Altatót suttog a langyos, esti szél,<br>A fogyó hold szép álmot ígér,<br>Pazar dunnával teríti be némán,<br>Ringatja, altatja szerény szurdékán.<br><br>Pehelyfelhő játszik gyönyörű fátyolán,<br>mint szivárványhíd alatt cikázó fénysugár,<br>aluszik a két szemét lezárva,<br>álmodik szép szívét kitárva!

Szellő leszek a föld felett,<br>holdfényes réten lépkedek,<br>ha reggel karodban ébredek,<br>s csókot ajkadról kérhetek.<br><br>Elveszek benned végtelen,<br>s szemedbe merül majd végzetem,<br>éveinknek végtelen sugarában<br>vesszek el álmaink alkonyában.<br><br>Zsengén nyíló harmatos mezőn<br>vadvirág legyen majd temetőm,<br>hol egyedül csak én hallgatok,<br>ha karodban, ajkadon halhatok.<br><br>Lelked gyenge szívembe olvad,<br>selymes fátylat terít a holdra,<br>hogy örökre elvesszen benne,<br>mint csillagok a messzi végtelenbe.

Hallgatok egy régi hangot,<br>mit suttog az őszi szél,<br>Zselic-dombok szép aljában<br>bús szívemnek mit zenél?<br><br>Szellőbánat reménytelin<br>halk-suttogva hívogat,<br>bársonyhangján dalos madár<br>zengi el a kínomat.<br><br>Te küldted-e ide nékem,<br>hogy felszárítsa könnyemet,<br>te gondolsz-e néha reám,<br>hogy megmentsed a lelkemet?<br><br>Szállj, te madár, kis pacsirtám,<br>vidd hozzá a szívemet,<br>mert remény nélkül élni bizony<br>búkeservben nem lehet.<br><br>Hallgatom a régi hangot,<br>hogy susog az őszi szél,<br>Zselic-dombok szép aljában<br>számomra is van remény!

Alkonyát járja az idő felettem,<br>ahogy Zselic fölött a lenge szellő,<br>bús mesét síró, messzi fellegekben<br>könnyeit hullatja egy szürke felhő.<br><br>Lemegy a napsugár immár felettem,<br>ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,<br>akáclombok közt bújik meg csendesen,<br>s alkonyába borul a Hindai-bérc.<br><br>Fátylas szememben homályos végtelen,<br>csillag-éj szökik a visnyei tájra,<br>virágos, zöld mező most oly védtelen,<br>Zselicnek aljában szemét lezárja.

A korral az életcél szélei <br>Kezdenek bőn elmosódni. <br>A vágyak már elmosódott álmok, <br>Üressé válik a kinyílt marok. <br> <br>Vecsés, 2002. május 20. – Kustra Ferenc József <br>