Ó, Te szerelem, <br>Ha elhagysz, kardba dőlök. <br>Kinéz… milyen sors? <br>* <br>Ó, Te szerelem, <br>Be kéne’ teljesüljél… <br>Két nyíllal szokták! <br>* <br>Ó, Te szerelem, <br>Bízok benned, kap nő is? <br>Ő életérték! <br>* <br>Ó, Te szerelem, <br>Jövőm vázlata, ha vón’… <br>Segítnék’ tenni. <br>* <br>Ó, Te szerelem, <br>Nem hiszed el: vérbuzgás! <br>Nő előkerül? <br>* <br>Ó, Te szerelem, <br>Eressz már el még egy nyílt… <br>Hátha ez hoz nőt… <br> <br>Vecsés, 2020. november 18. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás senrjú csokorban, önéletrajzi írásként. <br>

(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes) <br>Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon, <br>Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon… <br>Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon. <br> <br>(anaforás) <br>Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba, <br>Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba... <br>Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni, <br>Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni… <br> <br>(Senrjú) <br>Magányban ülök <br>És erre, jó ez a pad. <br>Szúnyog… megcsípett! <br>* <br>Akarod vagy sem, <br>Még, rólad álmodozok. <br>Újabb szúnyog is… <br>* <br>Érzem és de jól! <br>Veled lennék, oly’ boldog. <br>Rothadt szúnyogok! <br>* <br> <br>(Septolet) <br>Szúnyogok! <br>Csípnek a gazok! <br>Mi, lehetnénk boldogok, <br>Egymást csókolók… <br> <br>Padunk… <br>Külön lakunk. <br>Így maradunk? <br>* <br> <br>(tükör bapeva) <br>Egy ág, <br>Hatalmas <br>Fakoronán. <br>Csak lógok, csüngve! <br>Lombsátrak fölöttem, <br>Nekem nem segít… mi sem! <br>Lelkem, összegömbölyödve, <br>Bezárkózik a belsejébe... <br>Nem bírlak feledni, nem tehetem. <br>Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem? <br> <br>Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem? <br>Nem bírlak feledni, nem tehetem! <br>Bezárkózik a belsejébe <br>Lelkem, összegömbölyödve, <br>Nekem nem segít… mi sem! <br>Lombsátrak fölöttem, <br>Csak lógok, csüngve <br>Fakoronán. <br>Hatalmas, <br>Egy ág. <br>* <br> <br>(Tükör apeva) <br>Vágy, <br>Éhség, <br>Csalóka. <br>Rögeszmém lett, <br>Örök hiányod… <br> <br>Örök hiányod <br>Rögeszmém lett… <br>Csalóka <br>Éhség, <br>Vágy. <br> <br>Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. <br>

Egyedül, fájó, szerelmes szívvel baktatok… <br> <br>(Senrjú) <br>Te vagy az álmom... <br>Erdősusogás éltet. <br>Némaságom van. <br>* <br>Ősvényen séta, <br>Közben reád gondolok. <br>Már csak baktatok. <br>* <br>Gondolataim <br>Belül, igen zajosak! <br>Kívül a csendem… <br>** <br> <br>(Senrjon) <br>Szerencsétlen vagyok én, <br>Mára tudom, nem egyedül én! <br>Csak úgy kirúgtál! <br>* <br>Kivágtál, mint a macskát <br>Mikor tejes vödörbe esett. <br>Már nem kellettem… <br>* <br>Erdőben egyszerűség <br>Háza: környezet, fák árnyai. <br>Sehol egy kispad. <br>* <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok, <br>Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok… <br>Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok. <br> <br>Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő, <br>De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő… <br>Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő, <br>* <br> <br>(Bokorrímes) <br>Lelkem a Te lelkedbe vágyik <br>Vagy lehet, hogy szíveddel játszik? <br>Némaságom máris elmállik! <br>* <br> <br>(Anaforás) <br>Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok, <br>Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok! <br>Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz, <br>Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz. <br>Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz? <br> <br>Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek, <br>Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek… <br>Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok, <br>Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok! <br> <br>A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem! <br>Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem? <br>* <br> <br>(Anaforás, bokorrímes) <br>Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást, <br>Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást… <br>Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’? <br> <br>Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék, <br>Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék… <br>Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék, <br>Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék. <br> <br>Megfejtésem bizony nem akad, <br>Gondolatmenetem elakad. <br>Megfejtésem csak nem várható, <br>Megfejtéskor lelkem csápoló... <br>* <br> <br>(Senrjú) <br>Fáj a szívem fáj! <br>Szeretlek, nemcsak immár… <br>A mindenem vagy! <br>* <br>(Senrjon) <br>Csók és jó vad ölelés, <br>De Te inkább hulló haraszt vagy! <br>A mindenem vagy! <br>* <br> <br>Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad! <br>Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad… <br>* <br> <br>(Bokorrímes) <br>Szeretlek, imádlak, <br>Kedvellek, úgy vágylak, <br>Kerülj elő, várlak! <br> <br>Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában. <br>

A tél hidege nem rossz, attól nem fázom, <br>Jeges félelem a semmitől az átkom. <br>Átok ül rajtam, hadakozom, de lefog <br>És állandóan kínoz, mint a szuvas fog. <br> <br>Letarolt, totális győzelmet aratott, <br>Benevezett… üres köröket futtatott. <br>Nem akarom, hogy ez legyen, és ezt tegye, <br>De élet igazolta, ez elrendelve. <br> <br>Budapest, 2000. április 10. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként! <br>

Ezeregy mese, <br>De mind, lélekámítás. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>De! Én Seherezádét felismertem. <br>Jaj! A nagy mesemondó, az életem… <br>Hah! Saját életem csak kábít. <br>De! Vajon, milyen okból ámít? <br> <br>Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel, <br>Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel. <br>Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet, <br>És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett! <br>* <br>Ezeregy mese, <br>Célja, lélektaposás. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet, <br>Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet. <br>Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok, <br>Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok… <br>* <br>Ezeregy mese <br>Kitalálása, nem ügy. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>Életem uralkodott rajtam, félrevezetett, <br>Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet. <br>Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott, <br>Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott! <br>* <br>Ezeregy mese <br>Cél: gondolatterelés. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves, <br>Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes. <br>Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges, <br>Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges… <br> <br>Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok, <br>A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók! <br>Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg, <br>Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek. <br> <br>Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás, <br>Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…! <br>Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé, <br>Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé… <br>* <br>Ezeregy mese, <br>Megfogant életemben. <br>Jó volt hallgatni…?! <br>* <br>Ezeregy mese, <br>Félrevitte életem… <br>Én ezt hallgattam! <br>* <br>Ezeregy mese, <br>Kicsorbította éltem… <br>Ily’ mese jutott… <br> <br>Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás. <br>