Járok az utamon, macskaköves úton, <br>Nagy, régi házak között nézek ámulón <br>Tekingetek mindenfelé, hogy milyen <br>Gyönyörű e szépség… nem akármilyen. <br> <br>Fent látom a füstős kémények közül <br>Cselesen csak rám villan és túlröpül <br>A napsugár, már nem időzik rajtam, <br>Jól látja, nem nézi… összeroskadtam. <br> <br>Nekem már kis pólyám lett a koporsóm, <br>Mint katonának köpeny… árokpartom. <br>És ez végigkísért egy hosszú életen át, <br>Ilyen kezdettel nem várhatok semmi csodát. <br> <br>Sétálok mezőn, taposom a kiszáradt füvet. <br>Szép a táj, de bennem már a kiégett lelkület <br>Dominál és vágyam a letaglózó szépségre <br>Sem reagál, mint dúsgazdag… a mély-szegénységre <br> <br>Botorkálok erdei úton… száraz ágat, rugdosom <br>És húzom a sorsom, mint befogott igavonó barom. <br>Befogva nagy élet, vihar orgazmusa végtelenébe, <br>Hogy egyszer majdcsak vége lesz, ennek végtelen reményébe. <br> <br>Még látom az őszülő táj elbarnuló színeit… <br>Napsugár felhők szűrt fénye, a szemeim vizeit <br>Még homályosabbá teszi… hah, nem is látok! <br>Vadonba botorkálok… élettel elbánok… <br> <br>Szemem is lecsukom, és ébren álmodok, <br>Miközben már vakon alig botorkálok… <br>Nekem már kis pólyám lett a koporsóm, <br>Mint katonának köpeny… árokpartom. <br> <br>Vecsés, 2011. szeptember 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Orkán, te féktelen, vad vihar! <br>Miért bántasz, hagyd abba hamar… <br> <br>Eltépted az esőköpenyemet, <br>Leverted a fákról gyümölcsömet. <br>Zajos vagy, megijesztetted kutyát. <br>Még most is hallom, tehén múgását. <br> <br>Tudom, amit tudok… te elmész innen <br>És életünk, helyes vágányra zizzen. <br> <br>Pennámmal most, kiírlak magamból, itt ne féktelenkedj! <br>Jót nem tudsz? Kérhetlek, itt velem, nekem, ne helytelenkedj? <br> <br>Vecsés, 2013. augusztus 11. – Kustra Ferenc József <br>

Délután még nagyot napoztam, <br>Esteledik, nemrég napoztam. <br>Mélyre kékül az ég, <br>Ez feszélyezettség… <br>Árnyakban hosszasan napoztam.! <br> <br>Hazaérek, karomban teste, <br>Közben hűl is, ilyen az este… <br>Hideg vizet iszok, <br>Élvezve kortyolok… <br>Nyár! Hangulatos naplemente! <br> <br>Vecsés, 2022. április 7. – Kustra Ferenc József- íródott: LIMERIK duóban. <br>

Nyári napon fázok, Bettina! <br>Mond csak hová lettél, bestia? <br>Meguntál, leléptél, <br>Itt hagytál, elmentél? <br>Hiányodban él testem vágya… <br> <br>Lelkemben hógörgeteg, fázok, <br>Egyedül, nincsenek is mázok… <br>Mért, föl nem foghatom? <br>Szerelem akolom… <br>Nem bírom ezt! Kínomban játszok… <br> <br>Ha köszöntél volna, Bettina, <br>Kisebb lenne lelkem fájdalma. <br>De, csak úgy eltűnni… <br>Mint keresztbe tenni. <br>Bár ez Te lelked, nem bánthatja… <br> <br>Vecsés, 2021. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban. <br>

Elringat az élettenger, fennkölt nyugalmával, <br>Közben meg üt is és ver is, bőszült haragjával, <br>És még, folyton kínoz a gyötrő hullámzásával. <br> <br>Mindegy, hogy milyen az életutunk, hogy utazunk <br>Kínai dzsunkán, elegáns díszes, luxus hajón, <br>Rönkfaszállító tutajon, rajt' kalyiba lakón… <br>Foltokkal megtákolt lukas csónakon… utazzunk! <br> <br>Én csak a kezemmel evezek, talán haladok előre, <br>Látom a gőzös meg, a tengeri sebesség őrző őre. <br> <br>Voltam én már oly' sokszor árnyékba, <br>Hol nem zúgott lelkemnek egy hárfa… <br>Leszek-e még életem adósa? <br> <br>Létezik-e még nekem felhőtlen boldogság forrás? <br>Élek-e még hosszan, az lehet a boldogság forrás… <br>Létezik-e még nekem felhőtlen boldogság forrás? <br> <br>Vecsés, 2016. június 1. -Kustra Ferenc József– íródott: alloiostrofikus versformában – önéletraj-zi írásként. <br>