdezett.<br>Miért nem ő hagyta el, ezt a borzalmas életet,<br>Majd véresre szoritva a rózsát, úgy kapott vérszemet.<br><br>Kettémetszett alkony, árnyékba borulva<br>Ígéretett fogadott, megtorlatlanul okulva.<br>Játszótér ehhez képes, a bukott angyalok otthona.<br>Eljön az idő, kezdődik a gonoszok ostroma.

Henceghetel a szabadságoddal,<br>Nekem te csak kevesebb voltál egy gonddal<br>Bármennyire is vágytam arra hogy rács mögött lássalak,<br>A rossz szellemek, akkor is csak engem bántanak.<br><br>Nem érzem magamon azokat a súlyokat, melyeket rám helyeztél<br>Ameddig a föld alá nem kerülsz, addig sose feledjél<br>Rosszabb vagyok, bármelyik ellenfelednél.<br>A férgeket akkorra kiírtom, mire te temetnél.<br><br>Ezek a rossz szellemek, nem bennem élnek tovább<br>A keresztbe ért lánc, egyre csak mostohább.<br>Az ördögöt is elkaptam, hogy pokolra küldjelek<br>Amíg a pokol lángjai közt égsz, én addig nem csüggedek.<br><br>Sosem voltál méltó, hogy hű szolgám lehessél<br>Aljas áruló voltál, nem több egy szerepnél<br>Oly gyenge és gyáva leszel az én szememben,<br>Úgy a földbe tiporlak, hogy a kezed örökké remegjen.<br><br>Sosem volt ez személyes ügy, annál inkább kötelesség<br>Láncaimat feltépve, úgy lett ez becstelenség.<br>Önhatalmúlag rendelkezem pondró életed felett,<br>Hisz bármikor elvehetem azt, ameddig még lehet.<br><br>Leláncollak, kárhozatra ítélve kőböl vájt szíved,<br>Mindened megvolt, kívéve a erőteljes hited.<br>Nem tanultad meg, hogy kerülj engem te hítvány szörnyeteg,<br>Ebből kifolyólag, búcsúzom, mert most elveszem a te érdemtelen nyikhaj életed.

Éjfekete tollú árnyék, város felett suhan át,<br>kúszik csendben tetők között, éjféltájban egy madár,<br>füstöt, kormot ont a kémény, szénszagú az ég-perem,<br>riadt szempár fel-fel villan, s fújtat reá vészesen.<br>Köd szitál a hideg utcán, gázlámpából gyenge fény,<br>macskaköves útperemén holtan fekszik a remény.<br><br>Gyászos az éj, dögszaga jár, város felett egyre száll,<br>rekedt hangján riogatón, éjféltájban egy madár.<br>Sötét ablak, fénye nincsen, bent lüktet a fájdalom,<br>síri csendben osonva el, alatta a szánalom.<br>Felül gyászos sötét éjben, házgerincek peremén,<br>lelket visz el titkot rejtve, csőrében a vakremény.

Lomb pereg halkan,<br>Szél viszi hosszan,<br>Aranyba hajló színes a lét.<br>Nesz ül a tájra,<br>Köd simul játszva,<br>Ősz dalát zengi halkan a rét.<br><br>Víz csobogása,<br>Szél tapad rája,<br>Fodrokban méri most a levét.<br>Folyónak partja<br>Pancsol a habra,<br>Felejti lassan nyárnak hevét.<br><br>Felhő csak lebben,<br>Lágy eső cseppen,<br>Hűti a szívek nagy bánatát.<br>Ringat az este,<br>Árnyék a lelke,<br>Hozza a hajnal fény-mosolyát.<br><br>Idő csak folyik,<br>Napokkal kopik,<br>Ősi varázsló éveket csen.<br>Minden, mi volt már,<br>Múltunkban ott jár —<br>Ősz ölelése szép kegyelem.