Idő 
Értékelés 
Értékelés A II. Világháborúban
<br>
<br>Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
<br>Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
<br>Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
<br>Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
<br>
<br>Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
<br>Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
<br>Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
<br>
<br>A távolban, dörgő az ágyúszó,
<br>Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
<br>Csak kong, mint temetési harangszó!
<br>
<br>A szekerek mögül ének felszállt,
<br>Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
<br>Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
<br>
<br>Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
<br>Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
<br>A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
<br>
<br>A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
<br>Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
<br>Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
<br>
<br>Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
<br>És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
<br>Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
<br>
<br>A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
<br>Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
<br>Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
<br>
<br>Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
<br>A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
<br>Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
<br>
<br>A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
<br>Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
<br>Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
<br>
<br>Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
<br>Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
<br>Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
<br>
<br>Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
<br>-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
<br>Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
<br>
<br>Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
<br>
A II. Világháborúban…
<br>
<br>Béke követei mentek, tárgyaltak,
<br>Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
<br>Vélemények árnyaltak?
<br>*
<br>Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
<br>Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
<br>*
<br>Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
<br>Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
<br>*
<br>Az ágyúcső többször is felugatott…
<br>Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
<br>*
<br>Kínosan vánszorgó sebesültek,
<br>Az utak megteltek.
<br>Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
<br>Tömérdek.
<br>*
<br>Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
<br>Akkora súlyúak a sebesültek…
<br>Lovak, kehesedtek.
<br>*
<br>Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
<br>Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
<br>*
<br>A pajta tövében azonnal végig terültek
<br>Az emberek, fáradtan álomba merültek.
<br>*
<br>Hallgatott a táj, a messzeség,
<br>Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
<br>*
<br>Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
<br>Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
<br>*
<br>Húzzátok le bakancsot,
<br>Ordította ezredes parancsot…
<br>A baka örömmel ugrott.
<br>*
<br>Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
<br>Igyekvés hasra vágódni!
<br>Katonák kezdtek meghalni…
<br>*
<br>Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
<br>Lélek sem maradt szűz.
<br>*
<br>Géppuskást bekerítették,
<br>Halála útjára elkísérték…
<br>Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
<br>*
<br>Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
<br>Minek döfitek, eltávozott e világról…
<br>*
<br>Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
<br>Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
<br>*
<br>Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
<br>Suhogott halál kaszája…
<br>Ez, ő órája!
<br>*
<br>Távolból hallani gépfegyver ugatását,
<br>Ez is segíti szív, jegessé válását.
<br>*
<br>Gépfegyver okádja az ólmokat,
<br>Aknavető akna a repeszdarabokat,
<br>Halálokokat…
<br>*
<br>Őrmester! Ez naplóba került?
<br>Géppuskatűzbe került…
<br>Súlyos sebesült.
<br>Végleg elszenderült…
<br>*
<br>Az őrmester megint leitta magát,
<br>Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
<br>*
<br>Magasban, két károgó varjú kerengett,
<br>Leszállt hullák mellé, ott merengett.
<br>*
<br>A háború kutyái folyvást ugattak…
<br>Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
<br>*
<br>Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
<br>Ezt hazudják bakának… vélelmet.
<br>*
<br>Fákon, varjúsereg károgott,
<br>Templom keresztje szikrázott…
<br>Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
<br>*
<br>Golyó sodorta le a sisakot,
<br>Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
<br>*
<br>Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
<br>Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
<br>*
<br>Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
<br>Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
<br>*
<br>Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
<br>Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
<br>*
<br>Srapnelek robbantak fent a levegőben,
<br>Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
<br>*
<br>Erdőszélről,
<br>Falu belsejéből,
<br>Lovasság megindult,
<br>Az ezred rohammal elindult.
<br>*
<br>Csatárláncban indul rohamra sok baka,
<br>Többségük, soha nem megy haza.
<br>*
<br>A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
<br>Csatárláncok, szökellve törtek előre.
<br>*
<br>Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
<br>Ősz megjött, nagy esőket hozott!
<br>*
<br>Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
<br>Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
<br>*
<br>Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
<br>Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
<br>*
<br>Út, kanyarhoz érkezett,
<br>Sötét szakaszához közeledett,
<br>Szellő hozott, madár éneket.
<br>*
<br>Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
<br>Még pár évnyi pénzkereset kéne…
<br>
<br>Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
<br>Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
<br>
(bokorrímes trió)
<br>Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
<br>Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
<br>Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
<br>
<br>Hegyek alján, fenyves tövében,
<br>Rejtőzködik csöndben, szerényen,
<br>A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
<br>Hallani, mikor repül a béke angyala.
<br>
<br>Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
<br>Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
<br>A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
<br>
<br>(önrímes)
<br>Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
<br>Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
<br>
<br>(leoninus trió)
<br>Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
<br>Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
<br>Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
<br>A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
<br>„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
<br>’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
<br>
<br>Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
<br>Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
<br>Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
<br>
<br>Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
<br>Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
<br>
<br>Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
<br>
Nap röpkén ragyog,
<br>Csak fut, várom alkonyom.
<br>Itt az alkonyom…
<br>*
<br>Szinek fakultak,
<br>Szemem tükre homályos.
<br>Dicsfényem nincsen.
<br>*
<br>Szerepem vége…
<br>Világ, sohasem tapsolt.
<br>Koronám nem volt.
<br>*
<br>Örömtelen lét,
<br>De, sorsom nem vádolom.
<br>Van békességem…
<br>*
<br>Simulok léthez,
<br>Harcos kedvem, már elmúlt.
<br>Halállal… alku.
<br>
<br>Vecsés, 2014. július 20. – Kustra Ferenc József- Dellamama: azonos c. versének senrjú átirata. A szerző engedélyével. Önéletrajzi írás.
<br>
Ma nálunk leszakadt az ég
<br>Fujtójaként esett a jég.
<br>Zuhogott, mint őserdőben,
<br>Eláztam testben, lélekben.
<br>
<br>Vecsés, 2013. június 7. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
<br>
